Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-27 / 72. szám
2017. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ Vettel nyerte az idénynyitó futamot FORMULA-l A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte az idénynyitó Forma-l-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap. A 29 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 43. futamgyőzelme, Melbourne-ben karrierje második diadalát aratta, és először nyert a 2015. szeptember 20-án rendezett Szingapúri Nagydíj óta. Vettel mögött a háromszoros vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára csapattársa, a finn Valtteri Bottas állhatott fel. A rajtnál Hamilton gond nélkül megtartotta az első helyet, a második kockából induló Vettel pedig - kis küzdelem után - elfordult az első kanyarban Bottas előtt. Egy kör után Hamilton, Vettel és Bottas mögött Kimi Raikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull), Felipe Mássá (Williams) volt a sorrend az első hat helyen. Az élen Hamilton és Vettel között zajlott a csata. A hajrá kezdetére állandósult a különbség az első három helyezett között, Vettel hét másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit valamivel több mint két másodperces lemaradással követett Bottas. Az utolsó körökben már nem történt változás, Vettel másfél év szünet után nyert újra versenyt, ezzel azt is bizonyította, hogy a Ferrari ebben az évben sokkal esélyesebb kihívója lesz az elmúlt három évben világbajnok Mercedesnek. B. L. Sebastian Vettel Fotó: MW SPORT 15 Dzsudzsák Balázsék legközelebb június 5-én Oroszországot fogadják barátságos mérkőzésen, majd jön Andorra A magyar válogatott 3-0-ra kikapott az Európa-bajnok Portugália vendégeként világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Bernd Storck szövetségi kapitány csapatának nagyon megcsappant a kijutási esélye a 2018-as oroszországi vb-re, mert a pótselejtezőt érő második helyen álló riválisa ötpontos előnyre tett szert, míg a csoportelső Svájc öt fordulót követően továbbra is százszázalékos. A magyarok a mostani kudarccal továbbra is nyeretlenek Portugália ellen, négy döntetlen mellett ez volt a nyolcadik vereségük, ráadásul sorozatban harmadszor kaptak ki 3-0-ra Portugáliában, ahol 1956 óta gólt sem szereztek. Szalai Ádám szerint fájó kimondani, de ez a 3-0-s vereség a realitás Portugália vendégeként. „Nehéz most mit mondani. Idejöttünk az Európa-bajnőkhöz és simán kikaptunk. Sajnos ennyivel jobbak. Egyelőre nem tudok a pozitívumokra gondolni”- mondta csalódottan a Hoffenheim csatára. Kalmár Zsolt viszont látott olyan dolgokat, amelyeket sikerült megvalósítania a csapatnak. Szerinte helyenként sikerült jól megtartani a labdát és kihozni a hátsó harmadból. Úgy vélte, a legnagyobb probléma az volt, hogy nem tudták végigvinni az akciókat. „Sok kidolgozott helyzetük nekik sem volt, de azt a keveset kiválóan kihasználták. Ha egy pici területet kapnak, máris életveszélyes támadásokat tudnak vezetni” - beszélt a riválisról Kalmár. Gulácsi Péter többek között arról beszélt, hogy az első gólnál tehetetlen volt, a másodiknál Cristiano Fotó: MTI.HU Ronaldo takarásból lőtte el a labdát, viszont a harmadik találatnál úgy érezte, hibázott, mivel az ő oldalára érkezett a Real szélsőjének szabadrúgása, de egy lépést tett befelé, amiatt nem érte el a labdát. A Leipzig kapusa nem kívánt a világbajnoki selejtezőcsoport állásával foglalkozni, mert úgy vélte - a százszázalékos éllovas svájciak 8, a portugálok pedig 5 ponttal előzik meg a magyarokat „féltávnál” - lépésről lépésre kell haladni. „Azért volt kevesebb lehetőségünk, mert világklaszszis csapat ellen játszottunk, nem azért, mert kevesebb támadó szellemű futballista volt a pályán. Mindent megtettünk, a labdát sikerült jól megtartanunk, de az utolsó passzok nem sikerültek. Ennek egyik oka, hogy a mi játékosaink nem topligákban játszanak. Tanulnunk kell ezekből a meccsekből” - értékelt Bernd Storck szövetségi kapitány, aki hozzátette, emelt fővel hagyhatják el a stadiont. CR Marseille után most is kettőt lőtt B-csoport, 5. forduló: Portugália-Magyarország 3-0 (2-0). Lisszabon, Estádio da Luz, 57 816 néző. V.: Szymon Marciniak (lengyel). Portugália: Rui Patricio - Cédric, Pepe, Fonté, Guerreiro - Joao Mário (k Moutinho, 83.), W. Carvalho, A. Gomes (Pizzi, 86.) - Ricardo Quaresma, A. Silva (B. Silva, 67.), Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos. Magyarország: Gulácsi - Bese, Kádár, Vinícius, Lang (Lovrencsics, a szünetben), Korhűt - Dzsudzsák, Nagy Á., Gera (Pintér, 86.), Gyurcsó (Kalmár, 69.) - Szalai. Szövetségi kapitány: Bernd Storck. Gólszerzők: A. Silva (32.), Ronaldo (38., 65.). Bernd Storck kapitány: A mi játékosaink nem topligákban játszanak LABDARÚGÁSA magyar U17-es válogatott kijutott a horvátországi Európa-bajnokságra, miután az elitkör 3., záró fordulójában 1-0-ra legyőzte a norvég együttest Telkiben. A mindent eldöntő találatot Szoboszlai Dominik a ráadásban, a 83. percben szerezte: 21 méterről pazar mozdulattal csavart a hosszú felsőbe. Szélesi Zoltán együttese kedden 1-0- ra kikapott az izraeli válogatottól, majd két nappal később Szoboszlai két hajrában szerzett szabadrúgásgóljával 2-1- re legyőzte az orosz csapatot. „A végjátékban potyogó gólok voltak jellemzőek erre a sorozatra - mondta Szélesi Zoltán szövetségi edző, aki szombaton este még Lisszabonban a felnőtt világbajnoki selejtezőn ült a kispadon. - A srácok szeretnek játszani az idegeimmel és a hangszálaimmal, megint jól kikiabáltam magam. A viccet félretéve, óriási gratuláció a fiúknak! Hangsúlyozom, ez csapatmunka volt, Dominiknak a lába ugyan kellett hozzá az oroszok ellen és ma is. Érdemes lesz figyelni a kétezres korosztályt, mert rengeteg remek labdarúgója van.” A másik meccsen: Izrael- Oroszország 0-0. Végeredmény: 1. Magyarország 6 pont (3-2), 2. Norvégia 4 (5- 3), 3. Izrael 4 (1-3), 4. Oroszország 2 (3-4). A sikerrel tizenegy éves böjtöt szakított meg a magyar U17-es válogatott, legutóbb 2006-ban szerepelt kontinensviadalon. B. L. Szélesi Zoltán Fotó: MW Továbbra is nyeretlenek vagyunk Portugália ellen Fájó kimondani, de a realitás Az utolsó pillanatban jutottunk ki az Eb-re A Paksi FC II. rossz talajú pályán kemény, brusztolós meccset játszott a Gyulai Termál ellen Két pontot Mórahalmon hagyott a Szekszárd LABDARÚGÁS Mindkét Tolna megyei alakulat döntetlent játszott az NB III Közép-csoportjában. Sorozatban megnyert hat mérkőzés után nem bírt a Dabas-Gyón FC-vel hazai pályán a listavezető Budafoki MTE csapata. 24. forduló. Mórahalom VSE-Szekszárdi UFC 2-2 (0-2). V.: Takács T. (Flinta, Zsákai). Mórahalom: Halász K. - Bokányi, Szűcs Sz., Zsoldos, Pócs - Busa, Magyar, Podonyi, Fodor (Mészáros T., a szünetben)- Várda (Szalma a szünetben), Crkvenjakov. Vezetőedző: Sasa Vojnic-Zelic. Szekszárd: Pokorni - Koch, Károly V., Puskás G. - Rácz F. (Horvát G., 83.), Lékó, Kozics, Preininger - Budai (Kvanduk L, 59.), Havasi (Nagyváradi, 73.), Fejes. Vezetőedző: Kvanduk János. Kétgólos előnyénél a Szekszárd elkezdte az eredményt félteni, ahelyett, hogy a játékfeladatok megoldására koncentrált volna. Gól: Podonyi (49.), Crkvenjakov (75), illetve Havasi (12.), Fejes (29.). Kvanduk János: - Annak tükrében, hogy együttesemnek volt labdája a 3-0-hoz és a 3-1-hez is, úgy érzem, fontos pontokat vesztettünk el idegenben. Havasi Dániel, UFC Fotó: M. K. Paksi FC ll.-Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-1 (0-1). V: Tamási P. (Baghy, Molnár M.). Paks: Rácz G. - Rácz Zs. (Pál, NB Ili. Közép-csoport, az alias 1 Budafok 24 19 2 3 47-18 59 2. Sz.miklós 24 18 3 3 57-24 57 3. Pécsi MFC 24 16 2 6 58-17 50 4. Dunaújváros 24 13 4 7 47-31 43 5. H.vásárhely 24 13 4 7 37-28 43 6. Paksit 24 12 6 6 44-32 42 7. Pénzügyőr 24 11 5 8 30-30 3b 8. Szekszárd 24 8 10 6 25-23 34 9. Szentlőrinc 24 9 4 11 36-38 31 10. Mórahalom 24 8 6 10 37-35 30 11. FC Dabas 24 8 5 11 23-27 29 12. Dunaharaszti 24 8 3 13 28-34 27 13. FTC II. 24 7 5 12 31-39 26 14. Gyulai FC 24 7 4 13 20-39 25 15. Dabas-Gyón 24 7 4 13 30-56 25 16. Békéscsaba II. , 24 6 6 12 31-48 24 17. Méhkerék 24 6 5 13 23-35 23 18. Komló 24 0 2 22 12-62 2 60.), Bagó, Nagy Á., Hanoi - Kesztyűs B., Simon M. (Vlasies, 26.), Bognár D. - Fejős (Pinczés, 75.), Jelena, Hahn. Vezetőedző: Osztermájer Gábor: Gyula: Harman - Bogdán E. (Máruska, 75.), Szabó Cs., Okos, Nagy G. (Erdős, 85.)- Balogh M., Zámbori, Pilán, Szántó - Styecz, Sipos K. Vezetőedző: Oláh Ferenc. A bennmaradásért küzdő vendég Gyula összeszedetten játszott az első harminc percben. Ezt követően a Paks fokozatosan átvette az irányítást, s erőfeszítésüket a hajrában siker koronázta. Gól: Hahn (81.), illetve Styecz (21.). Kiállítva: Kesztyűs B. (93.), illetve Pitén (89.). Osztermájer Gábor: - A körülmények miatt a játékunk nem volt folyamatos, emiatt belementünk égy brusztolós meccsbe. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. A 24. forduló további eredményei: FC Dabas-Ferenvárosi TC II. 1-0, Budafoki MTEDabas-Gyón FC 1-1, Békéscsaba 1912 Előre IL-Szentlőrinc SE 0-2, Pénzügyőr SE-Dunaújváros 2-0, Pécsi MFC-Komlói BSK 3-0, Dunaharaszti MTK-Szigetszentmiklós 0-2, Hódmezővásárhely-Méhkeréki SE 1-1. B. L.