Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-28 / 50. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 28., KEDD HÍREK Saját házáig vitte a vezetéket ERI ÉN í Áramlopás megala­pozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 55 éves helybéli férfi ellen. A gyanú­sított valamikor február 23- át megelőzően megbontotta egy értényi présház tetőszer­kezetét és a padláson talál­ható méretlen elektromos fő­vezetékre rákötött, majd a vezetéket saját lakóházába vezette, és arról használta az áramot. A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő val­lomást tett. 1.1. Szépszámú véradó volt Bátaszéken is BAT - S i Az idei év első vér­adónapján, Bátaszéken 94- en jelentek meg, közülük 84- en tudtak vért adni. Simon­­diné Bálint Zita, a helyi nagy­­családosok egyesületének titkára, a véradást szervezők egyike elmondta, nyolc új véradót is köszöntöttek a hé­ten. Az elmúlt három évben évről évre nőtt a rendszeres véradók száma. M. I. Tájékoztatnak a munka menetéről PAKS Március közepén kez­dődik a Hunyadi utca, vala­mint a Zrínyi utca Ősz és Rá­kóczi utca közötti szakaszá­nak felújítása. A munkálatok­ról lakossági tájékoztatót tar­tanak március 2-án 16 órától a polgármesteri hivatal nagy­termében. A hivatal tájékoz­tatása szerint az ivóvízveze­ték-, az elektromos, a táv­közlési és kábeltévé-hálózat házi bekötéseit az ingatla­nokon belül is átépítik a ter­vezés során egyeztetett mó­don. V. T. Beismerte a lopást, elköltötte a pénzt DOMBÓV Közel három­­százezer forintot loptak el a bejelentő édesanyjának a házából, valamikor 2016 de­cembere és 2017 február­ja között. A rendőrök a nyo­mozás eredményeként azo­nosították a gyanúsítottat egy 56 éves helybéli nő sze­mélyében, aki a kihallgatá­sa során beismerte a bűn­­cselekmény elkövetését, és azt is elmondta, hogy az el­lopott pénzösszeget időköz­ben már elköltötte. 1.1. Balatonboglártól Nyíregyházáig táncolnak A Bartina Játékát vastaps ünnepelte Beindult a nagyüzem a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesületnél. A csapat a múlt szombaton a főváros­ban lépett fel nagy sikerrel. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu Vastapssal ünne­pelte az Operettszínház közön­sége a szekszárdi Bartina Nép­táncegyüttes felnőtt csoport­ját. A Prantner-Zatykó Tün­de és Sipos Gergő vezette csa­pat a hagyományos Néptánc­antológia keretében mutatko­zott be és nyújtott maradandó élményt a publikumnak. Most sem akármilyen mezőnyben - tudtuk meg Matókné Kapási Julianna művészeti vezetőtől. A Martin György Néptáncszö­vetség szervezésében zajló se­regszemlén ugyanis az ország legjobb tizenhárom együttese adott egymásnak találkozót. A Bartina Néptánc Egyesület Ko­csis Enikő és Fitos Dezső kore­ográfiájával indult: a Játék cí­mű táncművet komolyan vet­ték a fellépők, kiválóan és lát­ványosan tolmácsolták a lénye­gét, ezért nem is maradt el az átütő siker.- A Néptáncantológiára vi­deón kell beküldeni a kivá­lasztott pályaművet - világí­totta meg az előzményeket Ma­tókné Kapási Julianna. - Szak­mai zsűri dönt a meghívottak köréről. Előnyben részesül­nek azok, akik az elmúlt év­ben fesztiválgyőzelmet szerez­tek. Mint ismeretes, a Bartina tavaly megnyerte a Szekszárdi Néptáncfesztivált. Az is jelent valamit, hogy a múlt szomba­ton Budapesten tartott rendez­vényen számos olyan isme­rőssel találkoztam, aki a Bar­tina kedvéért váltott jegyet. A szekszárdiak nem pihennek a babérjaikon. A hét végén az utánpótlás-együttes Százha­lombattára utazik és fellép a Gyermektánc antológián. Kö­szönhetően annak, hogy a fia­talok a tavalyi Tóth Ferenc Ko­reográfusversenyen arany mi-A Bartina nem csak szűkebb és tágabb hazájában, hanem külföl­dön is ismert és elismert együttes Fotó: TN archív Több, mint egy hagyományos csapat A szekszárdi Bartina, mint együttes 1966-ban jött létre, tehát idén már fennállásának 51. esztendejét ünnepelhe­ti. Egyesületté 1991-ben ala­kult. A 280 táncost számlá­ló együttes gyermek és ifjúsá­gi korosztálya táncos képzé­sét az egyesület biztosítja. A táncosok ötéves korban irat­koznak be és a felmenő rend­szerű oktatásnak köszönhe­tően akár 29-30 éves korukig táncolhatnak. Az egyesület el­sőrendű feladata Tolna me­gye és a Sárköz hagyománya­inak, szokásainak megisme­rése, megóvása; ezen kívül a Kárpát-medence tánckultúrá­jának megismerése, színpad­ra állítása, a népi kultúra köz­vetítése. Mindezen ismere­tek átadása teszi a néptán­cot és a népzenét közösség­teremtő és közösségformáló erővé. Éppen ezért jogos az a mondás, mely szerint a Barti­na sokkal több, mint egy nép­táncegyüttes: hiszen egyúttal egy nagy család is. nősítést kaptak. A Pest megyei városban Nyemcsokné Kárpá­ti Katalin és Nyemcsok Pál: A magam földjén című művét ad­ják elő. Van tétje is a fellépés­nek, hiszen a tizennégy közül a legjobbnak ítélt produkció az Örökség Gyermek Népművé­szeti Egyesület nívódíjas kore­ográfiája lesz. Ilyen díjból ed­dig kettőt gyűjtött be a Bartina. Ugyancsak márciusban, de már 18-án az ország túlsó vé­gén, Nyíregyházán lép a vilá­got jelentő deszkákra kilenc bartinás, szóló táncversenyen, nyírségi anyaggal bizonyítva tudását. Április második heté­ben a gyerekcsoport, valamint az aprók csoportja előtt Sze­geden, a Gyermek- és Ifjúsági Fesztiválon nyílik lehetőség a legszebben csillogó érem meg­szerzésére. Ugyancsak ápri­lis az időpontja a Bartina gyer­mekszólistáit váró, fővárosi Or­szágos Táncház Találkozónak. Húsvétkor a nagyegyüttes Budapesten, a Várkert bazár­ban teremt hamisítatlan bar­tinás hangulatot. A néptánco­sok májusban Zalaegerszeg­re, az Országos Fazekasfeszti­válra kaptak meghívást. Pün­kösdkor az utánpótlás a bala­­tonboglári Méta fesztiválon, a töpörtyűk csapata, valamint a nagyegyüttes hölgykara pedig Szentendrén öregbíti a Bartina jó hírét. Ugyancsak pünkösdkor az egyesület ösz­­szes korosztálya bemutatko­zik a Béla király téren, az ott emelt színpadon.- A végére hagytam a szá­munkra legfontosabbat - mondta a művészeti veze­tő. - A nyolcvanéves Szaba­di Mihály április 8-án tart­ja szerzői estjét Szekszár­­don, a Babits Mihály Kultu­rális Központban. Nagy meg­tiszteltetés számunkra, hogy a Csokonai- és Bessenyei-dí­­jas Miska bácsi felkért ben­nünket nyolc koreográfiájá­nak bemutatására. Ezeket a klasszikus műveket is tanul­juk, a tisztelet a Mesternek szellemében. Dobogóra állhatták a csámpai táncosok PAKS Kilencedik alkalommal is sikerrel mutatkozott be a li­­nedance hazai seregszemlé­jén a Csámpai Country Road Club. Budapesten, a Tungs­­ram-csarnokban rendezték a IX. Országos Country és Line­­dance Fesztivált. A paksi - csámpai csapat - azon keve­sek közé tartozik, amelyek minden alkalommal színpad­ra álltak. A műfaj követőinek tábora bővül, egyre több line­­dance csoportot tartanak szá­mon az országban, vannak köztük nemcsak a csapat, ha­nem tagjaik korát tekintve is fiatalok. Ennek tükrében még szebb az a második helyezés, amit a csámpai együttes elért az idei táncverseny katalán kategóriájában. Csupán egy dinamikus, fiatal, debrece­ni csapat tudta megelőzni Do­­bai-Győrffy Orsolya együtte­sét. A Csámpai Country Road Club az elmúlt év végén nagy­szabású gálával ünnepelte ala­pításának tizedik évforduló­ját. Az együttest megyeszerte ismerik már, de számos emlé­kezetes fellépés van mögöttük az ország határain innen és túl. Idén is vannak már fontos dátumok a programnaptár­jukban, például a Város nap­ja, illetve a Nosztalgiatalálko­zó Csámpán. Az együttes 2007-ben ala­kult a csámpai Fenyves Lovas­tanya köré szerveződött baráti társaságból. Ma már nem csak a megyében, de országosan is ismerik és elismerik a külön­böző linedance koreográfiá­kat bemutató csoportot. V. T. Részlet a díjazott koreográfiá­ból A szerzfő felvétele A megoldáshoz könyvekre volt szüksége a versenyzőknek Álltak elébe a feladatoknak Képzeletben Izlandra utaztak KŐLESD Könyv- és könyvtár­­használati vetélkedőn vet­tek részt a kölesdi iskola fel­ső tagozatos tanulói a könyv­tárban. Vargáné Kisfalvi Er­zsébettől, a kozeleti.hu oldal szerkesztőjétől megtudtuk, a kétórás vetélkedő ugyancsak próbára tette a versenyzőket. A négyfős csapatok külön csapatnévvel indultak a ve­télkedőnek. A Könyvmolyok, a Négy re­gény lepény, a Négy testőr, a Kölesdi Csillagok és a Regény­búvárok külön asztalnál fog­laltak helyet, és a feladatla­pok kiosztása után kezdődött a lázas munka. Többek kö­zött szépirodalmi és ismeret­­közlő művek szétválogatá­sa, raktári szám fellelése, fo­galmak magyarázata, meg­kezdett versidézet folytatá­sa, Arany-balladák címének keresése, könyvkeresés cím alapján, totójáték, történelmi alakok időrendi sorrendbe ra­kása, mind-mind feladat volt. Az első helyen a Regénybú­várok csapata végzett. Tag­jai: Kalmár Eszter, Simon An­géla, Dávid Ágnes és Gazdag Márk. A verseny az iskola és könyvtár közös rendezvénye volt, szervezői Szűcs István tanár és Csíkné Bányai Má­ria könyvtáros, tanító. B. K. Kerestek és kutattak a versenyzők Beküldött kép KÖLESD Rónai Gábor szakmér­nök Izlandra kalauzolta a Kö­lesdi Népfőiskola hallgatóit. Az előadó, kinek hobbija a ter­mészetfotózás, egy őszi kirán­dulás képein keresztül ismer­tette meg Izland szépségeit. Mint azt Vargáné Kisfalvi Erzsébettől, a kozeleti.hu ol­dal szerkesztőjétől megtud­tuk, a rendezvényen kiderült: a hobbifényképészek általá­ban az őszi időszakot választ­ják, mert nyáron nagyon hosz­­szúak a nappalok, alig van sö­tét, ősszel viszont van sötét, és ha van napkitörés, akkor ta­núi lehetnek a sarki fénynek is. A hazánknál alig nagyobb területű ország ritkán lakott, 280 ezer lakójából 170 ezren a fővárosban, Reykjavikban élnek. A természet csodái jelentek meg a vetített képeken: a Kék lagúna 42 fokos vize, a geo­termikus források sora, gej­zírek, fátyolszerű vízesések, tűszerű sziklák, az átlátszó tiszta levegő, a vulkánokból kicsapódó, kéntől sárga szik­lák és a sarki fény. A közönség látott legelésző juhokat és lovakat, tengerbe csúszó jéghegyeket, hatal­mas tengeri hullámokat, és a vulkáni tevékenységtől feke­te tengervizet. B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents