Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-20 / 66. szám

10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2017. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ Balesetben meghalt az ifjúsági világbajnok kajakos Fékezés nélkül, 130 kilométeres sebességgel mentek ki neki egy álló járműnek Fotó: Police.hu Újabb drogfogás a határnál . Jelentős drogszál­lítmányt foglaltak le a rend­őrök Röszkénél - közölte szombaton a rendőrség. A szerb állampolgárságú csempész csütörtök éjjel je­lentkezett belépésre autójá­val. A csomagtartó ütközőzó­nájában kialakított rejtekhe­lyen, az első lökhárítóban, a jobb és bal oldali küszöbök­ben, összesen 33 csomag­ban, 17,69 kilogramm kábí­tószer-gyanús növényi törme­léket találtak. A gyorsteszt szerint az anyag marihuána. A lefoglalt kábítószer fekete­piaci értéke mintegy 35 mil­lió forint. A 35 éves férfit őri­zetbe vettek és kezdemé­nyezték előzetes letartózta­tását. Szerdán egy 24 éves szerb férfi autójában találtak több mint 25 kilogramm ma­rihuánát 50 millió forint ér­tékben, az illetékes bíróság pénteken elrendelte előzetes letartóztatását. MW Az orvos lopta meg a halott nőt A fővárosi Haller utca egyik lakásában a men­tők nem tudtak segíteni egy idős asszonyon, ezért kihív­ták a kerületi ügyeletes or­vost, és az megállapította a halál beálltát. Később kide­rült: az orvos magával vitte a nő pénztárcáját. A mentők­nek feltűnt az eset, ők érte­sítették a rendőrséget. Az el­követőt elfogták, a pénztár­cát és a készpénzt megtalál­ták nála. Lopás miatt eljárás indult ellene. MW Tragikus közúti balesetben életét vesztette szombat hajnalban Janza Richárd fi­atal, tehetséges, ifjúsági vi­lágbajnok kajakos, aki a ta­valyi világkupán harmadik lett a felnőttek között. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu )A }£$T „Gyászol a kajak-ke­nusok családja. Búcsúzunk if­júsági világbajnokunktól, Jan­za Richárdtól” - írta tegnap honlapján a Magyar Kajak-Ke­nu Szövetség. A 21 éves spor­toló - aki a tavalyi, duisbur­­gi világkupán harmadik lett a felnőttek között 5000 mé­teren - a MULTI Vízisport Sportegyesület tagja volt. A baleset szombat hajnal­ban, 1 óra 15 perckor történt, a főváros III. kerületében, Óbu­dán, a Szentendrei úton, ahol a vétkes jármű fékezés nélkül, megközelítőleg 130 kilométe­res óránkénti sebességgel üt­között az ekkor már körülbe­lül fél perce a piros lámpánál- szabályosan - várakozó ko­csi hátuljába. Habár az első jelentések még arról szóltak, hogy a balesetet okozó jármű nagy valószínűséggel egy il­legális gyorsulási verseny­ben vett részt, és ezért történt a tragédia, ezeket az informá­ciókat később cáfolták. A lapzártánkig ismertté vált adatok szerint a 28 éves sofőr- aki egy jobb kormányos jár­művet vezetett - az ütközés következtében kirepült az ab­lakon és súlyosan megsérült, valószínűleg nem volt beköt­ve. A rendőrök a súlyosan sé­rült férfit a kórházban gya­núsítottként hall­gatták ki, őrizet­be vették és kezde­ményezték előze­tes letartóztatását - írta a Police.hu. Halált okozó közúti baleset okozása miatt folytat­nak ellene eljárást. Úgy érte­sültünk, hogy a férfival szem­ben felmerült az ittasság gya­núja is, de biztosat majd csak akkor lehet tudni, ha elkészül a szakértői vélemény. A 21 éves Janza Richárd kajakos ifjúsági világbaj­nok a nálánál egy esztendő­vel idősebb társával, Deli Bá­linttal ült a vétlen járműben a bal­esetkor. Mindket­ten életüket vesz­tették, a holtteste­ket a tűzoltóknak kellett kivágniuk a roncsból. Az ütközés olyan óriás erejű volt, hogy az autó­juk elrepült, a roncsok pedig több oszlopot és táblát is ki­­döntöttek. Deliről korábbi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gim­názium ma délben emlékezik meg az oktatási intézmény aulájában. Az iskola ezt írta Facebook-oldalán: „Szombat hajnalban súlyos közúti bal­eset áldozata lett volt tanítvá­nyunk, a 2015-ben végzett De­li Bálint. Bálint az AKG stúdió­jának egyik emblematikus alakja volt, és mind a mai na­pig aktív segítője volt az isko­la technikai megújításának. A baleset, amelyben Bálint vétlen áldozat volt, nagyon fel­kavarta iskolánk volt és jelen­legi diákjait, tanárjait.” Öngyilkos lett a nagyváradi lövöldözés gyanúsítottja NAGYVÁRAD A román rendőr­ség szombaton este azonosí­totta a szerdai nagyváradi ut­cai lövöldözés gyanúsítottjá­nak tartózkodási helyét, ami­kor azonban el akarták fog­ni, a férfi kiugrott a negyedik emeleti nagyváradi lakás ab­lakán, és meghalt - közölte a Mediafax hírügynökség. Autóval elhurcolta és megölte volt barátnőjét A 38 éves férfi szerdán egy nagyváradi utcán fegyverrel megsebesítette volt barátnő­jének új partnerét, majd a nőt betuszkolta egy gépkocsiba és elhajtott vele. Néhány órával később a város peremén talál­ták meg az autót a főbe lőtt 24 éves nő holttestével. A férfi el­len nemzetközi körözést adtak ki, és a hatóságok attól tartot­tak, hogy a gyilkos már el­hagyta az országot, feltételez­ték, hogy Magyarország felé távozott. Szombatra kiderült, hogy mégsem így történt. A rendőrség már közvetle­nül a bűntény után is keres­te a nagyváradi lakásban a férfit, de akkor nem találta ott. Az épületet folyamatosan megfigyelés alatt tartották, és így észlelték a gyanúsított ké­sőbbi megjelenését. A férfi túl­élte a zuhanást, de a mentőautó­ban, kórházba szállítása közben meghalt. MW A vétkes 28 éves sofőrt őrizet­be vették TELEVIZIO-MUSOR 2017. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ 4.05 4.30 4.55 5.25 5.50 7.35 8.05 8.45 9.20 10.25 12.15 12.55 te o I 14.10 </) 14.50 “ 16.10 17.25 18.00 19.00 19.30 20.55 21.30 22.35 23.30 0.00 0.45 1.15 1.50 2.55 Fókusz© Story Extra© Barátok közt® TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval AsztroShow TopShop Fókusz Plusz© Éjjel-nappal Budapest © A kis menyasszony® Szulejmán © A Konyhafőnök © Story Extra® RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt© Dr. Csont© Gyilkos elmék® RTL Klub Híradó® Magyarul Balóval Autogram© Fitt Mánia © Dr. Csont© A hatalom hálójában ® 21.30 Dr. Csont Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.30 Hírek 13.35 Better 14.15 Ma OS délután 14.30 Hírek 14.35 Minden © tudás 15.15 Ma délután 15.30 Hí­­</) rek 15.35 Kék bolygó 16.15 Ma dél­­*3 után 16.30 Hírek 16.35 Magyar gaz­­p da 17.15 Ma délután 17.30 Hírek “ 17.35 Szemtől szembe 17.55 Ma es­te 18.30 Egy Perc Híradó 18.31 Ma este 19.05 Világ 19.30 Híradó 20.25 Időjárasjelentés 20.30 Egy Perc Hír­adó 20.31 Ma este 4.10 Égető szerelem© 4.35 A Miller család® 5.00 Csapdába csalva© 5.25 Knight Rider© 6.15 Stahl konyhája© 6.20 Mokka© 9.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben © 12.30 NCIS: Los Angeles© 13.35 Walker, a texasi kopó® 14.40 Gyilkos sorok© 15.45 Ana három arca © 16.50 Fatmagül© 18.00 Tények 19.25 Annyit ésszel, mint erővel!® 20.45 Egymás szemében © 22.10 Eszelős szerelem© Sz: Drew Barrymore, Chris O’Donnell, Joan Allen, Matthew Lillard, Richard Chaim 0.15 Bűnös Chicago © 1.15 Tények Este 1.55 Teleshop 2.20 Haláli testcsere® 3.00 BUÉKI© 22.10 Eszelős szerelem 9.00 Kibeszélő 9.30 Szorító 10.00 Pont a kultúráról 10.30 Bírósági tör­ténetek 11.00 Önéaszó 11.30 Tizen­két kőmíves 12.00 Híradó 12.30 A ri­porter 13.00 A csitári hegyek alatt... © 14.00 Híradó 14.15 Elnémult ha­rangok 14.30 Hazahúzó 15.35 Zene­doboz 16.00 Híradó 16.30 Mélyma­gyar 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Mozgás! 19.00 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Sajtóklub 21.30 Csapó 22.00 Híradó 7.00 Híradó 7.20 Roma Magazin 7.50 Domovina 8.20 Feketén-fehéren © 9.10 Végtelen szerelem © 10.00 Család-barát 11.35 Jamie 15 perces kajái 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.50 Columbo: Két detektív, egy gyilkosság © 14.05 A világörökség kincsei 14.25 Erdészház Falkenauban © 15.20 A múlt árnyékában© 16.20 Charly, majom a családban © 17.10 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem© 19.25 Maradj talpon!® 20.25 Kékfény© 21.25 Hawaii Frve-0© 22.05 Kenő© 22.15 SOKO-Alpesi nyomozók© 23.05 Cogbum, a békebíró© 0.55 Azén,56-om© 1.10 A víz és az ember© 2.35 Hazajáró 3.05 Dunaanzix 6.00 6.30 6.35 7.15 8.05 8.55 9.45 10.20 11.00 11.10 11.15 12.20 13.15 14.15 15.55 16.10 17.00 17.10 17.15 18.10 19.10 19.45 20.20 21.15 22.10 23.35 1.05 1.45 23.05 Cogbum, a békebíró 14.15 Ünnep Acapulcóban Híradó Időjárás-jelentés Rajnán innen, Dunántúl... Borostyán © Szívtipró gimi © Hazárd megye lordjai © Szomszédok © Szomszédok © Híradó Időjárás-jelentés Derrick© Starsky és Hutch© Mint oldott kéve© Ünnep Acapulcóban © Retrock Szívtipró gimi© Híradó Időjárás-jelentés Hazárd megye lordjai © Derrick® Szomszédok © Szomszédok © Starsky és Hutch® Jutalomjáték © Katonák© Fáklyaláng © A homok titkai® A homok titkai© 9.45 10.40 11.35 12.05 12.15 12.45 13.15 13.40 14.10 14.45 15.35 16.10 16.40 16.45 17.15 17.35 17.55 19.00 19.04 19.25 19.35 20.05 21.00 21.05 23.00 A vad Lengyelország Vad vidékek- Franciaország ® Evangélium M5 Lexikon Természetfilmesek és egyéb állatfajták © Madarat tolláról © Eszement Játékok© Ki hitte volna?® Az én kis családom® Szólalj meg! Felsős Érettségi 2017 M5 Lexikon Mindenki Akadémiája Magjyarírók Tudós Társaság­­a kiváncsi ember magazinja 20 év alatt a Föld körül Michael Pafirmel © Vers mindenkinek Kulturális híradó M5 Lexikon Önistudja­­müveltségi vetélkedő Univerzum© Előszó Francis Poulenc: Akármeliták Esti kérdés 8.55 TV torna Norbival és Rékával 9.10 Fórum 10.25 Egyenes beszéd 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Vi­lághíradó 12.45 Start plusz 14.15 Csisztu 24 15.50 700-as klub ® 16.15 Kőbánya Híradó 16.45 Fórum 17.40 TV torna Norbival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-je­lentés 19.25 Egyenes beszéd 20.25 Csatt 21.25 Híradó Késő Este 22.00 Világhíradó 7.55 McLeod lányai ® 8.55 Bűbá­jos boszorkák © 9.55 A nagy ház­alakítás © 10.55 A dadus © 11.25 A dadus © 12.00 McLeod lányai ® 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 Hazudj, ha tudsz! © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszíne­lők © 18.00 Nyomtalanul © 19.00 Nyomtalanul ® 20.00 NCIS-Tenge­­részeti helyszínelők © 21.00 Szere­lem és más drogok® 13,40 Ki hitte volna? MII MOZt+ 4.10 Önkívület ® 6.25 Teleshop 7.55 A majmok bolygója - Forrada­lom © 10.40 Leszámolás Kis-Toki­­óban © 12.15 Államérdek © 14.50 A szállító 2. © 16.30 Terminator: Genisys ® 19.00 Lopakodók ® 21.00 Sztriptíz ® 23.30 A Barbár - Legenda a szellemharcosról © 1.40 A Grand Budapest Hotel © 3.20 A hős és a terror© 8.00 Jóbarátok® 8.30 Szívek szállodája© 9.25 Szívek szállodája® 10.20 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 10.55 Gordon Ramsay- A pokol konyhája© 11.50 Monk-Flúgos nyomozó © 12.50 Monk-Flúgos nyomozó © 13.50 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 14.45 NCIS-Tengerészeti helyszínelők ® 15.40 Castle® 16.40 Castle® 17.35 Gordon Ramsay-A pokol konyhája® 18.35 Míg a halál el nem választ© 19.05 Az élet csajos oldala© 19.35 Az élet csajos oldala© 20.05 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 20.35 Két pasi -‘ meg egy kicsi © 21.00 Uicifer© 22.00 Észbontók® 23.05 Vakvágányon© 0.55 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 18.35 Míg a halál el nem választ SÜPERTV2'! 8.30 Magánnyomozók © 9.35 Ve­led is megtörténhet! © 10.40 Csa­ládi Titkok ® 11.45 Jóban Rossz­ban ® 12.30 Hal a tortán © 13.30 Ezek megörültek! ® 14.45 Édes élet © 16.00 Tények © 16.30 Családi Titkok © 17.40 Ezek megörültek! © 18.55 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Underworld 4. - Az ébredés © 22.50 Halálos sebes­ség ® 1.15 Az én bűnöm ® 2.10 Lé­péselőnyben © 9.35 Az otthon túl messze van© amerikai filmdráma 2009 11.50 A király beszéde© angol filmdráma 2010 R.: Tom Hooper Sz.: Colin Firth, Helena Bonham Carter, Geoffrey Rush, Guy Pearce 14.05 Apafej© amerikai vígjáték 1999 15.50 ADaVinci-kód© amerikai thriller 2006 18.40 Az igazság ára © amerikai krimi 2011 21.00 Bíborfolyók® francia krimi 2000 R.: Mathieu Kassovitz Sz.: Jean Reno, Vincent Cassel, Nadia Fares, Dominique Sanda, Jean- Pierre Cassel 23.10 Behálózva© angol-amerikai thriller 2013 R,: John Crowley Sz: Rebecca Hall, Denis Moschitto, Eric Bana, Isaac Hempstead-Wright, Ben Loyd-Holmes 1.00 Ca$h-A visszajáró® amerikai vígjáték 2010 R.: Stephen Milbum 11.50 A király beszéde SPORTl'l 6.00 Televíziós vasanás 7.30 Labda­rúgás 9.30 Labdarúgás 10.00 Televí­­ziós,vásáriás 11.00 Ökölvívás 14.00 Harcművészmagazin 14.15 Kékek 14.45 Labdarúgás 16.45 Labdarú­gás 18.45 Mai helyzet 19.00 Labda­rúgás 20.00 Harmadik félidő 22.00 Trash Talk 23.30 SportVerda 0.30 Darts 8.05 8.35 11.45 13.50 15.00 16.00 16.10 16.45 17.45 20.50 21.00 22.05 22.20 23.25 .1.35 3.25 Magazin Jégkorong MOL Liga döntő mérkőzés Merkantil Bank Liga ZTEFC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő labdarúgó mérkőzés Irány a vizes Vb M4 Sportreggeli Összefoglaló a nap eseményeiből Magazin Kézilabda összefoglaló Jégkorong MOL Liga döntő mérkőzés Összefoglaló a nap eseményeiből Sport7fő Hétről hétre sport Összefoglaló a nap eseményeiből Kosárlabda összefoglaló felvételről Röplabda férfi NBI. döntő mérkőzés OTP Bank Liga: Vasas FC-Szombathelyi Swietelsky Haladás labdarúgó mérkőzés Tollaslabda - Magyar Nemzetközi Ifjúsági Bajnokság 13.50 Irány a vizes Vb TV PAPRIKÁI 9.00 Arena Kulinaria © 9.30 Két tűz között © 9.45 A la Mode © 10.00 Húshagyók ® 10.30 Ketten nyak­kendőben © 11.00 Paleo konyha ® 11.30 Schuhbeck vendégváró fo­gásai © 12.00 A legjobb, amit Fran­ciaország adhat © 13.00 Villásreg­geli mesterfokon © 13.30 Rnoman egészséges, egészségesen finom © 14.00 Karcsúsító konyha © 14.30 James Martin - Otthon a k © 15.30 Mi van a hűtőben? ® A műsor is a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! c

Next

/
Thumbnails
Contents