Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-06 / 31. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 6., HÉTFŐ HÍREK Szeszes italt próbált lopni SZEKSZÁRD Vádemelést java­sol a Szekszárdi Rendőrkapi­tányság egy várdombi férfi­val szemben, aki ellen lopás vétség elkövetésének gyanú­ja miatt folytattak eljárást. A Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy az egyik szekszárdi áruház biztonsá­gi őre tett bejelentést, miu­tán a gyanúsított még tavaly november 27-én az áruvé­delmi eszköz eltávolításával szeszes italt próbált meg el­lopni a ruházatába rejtve. Az őr ezen szándékát észrevet­te, és a rendőrök kiérkezésé­ig visszatartotta a férfit. A 33 éves várdombi férfi beismer­te a bűncselekmény elköve­tését. H. E. Kiemelt figyelem a rászorulókra MŐCSÉNY Kiemelt figyel­met fordította rászorulókra az elmúlt hónapok fagyos napjain a mőcsényi önkor­mányzat. Mint azt Kra­chun Elemér polgármester elmondta, soron kívül tű­zifát juttattak el a szüksé­get szenvedő családokhoz, és az idősebbekre is foko­zottan figyeltek. Számuk­ra már az is nagy segítség, hogy heti rendszeresség­gel elviszik őket bevásárol­ni, de annak, aki kéri, be is szerzik az összeírt dolgo­kat - ez utóbbit egyébként egész évben megteszik az idős embereknek. H. É. Közelebb hoz a hírlevél BONYHÁD Megjelent a Bony­hádi Öregdiákok Szövetsé­gének januári hírlevele. Mint azt lapunknak Máté Réka vezetőségi tag, szerkesztő elmondta, nemrégiben azért hozták létre a havi rendsze­rességgel megjelenő hírle­velet, hogy a tagok között erősítsék a kapcsolatot, ne csak a rendezvényeiken való találkozás legyen a kapcso­lódási pont. A hírlevélben többek között igyekeznek aktuális tájékoztatást adni a szövetséggel kapcsola­tos témákban, a jelen tör­ténései mellett megemlé­keznek a múlt dolgairól is, valamint interjúkat közöl­nek régi tagokkal. H. É. December végén elindult a 2017-es általános felsőok­tatási felvételi eljárás. Je­lentkezni regisztráció után a felvi.hu honlapról elérhe­tő E-felvételi rendszeren ke­resztül lehet. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Február 15-én éj­félig jelentkezhetnek a 2017 szeptemberében induló - aktu­ális, meghirdetett - felsőoktatá­si képzésekre a középiskolások. Az E-felvételi rendszerbe felvitt adatok a jelentkezési határidőn belül bármikor módosíthatók, rögzítésük folytatható. „A diákoknak regisztrálni­uk kellett a Felvi.hu-n. Először a személyes adataikat, majd a tanulmányaikkal kapcso­latos adatokat kell megadni­uk: a már meglévő középisko­lai eredményeik közül azokat rögzítik, amelyekből a felvéte­lihez szükséges pontjaikat szá­mítják - mondta el lapunknak Rajos Judit, a Szekszárdi Ga­ray János Gimnázium igazgató­­helyettese. - A felvételi eljárás újdonsága, hogy a jelentkezők­nek a pontszámításhoz szüksé­ges dokumentumok közül csak a középiskolai bizonyítványban szereplő, már meglévő tanul­mányi eredményeket kell fel­tölteniük. A 2006. január 1-je után szerzett érettségi bizonyít­ványt vagy tanúsítványt, vala­mint a 2003. január 1-je után szerzett nyelvvizsga-bizonyít­ványokat nem kell szkennelve megjeleníteni a felületen, elég csak a pontszámításhoz szük­séges adatokat felvinni a rend­szerbe. Ugyanis az Oktatási Hi­vatal ezek hitelességét közpon­ti nyilvántartási rendszereken keresztül ellenőrzi. A pontszá­mításhoz szükséges, de még hi­ányzó dokumentumok pótlásá­nak határideje: 2017. július 12. Nyelvvizsga esetében lényeges tudnivaló, hogy a felvételire je­lentkezés határideje után tett sikeres nyelvvizsgát igazoló bi­zonyítványt legalább július 12-ig kézhez kell kapnia a felvételi­zőnek, hiszen csak akkor érvé­nyesítheti a nyelvvizsgáért járó többletpontokat, ha a bizonyít­ványban szereplő eredménye­ket a dokumentumpótlás vég­ső határidejéig rögzíti az e-fe­­lületen.” A tanulmányi pontok számí­tásánál a 11. és 12. évfolyam év végi eredményei a fontosak, de bizonyos esetekben a 9. és 10. év természettudományos tantár­gyi eredményei is számítanak. A diákok összesen 6/12 helyet jelölhetnek meg a jelentkezé­si lapon, a hat államilag finan­szírozott és ugyanazon képzés­nek hat önköltséges helyét. Fon­tos, hogy pontosan azt a szintet, képzést, munkarendet, finan­szírozási formát válasszák ki, amelyre jelentkezni akarnak. Például állami ösztöndíjas vagy önköltséges képzést választa­nak; nappali, esti vagy levelező tagozaton szeretnének tovább­tanulni; alapszak, felsőoktatási szakképzés vagy osztatlan kép­zés mellett döntenek. Elsődle­ges szempont, hogy a besorolás a jelentkezők személyes prefe­renciasorrendjét tükrözze. A következő kulcsfontosságú dátum 2017. február 20. A tanu­lóknak eddig kell hitelesíteniük a jelentkezésüket. „A hitelesítés megtehető az Ügyfélkapun keresztül, de eh­hez először a kormányhivatal­ban személyesen regisztrálni­uk kell a saját Ügyfélkapuju­kat, tehát egy kis utánjárást ez is igényel. Ha inkább a hitelesí­tő adatlapot választják, akkor azt ki kell nyomtatni, és aláírva kell elküldeni az Oktatási Hiva­talnak. Ha valaki hitelesíti a je­lentkezést, és utána a jelentke­zési határidő előtt még változ­tat az adatokon, vagy új doku­mentumot ad hozzá, akkor újra kell hitelesíteni. Tehát érdemes ezt akkor megtenni, amikor a tanuló már biztos benne, hogy semmin nem akar változtatni. Nagyon fontos tudnivaló: hite­lesítés nélkül érvénytelen a je­lentkezés” - figyelmeztetett Ra­jos Judit. Az erőmű bővítése rendészeti szemmel PAKS Dr. Kuti István rendőr­­kapitány volt a vendége Az erőmű bővítése rendészeti szemmel, a Városi Nyugdíjas­klub által szervezett népfőis­kola soros foglalkozásának. A Paksi Rendőrkapitányság ve­zetője elmondta, hogy a köz­­biztonságra is hatással lesz majd a beruházás, ahogyan ez az első négy blokk építé­sénél is történt, amit egyéb­ként a hallgatóság soraiban ülők közül sokan át is éltek. Mint mondta, az ilyen beru­házások során főként műszak végén, hétvégén lehet tapasz­talni testi sértést, garázdasá­got, közlekedési kihágásokat, illetve függetlenül az idősza­koktól, lopást. Erre helyi és megyei, sőt országos szinten is fel kell készülni. A Városi Nyugdíjasklubban kétheten­te, hétfőnként tartanak népfő­iskolái előadást. Legközelebb­­re megint Paks Il.-vel kapcso­latos témát választottak. V. T. Online felület véleményre MAGYARORSZÁG-TOLNA MEGYE Az Európai Bizottság tizen­két héten keresztül egy onli­ne kérdőíves felületen várja a gazdálkodók, az érdekvédel­mi és szakmai szervezetek, valamint más intézmények véleményét a jelenlegi Közös Agrárpolitikáról (KAP). A vá­laszok alapján a Bizottság várhatóan ősszel alakítja ki a 2020 utáni új KAP-ot szabá­lyozó alapelveket. A nyilvános konzultáció so­rán összesen harminc kiegé­szítendő és eldöntendő kér­désen keresztül fogadják az újabb reformhoz szükséges javaslatokat. Az eredménye­ket várhatóan 2017 nyarán mutatja be az Európai Bizott­ság úgynevezett „fehér papír­ként”, és a benne foglaltak mentén alkotják majd meg az új Közös Agrárpolitika rende­leteket a következő években. Az online kérdőíves felület itt érhető el: http://ec.europa.eu/ agriculture/consultations/ cap-modernising/2017_en. Venter M. Alapdíj nincs, de kiegészítő díj van 2016 óta nem kell fizetni a je­lentkezésért. csak kiegészítő díjat. A felvételi eljárásban díj­mentesen 3/6 jelentkezési he­lyet lehet megjelölni. Ugyan­azon intézmény, ugyanazon kar szakának állami ösztöndíjas és önköltséges meghirdetése - ha ugyanaz a képzési szint, a munkarend, a képzés nyel­ve és helye is. csak a finanszí­rozási forma tér el - egy jelent­kezési helynek számít a felvé­teli jelentkezés során, bár kü­lön sorban szerepel az e-felüle­­ten. Ezenfelül még további 3/6 hely jelölhető meg egyenként 2-2000 forint kiegészítő díjért. A kiegészítő díjak befizetésé­nek határideje is február 15. Pontszámítások a képzéseken A pontszámítás 500 pontos rendszerben történik, vagyis a tanulmányi és érettségi pon­tok (max 400 pont) mellé kü­lönböző jogcímeken maximum 100 többletpont kapható..Mes­terképzéseken a jelentkezők maximum 100 pontot szerez­hetnek, a pontszámítás szabá­lyait a felsőoktatási intézmé­nyek határozzák meg és teszik közzé a www.felvi.hu egyete­mek, főiskolák oldalain a meg­hirdetett képzések mellett. A jogszabályi minimum pontha­tár változatlan: az alap- és osz­tatlan mesterképzések eseté­ben 280, felsőoktatási szak­képzéseknél 240, mesterkép­zések esetében pedig 50 pont. Felújították a múzeum előtt a teret PAKS Megújult a városi mú­zeum előtti tér. Az ötvenmil­lió forintos beruházás költsé­geit az önkormányzat fedez­te. A Szentháromság tér felő­li oldalon a múzeum sarkától a Deák utcai kereszteződésig járdát építettek és elkészült a Deák-ház és a Mádl-Kovács kúria előtti terület burkolata is. A korábbi járdát andezit és térkő váltotta, a parkoló zú­zott kövét is stabil burkolatra cserélték, de a mérete, befoga­dóképessége nem változott. Az önkormányzat által meg­bízott DC Dunakom Plusz Kft. a múzeum régi és új épületei közé új támfalat épített a meg­bízásnak eleget téve. Vida T. DOMBÓVÁR Kilencvenötödik születésnapján köszöntötték nemrégiben Sántáné Kerényi Máriát, a dombóvári Platán Otthon lakóját. Az ünnepségen az otthon valamennyi lakója zenés műsorral ked­veskedett Mária néninek, és Szabó Loránd polgármester (balról a második), valamint Szatmáry Gyu­la önkormányzati képviselő is felkeresték őt egy csokor virággal és Orbán Viktor miniszterelnök kö­szöntőlevelével. Mária néni máig szívesen olvas, illetve keresztrejtvényt fejt, igaz, már nagyítóval. Fia, Antal, gyakran látogatja édesanyját, és természetesen az ünnepségen is jelen volt. H. E. Utánajárnak a felvetett témáknak SZEKSZÁRD Az egészségügy­ben, ezen belül a megyei kór­házban tapasztalható problé­mákkal, hiányosságokkal fog­lalkozott pénteki sajtótájékozta­tóján Szabó Balázs, a Jobbik Ma­gyarországért Mozgalom szek­szárdi elnöke. Mint elmondta, akciót indítottak, amelynek cél­ja, hogy felkutassák az egész­ségügyben a konkrét problémá­kat. A sajtótájékoztatón a Tolna Megyei Balassa János Kórház egyik anonimitást kérő ápoló­ja ezek közül többet is felvetett, amelyeknek kivizsgálása ügyé­ben a Jobbik szekszárdi szer­vezete megteszi a rendelkezé­sére álló lépéseket. A sajtótá­jékoztatón elhangzottal kap­csolatban megkerestük dr. Né­meth Csabát, a kórház főigaz­gatóját, aki válaszában ezt ír­ta: „Az elhangzott sajtótájékoz­tatóról, mint a témában érin­tettek, tájékoztatást nem kap­tunk előzetesen és utólag sem, így az ott elhangzottakra nem áll módunkban konkrétan re­agálni.” A főigazgató úgy gon­dolja, a kórház működésével kapcsolatban felmerülő prob­lémák orvoslásának megválj a maga helye és módja, így bár­minemű konkrét észrevétel­lel, kérdéssel, panasszal érke­ző betegek vagy akár dolgozók előtt, mint ahogy eddig is, min­dig nyitva áll a megyei kórház igazgatóinak irodája. T. N.

Next

/
Thumbnails
Contents