Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-20 / 17. szám

2017. JANUAR 20., PENTEK SPORT 15 Öt fontos verseny vár idén a tolnai quadratlonosra Újabb vb-cimre Rácz Dániel a világ egyik legjobbjának számít a korosztályában Eddig egy korosztályos vi­lágbajnoki és két Euró­­pa-bajnoki címmel büszkél­kedhet a tolnai quadratlo­­nos, Rácz Dániel. A17 éves fiúra idén öt fontos verseny vár. Nem kizárt, hogy meg­szerzi második, esetleg har­madik vb-aranyát is. Steinbach Zsolt tolnai.nepujsag@mediaworks.hu QUADRATLON Rácz Dániel sok­oldalú egyéniség, hiszen amel­lett, hogy a négy sportágat öt­vöző quadratlonban korosztá­lyában a világ egyik legjobb­ja, a tolnai gimnázium tizene­­gyedikes diákjaként kitűnő ta­nuló, a megye legjobb mateko­­sai között Van, sokáig zenélt és a sütés-főzés terén is otthono­san mozog. Ötévesen kezdett úszni, hét­évesen lett igazolt versenyző a Szekszárdi Vízmű SE-ben. Nyolc éves volt, amikor az úszás mellett kajakozni kez­dett. Végül utóbbi sportág mel­lett döntött, amelyben orszá­gos bajnokságokon és országos diákolimpiákon összesen két arany, öt ezüst és nyolc bronz­érmet szerzett. Az első quad­­ratlon versenyén 2014-ben in­dult, vegyesváltóban, ahol Szűcs Fatimával egy 3. helyet csíptek el a felnőtt férfiak me­zőnyében. 2015-ben döntött úgy, hogy a quadratlon lesz a fő sportága. Abban az évben, az első egyéni versenyén 2. lett az országos bajnokságon a nála idősebbek között. Aztán 2015 nyarán a szlovákiai sprint vi­lágbajnokságon ezüstérmet szerzett, a Balatonon rendezett sprint Európa-bajnokságot pe­dig megnyerte. 2016-ban foly­tatódott a sikersorozat: a kö­zéptávú vb-n 2. lett, a sprint vb-n és a sprint Eb-n viszont nem talált legyőzőre korosztá­lyában, ahogy az országos baj­nokságon sem. Daninak idén öt fontos ver­senye lesz: májusban Orfűn, a középtávú vb; júniusban a csehországi sprint Világkupa; júliusban Kaposváron a Ma­gyar Kupa sorozat első sprint távú versenye; augusztus első felében a szlovákiai sprint vb; augusztus végén pedig a ma­gyar sprint bajnokság, a Bala­tonon. A quadratlonban a sprint táv 750 méter úszásból, 20 kilomé­ter kerékpározásból és 5-5 kilo­hajt méter kajakozásból és futásból áll. A középtáv ennek a duplá­ja. Eddigi versenyeredményei alapján a sprint fekszik jobban neki, de idén középtávon is szeretne a világ legjobbja len­ni. A fő cél tehát, hogy a közép­távú vb-t is megnyerje az ifjú­ságiak között. Es persze, hogy minden versenyen a maximu­mot tudja nyújtani. Ennek érdekében rengete­get dolgozik. Alapozási idő­szakban egy héten 12-14 tré­­ningje van, nyáron akár 16 A tavalyi sprint Eb-n is a dobogó tetejére állhatott is. Általában két kajak edzés (maximum kb. 15 kilométer/ edzés), két úszás (max. 3 km/ edzés), három kerékpár (max. 75 km/edzés), három futás (max. 15 km/edzés) fér bele egy hétbe, ezeket erősítés, illet­ve kombinált edzés egészíti ki. A hosszú távú cél termé­szetesen nem lehet más, mint hogy a felnőttek közt is világ­bajnok legyen. Ezt persze nem kell elkapkodni, még hat sze­zonja van a felnőtt korosztály eléréséig, van ideje tehát bele­erősödni abba a mezőnybe. Rajta mindenesetre nem fog múlni. Azt mondja, lehet, hogy egyszer meg fogja bánni, hogy ennyi energiát öl a sportba és emellett a tanulásba is, miköz­ben a szórakozásra, a bulizás­ra, az úgymond magánéletre nem sok ideje marad. De úgy érzi, ez számára nem túl nagy lemondás, hiszen bírja a gyű­rődést, erősen és sokáig terhel­hető. Most így érzi jól magát a bőrében. Az angol Manchester United a világ leggazdagabb futballklubja Félmilliárd fontot tettek zsebre TV'AJÁNLÓ Péntek ASZTALITENISZ. World Tour Budapest 20.45 (M4 Sport). KÉZILABDA Férfi világbaj­nokság, csoportkor: Német­­ország-Horvátország 17.30 (Sportl), Fehéroroszország- Magyarország 20 (Sportl). Női NB I.: Siófok KC-Győri Audi ETO KC 18 (M4 Sport). KOSÁRLABDA. NBA, alapsza­kasz: Los Angeles Clippers- Minnesota Timberwolves 6 (Sportl). Férfi Euroliga: Zal­­giris Kaunas-Real Madrid 17.55 (DigiSport2), Darussa­­faka Dogus Istanbul-Unics Kazany 17.55 (DigiSport3), Olympiakosz-Baskonia Vi­toria Gasteiz 19.55 (DigiS- port2). LABDARÚGÁS. Német liga (ta­vaszi nyitóforduló): Freiburg- Bayern München 20 (Euro­­sport2). Francia liga: Bas­­tia-Nice 20.40 (DigiSportl). Belga liga: Gent-Charleroi 20.25 (DigiSport3). TENISZ Australian Open, 5. nap 1 órától (Eurosportl-2) Szombat ASZTALITENISZ. World Tour Budapest 14 és 18.30 órától (M4 Sport). KÉZILABDA. Férfi világbajnok­ság, nyolcaddöntők 15.45, 18 és 20.30 órától (Sportl). KOSÁRLABDA. Férfi NB I., alapszakasz: PVSK-Pan­­nonpower-Szolnoki Olaj KK 16.30 (M4 Sport). LABDARÚGÁS. Angol liga: Li­­verpool-Swansea 13.30 (Spíler TV), Stoke City-Man­chester United 16 (Spíler TV), Manchester City-Totten­­ham Hotspur 18.30 (Spíler TV). Német liga: Werder Bre­men-Borussia Dortmund 15.15 (Eurosport2), RB Le­ipzig-Eintracht Frankfurt 18.30 (Eurosport2). Spa­nyol liga: Espanyol-Granada 12.45 (Sportl), Real Mad­­rid-Málaga 16.15 (Sport2), Alavés-Leganés 18.30 (Sport2), Villarreal-Valencia 20.45 (Sport2). Olasz liga: Chievo-Fiorentina 17.55 (Di­giSportl), AC Milan-Napoli 20.25 (DigiSportl). Francia liga: Nantes-Paris Saint Ger­main 16.55 (DigiSport2), Di­jon-Lille 19.55 (DigiSport2), Bordeaux-Toulouse 20 (Di­­giSport3). Australian Open, 6. nap 1 órától (Eurosporti, Eurosport2). Berg S. LABDARÚGÁS A Manchester United 515,3 millió fontos be­vételt könyvelhetett el az elő­ző szezonban, ezzel a világon a MU a pénzügyileg legvon­zóbb egyesület. A Bajnokok Li­gája címvédője, a Real Madrid az élről csúszott vissza, jelen­leg holtversenyben második a Barcelonával. Mindkét spanyol sztárklub 463,8 millió fontot „kaszált” tavaly. ADeloitte a 2015/2016-os sze­zon alapján készítette el a listát. Érdekesség, hogy a „vörös ördö­gök” nem jutottak be a Bajno­kok Ligájába, ám Ed Woodward ügyvezető igazgató a jelek sze­rint ennek ellenére is kiváló­an dolgozik a háttérben. A Top 10-ben öt angol futballklub is szerepel, elsősorban a nemrég többszörösére nőtt közvetítési díjaknak köszönhetően. A leggazdagabb klubok lis­tája: 1. Manchester United (an­gol) 515,3 millió font, 2. FC Bar­celona (spanyol) és Real Mad­rid (spanyol) 463,8, 4. Bay­ern München (német) 442,7, 5. Manchester City (angol) 392,6, 6. Paris Saint Germain (francia) 389,6, 7. Arsenal (angol) 350,4, 8. Chelsea (angol) 334,6, 9. Li­verpool (angol) 302, 10. Juven­tus (olasz) 255,1. R. G. SPORTMŰSOR Péntek ASZTALITENISZ. Férfi NB II., Dél-nyugati csoport, 12. for­duló: Bonyhád Vasas AC I.­­Mohácsi TE 1.11. FUTSAL. Férfi NB II., Kö­zép-nyugati csoport, a 16. fordulóból elhalasztott mér­kőzés: Tolna-Mözsi FSE-Ma­­gyar Máltai SZSE 20. KOSÁRLABDA. Férfi NB l/B, 13. forduló: Motax-Pápai KC-Bonyhádi KSE 18. Szombat KOSÁRLABDA. Férfi NB l/A, 14. forduló: Atomerőmű SE­­Falco KC 18. LABDARÚGÁS. Felkészülési mérkőzések: FC Hatvan (NB lll.)-Szekszárdi UFC 14, Pak­si FC ll.-lváncsa (Fejér me­gyei I. osztály). TEREMFOCI. XV. Váz-Bau Kupa, szekszárdi sportcsar­nok. A torna programja, 9 óra: Szekszárd-Bátaszék. 9.35: Tevel-Kakasd. 10.10: Bonyhád-Kakasd. 10.45: Szedres-Majos. 11.20: Szekszárd-Bonyhád. 11.55: Tevel-Majos. 12.30: Báta­­szék-Kakasd. 13.05: Szed­res-Kölesd. 13.40: Bony­­hád-Bátaszék. 14.15: Te­­vel-Szedres. 14.50: Szek­szárd-Kakasd. 15.25: Kö­­lesd-Majos. Elődöntők, 16: A1-B2.16.35: B1-A2. Hely­osztó, a 3. helyért: 17.10. Döntő: 17.45. Eredményhir­detés: 18.20. Madocsai tor­na, 7. forduló: Etil Alakulat- Finis 16 óra, Szil-Ker Ab­lak Előszállás-Vitafoam Kft. 16.50, A-KSE-Meccsetnyer United 17.40, Young Boys- Viza Bisztró 18.30, Kömlőd SE-Sarki Kocsma 19.20. Vasárnap FUTSAL. Női NB I., 13. forduló: BrandMission Tolna-Mözs- Agenta Girls Szekszárdi FC (tolnai sportcsarnok), 17. Női NB II., Keleti csoport, 13. forduló: Gerjeni SK-Rek­­lám-Press Skorpió (a faddi sportcsarnokban) 13.30. TEREMFOCI. Téli Kispályás Teremlabdarúgó Kupa, 7. forduló (szekszárdi városi sportcsarnokban): Tomag­­ro-Hano-Vill 10, Balassa Já­nos Kórház-Bowdentech­­nika 11, PR Futárszolgálat Kft.-Brasilok 12, Tigris FC­­Bátaapáti SE 13, JV.FC-Kis Dankó 14, Agro-Tipp-Szek­­szárdi UFC. 15. Berg S. A * VASÁRNAP AJANLÓ A REGGEL KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL Száz évig fogunk élni? Egy javaslat szerint az öreg­kor 75 évesen kezdődne mostan­tól Tény, hogy hosszabban aktív napjain kbanaz ember. Egereket már sikeresen fiatalítottak meg laboratóriumi körülmények kö­zött. Nemsokára tényleg az em­ber következik? ft hét témája Az élet nem csak színházból áll Oszvald Marika éveket leta­gadhatna a korából, hiszen még mindig fantasztikusan cigány­kerekezik és táncol. Számára az öregség csak egy állapot. Két éve vehette át a Kossuth-díjat, az eseményen nem hazudtolta meg önmagát. művészbejáró Lovasíjász az olimpián? „Semmi sem lehetetlen, ezt egy lovasíjász tudja a legjob­ban” - mondta lapunknak adott interjújában Kassai Lajos, aki komoly esélyt lát arra, hogy hamarosan bekerüljön a lovas­íjászat is az olimpiai sportágak közé. INTERJÚ Üzbég ejtette ki Djokovicsot Melbourne-ben Búcsúzott a címvédő! TENISZ A világranglista 117. he­lyen álló üzbég Denis Istomin öt játszmában (7:6, 5:7, 2:6, 7:6, 6:4) búcsúztatta a hatszo­ros győztes, egyben címvédő Novak Djokovicsot az Austra­lian Open második fordulójá­ban, ezzel a torna eddigi legna­gyobb meglepetését aratva. A korábbi világelső az első szettet rövidítésben 10:8-ra el­veszítette, de utána javított, és a következő két játszmát be­húzta a szerb. A negyedikben a 30 éves üzbégnek 5:4-nél szettlabdája volt, végül „csak” tie-breakkel egyenlített. Djo­­kovics a döntő szettben 2:2- nél elveszítette adogatójátékát, breakelni nem tudott, így 4 óra Istomin óriási bravúrt vitt véghez 48 perc után búcsúzott Mel­­bourne-től a 12-szeres Grand Slam-győztes. A nőknél is akadt meglepe­tés, a világranglista harmadik helyén álló, kétszeres Australi­an Open-elődöntős Agnieszka Radwanskát egy óra játék után búcsúztatta a horvát Mirjana Lucic-Baroni (3:6, 2:6). Babos Tímea párosban feled­tette egyéni kiesését, az orosz Anasztaszija Pavlyucsenková­­val az oldalán két szettben (6:4, 6:2) jutott túl a Sorana-Mihae­­la Cirstea, Carina Witthöft ro­mán, német páron. Babosék a 16 között a Tatjana Maria, Pa­uline Parmentier (német, fran­cia) kettőssel találkoznak. B. S.

Next

/
Thumbnails
Contents