Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-21 / 44. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUAR 21., KEDD A többség szerint a házasság a normális családi élet alapja Demonstrációt tartottak a téren a házasság mellett A többség ma is házasságpárti Idén a katolikus közösség is megadta a módját a házas­ságok megünneplésének. Az első előadások a Valen­­tin-naphoz kapcsolódtak, az utolsó momentum pedig a szekszárdi városközpontban vasárnap este megtartott de­monstráció volt. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu SZEKSZÁRD A házasság he­te alkalmából február 14-én romantikus vacsorára hív­ták a Béla téri közösségi ház­ba azokat a párokat, akik 5 éven belül kötöttek házassá­got a megyeszékhely valame­lyik templomában. Közülük sorsolták ki azt a párt, akik egy kétéjszakás wellnesshét­­végét nyertek. Egy másik al­kalommal szintén a közösségi házban a férfi és női különbö­zőségekről Nagy Péter, a Pécsi Püspökség munkatársa és fe­lesége tartott előadást. A zsú­folásig telt teremben az előadó megjegyezte, nem az a csoda, ha a férfi és a nő nem érti egy­mást, hanem az, ha igen. A kü­lönbség ugyanis nagy: a gyen­gébbik nem képviselői többfe­lé tudnak koncentrálni, és az érzelmi intelligenciára helye­zik a hangsúlyt. A teremtés koronái egy dologra figyelnek, emellett a logika és a raciona­litás mentén szervezik életü­ket. Február 18-án a Béla téri templomban tartott szentmi­sén Bacsmai László plébános megáldotta a házasokat, majd a mise végén demonstrációt tartottak a templom előtt a há­zasság mellett. A házasság hete kapcsán ki­adott friss statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a házas­ságkötések száma a kilencve­nes években csökkent, majd 2000-ben megugrott, akkor or­szágosan több mint 48 ezer há­zasságot kötöttek, Tolna me­gyében 1088-at. Ezután to­vább folytatódott a kedvezőtlen irányzat, amely 2009-ben érte el mélypontját, amikor mind­össze 35520 házasságkötés történt, ebből megyénkben 775. Ezután lassú emelkedés kezdődött, tavaly pedig már or­szágosan 43190, Tolnában 1093 házasságot kötöttek. A legtöbb esküvőt Budapesten, a legkevesebbet Zala megyében kötötték. Szekszárdon tavaly 37 pár fogadott örök hűséget egymásnak templomban is. A magyarok 56 százaléka gon­dolja azt, hogy a házasság a normális családi élet alapja. Szépítenék a faluközpontot, az utcákat és a járdákat Várdombon VÁRDOMB Ugyan még nem fo­gadták el az önkormányzati képviselők a község idei évre szóló költségvetési tervezetét, de már kétszer is tárgyalták azt, mondta Simon Csaba, a te­lepülés polgármestere. A ter­veik szerint szeretnék megszé­píteni a falu központját, így a járdaszigetet, a járdákat felújí­tani, parkolókat szeretnének kiépíteni, padokat kihelyezni. A felsorolt munkák pénzigé­nyesek, így több ütemben ter­vezik a feladatok megvalósí­tását, mondta a polgármester, A kocsmától a te­metőig felújítanák a Petőfi utcát aki hozzátette, ahogy a pénz­ügyi keret engedi, úgy halad­nak. Harmadszor adnak be pá­lyázatot felújításra, ez a Petőfi utcát érintené - a kocsmától a temetőig - illetve a Kiss utca burkolatát. Ha nem sikerülne nyerni, akkor önerőből oldják meg a munkálatokat. Sok mú­lik azon, mennyi pénzre szá­míthatnak. A minimálbér nö­vekedése miatt kialakult bér­­növekményt ugyan ki tudják még gazdálkodni, de szoros költségvetést igényel ennek megoldása, tette hozzá a pol­gármester. M. I. Szekszárdon, a Béla király téren, a Belvárosi templom előtt a mise után tartottak a hívők demonstrációt a házasság mellett Fotó: Mártonfai Dénes HIRDETÉS MEGÉRI SIETNI! A CITROÉn VÁLOGASSON KORSZERŰ HDi-MODELLJEINK KÖZÜL ÓRIÁSI KEDVEZMÉNNYEL! CITROEN C4 CACTUS CITROEN C4 BlueHDi 100 SHINE AKÄR1 080 000 FT KEDVEZMÉNNYEL!' BlueHDi 100 FEEL EDITION AKAR KEDVEZMÉNNYEL!' UJ CITROEN GRAND C4 PICASSO BlueHDi 120 S&S FEEL AKÁR •= KEDVEZMÉNNYEL!* citroen.hu A CITROEN a Totav-i yíUirtóttá. 'Az árlistában feltüntetett listaárból számított, bruttó kedvezményre vonatkozó ajánlatok 2017. február ó-tót 2017. március 31-ig vagy visszavonásig a magyar­­országi akciós készletlistán lévő személygépjárművekre magánszemélyek 'áltál megkötött adásvételi szerződések esetén érvényesek, az akciós készlet erejéig:' Az 1 500 000 forintos kedvezményre vonatkozó ajánlat új Citroen Grand C4 Picasso BlueHDi 120 S&S Fed személygépjármű vásárlása esetén, az 1 080 000 forin­tos kedvezményre vonatkozó ajánlat új Citroen C4 Cactus BlueHDi 100 Shine személygépjármű vásárlása esetén, az 1 060 000 forintos kedvezményre vonatkozó ajánlat új Citroen C4 BlueHDi 100 Feel Edition személygépjármű vásárlása esetén érvényes. A kedvezmény teszt- és használt személygépkocsi vásárlására nem, kizárólag az akciós készlétlistáról történő Vásárlásra vonatkozik. A jelen ajánlatok más akcióval vagy kedvezménnyd nem vonhatóak össze, a listaárból levonandó, maximális kedvezményt foglalják magukban, a feltüntetett kedvezmények a meghatározott modellek konkrét felszerdtségú verzióinak megvásárlása esetén elérhető­ek. A képek illusztrációk. A C Automobil Import Kft. fenntartja magának a jogot a kereskedelmi akció megváltoztatására és visszavonására. A jelen hirdetés nem mi­nősül szerződéses ajánlatnak. A tájékoztatás nem tdjes körű, az ajánlat részleteiről, kérjük, érdeklődjön a Citrpén-márkakereskedésekben vagy a citroen.hu oldalon. A Citroen C4 BlueHDi 100 Feel Edition vegyes fogyasztása: 3,81/100 km, C02-kibocsátása: 98 g/km. A Citroen C4 Cactus BlueHDi 100 Shine vegyes fogyasztása: 3,6 1/100 km, C02-kibocsátása: 95 g/km. A Citroen Grand C4 Picasso BlueHDi 120 S&S Fed vegyes fogyasztása: 3,8 1/100 km, C02-kibocsátása: 100 g/km. NYITRAIAUTOHAZ KFT. 7100 Szekszárd, Pásztor u. 8. Tel: +36 74 512 233 www.citroenszekszard .hu A párás idő kedvez az influenza terjedésének Még mindig sok a beteg TOLNA MEGYE - Nem vagyok optimista - mondta dr. Hor­váth Gábor arra a kérdésre, hogy várhatóan meddig tart az influenzaszezon. A szek­szárdi házigyermekorvos tá­jékoztatása szerint ugyan­is még mindig sok a beteg, a párás, hideg idő pedig ked­vez a kórokozók terjedésének. - Az influenza cseppfertőzés­sel terjed. A ködös, szmogos levegő apró részecskéin meg­tapadnak a vírusok. Az orvos arra is felhívta a figyelmet, hogy nulla fok alatti hőmér­sékletben, párás időben nem tanácsos a szabadban időzni. Ilyen körülmények között az orrnyálkahártyánk kevésbé ellenálló a vírusokkal szem­ben, így ha érintkezésbe kerü­lünk egy beteg emberrel, a ví­rusok a mi nyálkahártyánkon is könnyebben szaporodásnak indulnak. Farsang jövőre is lesz Az is baj, hogy az influenza­­szezon a farsangolással esik egybe. - Minden évben ta­pasztalom, hogy eljön a szü­lő a gyermekével a rendelő­be azzal, hogy a csemete be­teg, majd az anyuka közli, hogy két nap múlva farsang, és oda minden körülmények között menni kell, mert meg­van a jelmez és hozzá minden kiegészítő. Erről én nagyon lebeszélnék mindenkit. Far­sang jövőre is lesz, viszont ha betegek vagyunk és akár már kifelé kecmergünk belőle, mi­nél kevesebb alkalmat adjunk Kisgyermekek közösségeiben gyor­san teljed a fertőzés Fotó: MW arra, hogy másokat megbete­­gítsünk. Általános irányelv, hogy aki náthás, influenzás vagy más fertőző kórral bir­kózik, ne menjen közösségbe. Egyre több szövődmény Azt bizonyára sokan hallot­ták, látták a hírekben, hogy a fővárosi gyermekintenzí­­ven lévő ágyak megteltek, nem fogadnak vidéki pácien­seket. Dr. Horváth Gábor is arról számolt be, hogy egyre több a szövődmény, legutoljá­ra ő éppen tüdőgyulladással utalt be egy háromhetes kis­babát a kórházba. Arról is be­szélt, hogy a influenza rosz­­szabb indulatú A törzse fele­lős húszból tizennyolc megbe­tegedésért. Gondot jelent az is, hogy kevés gyereket oltatnak be influenza ellen, holott meg­felelő a vakcina marketingje, már jóval a szezon előtt halla­ni, olvasni lehet arról, miért ez a védekezés legjobb, és tulaj­donképpen egyetlen hatásos módja. A gyermekorvos bízik abban, hogy az időjárás javu­lásával egyre kedvezőbbé vá­lik a helyzet. Javuló tendencia Az biztos, hogy hivatalosan csökkent az influenzaszerű tünetekkel megbetegedettek száma a 2016/2017. évi influ­enza szezon 6. hetében Tolna megyében. Járványos előfordulásról nem érkezett jelentés. A Tolna Megyei Kormányhivatal tájé­koztatása szerint az 5. héten közösségi járvány során egy óvodásnál, valamint az egész­ségügyi szolgáltatók által há­rom betegnél történt minta­vétel, mindegyik esetben Inf­luenza A vírust találtak. Me­gyénkben a Tolna Megyei Ba­lassa János Kórház Gyermek­­gyógyászati Osztálya egy 6 éves gyermek felvételét jelen­tette kiszáradás veszélye mi­att, akinél az ellátó orvos inf­luenza megbetegedést diag­nosztizált. Influenzavírus okozta halálozásról nem kap­tunk értesítést. A tárgyhéten a figyelőszolgálat jelentései alapján valamennyi korcso­portban regisztráltak megbe­tegedést. Az influenzaszerű megbetegedések 29 százalé­kát a 0-14 évesek, 42 százalé­kát a 15-34 évesek, 24 százalé­kát a 35-59 évesek köréből je­lentették. Budavári K.

Next

/
Thumbnails
Contents