Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-07 / 6. szám
EGY PERCBEN Itt az ideje visszavágni! KOSÁRLABDA Nagyobb rangadóval nem is kezdődhetne az új év az Atomerőmű KSC Szekszárd számára, mint a PEAC-Pécs elleni szomszédvári derbi. Nézőcsúcs is dőlhet ma este a megyeszékhely sportcsarnokában. ► 16 Jobb adni, mint kapni SZEKSZÁRD Nemcsak a megyeszékhelyen és környékén, hanem az egész megyében ismerik Szabó Balázst, a Tesco-Global Áruházak Zrt. szekszárdi áruház-igazgatóját, akinek mások problémája iránti érzékenysége közismert. ► 5 Tízezrek utcára kerülhetnek MAGYARORSZÁG A óó ezer bedőlt lakáshitelesből a bankok október végéig csak 2700-zal állapodtak meg. Az adósok több mint ötödé nem is hajlandó tárgyalni a hitelezőjével. Pedig jobb lenne, mert ha nincs megegyezés, az adós lakását elviheti a bank. ► 7 Jó reggelt! Tény és való, hogy nagyon nagy szükség van szakképzett munkaerőre hazánkban is, de ehhez hozzátartozik az is, hogy jó munkaerőre. Ugyanis hiába szerez meg valaki egy szakmát több éves kelletlen tanulás árán, ha utána kikerül a munka világába és a feladatait méla undorral látja el, vagy minden mást csinál, csak azt nem, amit kellene, akadályozva a többieket is. Ezen talán segíthet a jól megalapozott szakma választás, és persze az anyagi elismerés is számít. Ugyanakkor sok múlik a mentalitáson, mert rengetegen vannak, akik nehéz körülmények között embert próbáló munkát végeznek, olyat, amiért nem is rajonganak, de megteszik a tőlük telő legtöbbet. H. É. SZEKSZÁRD Tisztességesen felkészült a szezonra a fél éve önálló cégként működő Szekszárdi Távhőszolgáltató Nkft. Csukle Tibor ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint kazánokat, tüzelőberendezéseket újítottak fel, és már karácsony előtt kivették a rendszerből az éjszakai fűtéscsökkentőket, hogy a lehető legbiztonságosabban lássák el az 5600 lakást és 280 közületet. A tapasztalat szerint a mostani tél - eddig legalábbis - az előzőnél hidegebb. Ezekben a napokban pedig a társaság emelt ügyeletet tart. Képünkön Dénes László kazánfűtő a Déli Fűtőmű kazánjait ellenőrzi. ► 3 VR: még több érdekes tartalom A Tolnai Népújság vasárnapi száma 2017-ben Vasárnap Reggel néven jelenik meg. Új rovatokkal, érdekesebb tartalommal magazinosabb kiadvánnyá válik. A lap előfizetői kézbesítése is átkerül vasárnapról szombatra. Az első egységes Vasárnap Reggel január 7-én, azaz ma jelenik meg, és ezt követően már szombattól is elérhető lesz. A kiadó jelentősen bővíti a terjesztői hálózatát is azzal, hogy a Vasárnap Reggel már szombaton megjelenik. Megújult vasárnapi lapunkat keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg! Építésben az élen LAKÁSÉPÍTÉS Az európai élbolyba tartozik hazánk a tervezett lakásépítésekről szóló legfrissebb adatok szerint. A múlt év második negyedévében a legjobb eredmény volt a miénk, és most is csak egy ország áll előttünk. Az újonnan épített lakások tízezer lakosra jutó száma Tolnát a megyék rangsorában a középmezőnybe emelte. ► 2,7 Vesztőhely a sivatag és a tenger AFRIKA-EURÓPA Több migráns hal meg a Szaharában, mint ahányan a Földközi-tengerbe vesznek, közölték az afrikai migrációval foglalkozó civilszervezetek. A fekete kontinens szubszaharai régiójából tömegek indulnak el minden héten északra, hogy valamely tengerparti országban csónakra szállva átjussanak Európába. A balkáni mingránsútvonalról a bevándorlás átterelődött a Földközi-tengerre, vagyis a Líbia és Olaszország közötti határra. Egy friss felmérés szerint a tunéziai fiatalok több mint 45 százaléka készül arra, hogy illegálisan az unióba jöjjön, annak ellenére is, hogy ez bűncselekménynek minősül. ► 8 Képeken a téli világ SZEKSZÁRD Téli világ címmel nyílt kiállítás pénteken a Garay János Általános Iskola és AMI képzőművészeti tagozatos diákjainak képeiből a Babits Mihály Kulturális Központban. A gyerekek tél témájában alkotott, válogatott munkáit február 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Megközelítően 60, változatos technikákkal készült alkotást csodálhatnak meg. Szeretnének hagyományt teremteni azzal, hogy a gyerekek munkáit a kulturális központban mutatják mega nagyérdeműnek. ► 3 Megelőznék a gyereket erő tragédiát MAGYARORSZÁG Hazánkban a szülőnek január elsejétől kötelező együttműködnie a védőnővel, a gyerekorvossal, és ez évtől súlyosan veszélyeztető oknak számít, ha ezt nem teszi. A mélyszegénységben élők között gyakori, hogy nem viszik a gyermeküket felülvizsgálatra, mert nem tartják fontosnak, elfeledkeznek róla, vagy éppen nincs pénzük az utazásra. A másik véglet az, amikor nagyon gazdag, képzett emberek ügyvéddel fenyegetőznek, ha a védőnő meglátogatná a gyereket. A módosított jogszabály megelőzheti az elmúlt években ismertté vált gyerektragédiákhoz hasonló eseteket. ► 11 SZ ERKÉSZTŐSÉG; E-mail: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hargitai Éva 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP-8 -5 * Sok napsütésre számíthatunk, de erős, viharos marad a szél. Hajnalban -20 fok is lehet, és napközben is csupán-5,-12 fok várható. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Attila és Ramóna nevű olvasóinknak! HIRDETÉS NŐ A CSALÁDI ja erősödik * ADÓKEDVEZMÉNY ^