Tolnai Népújság, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-12 / 10. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Gárdonyi Sándor látja el ideiglenesen a polgármesteri teendőket Békességben vált el a polgármester és a testület Távozott a faluvezető Odafigyelnek a veszélyben lévőkre TOLNA MEGYE Folyamatosan ellenőrzik a hideg idő miatt a települések közterületein élőket a rendőrök. Az intézkedések során felhívják a figyelmet a nappali melegedő, éjszakai szállás lehetőségeire, meleg teával kínálják őket. Szükség esetén biztonsági intézkedést alkalmaznak. A járőrök és a körzeti megbízottak felkeresik a települések külterületein egyedül élő idős, vagy más okból segítségre szorulókat. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság azt kéri az állampolgároktól, ha a hideg miatt veszélyeztetett emberekről szereznek tudomást, tegyenek bejelentést a 112- es segélyhívó számon. 1.1. Korszerűsítik az épületeiket TOLNA MEGYE A megyei kormányhivatal épületei közül kilencben valósulhat meg komplex energetikai felújítás pályázati támogatással az elkövetkező években - tette közzé a napokban a szervezet. A támogató döntése alapján a megyei kormányhivatal 938,9 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül, így folytatódhat az a folyamat, amelynek részeként 2015-ben már hét ingatlanon valósult meg ilyen energetikai beruházás. H. É. Telefont loptak egy lakóházból IREGSZEMCSE Elloptak egy mobiltelefont január 3-án, valamikor 11 óra 30 és 15 óra 30 perc közötti időben. A helybéli férfi feljelentése kapcsán indult nyomozás során kiderült, hogy a tettes az ablakon keresztül jutott be a házba. A nyomozók egy 17 éves iregszemcsei fiatalembert és egy 14 éves nagykónyi lányt megalapozottan gyanúsítanak a lopással. A fiatalok a bűncselekmény elkövetését beismerték, tájékoztatta lapunkat a rendőrség. 1.1. Móricz Jánosné, Tolnanémedi polgármestere január 9-én lemondott egészségi okokra hivatkozva. Gárdonyi Sándor alpolgármester megerősítette ezeket az információkat, valamint elmondta, ő látja el a polgármesteri teendőket az időközi választásokig. Kvanduk Bence bence.kvanduk@partner.mediaworks.hu TOLNANÉMEDI Gárdonyi Sándor, a község ideiglenes vezetője elmondta, a polgármester lemondásának hátterében megbetegedése áll, valamint eléri a nyugdíjkorhatárt is, így úgy gondolták, nem érdemes jobban veszélyeztetnie az egészségét. Régóta, már tanulmányai befejeztétől dolgozott Móricz Jánosné az önkormányzatnál. Kérdésünkre azt is elmondta Gárdonyi Sándor, hogy kirívó gond nincs, csak a betegség nem válogat. Arról az információról, hogy a testület felállíttatta volna a polgármestert kijelentette, hogy nem állja meg a helyét. Közös döntés született, és a képviselő testület, valamint a polgármester harag nélkül vált el. Szeretnék, ha az időközi választás mielőbb megtörténne. Amíg nincs új vezető, addig a megkezdett pályázatokat folytatja Gárdonyi Sándor, illetve a közben meghirdetettekre pályázik majd a testülettel. Külterületi utak, és az iskolatető rendbehozatala mellett megpá-HegedűsJános Azt se tudtam, hogy lemondott a polgármester. Nem sok vizet zavar az életemben, ezért nem is nagyon figyeltem a tevékenységét. Azt tudom, hogy politikai képességei nem nagyon voltak, előtte könyvelő volt itt az önkormányzati hivatalban. Az ügy hátterébe nem látok, bár én is hallom, amit néha a madarak csivitelnek, de nem vagyok képben igazán. Szerintem erősebb karitatív tevékenységre lenne szükség, hogy egy ember egy ilyen faluban elvállalja a polgármesteri pozíciót. Nem mértem föl a falubéli embereket, kvalitásaikat, műveltségüket, így nem tudom ki lehetne a megfelelő utód. Lak József elmondta, azt szeretné, ha a leköszönő polgármester maradna pozíciójában, amit azzal indokolt, hogy régóta ott van már, és rendes volt, a község vezetőjeként jól végezte a munkáját, és mindent megtett Tolnanémediért, amit csak lehetett. Arra a kérdésre, hogy kit látna szívesen a polgármesteri pozícióban, vagy ki válthatná méltó utódként Móricz Jánosnét, nem tudott szólni, de hozzátette, ha lehetne, akkor újra a volt polgármesterre szavazna az időközi választásokon, valamint megemlítette, hogy így kénytelenek lesznek arra szavazni majd, aki jelölteti magát. lyázták újra a közmunkaprogramot is. A tűzifa program is lezajlott többek között, melyben kilencven főnek tudtak 88 köbméter fát kiosztani. Gárdonyi Sándornak javasolták, hogy jelöltesse magát, de ő, mint elmondta, inkább átengedné a helyet a fiataloknak. Móricz Jánosné is megerősítette, hogy békességben váltak el a képviselő testülettel. Lak József Pajor József né Nagyon örülök, annak, hogy lemondott a polgármester asz szony, Ezt már minimum két évvel ezelőtt meg kellett volna tennie. Sok időt adott neki a képviselő-testület. Sajnos ez a falu mind morálisan, mind anyagilag szerintem a padlón van. Ha most nem állt volna fel a polgármester, feloszlatta volna magát a képviselő-testület. Azt mondták, amit a törvény előír megadják neki, de nem hagyják a falut tovább süllyedni. Mindenképpen olyan jelöltet szeretnék látni az időközi választásokon, aki a faluért tett már, bizonyított, és a továbbiakban is felvállal ja. Olyat, aki a jelenlegi testülettel együtt tud dolgozni, mert ez a falu érdeke. Itt nem egyes emberekről. hanem a faluról van szó, amiben utóbbi években pár kisebbségi kezdeményezés elindult, és pozitív hatással volt az emberekre. Itt az emberek éhesek a jóra. Itt szüreti felvonulás, karácsonyi ünnepély, húsvéti ünnepség semmi nem volt. HÍREK Lemondott a gabonások elnöke, újat választanak KÖLESD A Gabonatermesztők Tolna Megyei Választmánya január 9-én tartotta kibővített ülését Kölesden, tájékoztatta lapunkat Varga András elnök. A napirend szerint az ülés témái között szerepeltek a idei évi terménypiaci kilátások, erről Elekes Balázs, Goldkern Kft. cégvezetője tájékoztatta a megjelenteket, illetve szó esett a zöldítési tapasztalatokról is. Jelenleg a takarmánybúza tonnájáért 40 ezer, a malmi búzáért 42 ezer, a takarmánykukoricáért 43 ezer forintot fizetnek a Budapesti Árutőzsdén. Az alacsony árak ellenére szórványosan történnek csak adásvételek. Párizsban a búza drágulásáról szólt a december-január. Immár 171 eurónál (52 650 Ft) jár az árfolyam. A kibővített ülésen Varga András bejelentette, hogy a jövőben nem vállalja a megyei választmány elnöki tisztét, mert a fővárosba költözik. M. I. Zsigmond kora, hatása, politikája BÁTASZÉK Zsigmond, az utazó király címmel tartott hétfőn előadást Sümegi József, a IL Géza Gimnázium igazgatója a Történelem emberközelben sorozat részeként. A kiváló tudós-tanár elmondta, négy előadásból álló sorozatot tervezett Zsigmond király életének bemutatásáról, melyet a gimnázium tudományos diákköre szervezett. Elsőként a Garai Miklós nádor középkori (XIV. század) főnemesről és családjának nagy szerepéről beszélt. Sümegi József előadásában éppen azt mutatta be, hogy az arisztokrácia milyen szerepet játszott a királyok uralkodásában. A következő előadásokban a Zsigmond-kori kultúra eredményeit (Óbudán egyetemet alapított), diplomáciáját mutatja be az előadó. Sümegi József elmondta, nem véletlenül adta azt a címet előadásának, hogy az „utazó király”, hiszen Zsigmond beutazta Európát, több nyelven beszélt, és hazánk az ő korában az európai politika élvonalába került. M. I. Az óhaj nem egészen egy nap alatt teljesült Gyorsreagálású hivatal SZEKSZÁRD „Sajnos takarókból, hálózsákból, meleg ruhából több is elkelne Szekszárdon.” Mindez a keddi Tolnai Népújság egy tudósításából derült ki. Szűts László, a hajléktalanszálló vezetőjének óhaja nem egészen egy nap alatt teljesült. A segítségkérést meghallva gyorsan reagáltak a Szekszárdi Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati cégek munkatársai. Tegnap délelőtt dr. Molnár Kata jegyző és Ács Rezső polgármester szállították le a hivatal és az önkormányzat munkatársai által öszszegyűjtött több mint huszonöt zsák ruhát, takarót a Hajléktalanok Átmeneti Szállására. Ács Rezső polgármester pakolja ki a zsákokat a hajléktalanszállónál PROMÓCIÓ Most 50 százalék kedvezmény a kúra alapárából! Figyeljen egészségére A mai rohanó világ követelményei egészséges keringéssel rendelkező szervezetet igényelnek. Hazánkban a halálozás 51 százaléka keringési megbetegedésre vezethető vissza. A stressz és a káros életmód, mint a cigarettázás és a zsíros ételek romboló hatását már csak akkor vesszük észre, amikor a mindennapi életünkben akadályt képez a vérellátási zavar. Eleinte zsibbadnak a végtagjaink, aztán sétálás közben hirtelen görcsök, fájdalmak jelentkeznek a vádlivban vagy a comb tájékán, egyre kisebb távot tudunk megtenni. A verőérhálózaton keresztül jutnak el szerveinkhez a működéshez szükséges anyagok. Ha az ér beszűkül, ar-Fontos a rendszeres és korai vizsgálat, hisz a kezelés a betegség kezdetekor a leghatékonyabb ra a területre kevés tápanyag, oxigén jut. Ha megszűnik az áramlás, a szövet elhal, ennek a végtag amputálása is lehet a vége. A Nashwan-Parasound eljárást már több mint 15 éve sikeresen használják Magyarországon. Mindössze 20 kezelés szükséges a panaszok enyhítésére vagy megszüntetésére. Jelentkezzen be és vizsgáltassa meg magát INGYEN január 14-én vagy 23-án a Szekszárd, Mátyás király u. 8. szám alatti rendelőben! A kúra alapárából 50% kedvezmény jár! www. medhungary.com, 06-72/551- 714,06-20/541-1466,06-70/290- 3216, 06-30/339-6963A kezelőcentrum a vizsgálati idő változtatásának jogát fenntartja. 16 óra után illetve hétvégén ügyeleti telefon: 06-20/495-8280, 06- 30/596-8599,06-30/336-9525.