Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-11 / 60. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 11., SZOMBAT Sajnos, nem állunk jól kerékpárutak dolgában. A Duna és a Sió töltésein lehet kerékpárral kirándulni, de ezek kevés helyen vannak leaszfaltozva, így gyakran nehéz a haladás Fotó: MW archívum Mielőtt nyeregbe pattannánk, vizsgáljuk át alaposan biciklinket Eljött a tavasz, a jó idő, s vele a bringa újraindításának ideje Lassan beköszönt a jó idő, sokaknak ilyenkor kezdődik a tavaszi kerékpáros szezon. Gondoljunk a saját magunk és a biciklink biztonságára is. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A hosszú téli állás után fontos, hogy a biciklinket felkészítsük a tavaszi újraindításra. Általános igazság: a biciklinek az a legroszszabb, ha sokáig áll. A szerelők és a szakértők azt javasolják, hogy évente legalább egyszer áldozzunk a kétkerekű átnézésére, takarítására. Körösi Kende, az egyik szekszárdi kerékpáros üzlet tulajdonosa elmondta, hogy mire kell a leginkább figyelni. Kezdjük a fékkel A fék az első és legfontosabb, de a gyorsabb kopást eredményező kerék- és kormánycsapágy „kotyogást” is ajánlott beállítással megszüntetni. Tárcsaféket használóknak is érdemes megpörgetni a kereket. Ha hangosan „ciripel” a fék, akkor valószínűleg gond van. A tél és a fagyok - különösen, ha valaki hideg garázsban tartja a bringát - a mountain bike-ok teleszkópjait is elállíthatja. Utóbbi hibák orvoslására komoly szakszervizre van szükség, semmiképpen ne ezermesterkedjünk vele mi magunk. Fontos a láthatóság A lámpák, a csengő és a kerekeken a prizmák is fontosak. Be kell tartani a KRESZ-t, figyelni saját és mások testi épségére. Szintén fontos, hogy mindig legyen nálunk láthatósági mellény, ez életmentő is lehet, hiszen a többi közlekedő könnyen észrevesz minket. És ott van persze még a sisak, amely 40 km/h óra fölött kötelező is. Többféle fejvédő közül választhatunk. Vannak az úgynevezett városi (city), a hegyi, az országúti sisakok, illetve azok, amelyek teljesen betakarják az arcot (full face). Ezek ára körülbelül hétezer forinttól indul, a határ a csillagos ég. A minőség mellett a lényeg az, hogy kényelmes legyen, ezt a kiegészítőt kerékpárosboltban vagy szakszervizben vásároljuk meg. Rögzítsük a bicajt A balesetek mellett azonban ma már azzal is számolni kell és lehet, hogy valaki ellopja biciklinket. Figyeljünk arra, hogy ne csak a keréknél vagy a nyeregnél rögzítsük a kerékpárt, mert ezek egy mozdulattal eltávolíthatók, továbbá arra is, hogy feltétlenül kössük hozzá valamihez. Spirálzárat már néhány ezer forinttól is kaphatunk. Tartsuk szem előtt: bár a vastagabb zár több pénzbe kerül, nehezebb elvágni. Kombinálhatjuk U-lakattal, ami 5 és 25 ezer forintba közötti összegbe kerülhet, és a spirálzárral együtt használva már elég védelmet nyújt, ha a váznál és legalább az egyik kerekénél fogva rögzítjük a biciklit. A rendőrség is segít A profi tolvajok ellen ajánlott a bicajt a rendőrségi Bike Safe-adatbázisba regisztrálni, ez az ellopott bicikli felderítését könnyíti meg. A Bike Safe-ben regisztrálhatjuk a kerékpár műszaki paramétereit és a személyes adatainkat is. Ezen az adatbázison kívül jelenleg a bicikliknek semmilyen nyilvántartása nincs Magyarországon. A regisztrált kerékpárok ellopását egy gombnyomással be lehet jelenteni a rendőrségnek, és a feltöltött dokumentumokkal tulajdonjogunkat is igazolni tudjuk. Nem áll jól Tolna megye A megyében a legelső kerékpársávét Tolna-Mözsön alakították ki 1964-ben. 1987- ben épült meg a kerékpárosok máig kedvelt útja Dombóvár és Gunaras között. Tamásiban közel 30 kilométer út található a városon belül, illetve a város két szomszéd településsel, Párival és Regöllyel is öszsze van kötve, 2019-re pedig rákapcsolódik a Balaton vérkeringésére. A Szekszárd-Dombori aszfaltozott csík mellett szükség lenne egy szakaszra Szekszárd és Szálka között is. Tolna már régóta tervezi a város és Dombori közötti kerékpárút kiépítését. Az utak hoszszát tekintve nem vagyunk az élbolyban. A megye területrendezési terve 17 térségi kerékpárutat javasol, több száz kilométer hosszan. Vannak, akik hosszú túrákra is vállalkoznak Fotó: MW archívum Elő a kefével és a vödörrel Az átnézést kezdhetjük a guminyomással, akkor is, ha csak pár napja nem ültünk nyeregbe. Egy mosást is mindenképpen megérdemel a bringa első tavaszi útja előtt, még akkor is, ha tisztán tettük el. A gőzborotva nem ajánlott. Fontos a különböző alkatrészek kenési állapota, ha karistoló hangokat hallunk, olajozásra lesz szükség. Előtte ronggyal töröljük tisztára a láncot és a forgó alkatrészeket: ráesni, lánckerekek, váltógörgők. A tisztítás után olajozzuk meg a láncot erre a célra alkalmas kenőanyaggal. A legfontosabb azonban, hogy legyünk tisztában saját korlátáinkkal, és döntsük el, melyek azok a szerelési műveletek, amelyeket inkább szakemberre bízunk. A kínálat igen sokszínű témák tekintetében, és az árakban is óriási különbségek vannak Érdemes már most készülni a nyári táborokra TOLNA MEGYE Ha a szülők nem szeretnék, hogy gyermekük az egész nyarat számítógépezéssel vagy az utcán, lógással töltse, a kivehető szabadságuk, és a nagyszülők terhelhetősége azonban korlátozott, nem árt ha már tavasszal utánanéznek a táborozási lehetőségeknek. A megyében több település iskolái, művelődési házai, civil szervezetei szerveznek bentlakásos és bejárós nyári táborokat. Az önkormányzati és egyéb támogatásoknak köszönhetően legtöbbjük jutányos áron kínál kikapcsolódást a gyerekeknek kirándulásokkal, vetélkedőkkel, sport és kézműves programokkal. A BÁI Széchenyi István Általános Iskola például napközis tábort tart Váralján június 19-23. között, de diákjaiknak lehetőségük van a Balatonnál, Fonyód-Bélatelepen nyaralni augusztus 7-15. között, aki pedig határon túlra vágyik az Bautzenbe is ellátogathat július 8-19. között. Mindehhez a város önkormányzata a bonyhádi diákoknak - a település más iskoláiban is - fejenként, naponta 2000 forintot biztosít támogatás gyanánt. Szabó Béláné intézményvezető szerint Nem kétséges, a vízparti táborozás a legjobb nyáron Fotó: MW ez nagyban növeli a táborozási kedvet. Az interneten is érdemes lehet böngészni egyéb lehetőségek iránt érdeklődve. Különböző gyűjtőoldalak segítségével a megyében több lovas-, kreatív művészeti és kalandtábort lehet találni, Szedresben, Paks és Tamási környékén. Az általunk fellelt táborozási lehetőségek költsége 24-60 ezer forint között van. Az online meghirdetett táboroknak azonban nem árt alaposan utánanézni, hiszen egyetlen szülőnek sem mindegy, hogy kikre, és milyen körülmények között hagyja gyermekeit. Sokba is kerülhet A táborok téma tekintetében is kimeríthetetlenek, meglepő, de a kínálatban még egy révfülöpi kamionos nyaralás is szerepel (70 ezer forint az egy hét), nem beszélve a számtalan nyelvi és művészeti programokat kínáló ajánlatok tömkelegéről. Sajnos például a Balaton melletti bentlakásos táborok egy hetes programjaiért már 50-70 ezer forintot is elkérnek, de egy aktív nyelvi, vagy bármilyen külföldi tábor már százezrekbe is kerülhet.