Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-03 / 29. szám

16SPORT Tolnai Népújság 2017. FEBRUAR 3., PENTEK HÍREK A 97. percben jött Totti, a megmentő LABDARÚGÁS Az AS Roma a vártnál sokkal nehezebben jutott túl az Olasz Kupa ne­gyeddöntőjén: Francesco Totti (képünkön) a 97. perc­ben lőtte a „farkasok” győz­tes gólját a második ligában a kiesőzónában tanyázó Ce­­sena ellen. Az elődöntőben - amelyben már két mérkőzés dönt a továbbjutásról - Ju­­ventus-Napoli és Lazio-AS Roma párharcot rendeznek. Az elődöntő első mérkőzése­it a február 27-i héten, a visz­­szavágókat az április 3-i hé­ten rendezik. R. G. Tamási bronzérem a diákolimpiáról CSELGÁNCS Egy bronzérmet szereztek és két ötödik he­lyezést értek el a Tolna me­gyei fiatalok Budapesten, a serdülő B diákolimpián. Lud­vig Gergő, a Tamási Fehér­szarvas SE versenyzője a +73 kilogrammosok között állhatott fel a dobogó alsó fo­kára. Döbrösy Álmos (OLC Gemenc JK) a 45 kilogram­mosok, Komlósi Csongor (Atomerőmű SE) a 60 kilósok súlycsoportjában maradt le kicsivel a dobogóról. R. G. George Bush dobja fel az érmet AMERIKAIFOCI Idősebb George Bush volt amerikai elnök és felesége, Barba­ra dobja fel a kezdésről dön­tő pénzérmét a Super Bowl előtt. A 92 éves politikus szó­vivője azt írta, a házaspár na­gyon megtisztelőnek tartja a meghívást. George Busht másfél héttel ezelőtt enged­ték ki a kórházból, ahol tü­dőgyulladás miatt az inten­zív osztályon kezelték. A ma­gyar idő szerint vasárnap éj­jel-hétfő hajnalban sorra ke­rülő Super Bowl-t a houstoni NRG Stadionban rendezik, a két részt vevő csapat a New England Patriots és az Atlan­ta Falcons lesz. R. G. Varga karrierje követendő példa lehet a mai sztároknak Tizenöt év lila-fehérben Január elején töltötte be 60. életévét a Szekszárdi Dózsa SE egykori játékosa, Varga Ferenc, aki a legtöbb NB-s bajnoki mérkőzéssel büsz­kélkedhet Tolna megyében. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu SZEKSZÁRD „Feri bácsi” - ahogy mindenhol ismerik - 15 éven keresztül szerepelt a lila-fehérek NB II.-es csapatá­ban, a másfél évtized alatt 400 bajnoki mérkőzésen - egy ösz­­szecsapást, a Miske ellen vívott osztályozót nem számolták an­nak - lépett pályára, ezeken 7 gólt szerzett.- Újvári Mihály személyé­ben remek testnevelő tanárom volt Kisdorogon, aki szerette a sportot - mondta Varga Ferenc. - 14 évesen kerültem be a me­gyei első osztályban szerep­lő csapatba, ahol Losonczi Ist­ván volt az edző. Sokat köszön­hetek neki, nagyon tudta fana­tizálni a játékosokat. Jó csapat volt akkor a kisdorogi, a hőgyé­­szi állami gazdaság igazgató­ja, dr. Gscheidt Mátyás szerette a focit, mecénásként rajta tar­totta a szemét a klubon. Négy évig - a középiskola befejezé­séig - folyamatosan játszottam a felnőttek között. Varga 19 évesen került a Dó­zsához, ahol az újpesti Jerabek Jenő volt a tréner.- Az első felnőtt NB II.-es baj­noki meccsemet 1976 szeptem­berében játszottam a Fűzfői AK ellen, 2-1-re nyertünk. Na­gyon izgultam, hisz olyan játé­kosok közé csöppentem mint Lipovszky, Freppán vagy Kor­ner. Akkor még védekező kö­zéppályásként szerepeltem. Meg voltak velem elégedve, mert bennragadtam a csapat­ban. 1977-ben Székesfehérvár­ra vonultam be katonának, a Szondi SE-vel kétszer nyertem megyei bajnokságot. Tehetsé­ges fiatalok alkották a csapa­tot, jó néhány fehérvári fiatal, aki nem fért be az NB I.-es Vi­deotonba, ebben a klubban ját­szott. Sokat edzettünk, a lé­nyeg azonban az volt, hogy fo­lyamatosan játszottam - eleve­nítette fel Varga Ferenc. 1979-ben tért vissza a Dózsá­ba, Magasházi József szakveze­tő tette hátra középső védőnek.- Pólyák Antal előtt általában a Szabó László, Weitner Ádám, Varga, Somodi négyes futballo­zott. Akkor sem volt egyszerű dolga a védőknek, mert a táma­dók gyorsak, dinamikusak vol­tak. Azoknak a védőknek volt könnyebb dolguk, akik tudtak a csatár fejével gondolkodni - jegyezte meg a sallangmentes játékáról el híresült volt védő.- Az évek alatt rengeteg jó lab­darúgó megfordult Szekszár­­don, a teljesség igénye nélkül néhány név, akikkel jó volt fut­ballozni: Horváth Csaba, Kal­már Ferenc, Hahn Árpád, Ka­sza István, Máté Csaba, Süve­ges Zoltán, Varga László. 1982- ben bronzérmes lett a Dózsa az NB Il.-ben, ez pályafutásom legjobb eredménye. Az utolsó bajnokiját 1991 jú­niusában a BMTE Törley ellen 3-0-ra elveszített találkozón játszotta lila-fehérben. Ezt kö­vetően hazaigazolt Kisdorogra, ahol négy, majd egy fúziót kö­vetően a Dunaszentgyörgyi Li­­mex SE-ben két évadot húzott le a harmadik vonalban. (Az NB III.-ban mintegy 150 bajno­kin lépett pályára.) Majd a me­Garics ellen Pályafutása alatt jó néhány klasszis játékossal vívott nagy csatákat a pályán. Arra a kérdésre, hogy kit emelne ki. elsőre az Olaszországban (Nápoly, Atalanta, Bologna) és Németországban (Darms­tadt) is remek karriert futó, osztrák válogatott Garics édesapját, id. Garics Györ­gyöt emelte ki, aki a Szom­bathelyi Haladásban futbal­lozott. Az egykori csatár, aki 2016 nyarán elhunyt - így nem élte meg, hogy osztrák válogatott fiát Eb-mérkőzé­­sen lássa játszani a magya­rok ellen -, kiismerhetetle­nül cselezett, nehezen lehe­tett tartani. A magyar váloga­tott Halmosi Péter édesap­ja, Halmosi Zoltán szintén re­mek labdarúgó volt. a közép­pályástól nehezen lehetett elvenni a labdát. gye egyes Szálka SE és Báta­­szék SE következett, majd leve­zetésként a megyei II. osztályú Mórágy SE-ben zárta 35 éves, aktív játékos karrierjét.- Szálkán is nagyon jó gárda jött össze, bajnoki címet nyer­tünk, de nem vállaltuk a ma­gasabb osztályt. Novák Attilá­val játszottam a védelem tenge­lyében - tette hozzá Varga Fe­renc. - Bárhová kerültem, min­dig nyerni akartam. Szerettem a játékot, még Mórágyon is heti kétszer edzettem, ha időm en­gedte. 2006 nyarán döntöttem úgy, jöjjenek a fiatalok. Kispá­lyán azonban továbbra is ker­getem a labdát: a Tomagróban és a dél-dunántúli öregfiúk bajnokságban heti rendszeres­séggel futballozom. Varga meccsekre nem jár, inkább a hosszúvölgyi szőlő­jében kapcsolódik ki. A tele­vízióban azért nyomon köve­ti a hazai és a külföldi bajnok­ságok történéseit. Amikor ka­tona volt, hívta az NB I.-es Ta­tabánya, amelyet akkor Kip­­rich, Csapó és P. Nagy fémjel­zett. Nem vállalta be a kalan­dot, amit egy kicsit megbánt, mert a Szondi SE-ből többen igazoltak magasabb osztályba - Preszeller Tamás a váloga­tottságig vitte -, és megállták a helyüket. Nem volt útlevele, így lecsúszott a nemzetközi túráról Vargát 1973-ban az ifjúsági vá­logatott keretébe is behívták. Fertöszögi Béla, a Tolna me­gyei ifivé lógatott edzője aján­lotta be Sárosi László szövet­ségi kapitánynak. A 46-szo­­ros válogatott labdarúgó 1971 és 1974 között irányította az if­júsági és utánpótlás-váloga­tottat. Sárosi remekül felépí­tett csapatot alakított ki, bi­zonyítva, hogy a sokat szapult utánpótlásból lehet nemzetkö­zi eredményekre képes együt­test kiállítani. A tizenhat éves védő havonta járt fel Budapest­re edzeni. A keret tagjai között olyan ismert spílerek voltak, mint Májer Lajos (Videoton) és Torna Árpád (PMFC). A váloga­tott nemzetközi túra előtt állt, Vargának nem volt útlevele, így itthon maradt. Utána már nem kapott meghívót. Az biztos, hogy Aurélien Panis lesz a Zengő Motorsport egyik versenyzője a WTCC-sorozatban Ifjabb Ficza Ferenc helye egyelőre kérdéses AUTÓSPORT „Sem ifjabb Ficza Ferenc, sem Nagy Dániel mö­gött nem áll olyan tőkeerős szponzori csoport, amelyik az egész szezon versenyzői kiadá­sait fedezni tudná a túraau­tó-világbajnokságon.” így indokolta Zengő Zoltán, a Zengő Motorsport tulajdono­sa a Nemzeti Sportnak a fran­cia Forma-l-es legenda, Olivier Panis fia, Aurélien Panis szer­ződtetését. A csapatvezető elmondta, mielőtt megszületett volna az egyezség az istálló és a fran­cia tehetség között, beszélt if­jabb Ficza Ferenccel és Nagy Dániellel is, akik megértették a döntését. A csapatvezető a lapnak el­mondta, nem tett jót a csapat­nak a tavaly év végén kirob­bant botrány, s a zavaros hely­zet, amely a NAV-vizsgálat mi­att kialakult. „Ez megijesztette azokat a szponzorokat, akik évek óta mellettünk álltak és akik ko­molyan, szívből, lelkesedés­ből segítettek bennünket. Azt mondták kivárnak, egyelőre szüneteltetik a támogatásu­kat” - nyomatékosította Zen­gő, akinek így lépnie kellett, hiszen hamarosan itt az új sze­zon rajtja, ráadásul a nevezési díjakat is elő kell teremteni. „Karácsony után hívott fel Francois Ribeiro, a sorozat fő-Ifjabb Ficza Ferenc. Nem tudni, hogy beülhet-e a másik Hondába Avb-címacél az új pilótával! Zengő Zoltán azt mondja, merni kell nagyot álmodni, el­lenkező esetben nincs értel­me az egésznek. „Az autónk jó lesz, a pilótánk­ban megvan az akarat és az elszántság, ami megfelelő kombináció a sikerhez. A mi csapatunkat mindig is az vit­te előre, hogy mertünk na­gyot álmodni, így aztán azt re­mélem, hogy Aurélien Pa­­nisszal harcba tudunk száll­ni a világbajnoki címért” - fo­galmazott Zengő Zoltán. nőké, hogy Olivier Panis ver­senyzőülést keres a fiának. Mondtam neki, várjunk ki, hi­szen előbb szeretnék egyeztet­ni a Hondával. Azt nem szeret­tem volna, hogy egy eleve tech­nikai hátrányban lévő autó­ba üljön bele. A Hondának tet­szett az ötlet, így az egyik au­tónk megkapja a legújabb fej­lesztéseket, százötvenezer eu­ró értékben” - mondta. Zengő Zoltán egyelőre nem döntötte el, hogy a másik Hon­da Civic-et melyik pilótája ve­zeti, a pilóta kilétére csak a kö­zeljövőben derül fény. Az biztos, hogy ifjabb Ficza Ferenc tavaly pontot szerzett az Orosz Nagydíjon. R. G. Varga Ferenc sok nagy csatát megélt a futballpályán. A Tolna megyeiek közül jelenleg ő a rekorder

Next

/
Thumbnails
Contents