Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-25 / 71. szám
«KÉP 2017. MÁRCIUS 25., SZOMBAT PROMÓCIÓ Takarekszövetkezetek fúziója: a legfőbb cél az erők egyesítése Egyértelműen az egyesülés mellett döntöttek a Hungária Takarék küldöttei a gyűlésen Fotó: Mártonfai (k 44 aan A Víz Világnapjá.solódóan Vizesblokk nyílt kiállítás szerdán a István Általános Isko.1. Ábrahám (Exit) Béla xinek a festménye is látitó a tárlaton - elmondta, iogy a víz volt a közös téma, ugyanakkor rendkívül sokrétű a bemutatott anyag, hiszen tizenhét alkotó negyvennégy munkája látható a kiállításon. Többségében festmények, ám fotók, rongyképek és patchwork munkák is helyet kaptak. A kiállítás hétköznaponként 7 és 17 óra között látogatható. H. E. Leendő elsősök jártak az iskolában DOMBÓVÁR Iskolakóstolón jártak a leendő elsősök a Dombóvári Belvárosi Általános Iskolában. A gyerekek óvónőik kíséretében megismerkedtek a tornateremmel, és több eszközt ki is próbáltak. Az ebédlőben német táncház várta őket. A jó hangulatú játék, tánc után pogácsával, üdítővel kínálták a gyerekeket. Az aulában pedig a negyedikesek kedveskedtek nekik műsorral. H. E. Drogokat találtak az autójukban TENGEL1C Kábítószer birtoklása vétségének gyanúja miatt indított eljárást a Paksi Rendőrkapitányság. Március 22-én 14 óra 40 perckor Tengelicen ellenőriztek egy autót, amelynek során a gépkocsiban ülő két férfinél kábítószergyanús anyagokat találtak. A nyomozók az alufóliába csomagolt növényi származékot, valamint kristályt lefoglalták, a 39 éves nagydorogi férfit és 22 éves kölesdi társát előállították. A bűncselekmény elkövetését mindketten beismerték, közölte Huszti Gábor a főkapitányság szóvivője. 1.1. Fúzióra lép a Hungária Takarékszövetkezettel az Észak- Tolna Megyei Takarékszövetkezet és a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet. A régióban így nem lesz olyan gazdasági cél, amelyet az ország legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézete ne tudna finanszírozni. Munkatársunktól tolnai.nepujsag@mediaworks.hu KÜLÖNLEGES alkalom volt a Hungária Takarék szokásos, éves küldött gyűlése csütörtökön délután, hiszen a küldöttek megszavazták a pénzintézet fúzióját az Észak Tolna Megyei és a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetekkel. A befogadó - akárcsak a Zomba és Vidéke vagy a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezettel való egyesüléskor -, most is a Hungária Takarékszövetkezet lesz. Az erők egyesítése várhatóan szeptember vége és november vége között zajlik le.- Az egyesülés előnyeit a lakossági ügyfelek és a vállalkozások több területen is érezni fogják, hiszen egy országosan is kiemelkedően stabil, biztonságos pénzintézetnél még szélesebb körű szolgáltatásokat A küldöttek egyértelműen a fúzió mellett döntöttek, ezt bizonyítják szavazataik és véleményük. - A Zomba és Vidéke Takarékszövetkezetről történelmi távlatokban beszélhetek - mondta Témer István zombai küldött. - Annak idején a szalmazsákokból vették ki a pénzt az emberek, hogy betegyék a takarékba. Már a kezdetektől figyelemmel kísérhettem, hogy fejlődik ez a pénzintézet. Amikor a zombai takarék beolvadt a Hungária Takarékba, az is egyértelműen ennek a fejlődésnek a kaphatnak, és a takarék nagyobb összegű hitelek kihelyezésére is képes lesz - mondta el már Gáspár Csaba, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatója. Ahogy fogalmazott: a régióban nem lesz olyan gazdasági cél, melyet a pénzintézet ne tudna finanszírozni. Előnyt jerésze volt. Az azóta eltelt idő is ezt bizonyítja, és úgy gondolom, a községünkben működő gazdasági vállalkozások fejlesztésére is nagyobb lehetőség nyílik - véli Témer István. Szebényi Géza, bátaszéki küldött is ugyanezen a véleményen van. - Örülök az előttünk álló bővítésnek is, hiszen egy még nagyobb és még erősebb Hungária Takarékhoz tartozhatunk. Ez nemcsak jelentős anyagi biztonságot, de presztízst is jelent. Az egyesülés egyértelműen jó döntés - mondja. lent, hogy nagyon hasonló profilú, szomszédos területen működő szervezetek között a fejlődés természetes velejárójaként valósul meg az összeolvadás, amely a további növekedést szolgálja. A Hungária Takarék a fúzió után négy megyében - Tolnában, Baranyában, Somogybán és Fejérben - összesen hetven fiókkal, háromszáz munkavállalóval dolgozik majd, és körülbelül 105 milliárd forintnyi vagyont kezel. A takarék saját tőkéje sem elhanyagolható: 8,5 milliárd forint. Gáspár Csaba a küldött gyűlésen hangsúlyozta: ezzel a lépéssel saját kezükbe veszik sorsukat, és az egyesüléssel nőtt az esély arra, hogy húsz-harminc év múlva is helyi takarékszövetkezet működjön a Dél-Dunántúlon. A megbeszélésen elhangzott, hogy a lépéssel tulajdonképpen az idők szavát követik, hiszen itthon és külföldön egyaránt a nagyobb és stabil szövetkezeti pénzintézeteké a jövő. Április 24-ig váljék az ÖTE-k pályázatait TOLNA MEGYE Hatszázmillió forint áll idén rendelkezésre a központi költségvetésben az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből ötszázmillió forintot az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmilliót pedig a mentőszervezetek között osztanak szét. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség által közösen kiírt pályázatra az illetékes tűzoltóságra április 24-ig nyújthatják be anyagukat azok az egyesületek, amelyek együttműködési megállapodással rendelkeznek a hivatásos tűzoltósággal. Többek között tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek oktatásának támogatására, szertárépítésre és felújításra lehet pályázni. A pályázatok elbírálásának határideje június 8. - tette hozzá Boros Brigitta. H. E. Elsötétülnek Szekszárd utcái SZEKSZÁRD A "korábbi évekhez hasonlóan Szekszárd városa idén is részt vesz a Föld órája akción, ezzel is kifejezve elkötelezettségét a klímavédelem és a környezettudatosság iránt. Március 25-én, szombaton este fél kilenc és fél tíz óra között sötétbe borul a szekszárdi Béla király tér és több utca is a megyeszékhelyen. A Föld Órájához csatlakozó szekszárdi helyszínek: a Vármegyeháza, a polgármesteri hivatal, a Belvárosi Katolikus Templom, a Béla király tér, a Vörösmarty utca, a Mérey utca, a Flórián utca, a Fürdőház utca, a Táncsics utca eleje, a Munkácsy utca, a Szent László utca, a Babits utca, a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi utca. Az este folyamán az önkormányzat és a Mentálhigiénés Műhely fáklyás sétát szervez a Béla király téren. B. K. Anyagi biztonság és presztízs Több mint száz érdeklődő volt, a paksi járásban minden nyugdíjasklubnak küldtek meghívót Fontos a biztonság, az élet nem adható vissza PAKS A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság zenés műsorral kedveskedett a paksi és környékbeli nyugdíjasoknak. Mindezt egy cseppet sem titkolt hátsó szándékkal tették: a biztonságos közlekedést elősegítő információkat ágyaztak könnyed formába. A Tolna Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára, Botáné Kiss Gabriella az országos sorozat kapcsán elmondta, hogy sajnos az idén emelkedett a balesetek száma az elmúlt év azonos időszakához képest, ezek áldozatai többségében idősek. Igaz, ez országosan és megyei szinten is, ezért kifejezetten időseknek szóló előadásokkal rukkoltak el. Kisebb fórumokon, nyugdíjasklubok összejövetelein rendre megjelennek hasonló céllal, de a mostani alkalom rendhagyó volt, mert a paksi járásban működő minden nyugdíjasklubnak küldtek meghívót. A Csengey Dénes Kulturális Központban jóval több mint száz érdeklődő előtt beszélt dr. Kuti István rendőrkapitány arról, hogy az életet visszaadni nem lehet, nem hiába való hát egy-egy ilyen alkalom. Illés István: fontos a higgadtság megőrzése A szerző felvétele Botáné Kiss Gabriella arra buzdított mindenkit, hogy kétségeit, kérdéseit vesse fel annak érdekében, hogy a berögződéseken tudjanak változtatni. Ugyanis - mint hangsúlyozta - hasonlóan a kisgyerekekhez, az időseknek is vannak speciális gondjai, már lelassultak, a régen megtanult szabályok ismerete megkopott, rutinból közlekednek gyakran azt is figyelmen kívül hagyva, hogy közben megváltozott a világ. Azért szerveznek országszerte hasonló alkalmakat, hogy elősegítsék ezeknek az ismereteknek a felfrissítését. Vida T. Fejben dől el Illés István, a találkozó előadója, aki éppen nyugdíj előtt álló rendőr, szavait azzal kezdte, hogy minden fejben dől el. Az a sportoló nyer a versenyben, aki higgadtan áll rajthoz, az a fél kerekedik felül a családi vitában, akinek tiszta a feje. A közlekedésben, ami - mint gyakran mondjuk - veszélyes üzem, szintén fontos a higgadtság, érdemes úgy elindulni, hogy rögzítjük magunkban: oda fogok figyelni, segítőkész, udvarias leszek, nem hagyom kizökkenteni magam.