Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-16 / 63. szám
12 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK Angliai villámtúra hűvös napfénnyel, éledező tengerparttal és jótékonysággal A szezon kezdetére készülnek és a költségvetést vitatják A meredek, sziklás, vadregényes devoni partok sok látogatót vonzanak. A kép jobb szélén lévő kisebb dombon a kikötőmester háza állt, innen az egész öblöt szemmel tarthatta A szerző felvétele Ha Angliában kinézünk az ablakon és rövidnadrágos, ujjatlan pólós, szandálos-papucsos embereket látunk az utcán közlekedni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy süt a nap. Mindegy, hogy éppen milyen évszak van. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu AN6UA-DEV0NSHIRE Merthogy néhány nappal ezelőtti rövid devoni látogatásom alkalmával lépten-nyomon ilyen szettben megjelenő britekbe botlottam a festői tengerparti városkákban. Ám kezdjük az elején, az érkezéssel, egészen pontosan a lutoni reptéren való landolással. Ez az egykori autó-klasztert kiszolgáló technikai repülőtér a kétezres évek elején lett az akkor még csekély számú fapados járatok légikikötője. Körülbelül olyan kaliberrel mint a néhai Ferihegy 1. Azóta folyamatosan átépítik, egyre növekszik, nagyjából akkora mint a Liszt Ferenc repülőtér, és most újabb hatalmas terminálok oszlopcsarnokai növekednek a dombos hertfordshire-i tájon. A vendéglátómnak feltett kérdésre, miszerint ha a Brexit után bekeményítenek az országba való bejutást illetően - márpedig az egyik célja az igennel szavazóknak éppen ez volt -, vajon mi lesz a sorsa a fapados járatoknak, és az őket kiszolgáló személyzetnek, csak némi hümmögést kaptam vála-A charity, azaz jótékonysági üzletek lépten-nyomon megtalálhatóak Nagy-Britanniában. Az ott kapható áruk - elsősorban ruhanemű, de minden más is, a könyvtől kezdve a társasjátékon át a szemrevaló porcelán tárgyakig - adományok. Az üzletekben kivétel nélkül önkéntesek dolgoznak. Az esetek 99,9 százalékában nyugdíjasok. Az eladásból befolyt összeget pedig az a szervezet kapja, amely a boltot működteti. Vöröskereszt, rákbetegeket támogató alapítvány és hasonlók. Az egyik parányi tengerparti városkában, Comb Marszul. Lutonból a forgalmas és hatalmas autópályákon - átlag forgalommal számolva - nagyjából négy óra az út Ilfracombig, ahol egy jellegzetes angol családi panzióban kaptunk szállást. Az ember éppen az ilyen kis, meghitt helyeken tapasztalhatja meg leginkább a „nagybrit életérzést”: erőteljes színű belső falak, virágmintás tapéták, füles fotelek, kandallók, rózsamintás teáscsészék, és két csap, az egyikből 2-, a másikból 98 fokos víz folyik, és nem lehet őket keverni. Az udvaron március elején vadul zöldellő bokrok, cserjék, virító rózsa - és higgyék el, nem túlzók - harminc centis hóvirágok, ökölnyi krókuszok. Aki szereti a kerteket, az erőteljes, szinte szemet bántóan zöld mezőket és erdőket, az ki ne hagyja a brit szigeteket. A devoni parton - ahol szemben Wales, balkéz felé meg valahol nagyon távol Amerika helyezkedik el - már javában készülnek a szezonra. Sok panzió már nyit, csakúgy, mint az éttermek és ajándékboltok, de a legtöbb vendéglátó egység még a takarítás, átalakítás, felkészülés fázisában van. A brit szezon hoszszú: a húsvéti iskolai szünettinban egy eddig még nem látott charity üzletre bukkantunk. Ennek működtetője nem más, mint az RSfCA (Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals), azaz a brit királyi állatvédő liga. A magunk szerény eszközeivel - egészen pontosan öt fonttal - járultunk hozzá a civil szervezet sikeres működéséhez, és igazodva a liga küldetéséhez olyan porcelán tálkát választottunk a kínálatból, amelyen állatot ábrázoló kép van. Miközben, immár nem először, arra gondoltunk, hogy hasonló üzletek akár nálunk is lehetnének. tel kezdődik, és az októberi iskolai szünet után zárul. Mondjuk, ahol március elején 12 fokban és metsző szélben flip-flop papucsot és bermudát viselő népek róják az utcákat, ennek van is értelme. Persze a szezonra való felkészülés mellett még valami foglalkoztatta ottjártamkor a briteket: a kormány kihirdette a 2017-es költségvetést. Ennek egyik vitát és indulatokat keltő eleme, hogy megszűnik az egyes vállalkozásokra - főként mezőgazdasági - vonatkozó kedvező társadalombiztosítási tarifa. A döntés megosztja az embereket, akik többet fizettek eddig, elégedettek, akik kevesebbet, nem. A külföldi számára is jól látható jelek - rengeteg bezárt üzlet, pub, és a megszokottnál kevesebb vásárló és vendég - a Brexit okozta pénzügyi sokk elhúzódó hatását mutatják. Mindenesetre a helyzet érdekes. Mint ahogy az is, hogy az első ember, akitől útbaigazítást kértünk, magyar volt. És nem turista. Jótékonyság minden mennyiségben, legyen szó emberekről vagy állatokról A magunk szerény módján támogattuk a brit állatvédelmet A zsákmány egy része víz hiányában pusztulásra volt ítélve Tetten érték az orvhalászokat Tíz éve vigyázzák a falu biztonságát DÖBRÖKÖZ Három kurdi férfit hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség, akik ellen a Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást indított orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A negyvenöt, a harmincöt és a huszonkét éves férfi a nyomozás adatai szerint egy Döbrököz külterületén lévő halastónál merítőszák használatával különböző fajtájú halakat fogott ki. Az így megszerzett halakat el akarták tulajdonítani, azonban a halastó egyik tulajdonosa tetten érte őket. A férfi az elkövetők által kifogott, körülbelül hatvan kilogramm halat visszadobatta az elkövetőkkel a tóba. Mivel a három férfi a levezető tórendszerben lévő halakat a víz nélküli, iszapos részre hajította ki, az ott lévő, mintegy háromszáz kilogrammhoz közelítő mennyiségű hal elpusztult. A rendőrök mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során a bűncselekmény elkövetését beismerték. Az ügyben a további eljárást - a terheltek szabadlábon hagyása mellett - a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 1.1. Bűnjelek az autó csomagtartójában Fotó: police.hu NAGYKÓNYI Megalakulása tizedik évfordulóját ünnepelte legutóbbi közgyűlésén a Nagykónyi Polgárőr Egyesület. Ez alkalomból nemcsak Szűrös Géza elnök mondott köszönetét a tagoknak, hanem jelen volt Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, dr. Bognár Szilveszter, a Tamási Rendőrkapitányság vezetője és Pusztai László polgármester, aki aktív polgárőr is. Az egyesületnek jelenleg 19 tagja van, és évente több ezer órát járőröznek a településen, segítve a Tamási Rendőrkapitányság munkáját. Nagy figyelmet fordítanak a falu időseire és az egyedül élőkre, illetve a települési rendezvények biztosításában, eltűnt személyek felkutatásban is lehet rájuk számítani. Széles János szerint a nagykónyi szervezet az egyik legjobb bűnmegelőzési statisztikát felmutató egyesület, amely korábban az Év Polgárőr Egyesülete címet is kiérdemelte. Működését pályázatok, lakossági és vállalkozói felajánlások, önkormányzati hozzájárulás segíti. Céljuk a taglétszám növelése, a lakosság biztonságérzetének erősítése. H. E.