Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-10 / 84. szám
16SPORT Tolnai Népújság 2017. ÁPRILIS 10-, HÉTFŐ Több meccs is a hajrában született góllal dőlt el LABDARÚGÁS A 93. percben a kilenc emberre fogyatkozott Vasasnak legyőzte Felcsúton a Videoton együttesét, amely szintén nem fejezte be teljes létszámmal a mérkőzést. A fehérvári vereséggel és azzal, hogy a Budapest Honvéd Sopronban megverte a Haladást, ismét átvették a vezetést a tabellán (az első négy fordulóban egyébként a Fradi, a következő 14-ben a Vasas, majd a 21.-et leszámítva, amikor is a Honvéd volt az élen, a Videoton vezette a bajnokságot). A címvédő Ferencváros otthonában sikerült pontot szereznie a kiesés elől menekülő Diósgyőrnek, azonban pechükre az MTK és a Debrecen is győzni tudott, így a DVTK hátránya nem csökkent, hanem tovább nőtt a már benn maradást érő helyektől. OTP Bank Liga, 25. forduló. Videoton FC-Vasas FC 1-2 (1-1). Felcsút, 2469 néző. V Szabó Zs. Gólszerző: Burmeister (45., öngól), illetve Remili (6.), Murka (93.). Kiállítva: Lazovics (78.), illetve Hangya (78.), Manjrekar (82.). Debreceni VSC-Gyirmót FC Győr 2-1 (0-1). Nagyerdei Stadion, 2238 néző. V: Bognár. Gólszerző: Brkovic (61.), Mészáros N. (91.), illetve Simon A. (8.). Kiállítva: Brkovic (66.). MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC 2-0 (2-0). Új Hidegkúti Nándor Stadion, 1264 néző. V: Farkas Á. Gólszerző: Torghelle (37.), Baki Á. (43.). Swietelsky Haladás-Bp. Honvéd 0-1 (0-0). Sopron, 2130 néző. V: Erdős. Gólszerző: Éppel (81.). Ferencváros-Diósgyőri VTK1-1 (0-1). Groupama Aréna, 6235 néző. V: Andó-Szabó. Gólszerző: Varga R. (77.), illetve Tamás M. (45 + 1). B. S. A KSC-nek idegenben sem okozott gondot a Vasas legyőzése Kettős győzelemmel lett elődöntős a Szekszárdi Kettős győzelemmel jutott be a legjobb négy közé az Atomerőmű KSC Szekszárd, miután a negyeddöntő második meccsén is magabiztosan verte a Vasast. Berg Sándor, Rónai Gábor tolnai.nepujsag@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Tulajdonképpen egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben a szekszárdiak továbbjutása. Hiába mondta azt a csütörtöki, szekszárdi összecsapást követően Igor Szkocsovszki, hogy megpróbálják hárommeccsesre nyújtani a párharcot, igazából semmi esélyé nem volt csapatának. De ez nem is meglepő, hiszen a szekszárdiak klaszszisokkal jobb csapatot alkotnak, amit az alapszakasz megnyerésével is bizonyítottak. Az elején ugyan egy ideig tartotta magát a Vasas, nehezen vette fel az üzemi hőfokot a KSC. A két középső negyedben azonban kiütközött a két együttes közötti különbség. Djokics Zseljko együttesében Bálint Réka bizonyult a legjobbnak: a bedobó 24 pontot szerzett, a dupláit százszázalékosan dobta, s a triplái közül is csak egyet rontott. Mindkét palánk alatt Éva Lisec volt az úr, a fiatal szlovén 12 pontja mellé 9 lepattanót szedett le. Honfitása, Maja Erkic pedig 16 ponttal (összesen egy dobást rontott) zárt. Studer Ágnes hiányában - az irányítót pihentette a szakmai stáb - hat asszisztot is hozzátett a sikerhez. Studer Ágnes hiányában Maja Erkic (fehérben) osztogatta a gólpasszokat Fotó: Mártonfai Dénes Jegyzőkönyv NŐI NB I., NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS. Vasas Akadémia-Atomerőmű KSC Szekszárd 51-85 (19-21,14-26, 5-21,13-17). V: Balog, Gyuris, Csabai-Kaskötő. Vasas: Csolics 11/3, Dúl 2, Bajnoczi, Bacsvarova 8, Rochel 6. Csere: Dusanics 11/6, Mérész 7/3, Farkas F., Dobos A. 2, Solymosi N- 4, Bernáth R. Vezetőedző: Igor Szkocsovszki. KSC: Daniel 12/3, Theodoreán 3/3, BÁLINT R. 24/12, ERKIC 16/6, LISEC 12/3. Csere: Studer Zs. 3, Pirsic 4, Gereben 7, Mansaré 4, Tamis, Antóni. Vezetőedző: Djokics Zseljko. Mestermérleg Igor Szkocsovszki, a Vasas vezetőedzője: - Gratulálok a Szekszárdnak a győzelemhez, és további sok sikert kívánok nekik a négy között. Az első félidőben tartottuk a lépést velük, a harmadik negyedben viszont eldöntötték a találkozót. Sajnos nem volt esélyünk rá, hogy egy izgalmas mécsesét játsszunk velük. Djokics Zseljko, a KSC Szekszárd vezetőedzője: - Gratulálok a csapatomnak, a stábnak, a szurkolóknak. Az egész szezonban nyújtott munkáknak köszönhetően jutottunk a négy közé, amivel jogot szereztünk a jövő évi nemzetközi kupaindulásra. Többet érdemelt volna a fiatal PFC Két büntetőjéből egyet értékesített Bartha az Újpest ellen A szezonbeli 11. PFC-döntetlen Szabó János (elöl) büntetőt harcolt ki az Újpest ellen Fotó: M. K. Szerdán a Ferencvárost fogadják LABDARÚGÁS A Paks hiába szögezte kapujához a hajrában a listevezetőt, nem sikerült kiegyenlítenie, pedig a döntetlenre rászolgáltak volna. NB III., Közép csoport, 26. forduló. Békéscsaba 1912 Előre II.-Szekszárdi UFC 1-0 (1-0). Békéscsaba, Kórház utcai stadion. V: Kovács I. (Nyerges, Csóra). Békéscsaba: Máthé - Kun L, Mácsai, Balog Zs., Zahorán - Zelenyánszki, Ilyés T., Szajkó, Kálmán Sz. - Kmetykó, Konyecsni (Bozó, 77.). Vezetőedző: Szenti Zoltán. Szekszárd: Pokorni - Koch, Károly V., Puskás G. - Kvanduk J. (Rácz R, 68.), Kozics, Lékó (Arena Á., a szünetben), Preininger - Márkvárt P., Fejes P., Havasi (Csigi, 68.). Vezetőedző: Kvanduk János. Gól: Ilyés D. (40.). Kvanduk János: - Sikerült megvernünk saját magunkat. Paksi FC-Budafoki MTE 1-2 (0-1). Paks, V: Kovács J. Z. (Szvetnyik, Mohos). Paks II: Rácz G. - Rácz Zs., Pinczés Á. (Pál A., 65.), Nagy Á., Hanoi - Bognár, Simon, Kesztyűs Máté (Györgye, 60.) - Fejős, Jelena, Vlasies. Vezetőedző: Osztermájer Gábor. Budafok: Szabó B. - Kovács D. (Margitics, 93.), Vaszlcsku, Grúz, Khiesz - Patkós, Csizmadia, Veszelinov, Vankó - Oláh L. (Vég Bi, 82.), Pölöskei P. Vezetőedző: Prukner László. Gól: Fejős Á. (77.), illetve Pölöskei P. (31.), Oláh L. (71.). Kiállítva: Hanoi (70.). Osztermájer Gábor: - Hatalmas lelkesedéssel játszva tartalékos csapatom felvette a versenyt a listavezetővel. Gratulálok a srácoknak a mutatott hozzáállásukhoz. B. L. INB HL, Közép csoport, az állás 1 1 Budafok 26 21 2 3 53-19 65 2. Sz.miklós 26 18 4 4 57-25 58 3. Pécsi MFC 26 17 3 6 63-19 54 4. Dunaújváros 26 14 5 7 50-33 47 5. Hvásárhely 26 14 5 7 39-29 47 6. Paks II. 26 12 6 8 45-35 42 7. Pénzügyőr 26 11 5 10 31-35 38 8. Szekszárd 26 9 10 7 26-24 37 9. Mórahalom 26 9 6 11 4140 33 10. Szentlőrinc 26 9 6 11 39-41 33 11. Dabas 26 9 6 11 25-28 33 12. Dunaharaszti 26 9 3 14 31-37 30 13. Ferencváros 26 8 5 13 3542 29 14. Gyula 26 8 4 14 2342 28 15. Dabas-Gyón 26 8 4 14 33-61 28 16. Békéscsaba II. . 26 7 6 13 32-51 27 17. Méhkerék 26 6 6 14 24-37 24 18. Komló 26 1 2 23 14-63 5 LABDARÚGÁS A zöld-fehérek az idegenben alkalmazott, jó védekezésből indított kontrákra rendezkedtek be. A taktika ezúttal is hatásos volt, Szabó János az első félidő közepén két védőt kicselezve verekedte be magát a tizenhatoson belülre, ahol a harmadik ellenfél már csak szabálytalanul tudta megállítani. A kiharcolt büntetőt Bartha László értékesítette is. A zöld-fehérek, ha a 2013-as 6-0-t nem is tudták volna megismételni, a győzelemre most is esélyük nyílt. A bekapott gól megfogta a hazaiakat, újabb büntetőt ajándékozva a PFC-nek, a lilák kapusa azonban kivédte Bartha második büntetőjét. A fordulás után is többet támadott az Újpest, de az egyenlítő gólra Jonathan Heris becseréléséig várniuk kellett. A belga egy perccel pályára lépése után betalált, megszerezve mindkét csapatnak a szezonbeli 11. döntetlenjét. Eredmény. Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-1). Szusza Ferenc Stadion, 1568 néző. V: Kar-A Paksi FC nem sokáig örülhet vagy bánkódhat a megszerzett egy pont miatt, ugyanis hétközi fordulót rendeznek az élvonalban. Haraszti Zsolték április 12-én (szerdán) 18 órakor a címvédő Ferencvárost látják vendégül a Fehérvári úton. Fontos tudnivaló a kilátogató nézőknek, hogy erre a mérkőzésre csak szurkolói kártyával lehet jegyhez jutni! I OTP Bank Liga i, az: állás n í. Bp. Honvéd 25 14 5 6 39-23 47 2. Videoton 25 13 6 6 50-22 45 3. Vasas 25 12 5 8 39-27 41 4, Ferencváros 25 10 9 6 40-31 39 5. Haladás 25 10 5 10 32-34 35 6. Paks 25 8 : 11 6 29-27 35 7. Újpest 25 7: 11 7 36-37 32 8. Mezőkövesd 25 8 7 10 27-36 31 9. Debrecen 25 8 6 11 29-33 30 10. MTK Budapest 25 7 8 10 20-28 29 11. Diósgyőr 25 7 4 14 3049 25 12. Gyirmét 25 4 7 14 13-37 19 akó. ÚJPEST: Kovács Z. (Banai, a szünetben) - Balázs B., Kálnoki Kis, Pávkovics, Mohi - Windecker, Cseke - Balogh B., Bardhi (Perovic, 85.), Andric (Heris, 64.) - Diarra. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic. PAKS: Molnár P. - Szalai A., Zachán, Gévay, Szabó J. - Papp K. (Lenzsér, 52.) - Haraszti (Vernes, 63.), Bertus, Bartha, Hajdú Á. - Hahn. Vezetőedző: Csertől Aurél. GÓLSZERZŐ: Heris (65.), illetve Bartha (23., 11-esből).- Ezt a meccset az első félidőben megnyerhettük volna, igaz, a másodikban akár el is veszthettük volna. Szereztünk egy pontot, aminek azért örülnünk kell - fogalmazott a paksi vezetőedző. B. S.