Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)
2017-02-28 / 50. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUAR 28., KEDD A tartalékos szolgálat bepillantást enged a hadsereg működésébe. Képünk illusztráció Fotó: M. D. HÍREK Tábortűzzel búcsúztak a téltől Télűző programot tartottak szombaton a településen, a Szittári-kanyar parkjában. Pap-Urbán Beáta szervező elmondta, a mintegy harminc résztvevőt fánkkal, teával, forralt borral kínálták, és tábortűz mellett intettek búcsút a télnek. H. E. A Duna a témája a pályázatnak Harmadszor hirdette mega Bencze Barnabás nevével fémjelzett rajzpályázatát a Jobbik paksi szervezete. Horváth Zoltán önkormányzati képviselő sajtótájékoztatóján mondta el, hogy már minden iskolának megküldték a felhívást. A munkákat március 3-ig várják. Az idei téma a paksi Duna múltja, jelene és jövője. V. T. Dombóvári diákok a döntőben A Lotz Jánosról elnevezett szövegértési és helyesírási verseny országos fordulójába jutott a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola két tanulója. Szabó Gréta a negyedik osztályosok között ért el döntőt érő eredményt, akit Királyné Oletics Szerén készített fel. A Bódis Péterné által felkészített Szabó Bence pedig a nyolcadikosok kategóriájában jutott a legjobbak közé. H. E. Kicsik, nagyok farsangoltak Kicsik és nagyok is farsangoltak a hétvégén Grábócon. Az ifjabbak (a beküldött fényképfelvételen) jelmezes mulatsága délután zajlott le, a szülőknek köszönhetően megvendégeléssel - tudatta lapunkkal Takács László polgármester. A felnőttek pedig 21 órától kezdődően az éjszakába nyúlóan űzhették el a telet. H. É. Nagy volumenű haderő-fejlesztési program indítását jelentette be nemrég a honvédelmi miniszter. Ennek része az önkéntes tartalékos egységek gyarapítása. Tolna megyében az utóbbi években már nőtt az érdeklődők aránya. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu Az elmúlt negyedszázad legátfogóbb haderő-fejlesztési programját indítják el, amely révén a jelen és jövő biztonsági kihívásaira megfelelő válaszokat adó honvédséget építenek fel - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter nemrég a Magyar Honvédség éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén az MTI tudósítása szerint. A hírközlésből kiderül: „A Zrínyi 2026 nevet viselő fejlesztési programban mindenki számára lehetővé teszik, hogy aki akar, részt vehessen a haza védelmében. Ez hangsúlyosan érinti az önkéntes tartalékos rendszer megújítását. Céljuk, hogy mind a 197 járásban legyenek önkéntes tartalékos egységek.” Tolna megyében az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés mind az önkéntes tartalékos, mind a szerződéses katonai szolgálat iránt - tudtuk meg Kvanduk Tamás őrnagytól, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának Szekszárdi Irodájának vezetőjétől. A tartalékos rendszer felépítéséről elmondta, hogy annak egyik részét az önkéntes védelmi tartalékosok alkotják, akik a katonai objektumok fegyveres őrzését látják el, de bevethetőek például katasztrófavédelmi helyzetben is. A szélesebb rétegeket érintő kör az önkéntes műveleti tartalékosoké, akik békeidőben többek között a hadsereg humán erőforrás pótlására is alkalmazhatóak. Jelenleg az országban 5000-5500 önkéntes tartalékos van. Szolgálatra jelentkezni a megyei toborzó irodákon, például Szekszárdon lehet. Feltétel a betöltött 18. életév, a magyar állampolgárság, a büntetlen előélet. A jelentkezők minden esetben egy kimerítően alapos egészségügyi, pszichológiai és fizikai állóképesség vizsgálaton esnek át. Aki alkalmas, az alapkiképzésen vesz részt, ahol elsajátít minden szükséges katonai alapismeretet. Kvanduk Tamás őrnagy hangsúlyozta, alapvetően a tartalékos szolgálat nagyon jó lehetőség arra, hogy valaki bepillantást nyerjen a hadsereg működésébe, megtapasztalja, hogy mit jelent katonának lenni. Ez alapján, ha megkedveli a szolgálatot, csatlakozhat a szerződéses állományhoz is. Négyezren regisztráltak az EUTR rendszerbe TOLNA MEGYE - MAGYARORSZÁG Még ősszel többször felhívtuk az érintettek figyelmét arra, hogy a faanyaggal kereskedőknek regisztrálniuk kell magukat az EUTR rendszerbe 2017. január 31-ig. Mostanáig országosan, mintegy 4000 faanyag-kereskedelmi lánc szereplő tett eleget a regisztrációs kötelezettségének, tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) sajtóosztálya. A bejelentkező felület most is elérhető, az ellenőrzések során a hatóság szakemberei már a technikai azonosító szám meglétét is vizsgálják. A NÉBIH felhívja az érintettek figyelmét, hogy aki még nem regisztrált a rendszerben, az mielőbb pótolja. 2017. február 13-tól már csak EUTR technikai azonosító szám megadását követően lehet regisztrálni a szállítójegyek használatát a NÉBIH elektronikus rendszerében. Az eljárást könnyíti, hogy a NÉBIH munkatársai az esetek zömében egy munkanapon belül kiadják a technikai azonosító számot. M. I. Az idén Stutensee-be kéne menni TOLNA A város nemzetközi partnertelepülései közül erre az évre a németországi Stutensee-ből van meghívása a tolnai önkormányzatnak. A látogatás tervezett időpontja és programja még nem ismert. A Mözsi Bartók Béla Női Kar őszi jubileumi koncertjére a tervek szerint meghívnak egy kisebb német delegációt. Tolnára várják ebben idén az erdélyi Uzon és a vajdasági Palics küldöttségét, az időpont és a program még szervezés alatt áll. Tavaly tolnai önkormányzati delegáció Uzonban és Palicson tett látogatást. 2016 nyarán Palicsról és Uzonból érkeztek Tolnára művészeti csoportok, illetve Stutensee-ből fogadtak egy népesebb, Palicsról és Uzonból pedig egy-egy kisebb küldöttséget. S. K. Háromévente hat hónapra hívhatók be A műveleti tartalékos katona egyszeri alkalommal rendelkezésre állási díjra jogosult a teljesített szolgálati év után. Ennek összege a mindenkori minimálbér 100 százaléka, ami 2017-ben 127 500, forint, valamint amennyiben tényleges szolgálatot teljesít, akkor a beosztásának megfelelő illetményt, fizetést kapja. A műveleti tartalékosokat háromévente hat hónap szolgálatra hívhatja be a hadsereg, többek között határvédelmi, árvízvédelmi feladatokra, de akár külszolgálatot is teljesíthetnek, amennyiben megfelelnek a feltételeknek. A behívás alapvetően tervezetten zajlik. Első alkalommal a kiképzés 25 nap, ezt követően legfeljebb évente 15 napos szinten tartó, fejlesztő képzésben részesülnek a katonák. A munkáltatókat kompenzálja a honvédség, amennyiben munkavállalójukat önkéntes műveleti tartalékos és tényleges szolgálatra tervezik behívni. Nyugalmas időkben a felkészülés, baj esetén a segítségnyújtás a szervezet feladata Az önkéntes védelem állampolgári kötelesség- > A megújult katasztrófavédelmi rendszer egyik fő célja, hogy a hivatásos szakemberek munkáját egyre több önkéntes segítse. Ennek fontos része a polgári védelem - mondta a közelgő, március elsejei Polgári Védelmi Világnap kapcsán Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Veszélyhelyzet nélküli időkben a polgári védelem feladata többek között a lakosság felkészítése, a védelmi célú építmények fenntartása, veszélyelhárítási tervezés, szervezés. A köteles polgári védelmi szervezetbe beosztottak olyan veszélyhelyzetekben nyújtanak segítséget, amikor a hivatásos erők kapacitásai önmagukban már nem elegendőek, illetve az azonnali beavatkozási kötelezettségük miatt nincs módjuk arra, hogy egy elhúzódó kárfelszámolásban hosszan vegyenek részt. A polgári védelmi szolgálatnak két módja van. Az egyik a köteles, amikor a polgármester osztja be a helyi lakost a település vagy a munkahely polgári védelmi szervezetébe. A polgári védelmi szolgálat az egyik állampolgári kötelezettségünk, így ha nem áll fenn mentességi ok, min-Csikóstőttősön tavaly szeptemberben alakult önkéntes mentőcsoport. A kép a rendszerbeállító gyakorlaton készült Fotó: TMKI den belföldi lakóhellyel rendelkező, 18. életévét betöltött magyar állampolgár kötelezhető a feladatra. Akit beosztanak, az egy rövid alapképzésben részesül. A felkészítés évente legfeljebb 40 óra elméleti és 72 óra gyakorlati képzés lehet. Lehetőség van az önkéntes polgári védelmi szolgálatra is. Aki csatlakozni szeretne, az a polgármesternél vagy bármelyik kormányablakban jelentkezhet. Boros Brigitta kiemelte: a közelmúltban Sárossy Gábor, megyei polgári védelmi főfelügyelő az év tisztje elismerést kapta. H. E. Egyre többen Megyénkben a települési köteles polgári védelmi szervezeteknek 4531 tagja van. Számukra 2016-ban 156 alkalommal tartottak mozgósítási és szituációs gyakorlatokat, A megyei önkéntes mentőszervezet, a Gemenc Mentőcsoport 44 tagot számlál, és mind a hat járásban működnek járási mentőcsoportok, összesen 127 taggal. Ők árvízi és vízi mentési képességgel bírnak. Tavaly tizenhárom településen alakult települési mentőcsoport, összesen 185 taggal. Minden járásba szeretnének egy tartalékos egységet