Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-02 / 52. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK A dombóvári kapitányság teljesítette az elvártakat Javult a helyzet a térségben Jóval kevesebb regisztrált bűncselekmény történt ta­valy a Dombóvári Rendőrka­pitányság illetékességi terü­letén - mondta Végh Lajos rendőrkapitány. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR és térsége - A Dombóvári Rendőrkapitány­ság 2016-ban teljesítette a tőle elvártakat a bűnügyi és a ren­dészeti területen egyaránt - kezdte évértékelőjét Végh La­jos rendőr alezredes, a kapi­tányság vezetője. Mint mond­ta, jóval kevesebb regisztrált bűncselekmény történt tavaly a Dombóvári Rendőrkapitány­ság illetékességi területén, mint azt megelőző­en. Csökkent a va­gyon elleni bűn­­cselekmények és a tulajdon elleni sza­bálysértések szá­ma, illetve keve­sebb lakásbetörés történt. Rablás mi­att két esetben in­dult eljárás, és az elkövető sze­mélyének felderítése és fele­lősségre vonása mindkét ügy­ben megtörtént. A testi sérté­sek száma némileg emelke­dett, a garázda jellegű cselek­mények száma viszont csök­kent - folytatta a kapitány. To­vábbá kiemelte, hogy a nyo­mozási eredményességi muta­tók ismét javultak. Elmondta, hogy a gyorsított ügyfeldolgozás mellett a köz­területi szolgálatot úgy szer­vezték, hogy a leghatékonyab­ban és a leggyorsabban tudja­nak reagálni a bejelentések­re. A bűnügyi számok alaku­lását befolyásolta, hogy figye­lembe vették a bűnelemzési adatokat, és a rendészeti állo­mány közterületi jelenlétéről ez alapján is döntöttek. Vagyis a veszélyeztetettebb területe­ken fokozott rendőri jelenlét­tel találkozhatott a lakosság. A családi házas övezetekben, ahol nagyobb számban fordul­nak elő betörések, sötétedés után rendszeres volt a szol­gálat. A biztonsági intézkedé­sek száma szintén emelkedett. Több igazolta­tásra is sor került a kapitányság il­letékességi terü­letén, ezáltal nőtt az elfogások szá­ma, emellett pe­dig többször ellen­őrizték a rendőrök, fogyasz­tottak-e a sofőrök alkoholt. A közlekedési helyzet javítására nagy hangsúlyt fektetett a ka­pitányság, ennek is köszönhe­tő, hogy míg 2015-ben hat ha­lálos baleset történt az illeté­kességi területükön, addig ta­valy mindössze egy. Tavaly mind­össze egy ha­lálos baleset történt a tér­ségben. Archív fotó Végh Lajos alezredes, rendőrkapitány Szubjektív biztonságérzet Végh Lajos azt hangsúlyozta, az intézkedési aktivitás növelé­sével a lakosság szubjektív biz­tonságérzetét szerették volna erősíteni, valamint elejét ven­ni az utazó bűnözők bűnelkö­vetésének. Az eredményesség­hez hozzájárult a térség térfi­gyelő kamerarendszere és a Véda közúti intelligens kame­rahálózat. A kiemelt feladatok között em­lítette a kapitány a migráció­ból adódó tennivalókat is. Ezek közé tartoznak a határrendé­szeti feladatok, illetve a mély­ségi ellenőrzések. Ez utób­bi azt jelenti, hogy mivel Tolna megye nem határ menti, szű­rő- és kutatótevékenység há­rult a Dombóvári Rendőr-kapi­tányság állományára. Láncot tekert a fiatal nő nyakára, baltával ütötte ZOMBA Nemi erőszak és sú­lyos testi sértés bűntett kí­sérletének megalapozott gya­núja miatt indított eljárást a Tolna Megyei Rendőr-főka­pitányság Bűnügyi Osztá­lya egy 63 éves helybéli fér­fi ellen, tájékoztat­ta lapunkat Husz­­ti Gábor, a megyei főkapitányság saj­tóreferense. Az eddigi adatok sze­rint a gyanúsított február 28-án 9 és 10 óra közötti idő­ben zombai há­zukban megpróbált szexuá­lis kapcsolatot létesíteni élet­társa 35 éves lányával. Amikor a sértett ellenke­zett, egy láncot tekert a nya­kára és egy baltával többször fejbe ütötte. A kettejük közti dulakodás úgy alakult, hogy a sértettnek sikerült kimene­külnie a házból. Később az édesanyja értesítette a rend­őrséget, a fiatal nő pedig el­rejtőzött a rendőrök érkezé­séig. A sértett a bántalmazás következtében megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállí­tották. A rendőrök a 63 éves férfit el­fogták és gyanú­sítottként hallgat­ták ki. A nyomozók el­rendelték a gya­núsított férfi őri­zetbe vételét, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Szexuá­lis erőszak bűntett kísérle­te, valamint súlyos testi sér­tés bűntett kísérlete elköve­tésének megalapozott gyanú­ja miatt folytatják az eljárást a zombai férfi ellen. 1.1 A rendőrök őrizetbe vet­ték a 63 éves zombai illető­ségű férfit Féktávolságon belül érkezik a vad TOLNA MEGYE Két vadelütéses baleset is történt február 28- án. Az egyik esetben az autós egy mellékúton haladt Báta­­szék felől Bonyhád irányába. A másik vadelütés a 61-es főúton következett be. A jármű veze­tője Tamási irányából Simon­­tornya felé közlekedett. Mind­két esetben őz ugrott féktávol­ságon belül az autó elé. Sze­mélyi sérülés nem történt, az egyik autóban 30 ezer, a má­sikban pedig félmillió forint­nyi kár keletkezett. A megye közútjain az utóbbi hetekben megnőtt azon balesetek szá­ma, amikor vadon élő állattal ütköztek gépjárművek. Az ál­latok között volt dám- és gím­szarvas is. A rendőrség foko­zott óvatosságra kéri az autó­sokat. A vadbaleseteket ne­héz, olykor lehetetlen elkerül­ni. A vadelütések legnagyobb része reggel és szürkületkor, vagy este történik. A potenci­álisan legveszélyesebb helye­ken az „Állatok” veszélyt jel­ző KRESZ-tábla adhat tám­pontot a sofőröknek. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a helyes sebesség meg­választása. 1.1. Belterületen ott szabad kerti hulladékot égetni, ahol önkormányzati rendelet engedélyezi A szabadtéri tűzesetek jelentős hányada emberi gondatlanságra vezethető vissza TOLNA MEGYE Az elmúlt napok tavaszias időjárása miatt meg­ugrott a szabadtéri tüzek szá­ma. A veszélyt a száraz aljnö­vényzet és az avar jelenti, ami csapadékmentes időjárás ese­tén nagyon könnyen meggyul­ladhat - figyelmeztetett Boros Brigitta, a Tolna Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Mint mondta, me­gyénkben eddig mintegy har­minc szabadtéri tűzhöz ri­asztották a tűzoltókat, és volt olyan nap, amikor öt különbö­ző ilyen esethez vonultak. Boros Brigitta kiemelte, az esetek 99 százalékában em­beri gondatlanság áll a hát­térben, holott az időnként je­lentős kárral járó tüzek meg­előzhetőek. A szabadtéri ége­tés szabályait fontos észben tartani, különösen most, hogy sok helyen nekiláttak a tava­szi kerti munkáknak, és el­égetik a zöldhulladékot. Nem mindenütt lehet a szabadban tüzet gyújtani A száraz aljnövényzet könnyen lángra kap Fotó: Mártonfai Dénes A szabálytalanság bírsággal sújtható A szabályok megszegése tűz­védelmi bírsággal sújtható. Ha valaki a kertjében úgy éget, hogy azt nem engedélyezi ön­­kormányzati rendelet, vagy nem a meghatározott időben végzi, az 20 ezertől 60 ezer fo­rintig terjedő bírságra számít­hat. Aki engedély nélkül éget külterületen, az 50 ezertől 500 ezer forintig terjedő bír­sággal sújtható. Ha az ége­tés miatt a tűzoltóknak kell beavatkozniuk, 20 ezertől 3 millió forintig terjedő bírság szabható ki. Nincs nap szabadtéri tűz nélkül Szinte minden napra jut leg­alább egy tűzoltói beavatko­zást igénylő szabadtéri tűze­set. Boros Brigitta elmondta, hogy az elmúlt napokban volt példa be nem jelentett égetés­re, amikor vágástéri hulladé­kot égettek az 56-os út 9-es kilométerszelvényénél. Gyön­­kön és Pincehelyen avar és gaz égett, Németkéren lábon álló kukorica gyulladt meg, Páriban pedig lakóházakat ve­szélyeztetve közeli művelet­len kertekben égett az aljnö­vényzet. Belterületen csak ott sza­bad kerti zöldhulladékot éget­ni, ahol ezt az önkormány­zat rendeletben engedélyezi. Ilyen esetben is csak az abban meghatározott időpontban. Ha nincs ilyen rendelet, tilos a belterületi égetés. A külterü­leti tarlóégetést és a vágott nö­vények égetését a munkálatok előtt tíz nappal engedélyeztet­ni kell az illetékes katasztrófa­­védelmi kirendeltséggel. A szabadban meggyújtott tüzet soha sem szabad fel­ügyelet nélkül hagyni, és min­den esetben gondoskodni kell a megfelelő mennyiségű oltó­anyagról, valamint a tűz oltá­sára alkalmas kézi szerszám­ról, és csak akkora tüzet sza­bad gyújtani, amekkorát fo­lyamatosan felügyelet alatt le­het tartani. Ha feltámad a szél, azonnal abba kell hagyni az égetést, és el kell oltani a tü­zet. Hanoi Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents