Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-13 / 11. szám
2017. JANUÁR 13., PÉNTEK KITEKINTŐ g Általában elmondható, hogy az aktív korosztály betegszik meg Elérte a megyét az influenza Egyre több a páciens a rendelőkben, és bár többségük felsőlégúti panaszoktól szenved, influenzaszerű megbetegedések is előfordulnak, sőt, hivatalosan is megjelent az influenza a megyében. TOLNA MEGYE Dr. Schranz Róbert, szekszárdi háziorvos tapasztalatai szerint sokkal több a beteg, mint az elmúlt hetekben, ugyanakkor robbanásszerű növekedésről még nem beszélhetett, így az igazi járvány még nem ért ide. Most még a vakcinát is be lehet adatni, bár van benne rizikó, hiszen az influenza elleni védettség két hét alatt alakul ki, és semmi garancia nincs arra, hogy ebben a tizennégy napban elkerüli a betegség a frissen oltott pácienst. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés alapján az országban 2017. január 2-8. között az előző héthez viszonyítva kétszeresére emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. A betegek negyven százaléka fiatal felnőtt, de általában elmondható, hogy az aktív korosztály kapja el a betegséget. Az átlag ember azt gondolná, hogy a hideg időjárás gátja lehet a kórokozók terjedésének. Csakhogy sok időt töltünk zárt térben, közösségben, így dr. Schzranz Róbert szerint nem csoda, ha sokan megbetegszenek. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedést tíz területen, a fővárosban, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyében diagnosztizáltak. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az első héten Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett egy-egy jelentés. Az ország északi részében előfordul, hogy egyes kórházi osztályokon szünetel a beteglátogatás, tudomásunk szerint Tolna megyében még ilyen intézkedésre nem került sor. Dr. Schranz Róbert szerint célszerű elkerülni a tömegrendezvényeket. Nagyon fontos, hogy aki már megbetegedett, ne menjen közösségbe. Hurutos tünetekkel időben orvoshoz kell fordulni, hogy a nagyobb bajt megelőzzük. A vitamindús táplálkozás, környezetünk tisztán tartása, szellőztetés, a gyakori fertőtlenítés és kézmosás segítséget jelenthet a fertőzés elkerülésében, mint ahogy az is, hogy nem megyünk olyan helyekre, ahol vélhetően sok beteg fordul elő. Járvány idején kerülni kell az egyébként szokásos üdvözlési formákat, így a kézfogást és a puszit. B. K. Bölcske: Énekelj! (amerikai animációs vígjáték), 16 óra. A sors kegyeltjei... meg a többiek (német-francia filmvígjáték), 18 óra. Underworld: Vérözön (amerikai akció-horror), 20.30. Dunaföldvár: Fegyvertelen katona (amerikai-ausztrál életrajzi film), 19 óra. Szekszárd: Énekelj! 3D (amerikai animációs családi film), 15 óra. Vigyázz, kész, szörf 2. (amerikai animációs családi film), 17 óra. A nagy fal 3D (amerikai akció-fantasy), 19 óra. SZOMBAT MOZI Szekszárd: Énekelj! 3D (amerikai animációs családi film), 15 óra. Vigyázz, kész, szörf 2. (amerikai animációs családi film), 17 óra. A nagy fal 3D (amerikai akció-fantasy), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Szekszárd, Művészetek Háza: Mözsi-Szabó István festőművész 90. születésnapja alkalmából rendezett Életmű című kiállításának megnyitója, 14.30. Ünnepi köszöntőt mond Csillagné Szánthó Polixéna, Szekszárd humán bizottságának elnöke, közreműködik Lányi Péter zongoraművész és Bogyiszlói Zenekar. Az életművet Mözsi-Szabó István mutatja be. ORVOSI ÜGYELET Jobban járnak a családok, de a munkavállalók is Fontos adóváltozások Ügyeletek 2016. január 13- án 16 órától 16-án reggel 8 óráig. Szekszárd: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Fogászati ügyelet (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Baka Iskola, Béri B. Á. u. 89. Telefon: 74/311-428. Bátaszék: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Bonyhád: Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318- 104. Dombóvár: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. Hőgyész: Kossuth tér 6. (a mentőállomás mellett). Telefon: 74/488-008. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Paks: Rákóczi u. 1. (Rendelőintézet). Telefon: 75/410-222. Simontornya: Bem u. 39. (a Hatósági állatorvosi szolgálat 2016. január 13-án 14 órától január 16-án 8 óráig: Dr. Schmieder László, Dunaföldvár, József tér 9. Tel.: 75/541-159, 06/30/9028-428. Dr. Liickl Tibor, tel.: 06/30/9816- 466. Magán állatorvosi ügyelet 2017. január 13-án 16 órától január 16-án 8 óráig: Dr. Schmieder László, Dunaföldvár, József A. tér 9. Tel.: 06/30/9028-428. Dr. Szabó Ákos, Bátaszék, Budai u. 41. Tel.: 74/491-660, 06/30/9572-650. régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. Tolna: Garay u. 6. Telefon: 74/440-340. Ügyeletes gyógyszertárak: Szekszárd: Aurélia, Csatári u. з. Tel.: 74/412-657. Bonyhád: PatikaPlus, Völgység и. 8. Tel.: 74/550-291. Dombóvár: PatikaPlus, Köztársaság u 7. Tel.: 74/565-424. Dunaföldvár: Amarilisz, Rákóczi utca 1. Tel.: 75/541-069. Hőgyész: Szent Teréz, Fő utca 16. Tel.: 74/488-218. Paks: Benu TESCO, Tolnai u. 2/1. Tel.: 75/417-039. Simontornya: Sándor, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. Tamási: Fagyöngy, Móricz Zs. Itp. 8. Tel.: 74/471-308. Tolna: Salvia, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel.: 74/440-516. Az orvosi, állatorvosi és gyógyszertári ügyeleti rendet megnézhetik a TEOL.hu oldalon, a Hasznos rovatban is. Lelkisegély internetes szolgálat: sos.lelkiposta@gmail.com Dr. Gergely János, Zomba, Nagytormás pta. Tel.: 06/30/3147- 516, 06/70/436-4692. Ügyeleti időben is kereshető még a Szekszárdi Állatkórház, a Mikes utca 14. alatt, telefon: 30/551- 4653. Dombóváron hívható a PEGI-VET Kft. Kisállat rendelő (Fészek u. 14.): 30/946-9244. Dunaföldváron pedig a Túri Állatkórház nyújt 0-24 órás állategészségügyi készenléti ügyeletet, állandóan hívható mobilszáma: 30/2096-096. TOLNA MEGYE Mózsik Szilvia, a megyei adóigazgatóság sajtó főreferense segítségével öszszefoglaltuk azokat az adóváltozásokat, melyek a legtöbb családot érintik. A kétgyermekesek családi adókedvezménye 5 ezer forinttal, 15 ezer forintra nőtt. Fontos változás, hogy a családi kedvezmény érvényesítéséhez idén megteendő adóelőleg-nyilatkozatokon a kedvezményezett eltartott és az eltartott adóazonosító jelét kötelező feltüntetni, ugyanakkor a magánszemélyeknek nem kell új adóelőleg-nyilatkozatot tenniük abban az esetben, ha a magzatra tekintettel már a várandósság időszakában érvényesítették a családi kedvezményt. További egyszerűsítést jelent, hogy a családi kedvezmény érvényesítése során a házastárs munkáltatójának 2017. január 1-jétóT már nem kell írásban tudomásul vennie a nyilatkozatban foglaltakat. Januártól az első házasok kedvezményét az arra jogosultak a házasságkötést követő hónaptól 24 hónapon keresztül feltétel nélkül érvényesíthetik, azaz a kedvezményre jogosultságot nem szünteti meg, ha a házasságkötést követően magzatra, vagy gyermekre tekintettel családi kedvezményre válik jogosulttá a magánszemély. A kedvező módosítás a 2014. december 31-ét követően megkötött házasságok esetében is alkalmazható, így a 2015. évi bevallások önellenőrzéssel helyesbíthetők. A gépkocsival történő munkába járás költségtérítése 9 forint/kilométerről 15 forintra emelkedett. A társasági adó kulcsa egységesen 9 százalékos lett, továbbá 2017-től új adókedvezmények vehetők igénybe az energiahatékonyságot szolgáló beruházásokra, illetve az élőzenei szolgáltatás díjára tekintettel. A társasági adó csökkenésével összhangban az egyéni vállalkozói szja is egységesen 9 százalékra mérséklődött. A kisvállalati adó (kiva) kulcsa a jelenlegi 16-ról 14 százalékra csökkent és enyhültek a kiva választásának feltételei: a kisvállalati adó szerinti adózást az az adózó választhatja, melynek állományi létszáma - a kapcsolt vállalkozások adatait is figyelembe véve - az előző évben nem haladja meg az 50 főt. Katás adózás: Duplájára emelkedett az éves bevételi értékhatár, vagyis aki az adóév egészében katás és adófizetésére kötelezett, annak 12 millió forint bevétel feletti részre kell csak megfizetnie a 40 százalék adót a tételes adó mellett. Abban az esetben, ha adózó nem lesz kötelezett egy adott hónapban az adót megfizetni, akkor a 12 millió forint bevételi értékhatár csökken, ugyanis ilyen esetben az adókötelezettséggel érintett hónapok számát kell 1 millió forinttal szorozni. Az áfatörvény szerinti alanyi adómentesség értékhatára 6 millió forintról 8 millió forintra emelkedett. Egészségügyi szolgáltatási járulék: A biztosítással nem rendelkezők és egészségügyi szolgáltatásra más jogcímen sem jogosultak által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 2017. január 1-jétől 7110 forint. Végrehajtás elévülése: A magánszemélyek és a vállalkozások érdekét szolgálja a végrehajtás elévülési idejének csökkentése, hiszen míg a NAV-nak négy éve van a végrehajtásra, addig a túlfizetést visszaigényelni öt évig lehet. M. i. SKANDINÁV LOTTÓ Gépi számsorsolás: 2,3,5,8,15,23,33 Kézi számsorsolás: 7.11,16,17.22.23,34 Nyeremények: Héttalálatos ldb 46 809 455 Ft Hattalálatos 42 db 439 050 Ft Öttalálatos 3128db 5895FI Négytalálatos 49544 db 1175 Ft Jövő heti várható nyeremény: 45 000 000 Ft TRAFFIPAX 04:0007:00___________________61« Iáit 77. km 05:0007:00___________________M6 jobb 164. km 05:0007:00__________________6os tőit 113. km 09001100__________Nagymátryok, Petőfin 112. 09:0011:30_____________ M6 bal 91 km 09:15-1115 NI6 jobb 164. km 0930-1130_______________6« főút 120. km 09-301130________Dombóvár, Köztársaság a 27. 10001200___________ 556s főút 120. km 13001500_________ Bonyhád. Cikói út 33. 130015:30________________M6 jobb 108. km 130016.00___________Bátaszék. Budai utca 86 13301530________________M6 jobb 153. km 13301530_______________60s főút 100. km 14:0017:30 61-es főút 84. km 15:301630___________56102-es mellékút 2, km 16:3018:30___________Bátaszék, Budai utca 86 16.302030 Várdomb, Kossuth ráca 50/4 17001830___________Bonyhád, Rákóczi u. 144. ^3Q19301: . y ■ 60s főút 82. fan 21002300___________________60s főút 93. km 21002300__________________61-as főút 71 tan 21000000________________M6 jobb 119. km VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor Dunaföldvár -146 cm Paks -38 cm Dombori -24 cm Árvízkapu 406 cm Baja 98 cm A Sió Palánknál 220 cm Adóbevallás készül a NAV ügyfélszolgálatán ÁLLATORVOSI ÜGYELET