Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-22 / 68. szám
2017. MÁRCIUS 22., SZERDA GAZDASÁG y Nagyobb lakáshoz is már elég egy bejelentés BUDAPEST A jövőben a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók egyszerű bejelentéssel - erről döntött tegnap az Országgyűlés. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása szerint az egyszerű bejelentés akkor lehetséges 300 négyzetmétert meghaladó épület esetén, ha az építkezést saját lakhatás biztosítása céljából végzik és az így elkészült új lakóépületben egy lakás van. Bizottsági kezdeményezésre került bele a törvénybe, hogy a megépültét követő 5 éven belül nem lehet az épület rendeltetését megváltoztatni. Bővültek az egyszerű bejelentésnél a jogszerűtlen építkezés esetei, így annak fog számítani az, ha valaki a 300 négyzetmétert meghaladó lakóépület nem saját lakhatása biztosítására építi, bővíti. Ezek az elemek azért kerültek be a törvénybe, hogy ne legyenek burkolt vállalkozói beruházások. A Világgazdaságnak a Magyar Építész Kamara elnöke, Hajnóczi Péter ezeket a javaslatokat megnyugtatóan pontos és fontos garanciának minősítette. Rámutatott, miután az építési engedélyt felváltó egyszerű bejelentés igen nagy könnyítés, fontos volt a visszaélések megakadályozására beépíteni egy olyan biztosítékot, amely nem ütközik alkotmányos jogokba. A jogszabály szerint az építésfelügyeleti hatóság által folytatott jókarbantartási eljárás - már a folyamatban lévő eljárásokat is ideértve -, átkerül a járási hivatalok építésügyi hatóságához. Kikerült a törvényből az igazgatási díjak mértékét tartalmazó melléklet. Ezt a díjat akkor kell fizetni, amikor az egyszerű bejelentéssel megépített lakóépület meglétét igazoló hatósági bizonyítvány kiadják. Mértékét miniszteri rendelet fogja szabályozni. A törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, az azt megelőzően indult építésügyi engedélyezési eljárásokra nem vonatkozik. MW Többet fizetnek a csehek is a „silány” áruért Uniós tiltás nem lesz A nagy láncok által forgalmazott termékeknél is az lenne az igazságos, ha ugyanazt a minőséget kapná a vevő Fotó: Reviczky Zsolt Hiába kapnak ugyanazokból a termékekből silányabb minőséget a kelet-európai fogyasztók a nagy multi cégektől, ezeket a „selejtárukat” még drágábban is adják, mint Nyugaton - állapította meg egy Csehországban készült felmérés. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu PRÁGA/POZSONY Magasabb áron juthatnak a nagy élelmiszergyártók gyakran silányabb minőségben forgalmazott termékeihez a kelet-európai fogyasztók, mint a nyugatiak - derült ki egy Csehországban elvégzett felmérésből. A kutatók megállapították, hogy ugyanazok a termékek 14 százalékkal kerülnek többe Prágában, mint Drezdában. A mintegy száz készítményt tartalmazó hazai vizsgálat eredményeit várhatóan a jövő héten közük, s a magyar hatóság szakemberei a minőség mellett az árakat is összehasonlítják. A csehországi felmérés rámutatott, hogy míg a nagy élelmiszergyártók azonos márkanév alatt kínált termékei Csehországban alacsonyabb minőségűek, mint Németországban, az árakban a csehek vezetnek - írta tegnap a Magyar Idők. A 2015-ös kutatás eredményeit Gabriela Matecná szlovák földművelésügyi miniszter is ismertette, aki vérlázítónak nevezte, hogy miközben a keleti tagországokban silányabb minőségű élelmiszert forgalmaznak, ugyanazért a termékért nagyobb összeget kérnek, mint a gazdagabb nyugat-európai fogyasztóktól. A felmérésről korábban a cseh állami televízió híroldala is beszámolt. Erre hivatkozva a szlovák miniszter elmondta, hogy az államonként eltérő minőségű termékekre vonatkozó vizsgálatok kapcsán a visegrádi országok munkacsoportot hoznak létre, amelynek része lesz egy weblap is. Ennek segítségével a fogyasztók mindent megtudhatnak arról, hogy mely termékek kerülnek silányabb minőségben a régió piacára. Vera Jourová igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemi egyenlőségért felelős uniós biztos pénteki pozsonyi látogatásán elmondta, hogy felkérte a fogyasztóvédelmi szerveket, hogy térképezzék fel a helyzetet az egész unióban. Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy ha a multinacionális gyártók folytatják ezt a gyakorlatot, szankciókkal találhatják szemben magukat. A Pravda.sk szlovák hírportál tudósítása szerint az uniós biztos elismerte azt is: elképzelhetetlennek tartja, hogy jogszabályalkotással tiltsák meg az országonként eltérő minőségű termékek forgalmazását. Szerinte az unióban ma is érvényben lévő, szigorú fogyasztóvédelmi szabályok betartásával kell felvenni a harcot a tisztességtelen gyártókkal szemben. Olcsóbb lesz a trappista és a felvágott Könnyebb az alkoholos csokigyártónak A trappista sajt és a felvágottak áfája is öt százalékra csökkenhet - közölte Fazekas Sándor miniszter. Hozzátette, a tartós tejek kedvezményes adózását nem támogatják. Az étkezési és a telepítési célú hal áfája is csökkenhet. Ez a lépés fehérítené az ágazatot és hozzájárulna ahhoz is, hogy a halfogyasztás pár év alatt a duplájára nőjön. „A tárca dolgozik a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén, ami garanciát ad a vásárlóknak. Karácsonyra már a boltokba kerülhetnek az első védjegyes termékek” - mondta Fazekas korábban. Tavaly a sertés tőkehús áfája 27- ről 5 százalékra csökkent. Idén pedig folytatódott a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának 5 százalékra mérséklésével. A baromfihús és a tojás 27-ről, a friss tej áfája pedig 18 százalékról csökkent 5 százalékra. Megkönnyítik az alkoholos lében áztatott gyümölcsök felhasználásával készült csokoládékészítmények gyártóinak helyzhetét. Az Országgyűlés tegnap módosította a jövedéki adóról szóló új törvényt. így a tervezettnél három hónappal később, július 1-jén lép hatályba a módosítás. A most elfogadott legfontosabb változások egyike: az elektromos cigibe való töltőfolyadékok közül csak a nikotintartalmút terheli majd jövedéki adó. A fideszes képviselők eredetileg benyújtott javaslata még azt volt, hogy felmentést kapjanak a csokoládégyártók a jövedéki szabályok alól. Ezentúl nem lesz szükségük adóraktári engedélyre az alkoholos lében áztatott gyümölcsök felhasználásakor, és a bonbongyártó „az adófizetési kötelezettség alól mentesülve értékesítheti a terméket”. MAGYARQRSZAG Év végéig 52 takarékszövetkezet szándékozik egyesülni, így 12 tőkeerős szervezet jön létre - erről nyújtottak be március közepén szándéknyilatkozatot az integráció intézményvédelmi feladatait ellátó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetéhez (SZHISZ). Hasonló elképzelést közölt korábban a Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója. Az egyesüléseket követően év végéig 12 regionális központú pénzintézet jön létre. A fúziók elsődleges célja a hatékony és eredményes szövetkezeti hitelintézeti működés erő-Vida József Fotó: MW sítése, a meglévő tőke koncentráltabb hasznosítása, az értékesítés hatékonyságának növelése, valamint a rendelkezésre álló tudás és humán erőforrás kapacitás jobb kihasználása - hangsúlyozta Vida József. A Takarékbank elnök-vezérigazgatója hozzátette: egységes a szektor álláspontja abban, hogy - összhangban a kormányzati szándékkal - a folyamat végén a Takarék-csoport intézményrendszerét az SZHISZ, az integráció központi és kereskedelmi bankja, a Jelzálogbank és néhány hasonlóan erős, közepes méretű, földrajzilag egységes szövetkezeti hitelintézet alkossa. Az egyesülések révén így a Takarék-csoport helyi szinten is tőkeerős és stabil intézményekből álló, az ország minden pontján korszerű és egységes szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi csoporttá válik. Az egyesülésekről a takarékok igazgatóságainak előterjesztése alapján a szövetkezetek tagjai (részjegyesei) köz-, illetve küldöttgyűléseken döntenek. A fúziók várhatóan 2017 végéig zárulnak le. Az egyesülések révén a tulajdonosok befektetéseinek értéke növekszik, mivel a fúzióval egy tőkeerősebb és versenyképesebb szövetke-Jön az olcsó internet májustól BUDAPEST/BRÜSSZEL Májustól vehető igénybe a legalacsonyabb tarifájú internetcsomag a szolgáltatóknál - tudta mega Világgazdaság. A kormány döntött az alapcsomagról, a szolgáltatókkal mindenben megállapodtak. Még nem lehet tudni, menynyivel lesz olcsóbb az új alapcsomag, amelyet csak azok a természetes személyek vehetnek igénybe (legfeljebb két évig), akiknek a szerződés aláírását megelőző évben nem volt internet-előfizetésük. Közben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Brüsszelben megerősítette, Magyarország ragaszkodik az internetáfa csökkentéséhez, abban bízva, bevezetése esetén nem feltétlenül kell szembenézni kötelezettségszegési eljárással. MW Bölcsődékre lehet pályázni MAGYARORSZÁG Vállalkozások, nonprofit szervezetek és költségvetési szervek pályázhatnak támogatásra munkahelyi bölcsőde létrehozásához. Hatmilliárd forint a keretösszeg - közölte Rákossy Balázs államtitkár. A pályázók 8 és 100 millió forint közötti összeget igényelhetnek, amelyet a bölcsőde kialakítására, eszközbeszerzésre és a személyi feltételek megteremtésére fordíthatnak. MW Kétmillió hektár erdőnk van Ötvenkét jelenlegi szövetkezetből 12 regionális központú pénzintézet jön létre Egyesülnek a takarékszövetkezetek zetben lesz tulajdonrészük. Az egyesülésről az ügyfelek értesítést kapnak, azonban nincs teendőjük: elhelyezett betétjeiket, számlaszámúkat a fúziók nem érintik, hiteleiket változatlan feltételekkel és határidőben kell törleszteniük. Az illetékes kormánybiztosság üdvözölte a kezdeményezést, mivel az összhangban áll a takarékszövetkezeti integráció új stratégiáját meghatározó kormányhatározattal. A fúziók biztosítják, hogy a teljes vidéki Magyarországot korszerű szolgáltatásokkal lefedő takarékszövetkezeti struktúra jöjjön létre. MW Fazekas Sándor MAGYARORSZÁG 90 év alatt megduplázta erdőterületét, ami azt jelenti, hogy az országban mintegy 2 millió hektár erdő van; ez az ország területének több mint 20 százaléka - közölte a földművelésügyi miniszter az erdők világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Fazekas Sándor elmondta: az erőterület fele állami erdő. Nagysága Magyarországon évente 5-10 ezer hektárral gyarapszik. A magyar erdők által megkötött szén-dioxid mennyisége mintegy 3 millió személygépkocsi kibocsátásával egyenlő. MTI Visszaélnek az OTP nevével MAGYARORSZÁG Ismét adathalászok próbálják meg ellopni az OTP Bank ügyfeleinek adatait - figyelmeztet a pénzintézet. Az elkövetők elektronikus levélben az OTP-re hivatkozva igyekeznek kicsalni a számlatulajdonosok internetbanki belépéshez szükséges adatait és jelszavát. Az OTP soha nem kérn ügyféladatokat vagy szolgáltatásmegerősítést elektronikus üzenetben. MW