Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-31 / 26. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. JANUAR 31., KEDD HÍREK Magatehetetlen férfin segítettek VÁRALJA Állampolgári bejelentés érkezett január 29- én éjszaka a rendőrségre arról, hogy egy férfi magatehetetlen állapotban fekszik a jeges járdán, Váralján - tette közzé a police, hu. A Bonyhádi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal a helyszínre siettek, majd a magatehetetlen emberhez mentőt hívtak, és annak megérkezéséig gondoskodtak róla. H. É. Engedély nélkül horgásztak TOLNA Intézkedés alá vontak két férfit a tolnai járőrök január 25-én délután a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező Taplósi Holt-Dunán, mivel azok a víz jegén több léket is vágtak, valamint azokon keresztül horgásztak. A 44 éves tolnai és a 38 éves bogyiszlói lakosról kiderült, hogy egyikük sem rendelkezett horgászengedéllyel - tette közzé a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A két elkövető ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek, a náluk talált és eltulajdonítani kívánt csukát pedig visszaengedték a vízbe. H. É. Sikeres volt az Alternatív Art DOMBÓVÁR Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya és a Pixel Tv Dombóváron is bemutatta bűnmegelőzési zenés produkcióját - derül ki a police.hu beszámolójából. A helyi művelődési házban január 27-én bemutatott két előadásra közel ötszáz fiatal érkezett, akik nagy érdeklődéssel kísérték végig a bűnmegelőzési témákat feldolgozó videókat és dalokat. Az előadások során olyan aktuális problémák kerültek középpontba, mint a droghasználat, a kirekesztés és a prostitúció. A negyvenöt perces produkcióban a témákat videók és külön erre az előadásra készült zeneszámok segítenek feldolgozni. A bűnmegelőzési program szlogenje: Nem vagy egymagad! H. É. Első helyezést érdemelt Mártonfai Dénes sportfotósorozata Vidéken ő lett a Két díjat is elnyert Mártonfai Dénes fotórovat-vezető kollégánk a 35. Magyar Sajtófotó Pályázaton. Hargitai Éva eva.hargitai@medaiworks.hu SZEKSZÁRD Mártonfai Dénes, a Tolnai Népújság fotóriportere, fotórovat-vezetője nyerte el „A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter” különdíjat, valamint Vidéki foci című sorozatával a Sport sorozat kategória első helyét a 35. Magyar Sajtófotó Pályázaton.- Nagy öröm a számomra mindkét elismerés, tekintetbe véve a különösen erős mezőnyt is, és a pozitív visszajelzés motiválni fog a további munkában - mondta díjazott kollégánk, hozzátéve, hogy fotósorozatán évek óta dolgozik, mostanra állt össze teljes egésszé az anyag. Életpályájáról dióhéjban annyit árul el, hogy gyermekkora óta fotózik, majd érettségi után Budapesten előbb a Práter utcai fényképésziskolát, később pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fotóriporteri szakát végezte el. Tizenegy éve a Tolnai Népújság munkatársa, közel öt éve vezeti a lap fotórovatát. Rendszeres, több alkalommal sikeres indulója a Magyar Sajtófotó Pályázatnak. Az Axel Springer-Magyarország Kft. sajtófotó pályázatán több kategóriánkénti első helyezés mellett elnyerte a legmagasabb elismerést, Az év fotóriportere díjat. Kétszer is kiérdemelte az ítészek döntése alapján a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat, valamint sikerrel járt a Magyar Sajtófotó Alapítvány fotóesszé pályázatán is. Szlukovényi Tamás, a nemzetközi zsűri elnöke méltatta a képanyag magas minőségét, kiemelve a szép számú vidéki és 30 év alatti pályázót. Idén 234-en pályáztak 6259 munkával; tizenkét kategóriában összesen harminchat díjat, két nagy- és négy különdíjat osztottak ki. A díjazott képekből március 27-én a Capa Központban nyílik kiállítás. Az összeállításban kollégánk Vidéki foci sorozatának képeit láthatják olvasóink. Minden korosztály és érdeklődési kör számára érdekes, változatos programokat állítanak össze Már a tavaszt várják a megyei könyvtárban Már látványosan hosszabbodnak a nappalok, enged a fagy szorítása, szívesebben mozdulunk ki otthonról. A kimozduláshoz jó helyszín lehet a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, ahol mindenkor igyekszünk minden korosztály számára érdekes programokat kínálni. így például február 13-án ismét könyves vakrandival várjuk azokat, akik szívesen vállalkoznak egy kis játékra. A kiválasztott könyveket becsomagoljuk ezen a napon, és így csak otthon derül ki, hogy mit is vitt haza a kedves olvasó. Szintén februárban vendégünk lesz Bán Mór, a nyolckötetes Hunyadi című történelmi regényciklus szerzője. Márciusban a neves tévés személyiség, Endrei Judit tanácsait hallgathatjuk meg az aktív idősödéssel kapcsolatban. Az utóbbi években sok mindennel, többek között könyvkiadással is foglalkozik, és Korhatártalanul című könyve népszerűsítése kapcsán jön el hozzánk Szekszárdra. Az első tavaszi hónap tartogat még programokat bőven. Nőnap alkalmából a már hagyománnyá vált ingyenes beiratkozással köszöntjük a hölgy olvasókat. (A férfiaknak sem kell elkeseredniük, őket novemberben, a nemzetközi férfinapon várjuk ugyanilyen kedvezménnyel.) A hónap közepén Varga-Körtvélyes Zsuzsanna látogat el könyvtárunkba. Ő az írója az olvasóink körében igen kedvelt Radnayaknak, mely egy erdélyi bárócsalád történetét meséli el több kötetebn. Ha március, akkor Internet fiesta. Idén 18. alkalommal várjuk nem csak a megyeszékhelyen, hanem a megye több településén is az érdeklődőket. A március 22- 29. között zajló programsorozat egyike a három országos könyvtári rendezvénynek, melynek idén az utazás lesz a központi témája. Ezen a héten ingyenesen lehet internetezni a megyei könyvtárban, lehetőséget kínálunk az internetes adatbázisok megismerésére, valamint helytörténeti ismertetővel egybekötött kirándulást tervezünk. A Rockenbauer Pál emlékére, a természetjárás népszerűsítésére írt, a Túraélmények írottkőtől Hollóházáig c. könyv szerzője, Szádváry Gyula meghívását is tervezzük. Az utolsó napra elfogadta invitálásunkat Cs. Varga István irodalomtörténész, Bíró László püspök úrral és Heimann Zoltán szekszárdi borásszal együtt. A Borkultúra kettős tükörben című előadására várunk mindenkit szeretettel. Ízelítőül ennyit... A legfrissebb információkért keresse fel honlapunkat, a www.igyuk. hu-t, vagy a könyvtár Facebookoldalán is értesülhet a pontos időpontokról, eseményekről. MEGYEI KÖNYVTÁR