Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-22 / 45. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 22., SZERDA HÍREK MEGKÉRDEZTÜK: ÖN MIT JAVASOL APROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁRA? Ajándékot is kisorsolnak DOMBÓVÁR Az áldozatok nap­ja alkalmából véradásra hívja a segíteni szándékozó embe­reket a Dombóvári Rendőrka­pitányság és a Magyar Vörös­­kereszt. Molnár Ágnes, a Tol­na Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense elmondta, hogy ma 8-14 óráig a Dom­bóvári Szent Lukács Kórház véradójában, a főépület első emeletén várják az önkénte­seket, akik között a nap vé­gén egy ajtónyitás-érzékelő ri­asztót sorsolnak ki a Dombó­vári Rendőrkapitányság mun­katársai. H. E. Folytatnák a ház felújítását SZEDRES A szedresi önkor­mányzat egymillió forint támo­gatást remél a falunap meg­rendezésére, és szintén támo­gatással folytatná a közössé­gi ház átalakítását. A felújítás első ütemeként korszerű tető került az épületre, Kovács Já­nos polgármester tájékozta­tása szerint a következő lép­cső külső és belső átfogó fel­újítást jelentene. Sor kerülne hőszigetelésre, nyílászáró- és fűtésrendszer cserére, de a vi­zesblokkok is teljesen meg­újulnának. B. K. Lakossági fórumot tartanak PAKS A Kurcsatov és a Gaga­rin utca közötti tömbbelső fel­újításával folytatódik a paksi lakótelep módszeres felújítá­sa. A terveket az önkormány­zat a február 22-én 17 órától kezdődő fórumon ismerteti a lakossággal a Csengey Kultu­rális Központban. Az érintett területen az útburkolatok és járdák felújítását, parkolók ki­alakításáttervezik, napiren­den van az ivóvízvezeték-há­lózat, a szennyvíz- és csapa­dékvíz-csatornabekötések cseréje is. A tömbbelső felújí­tási tervének elkészítésére az önkormányzat 7,4 millió forin­tot különített el. V.T. Az önkormányzat megbízá­sából a Közlekedéstudomá­nyi Intézet (KTI) készíti el Paks Város Fenntartható Vá­rosi Mobilitási Tervét, for­galmi modelljét, illetve felül­vizsgálja a város közlekedé­si intézkedési tervét. Vida Tünde vtunde67@gmail.com PAKS Tegnap gazdasági társa­ságok és civil szervezetek kép­viselőinek részvételével tartot­tak egyeztetést annak érdeké­ben, hogy a helyben élők a le­hető legtöbb ötlettel járulnának hozzá a tervekhez. Szele András, a KTI tudomá­nyos munkatársa szerint Paks a gazdag városok gondjaival küzd, jómódú a lakosság, sok a személygépkocsi, a helyi tömeg­­közlekedés nehezen fenntartha­tó. Az erőműépítés ezt csak teté­zi, nő a lakosság és a járművek száma. - Közlekedési konfliktu­sokra, dugókra, balesetekre kell számítani - hangsúlyozta. A forgalmi modell négy idő­távra: a mostanira, az erőmű­építés előtti, alatti és utáni idő­szakra vonatkozóan vázolja fel a hajnali, reggeli és délutáni csúcsidőszakot, segítve a köz­lekedést érintő döntések előké­szítését. Macsinka Klára, Mobil City Mérnöki Iroda tervezője azt mondta, hogy a problémák többsége a 2011-ben készült in­tézkedési terv idején már fenn­állt. Gond az M6-os bekötése a Kereszt utcánál, a tervezett el­kerülő utat viszont nem szeren­csés a Gesztenyés útra terelni. Szükség lenne a Munkácsy ut­ca és környéke számára is egy alternatív útra, a mostani át­eresztőképessége kicsi. Szin­tén problémásnak nevezte, kü­lönösen a közelgő beruházás miatt, hogy az M6-os déli bejá­rójáról be kell jönni lakott terü­leten belülre a tehergépkocsik­kal ahhoz, hogy az atomerőmű­Az egyik közlekedési gócpont: a Kereszt utca-Dózsa György utca kereszteződése Fotók: a szerző felvételei be eljussanak. Hangsúlyozta, hogy - bár történtek intézke­dések - ma is az egyik baleseti gócpont az elkerülő út-Kölesdi út kereszteződése, ami még ter­­heltebb lesz a beruházás idején. Elhangzott, hogy a vasúti pá­lya kihasználatlan, ráadásul el­vágja a várost a Dunától, ezért „átadhatná helyét” egy kerék­párúinak. Az egyik hozzászó­ló, Csapó Sándor a vasútvona­lat „védelmébe vette” mond­ván, nem a felszámolásán, ha­nem a fejlesztésén kellene gon­dolkodni és visszaállítani a személyforgalmat. Süli János polgármester erre úgy rea­gált, hogy a kormány közleke­dési koncepciója az észak-dé­li irányban az M6-os autópá­lya kihasználtságának növe­lését tűzte célul, nincs szán­dék a vasút fejlesztésére, ezért hiú ábránd azt gondolni, hogy a vasút például az erőmű építé­se során részt vehet a dolgozók utaztatásában. NÉMETH TAMÁS Sygnus Kft. ügyvezető: Az atomerőmű épí­tése során érdemes lenne a teherforgalmat a közútról a Dunára terelni, mert egy ha­jóval 50 teherautónyi rako­mányt lehet elvinni. Az építő­anyagokat szállító teherautók elkerülhetnék a várost, a töl­tésen vagy azzal párhuzamo­san, annak tövében ki lehet­ne alakítani akár egy ideigle­nes utat. bagdy LÁSZLÓ önkormányza­ti tanácsnok: A közlekedési problémák zömét ismerjük, az önkormányzathoz a közleke­dési koncepció felülvizsgála­ta kapcsán több mint száz la­kossági vélemény érkezett be. Nagy gond a parkolás, kevés a parkolóhely, fegyelmezetlenül parkolunk városszerte. Azok is az utcán állnak meg autó­ikkal, akik elférnének a saját udvarukon. BOGNÁR PÉTER MVM PA Zrt. humánigazgató: Az atomerő­mű azt preferálja, hogy a dol­gozói autóbusszal és ne kocsi­val járjanak dolgozni. Az ön­­kormányzat megépítette a ke­rékpárutat, mi Kerékpárba­rát Munkahely címet nyertünk. Szükség lenne a bicikliútháió­­zat-fejlesztésére, véleményem szerint be kellene kötni Duna­­szentgyörgyöt és Dunaköm­­lődöt is. Sok az autó, közlekedési konfliktusokra, dugókra, balesetekre kell számítani Semmering leghosszabb pályáját is legyőzték a garaysták Szikrázó napsütésben síeltek SZEKSZARD-SEMMERING A csa pat naponta egy-egy órát bu­­szozott a soproni szállástól Semmeringig, majd este visz­­sza, de megérte. Soós Ádám ta­valy után most ismét viszont­látta az európai színvonalú osztrák síközpontot. A szek­szárdi Garay János Gimná­zium 10. A osztályos diákja több mint harmincadmagával- valamint felnőtt kísérőkkel- merült bele, no nem a hóba, hanem a tél örömeibe. Ugyan­is a hagyományos garaysta tá­bor fiataljai közül szinte min­denki jó viszonyban volt nem­csak egymással, hanem a sí­talpakkal is. Léc becsatolva, bot a kézben - a garaystáké a pálya Beküldött kép- A közel egy hét alatt végig sütött a nap, mindegyik pá­lya kiváló volt - folytatta a di­ák. - A leghosszabb 2950 mé­ter hosszan ereszkedett lefelé, természetesen ezt is kipróbál­tuk. Nem is kérdés, hogy jövő­re ismét a táborlakók között szeretnék lenni. Heilmann Józsefné igazgató lapunknak elmondta: mehet­nének messzebb is, más or­szágokba sítáborozni, de szá­mukra tökéletesen megfelel ez a nem túl távoli, kifogástalan osztrák helyszín. A megye pa­tinás, megbízható buszválla­latával utaznak, mindenki vi­gyáz a diákokra. Sz. Á. A NAV nevével élnek vissza a csalók TOLNA MEGYE Újabb interne­tes csalók jelentek meg, akik most a Nemzeti Adó- és Vám­hivatal nevében igyekeznek személyes és bankkártyaada­tokat kicsalni áldozataikból. Aki megadja, annak azután minden további nélkül hasz­nálhatják a bankkártyáját. A csalók a NAV nevében küldenek olyan e-mail-érte­­sítéseket, amelyben azt köz­ük, hogy túlfizetésük kelet­kezett. Ezután egy online el­érhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a látszatot keltve, hogy annak kitöltésével visz­­szaigényelhetik - a valójában egyáltalán nem létező - több­letet. Az oldal, bár hasonlít a hatóság honlapjára, ez pusz­tán a megtévesztést szolgál­ja, ráadásul bankszámlákra, bankkártyákra vonatkozó bi­zalmas adatokat is kér. A hivatal közleményben hív­ja fel a figyelmet, hogy ilyen módon soha nem küld értesí­tést, és soha nem kér bank­számlára vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot. Ké­rik, ha ilyet tapasztal, tegyen bejelentést a NAV bármelyik igazgatóságán, ügyfélszolgá­latán és ne adja meg adatait a csalóknak, mert az ebből ere­dő kellemetlenségekért nem vállalnak felelősséget. K. B.

Next

/
Thumbnails
Contents