Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-03 / 2. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. JANUAR 3., KEDD A havas hegyek vonzzák a külföldi munkavállalókat. Télen az Alpok hegyoldalai nemcsak síelőkkel telnek meg, hanem magyar munkaerővel is Sok ittas szorult detoxikálásra SZEKSZÁRD Nagy volt a forga­lom a hétvégén a Balassa János Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán, idén különösen sok olyan páciens került be, akik túlzásba vitték az ünnepi al­koholfogyasztást. Simon János osztályvezetőtől megtudtuk, a két napon összesen több mint negyven, főként 30-40 év kö­zötti beteg szorult detoxikálás­ra. Ehhez viszonyítási alapként elmondta, hogy egyébként átla­gosan naponta egy, legfeljebb két súlyosan ittas pácienssel van dolguk. A Szilveszter és Újév napján a kórház detoxi­­káló részlegére jutottak többsé­ge igen súlyosan alkoholos ál­lapotban volt, de volt olyan is, akit azért vittek be, mert „ki­dőlt” a hidegben, és félő volt, hogy kihűl, de mire kórházba került, már kevésbé volt ittas. Az új év ilyetén ünneplése sze­rencsére senkinél nem járt sú­lyosabb következményekkel, hétfőre már minden kórházba került beteg olyan állapotban volt, hogy elhagyhatta az in­tézményt. H. É. A hivatalhoz tartoznak januártól TOLNA MEGYE Jelenlegi formájá­ban megszűnik a Mezőgazda­­sági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), tevékenységét részben a Magyar Államkincstár, rész­ben a megyei kormányhivata­lok vették át január 1-jétől. Ezt Kis Miklós Zsolt, a Miniszterel­nökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára jelentette be, majd hozzátette: a területa­lapú és a vidékfejlesztési támo­gatásokat akkreditált szerve­zetként a Magyar Államkincs­tár kezeli majd. A kormány dön­tése alapján januártól a megyei kirendeltségek jelenlegi formá­jukban megszűnnek, és a kor­mányhivatalok részeként főosz­tályokként végzik majd a kére­lemkezeléseket, helyszíni ellen­őrzéseket illetve a megyei ügy­félszolgálati feladatokat. No­vember eleje óta több mint 200 milliárd forint előleg kifizeté­sére került sor. A jövőbeli fej­lesztések közül azt emelték ki, amelynek célja, hogy minden gazda kapjon egy ütemezést ar­ról, hogy mikor milyen pénzek kifizetése történik. M. I. Egyre népszerűbbek a ma­gyarok körében a szezonális osztrák munkavállalási le­hetőségek. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Már nem újdon­ság a síszezon indulásával, hogy az alpesi havazás nem csak a téli sportok iránt érdek­lődők figyelmét keltette fel, ha­nem azokét is, akik munkát szeretnének vállalni a sípara­dicsomokban. Megnőtt az ér­deklődők száma, a jelentkezők elsősorban osztrák és olasz munkavállalási lehetőségekre számítanak. A magyar munkavállalók jól keresnek Ausztriában, de eh­hez meg kell találni a megfe­lelő állást. Elsősorban a határ mentén nagy a harc magya­rok között a jó állásért. Auszt­riában két szezon van éven­te: egy téli és egy nyári. A té­li szezon novembertől márciu­sig tart. Ilyenkor telt ház van a népszerű síterepek vendég­lőiben, szállodáiban, panziói­ban. Általában többet kell dol­gozni mint Magyarországon, a heti 40 órás hét helyett a 48- 54 órás munka az elterjedt. A szakácsok és pincérek, illetve a konyhai kisegítők nagy való­színűséggel találnak állást.- Magyar munkaközvetítőn keresztül az első szezonomat töltöm Ausztriában - mondta Bors Gergő, aki Sankt Lamb­­rechtben, egy húsz apartman­házból álló szálloda vezetője és recepciósa. - Az első és legfon­tosabb tanács a munkavállaló­nak, hogy legyen osztrák beje­lentett munkaviszonya, legyen tisztában a jogaival és kötele­zettségeivel. Hagyja otthon a kiskapukat kereső magatar­tást: a fekete munkát nem aján­lom, mert ha valami baj törté­nik, akkor lehet aggódni. Ta­pasztaljuk, hogy egyre több magyar munkavállaló érdek­lődik az ausztriai munkalehe­tőségek iránt, sokan dolgoz­nak kinn, főleg a vendéglá­tásban. Éttermekben, sípályá­kon, szállásadóknál takarító-Alomfizetés Az egyik csúcsmunka most az osztrák hegyekben a síoktatói állás. A síterepek szállodáiban nagy előszeretettel alkalmaz­nak németül is beszélő magyar jelentkezőket, hiszen a vendég­körjelentős részét teszik ki a magyar síelők. Jellemzően vég­zett testnevelő tanárok, egye­temisták élnek a lehetőséggel, utóbbiak akár a vizsgaidőszak terhére is. A munkával köny­­nyen elérhető a 2000 eurós kezdő fizetés, ami akár 3000- ig is felkúszhat. Általában szál­lás és ellátás is jár hozzá. ként vagy kiszolgáló személy­zet tagjaként alkalmazzák őket. A nagyon jó német nyelv­tudás elengedhetetlen - az an­gol nem feltétlenül előny -, ez­zel viszonylag könnyű munkát találni. Aki nem beszél jól, an­nak nem ajánlom az ausztriai munkát. Felsőfokú nyelvvizs­gával rendelkezem, de például hivatalos ügyintézésnél az ön­­kormányzatnál nagyon kell fi­gyelnem, illetve a helyiek dia­lektusa is más. Valóban jól le­het keresni: osztrák bért ka­punk, ami három-négyszere­se a hazainak, azonban ezért keményen meg kell dolgozni - tette hozzá Bors Gergő. Egyre többen rendezkedtek be arra, hogy itthoni vagy kül-Rugalmasság Nagy forgalmat bonyolítanak a síszezon idején az éttermek, vendéglők, kifőzdék, kisebb büfék is. Ezért keresettek eb­ben az időszakban a szakács, illetve pincér végzettségű ma­gyar munkavállalók az osztrák sírégiókban. A munka nagyfo­kú rugalmasságot, nagy teher­bírást igényel, de túlórákkal, borravalóval akár másfélsze­resére is emelhető az amúgy 1000-1100 euró körüli fize­tés. A pincéreknél elvárás leg­alább a németnyelv-tudás, a több nyelv előny. földi munkájuk helyszínét a szezonális igényekhez igazod­va néhány hónapra Ausztriába helyezik át. A cél legtöbbször Stájerország, Tirol tartomány, Salzburg környéke. Az uni­ós munkaerő-közvetítő rend­szer (EURES) tanúsága szerint van igény szakácsokra, felszol­gálókra, szobaasszonyokra, akiknek a kinti minimálbér­hez közeli 1000-1100 eurós fi­zetést kínálnak havonta, ext­ra munkával azonban 1400- 1500 eurós keresetet is el le­het érni. Egy minősített síokta­tó ugyanakkor ennek kétszere­sét is keresheti. Persze a fizeté­sek nagysága a munka típusá­tól, a tapasztalattól és a nyelv­tudástól is függ. Tapasztalat Szorgalmas, gyakorlott szo­baasszonyokra folyamatosan van igény Ausztriában, de a síszezon ezen belül is kiemelt időszak. A szállodák, panziók takarítása nem könnyű mun­ka, különösen nehéz igazod­ni a kampányszerű munka­végzéshez. Az Ausztriába in­duló munkavállalók számá­ra ugyanakkor nem ismeret­len ez a kihívás, mert sokan közülük nyáron is osztrák, né­met szállodákban, vagy a Du­nán közlekedő népszerű szál­lodahajókon dolgoznak. Összeolvadt a Hungária és a zombai takarék TOLNA MEGYE Ismét bővült 2017-től a bonyhádi székhelyű - Tolna és Baranya megyében működő - Hungária Takarék, mivel közel egy éves előkészí­tő munka után magába olvasz­totta a Zomba és Vidéke Ta­karékszövetkezetet. Jelenleg gőzerővel zajlanak az egyesü­lés technikai teendői. Az így tovább erősödött Hungária Takarék - két me­gyében - immáron 40 ki­­rendeltségben várja ügyfele­it. Az év eleji indulással kö­zel 30 ezer lakossági bank­számlát vezetnek, amihez még legalább 5 ezer vállalko­zói számla is társul, de figye­lemre méltó a Takarék hatvan önkormányzati partnere is, akik pénzügyeiket teljes egé­szében a Hungáriánál bonyo­lítják - tette közzé sajtóközle­ményben a szervezet. Magyarország leg­erősebb vidéki pénzintézete lett. A most lezajlott Tolna me­gyei takarékszövetkeze­ti egyesülés egyik legfonto­sabb eredménye az, hogy lét­rejött Magyarország legerő­sebb, legnagyobb tőkével ren­delkező vidéki pénzintézete. A hétmilliárd forint összegű saját tőke önmagában is pá­ratlan biztonságot nyújt az ügyfelek számára, és lehető­séget teremt minden olyan - akár több milliárdos - üzleti feladat megoldására is, amit a helyi gazdasági szereplők igé­nyelnek. A Hungária Takarék iránt mutatkozó bizalom jelentős, hiszen már az egyesülés pilla­natában közel 70 milliárd fo­rint összegű vagyont kezelnek a legnagyobb gondossággal.- Az idei év legfontosabb fel­adata a megnövekedett szer­vezet korszerűsítése, az üzleti hatékonyság lényeges emelé­se, ami aztán alapját képezhe­ti a következő évek további fej­lődésének. A mindent megha­tározó cél pedig a dél-dunán­túli régió fejlesztésének sok­oldalú és jelentős elősegítése, ami méltán igénye a helyben élő közösségnek - foglalta ösz­­sze Gáspár Csaba ügyvezető igazgató. H. É. Influenza még nincs a megyében, a vírust már kimutatták Még mindig érdemes oltakozni TOLNA MEGYE Eddig nem volt influenzás megbetegedés a me­gyében, legalábbis az 51. hétig a figyelőszolgálatban résztve­vő orvosok jelentései alapján nem találtak ilyet. Oltatni még mindig érdemes, a felhívásról szóló plakát például Szekszárd város honlapjára is felkerült. Az országban 2016. december 19-25. között 9 800 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tüne­tekkel az előző heti 10 100 fővel szemben. A betegek 21,5 szá­zaléka gyermek, 38,4 százalé­ka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 26,9 száza­léka, 13,2 százalék pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A 100 000 lakosra jutó orvos­hoz fordult betegek száma Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg (234) és Hajdú-Bihar (176) megyében, valamint a fővárosban (146) volt a legmagasabb. Laborató­riumi vizsgálattal igazolt, inf­luenzavírus által okozott meg­betegedést hét területen (a fő­városban, Bács-Kiskun, He­ves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében) diag­nosztizáltak. A 2016. év 40. és 51. hete között 165 vizs­gálati anyagot dolgoztak fel a Nemzeti Influenza Labora­tóriumban, ahol 23 betegnél igazoltak influenza A vírus okozta fertőzést. B. K. Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók ötödé gyerek Kéménytüzek az év utolsó napján TOLNA megye Eseménydúsan telt az utolsó napja a tűzoltók számára. Boros Brigitta, a Tol­na Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmond­ta, hogy december 31-én Bá­­tán egy ház egyik szobájában egy négyzetméteren papír és a szőnyegpadló égett. A helyszín­re Baranya megyéből a mohá­csi hivatásos, illetve a bátaszé­­ki önkormányzati és önkéntes tűzoltókat riasztották. Az egy­ségek kiérkezése előtt a tulajdo­nos a tüzet eloltotta. Bonyhádon egy ház kéményé­ben korom égett, ide a bonyhá­di hivatásos tűzoltók vonultak. Mivel a házban a fűtés más mó­don is megoldható, lakosságvé­delmi intézkedésre nem került sor. Később Tevelen egy Fő utcai házban a kéménybe épített ge­renda izzott, itt szintén a bony­hádi tűzoltók avatkoztak be. La­kosságvédelmi intézkedésre ott sem volt szükség. Ugyancsak szilveszter napján Szekszár­­don, a Bródy Sándor utcában az egyik ház előtti fából készült kiülőt meggyújtotta a koráb­ban égetett kerti hulladék para­zsa. A tüzet a szekszárdi hiva­tásos tűzoltók oltották el. Nekik későn éjszaka aztán kukatűz adott munkát Szekszárdon, a Körösi Csorna Sándor utcában. Dunaföldváron is volt kémény­tűz. Oda a dunaföldvári önkén­tes tűzoltókat riasztották. H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents