Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-14 / 62. szám
ÜNNEP Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 169. évfordulójára emlékezünk. Lapunkban megtalálják a Tolna megyei városok ünnepi programjait. A Tolnai Népújság legközelebb március 16- án, csütörtökön jelenik meg. ► 5 Száz terméket vizsgál a Nébih MAGYARORSZÁG Március második felére várható az eredménye annak a rendkívüli vizsgálatnak, amelyben egy-egy cég nyugat-európai és magyar piacra szánt azonos termékeit hasonlítja össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). ► 7 Nyárra készül el az atlasz Kátyú kárért kaphatunk kártérítést TOLNA MEGYE Ha valaki belehajt egy kátyúba és megsérül az autója, semmiképp ne hagyja el a helyszínt. Kátyú miatti kárigényt, amennyiben az autótulajdonos nem rendelkezik kiegészítő biztosítással, minden esetben az út fenntartójánál kell jelezni. A belterületi közutak az önkormányzatokhoz tartoznak, vagy a helyhatóság által alapított gazdasági társaságokhoz. A településeken átfutó főutak, valamint külterületi szakaszok, illetve az autópályák pedig a megyei közútkezelő igazgatósághoz. ► 3 Váltsunk téli üzemmódról tavaszira TOLNA MEGYE A tavasz közeledtével éreznünk kellene, amint az ébredő természet feltölt energiával bennünket. A közeledő kikelet ellenére azonban nyoma sincs bennünk a megújuló vállalkozó kedvnek, a végtagok ólomsúlyúak, a fej mintha vattával lenne kitömve, erőt vesz rajtunk a tavaszi fáradtság. Az új üzemmódra való átállás tovább emészti a tél során egyébként is megcsappant energiatartalékainkat. A tavaszi fáradtság a szervezet normális reakciója, amikor a téli üzemmódról tavaszira vált. ► 4 Forradalom és szabadság újraválasztották BUDAPEST A tervek szerint nyárra elkészíti az új középiskolás történelmi atlaszt a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete. Az atlasz elkészítése során a szerkesztők figyelembe vették az első két kiadást ért kritikákat, véleményeket is. ► 7 Olcsóbb benzin és gázolaj jön MAGYARORSZÁG Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mól Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 360 forintra, a gázolajé 372 forintra mérséklődik. ► 9 Jó reggelt! Visszatérően panaszkodnak egyes művészek, hogy milyen kevés a nyugdíjuk és más bevételükből is alig futja a létfenntartásra. A napokban a zenei műfaj egyik kiemelkedő képviselője így fogalmazott: bántja, hogy egyes muzsikus kollégái nyomorognak, jóllehet az életüket tették fel mások szórakoztatására. Érthető a jajkiáltás, sajnálhatjuk is a jobb sorsra érdemes művészeket, de azért nem árt tudni: Hollywoodban is csak egy vékony réteg él milliomosként, a többi vagy tányért mosogat és várja a jobb időket, vagy „szintén zenész” státusban vegetál. Kíméletlenül hangzik, de több mint negyedszázada nálunk is (majdnem mindig) a piac dönt - az erősebb javára. Sz. Á. SZEKSZÁRD A diák demokrácia gyakorlásának színterei között ott található a szekszárdi Garay János Gimnázium is. Természetesen ne feledjük, hogy középiskoláról van szó, a maga komoly követelményeivel együtt. Mégis, immár régi hagyomány az intézményben a diákigazgató választás: a „marsallbot” egyszere két fiatal kezébe kerül. Olyan tanulókról van szó, akikben társaik megbíznak. A tisztséget senki sem kapja ingyen, a győzelemért kiterjedt kampánynyal kell megdolgozni. Tegnap, a szavazást követően kiderült, ki lett a két diákigazgató: a nyerteseket a polgármester is köszöntötte. ► 2 BUDAPEST Újabb öt esztendőre köztársasági elnökké választotta tegnap Áder Jánost (képünkön elöl) az Országgyűlés. A titkos szavazás második fordulójában százhetven képviselő vett részt, mindannyian érvényesen voksoltak. Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje százharmincegy szavazatot kapott, a baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra, az Eötvös Károly Közpolitikái Intézet elnökére pedig harminckilencen szavaztak. Áder Jánost először 2012. május 2-án választotta elnökké az Országgyűlés, ezt követően - a rendszerváltás utáni ötödik államfőként - május 10-én lépett hivatalba. Fotó: Kallus Gy. ► 7 Az igazi mellett két diákigazgató a gimiben Állásbörzén mutatkoztak be cégek a középiskolásoknak Ötszázan az asztalok körül SZEKSZÁRD Tizenöt kiállító cég ugyanennyi asztallal fogadta tegnap az érdeklődőket a Szekszárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolájában. Az érdeklődő megnevezés azért indokolt, mert nemcsak a közel ötszáz diák, hanem több szülő is tájékozódhatott az állás- és szakmai gyakorlati börzén.- Tavaly után másodjára rendeztük meg ezt a fórumot, a hagyományteremtés szándékával - közölte Szabóné Kiss Erzsébet igazgató. - A hasznos tapasztalatok ösztönöztek bennünket az ismétlésre. Reggel szakmai konfe-Szórólapok is tájékoztatták a fiatalokat Fotó: Makovics K. renciával nyitottunk: a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Illés Orsolya szakképzési tanácsadó, a NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatósága képviseletében pedig Görgei Zsolt István ellenőrzési igazgatóhelyettes tartott előadást. Ezután megnyílt a börze, mely a kapcsolatfelvétel, a véleménycsere, az informálódás kiváló színterének bizonyult. Főképp a munkaerőpiacra kerülő végzősök kaptak értékes tájékoztatást, de a fiatalabbak is tervezhetnek a megszerzett információk birtokában. Sz. Á. 9 770865 603029 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Balázs László 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP 12 14 Kedden felhős, a Dunántúlon szeles időre készülhetünk. Szerdán változóan felhős lesz az ég, de csak jelentéktelen csapadék kialakulása valószínű. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Matild ésTilla nevű olvasóinknak! 2017. MÁRCIUS 14., KEDD • XXVIII. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM. ARA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu EGY PERCBEN A szavazáson százhetven képviselő vett reszt Áder Jánost