Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-24 / 20. szám

2017. JANUAR 24., KEDD SPORT .11 A csapatkapitány Nagy László a szervezettséget emelte ki Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu az erejük KÉZILABDA Nagy László csa­patkapitány szerint nem csak az ő visszatérése miatt győz­tük le 27-25-re a skandináv együttest. „Ha túlságosan nagy lett vol­na a kockázat, azt nyilvánva­lóan mérlegeltük volna, de a szívem visszahúzott a pályá­ra. Ezúttal sem egy fecske csi­nálta a nyarat” - mondta Nagy László, akinek ez csupán a má­sodik mérkőzése volt a tornán, ugyanis az első csoportmeccs első félidejének közepén meg­sérült a bokája, később a keret­ből is kikerült és csak vasár­nap délelőtt cserélték vissza. A csapatkapitány úgy fogal­mazott, nem vették figyelem­be, hogy az olimpiai bajnok­kal játszanak, ezért nem nyo­masztotta őket a tét. „Nagyon szervezetten védekeztünk, és olyan csapatmunkát nyújtot­tunk, amire nem találok szava­kat” - mondta. Hozzátette, sze­rettek volna legalább egy meg­lepetést szerezni, de azt a cso­portkörre tervezték. „Termé­szetesen örülünk a sikernek és még nagyobb önbizalom­mal várjuk a következő mér­kőzést, de ezzel a győzelemmel nem szabad sokáig foglalkoz­nunk. Támadásban és védeke­zésben is rendkívül fegyelme­zettek voltunk, a norvégok el­len legalább ilyen szintet kell nyújtanunk, hogy legyen esé­lyünk” - mondta Nagy, aki 29 percet töltött a pályán. Balogh Zsolt kijelentette, alig tudja felfogni, hogy meg­verték az olimpiai bajnokot. „Fantasztikus győzelmet arat­tunk. Ezért szép a sport, hiszen két nappal ezelőtt még hiányol­tunk négy pontot, amit a cso­portkörben megszerezhettünk volna, de összekaptuk magun­kat, amiért az egész csapatnak jár a gratuláció” - vélekedett. A MOL-Pick Szeged jobbátlövője elárulta, tudták, hogy olyan el­lenféllel találkoznak, amelyik egy másodperc alatt megbün­Az egységben A magyar férfi válogatott vé­gig vezetve 27-25-re legyőz­te az olimpiai bajnok Dánia csapatát a franciaországi vi­lágbajnokság nyolcaddöntő­­jében, Albertville-ben. Nagy volt az öröm, de ez érthető is, hiszen nem mindennapi bravúrt hajtott végre a magyar válogatott a dánok elleni összecsapáson Mikler öröme Mittler Roland, a válogatott kapusa majdnem rosszul lett örömében az olimpiai bajnok dán csapat ellen megnyert nyolcaddöntő után. „Természetesen a meccs is megterhelő volt, egy idegőrlő, nehéz csata, de a végén ak­kora öröm szabadult fel ben­nem, hogy majdnem attól let­tem rosszul. Az interjúk alatt nehezen kaptam levegőt, csak kerestem a szavakat” - nyilatkozta hétfőn a Telekom Veszprém kapusa. „Úgy éreztem, a dánok egy pillanatig sem hiszik el, hogy elveszíthetik a mérkőzést. Egy kicsit lebecsültek minket, és arra számítottak, hogy a hajrában megfordítják az ál­lást” - vélekedett a kapus, aki az ellenfél 39 lövéséből 15-öt kivédett. már bármeddig eljuthatunk” - tette hozzá Balogh, aki 24 és fél perc játék alatt öt lövésből né­gyet gólra váltott. „Nagyon akartunk, igazán együtt voltunk és jól védekez­tünk. Bizonyítottuk, hogy a magyar kézilabda jobb annál, A magyarok az Európa-bajno­­ki negyedik norvég válogatot­tal találkoznak a keddi negyed­döntőben, amelyet Albertvil­le-ben rendeznek 17 órától. A címvédő francia válogatott a svédek ellen lép pályára, a hor­­vátok este az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyolokkal csap­nak össze Montpellier-ben. A mai negyeddöntő prog­ramja: Magyarország-Norvé­gia (Albertville) 17.00 óra (tv: Sportl). Franciaország-Svéd­­ország (Villeneuve-d’Ascq) 19.00 (tv: Sportl). Szlové­nia-Katar (Párizs) 20.45 (tv: Sport2). Horvátország- Spanyolország (Montpellier) 20.45 (tv: Sportl). Kiestek az Európa-bajnok németek A tavaly Európa-bajnok, riói olimpiai bronzérmes német csapat, bár szinte végig veze­tett a párizsi nyolcaddöntős összecsapáson, mégis kika­pott a legutóbbi vb-n ezüstér­mes katariaktól. A nyolcaddöntő eredményei (a vb honlapja szerint): Norvé­­gia-Macedónia 34-24 (12-10). Franciaország-Izland 31- 25 (14-13). Oroszország-Szlo­vénia 26-32 (15-13). Brazí­­lia-Spanyolország 27-28 (18- 16). Svédország-Fehéroroszor­­szág 41-22 (24-11). Magyar­­ország-Dánia 27-25 (13-12). Katar-Németország 22-20 (10-9). Horvátország-Egyip­tom 21-19 (13-7). amint amit eddig mutattunk” - fogalmazott Dzsamali Imán, aki hat kísérletből négyszer volt eredményes 29 perc alatt. Juhász Ádám elmondta, a játékosok arról beszéltek ma­guk között, az nem lehet, hogy ennyit készültek, és csak két Európán kívüli csapatot győz­nek le a világbajnokságon. „Végig élveztem a játékot. Visz­­szatért a csapatkapitányunk és fegyelmezetten kézilabdáz­tunk, ennek köszönhető a si­kerünk” - nyilatkozta a Tata­bánya szélsője, aki ezúttal is nagyon sokat, 28 és fél percet játszott, ezalatt hat lövésből négy gólt szerzett. „Hittünk benne, hogy le­győzhetjük a szinte teljes csa­pattal felálló olimpiai arany­érmest. Sikerült meglepe­tést szereznünk, hiszen nem mi voltunk a favoritok, igaz, a negyeddöntőben sem mi le­szünk, de hasonló mentalitás­sal megyünk tovább és bár­mi megtörténhet” - szögezte le Lékai Máté, aki hat találat­tal vette ki részét az olimpiai győztes elleni sikerből. HÍREK A házigazda Gabon máris elbúcsúzott LABDARÚGÁS A házigazda Gabon Pierre-Emerick Auba­­meyanggal a soraiban sem bírt gól szerezni Kamerun (képünkön Benjamin Mou­­kandjo) ellen az Afrikai Nem­zetek Kupájának A-csoport­­jában, így búcsúzott a to­vábbi küzdelmektől. Burki­na Faso ugyanakkor 2-0-ra nyert Bissau-Guinea ellen, így csoportgyőztesként lé­pett a negyeddöntőbe. A má­sodik helyre szorult kameru­niakra a tegnap este Algériá­val játszó, de az eredménytől függetlenül már biztos cso­portelső Szenegál vár a leg­jobb nyolc között. R. G. Ronaldinho ismét futballcsukát húz! LABDARÚGÁS Egybehangzó brazil lapértesülések szerint Ronaldinho hamarosan visz­­szatér a futballpályára, sőt már alá is írta szerződését a brazil élvonalban legutóbb 15. helyen záró Coritiba együtteséhez! Ronaldinhoval 2015 szeptemberében bon­tott szerződést közös meg­egyezéssel a Fluminense, azóta az immár 36 eszten­dős zseni csak jótékonysági meccseken vett részt. Az or­szágos bajnokság következő idénye májusban rajtol. R. G. Dimitrov nagy falat volt Istominnak TENISZ A címvédő szerb No­vak Djokovicsot búcsúztató üzbég Denis Istomin számá­ra a bolgár Grigor Dimitrov már nagyfalatnak bizonyult (6:2, 7:6, 6:2, 6:1) az Austra­lian Openen, míg a spanyol Rafael Nadal háromórás já­ték után 6:3, 6:3, 4:6, 6:4-re legyőzte a francia Gael Mon­­fils-t. A világranglista harma­dik helyén álló Milos Rao­­nic a spanyol Roberto Bau­­tistát búcsúztatta (7:6,3:6, 6:4,6:1), így a kanadai játé­kos lesz Nadal ellenfele a ne­gyeddöntőben. B. s. Tom Brady és Matt Ryan ellen nem volt ellenszer, Patriots-Falcons Super Bowlt rendeznek A vártnál simábban alakultak a főcsoportdöntők AMERIKAFOCI Hétfő hajnalban kiderült, hogy a New England Patriots és az Atlanta Falcons játssza az 51. Super Bowlt Ho­ustonban. A nagydöntőbe elsőként az At­lanta jutott be, miután hazai pá­lyán nagy meglepetésre simán, 44-21-re legyőzte a Green Bay Packers együttesét az NFC-kon­­ferenciadöntőn. Az nem megle­pő, hogy a Falcons támadógé­pezete ilyen jól működött (493 yardot tett meg), sőt a Packers 367 megtett yardja sem kevés. A különbséget ezúttal a hazai­ak irányítója, Matt Ryan jelen­tette a maga 392 passzolt (négy yardra volt, hogy megdöntse az NFC-döntő rekordját) és 23 fu­tott yarddal. De amíg neki vol­tak játszótársai (Julio Jones 180 yardot és 2 TD-t kapott el), addig kollégáját, Aaron Rodgerst cser­benhagyták az övéi. De így is ki­osztott három hatpontos passzt, igaz, ezek csak szépségtapasz­nak voltak jók. Egy TD-t annak a Jordy Nelsonnak dobott, aki két törött bordával is vállalta a játékot. Bízni lehetett benne, hogy az AFC-ben szorosabb mér­kőzés következik, még úgy is, hogy a Patriots hat meccse nem volt hátrányban. A pittsburgh-i támadósortól viszont sokat vár­tak a szurkolók. A hazaiak vé­delme mégis leradírozta őket a pályáról, Roethlisberger 314 A helyszín A 51. Super Bowl helyszínét a Houston Texans otthona, az NRG Stadion adja (a kezdőrú­gást magyar idő szerint febru­ár 6-án. hétfőn hajnali fél egy­kor végzik el). A korábbi Reli­ant Stadion 2002-ben épült 352 millió dollárért, amely 71.795 fő befogadására al­kalmas, de igény esetén 80 ezerre bővíthető. A New Eng­­landnak jő emlékei lehetnek a stadionról, ugyanis 2004- ben itt játszották a 38. Super Bowlt. Akkor Tom Brady-ék 32-29-re győztek a Carolina Panthers ellen. Az atlantai Matt Ryan négy yardra volt attól, hogy rekordot döntsön yardot passzolt egy TD és egy interception mellett, Le’Veon Bell mindössze 20 yardot futott, Antonio Brown pedig 77-et ka­pott el (még úgy is kevésnek bi­zonyultak ezek a számok, hogy Brown mellé többen is felnőttek a csapatból). Ha jobb napot fo­gott volna ki a Steelers, akkor sem biztos, hogy megállíthat­ták volna a hazaiakat. Tom Bra­dy hozta a formáját (384 yard, 3 TD), az elkapok pedig nem hi­báztak, Chris Hogan lemásol­ta az atlantai Julio Jones telje­sítményét, de Julian Edelman is hozzátette a magáét (118 el­kapott yard, 1 TD), ezzel a Pat­riots is ott lesz a houstoni NRG Stadionban. B. S. Horvát-spanyol lesz Montpellier-ben teti a hibáikat. „Voltak rontá­saink, de ezzel most szerintem senki nem foglalkozik. Ilyen játékkal és hozzáállással most

Next

/
Thumbnails
Contents