Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-16 / 63. szám

4. MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK Tartályban gyűjthetik az esővizet a polgárok SZEKSZÁRD Az önkormányzat 2016. évi klímaalapja 66 szek­szárdi pályázót támogatott, hogy mindössze ötezer forin­tért jussanak hozzá egy-egy ezer literes IBC csapadékvíz­gyűjtő tartályhoz - mondta Baka György, a Zöldtárs Ala­pítvány elnöke. Szekszárd 2009-ben csatlakozott az or­szágos Klímabarát Települé­sek Szövetségéhez, azóta meg­szaporodtak a környezet- és klímavédelmi programok. Az IBC csapadékvízgyűjtő prog­ramot koordináló Zöldtárs Alapítvány az elmúlt napok­ban értesítette ki a 66 pályá­zót, hogy március 17-én, pén­teken 10 órától Tóth Zsolt vál­lalkozó Tartsay utca 6. szám (ÖMV benzinkút mögött) alat­ti telephelyén ki és mikor ve­heti át IBC-tartályát. Az össze­gyűjtött csapadékvíz - azon túl, hogy kiválóan alkalmas a pázsit, a szobanövények ön­tözésére - nem terheli a víz­számlát, és az esővíz helyben tartásával csökken a mélyen fekvő területek elárasztásá­nak kockázata is. B. L. Folytatják a járdák felújítását DOMBÓVÁR Folytatódik a jár­daprogram a városban. Az elmúlt évben mintegy 3200 négyzetméter járdaszakasz újult meg, idén pedig további 5000 négyzetméternyi terület megújítását tervezik. A mun­kát a Dombóvári Város- és La­kásgazdálkodási NKft. vég­zi. Szabó Péter ügyvezető el­mondta, hogy tizenöt közfog­lalkoztatottat vonnak be a programba, amely 25,6 mil­lió forint támogatással való­sul meg. Talapka Rudolf ön­­kormányzati képviselő hoz­zátette: a felújítással érintett Szuhay városrészen nagyon rossz állapotúak a járdák, a beruházásnak köszönhetően azonban biztonságosabbá vá­lik a közlekedés. Később a Vö­rösmarty utca, majd Új dombó­váron az I. és a II. utca, vala­mint a Babits és a Radnóti ut­cák újulhatnak meg. H. E. Tantárgyból négyes, versenyen csillagos ötös Versenyek és győztesek, avagy a tudás jutalma A győztesek, Kiss Réka és Gulyás Zoltán, bebizonyították, hogy a szorgalmas munka eredményt hoz Fotó: Huszárik Imre és Mészáros Ferenc A héten két nemzetközi tu­dáspróbának is otthont adott a szekszárdi Garay János Gimnázium. A hazai és ha­táron túlról érkezett fiatalok a Körösi Csorna Sándor Kár­pát-medencei Földrajzverse­nyen, valamint Az én Pannó­niám Kárpát-medencei vers- és prózamondó versenyen mérték össze tudásukat. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A földrajzosok küz­delmében Gulyás Zoltán állha­tott fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. A fővá­rosi, XI. kerületi Szent István Gimnázium 9. osztályosa - a többiekkel együtt - Spanyol­­ország geográfiájából bizonyí­totta tudását. - Nincs speciá­lis vonzalmam Spanyolország iránt, a tárgykör lehetett vol­na bármelyik más állam is - mondta a győztes. - Az biztos, hogy rengeteget készültem. Er­re már csak azért is szükség volt, mert még sohasem jár­tam a Pireneusi-félszigeten. A szakkönyvek fellapozásakor megragadott az or­szág kultúrája, épí­tészete, nyelve és így tovább. Ada­tok tömegét kellett memorizálni, de itt, Szekszárdon, ebben az erős me­zőnyben be kellett látnom, hogy nagy kár lett volna ezt a munkát megtakarítani. Hiszen mind­össze két pont döntött köztem és a második helyezett között. Zoltán nyereménye, talán fe­lesleges is leírni, egy spanyol­­országi út. Azt viszont érdemes Felkészülés­sel a négye­sek is lehet­nek csillagos ötösök a ver­senyeken leírni, hogy a diák földrajz tan­tárgyból, legalábbis jelenleg, négyes szintű! Példája ugyan­akkor bizonyítja, hogy szorgos készüléssel a négyesek is le­hetnek csillagos ötösök - azaz a legjobbak -, akár nemzetkö­zi versenyen is. Ám ez az ered­mény immár köte­lez, a tanórákon is. A 17 éves Kiss Réka a keszthelyi Vajda fános Gim­náziumból érkezett Szekszárdra és két verset hozott magá­val. Babits Mihály és lózsef Attila köl­teményeinek színvonalas tol­mácsolását aranyéremmel ju­talmazta a zsűri.- Szenvedélyem a versmon­dás - fogalmazott Réka. - Sze­retném, ha ez a műfaj később is jelen lenne az életemben: azaz, remélem, hogy a színészet lesz a hivatásom. Nem állítom, hogy nincs bennem némi lámpaláz a közönség előtt, de elég sokszor felléptem már ahhoz, hogy kel­lő tapasztalattal kezeljem ezt a helyzetet. De nem kétséges, hogy mindig van hova fejlődni. A diák hamarosan a próza te­rén is bizonyíthatja tudását, rá­adásul olasz nyelven. Gyulán lép fel, egy ottani olasz feszti­válon. Jól beszél ezen a nyelven, immár harmadik éve tanulja iskolájában. Ez a másik szenve­délye. Érdemes volt Dante nyel­vével megismerkednie: ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tavalyelőtt harmadik, ta­valy pedig első lett ezen a gyu­lai rendezvényen. Ki tudja, le­het, hogy pár év múlva nem­csak magyar, hanem olasz fil­mekben is ott láthatjuk Rékát a főszereplők között. Kárpát-medencei diákközpont Bár az említett két versenyen magyar nemzetiségű fiatalok adnak számot felkészültsé­gükről, mégis joggal nevezhe­tő mindegyik vetélkedő nem­zetközinek. Ugyanis erre az al­kalomra Szekszárdra küldik csapataikat mindazon part­neriskolák, melyek magyar nemzetiségűek, ám határon túliak. Ennek megfelelően a vendéglátók most is köszön­tötték a Romániából (Erdély­ből), Szerbiából (Délvidékről), Szlovákiából (Felvidékről) és Ukrajnából (Kárpátaljáról) ér­kezett ifjakat és tanáraikat. A gimnázium ezen a két napon afféle Kárpát-medencei diák- és kulturális központtá válik. HIRDETÉS AZON ORVOSA ÉN VAGYOK Nehezen ismerhető fel az érszűkület Komoly panaszokat okoz HATALMAS veszélyt jelent a stresszel teli, mozgásszegény életmód, a futólag elfogyasztott zsíros ételek. Bár egyre keve­sebb nyilvános helyen lehet do­hányozni, de ez nem mentesíti még a nem dohányzókat se tel­jes mértékben a dohányfüsttől. Kevés idő marad figyelni a vér­nyomás, cukor, koleszterin szin­ten tartására. Mindezek egy sú­lyos betegség kialakulásához vezethetnek, ez nem más, mint az érszűkület, mely egyre ko­molyabb panaszokat okoz. Hogy mik ezek? • Terhelés közben mással nem magyarázható fájdalom, görcs jelentkezik a lábban, Fontos a rendszeres vizsgálat • elszíneződnek, hidegek lesz­nek a végtagok, • egyre kisebb lesz a fájdalom nélkül megtehető táv, • fülzúgás, • memóriazavar, • szédülés, • gyakori fejfájás. A Nashwan-Parasound-ke­­zelésből mindössze 20 alkalom szükséges a panaszok enyhíté­sére vagy megszüntetésére. Je­lentkezzen be és vizsgáltassa meg magát ingyen március 20- án a Szekszárd, Mátyás király u. 8. szám alatti rendelőben! A kú­ra alapárából 30.000 forint ked­vezmény jár! A kupon felmuta­tásával további 10.000 forinttal csökken az ár. www.medhunga­­ry.com, 06-72/551-714, 20/541- 1466,70/290-3216,30/339-6963 r NASHWAN-PARASOUND ^ I KEZELŐ-CENTRUM i ' -10.000 forint kedvezmény ' ^ Érvényes: 2017. 03. 31-ig ^ HIRDETÉS sos kórképek, ízületi fájdalmak, izombetegségek kivizsgálása és kezelése. | BEJELENTKEZÉS: +36 20 264 3994 DR. KIRÁLY ÁGNES - Gastroenterológia, Belgyógyászat Reflux betegség, hasmenés, székrekedés, nyelészavar, véres székletürítés, hasfájás, puffadás kivizsgálása és kezelése. Gyomor-, vastagbéltükrözés altatással/bódítással, kapszula­endoszkópos vizsgálat, anoszkópia, manometria, pH-impedancia vizsgálat, labor-, ultrahang, kilégzési tesztek, genetikai-, szűrővizsgálatok3 munkanapon belül, indokolt esetben azonnal. BEJELENTKEZÉS: +36 30 443 5259 BÍZZA MAGÁT A NEMZETKÖZI SZÍNVONALÚ SZAKÉRTELEMRE! www.kiralygastroenterologia.hu 7635 Pécs, Fácán dűlő 32.

Next

/
Thumbnails
Contents