Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-29 / 305. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Hétszázmilliós fejlesztés előtt SZEKSZÁRD Az integrált kar működésének eddigi tapasztalatairól kérdeztük Dr. Horváth Béla dékánt. Mint ismeretes, 2015. szeptember 1-től a Pécsi Tudományegyetem két karának (a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési és a szekszárdi Illyés Gyula) integrációját követően megalakult a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (PTE KPVK). Az első évben, minden nehézsége ellenére, várakozáson felül békésen, nyugodtan ment végbe az integrációs folyamat.- Az volt a cél, hogy szakmailag megerősödve kerüljünk ki az integrációból és olyan új szakokat tudjunk indítani egymás területein, amelyeket külön-külön korábban nem tudtunk - mondta a dékán.- A Pécsi Tudományegyetem 24 milliárdos fejlesztési keretet kapott a kormánytól, amelyből 700 millió forint jut a szekszárdi fejlesztésekre - folytatta Horváth Béla. - Olyan képzések kialakítására , amelyek a térség humán-erőforrásának fejlesztését szolgálják. Ilyen nagy volumenű fejlesztés még soha nem valósult meg az intézmény fennállása óta. Az első ütemben mintegy 400 milliós költséggel a már elindult hét féléves szőlész-borász és a majdani gépészmérnök képzés feltételeit teremtjük meg. A szőlész-borász hallgatók az első évet Pécsett végzik és jövő szeptemberben jelennek meg Szekszárdon. Az új szakokhoz szükséges laborok a 3. emeleten kapnak helyet. Felújítjuk a kollégiumot is, igaz, ez csak a legszükségesebb átalakításokra koncentrál most. Természetesen nem hanyagoljuk el a régebbi, hagyományos képzési területeket sem. Más egyetemekkel konzorciumban dolgozták ki a közösségszervező képzést, amely az andragógia és a szociális munkás képzés néhány területét fogja át. Több pályázatot is beadtak idén.- A 2020-ig tartó időszakban 3-400 milliós pályázati forrásra számítunk. A pénzt az új képzésekhez szükséges infrastruktúra megteremtésére, oktatók felvételére fordítjuk. A szakmai projektek közt szerepel egyfajta Kárpát-medencei szakmai tér kialakítása, a magyarságtudományi képzési tartalmak fejlesztésére. A hálózatot elsősorban a tanító-, óvodapedagógus képzéssel foglalkozó egyetemek, főiskolák közreműködésével alakítjuk ki. Tervezzük egy gyermekirodalommal foglalkozó képzési központ létrehozását is. Mindent összevetve, eredményes évet zár a kar úgy, hogy közben már kialakítottuk a következő időszak fejlesztési területeit is. Kérdésünkre elmondta a dékán, hogy a jövő tanév újdonságai között szerepel a gépészmérnök-képzés rendszertechnológiai szakiránnyal. Az utóbbi az Atomerőmű bővítéséhez képez szakembereket. A szőlész-borász képzés 4 féléves, gyakorlat-orientált változata, amely csak itt indul Szekszárdon. Erre a képzésre első sorban olyan hallgatókat várnak, akik már dolgoznak családi gazdaságokban és ehhez szakképzettséget szeretnének szerezni. A felsőfokú szakképzéssel kreditet lehet beszámítani a szőlész-borász mérnök alapképzésbe. 1.1. Dr. Horváth Béla dékán Érzékenyebbek a zajokra mint mi, előfordulhat, hogy egy petárdarobbanástól úgy elszaladnak, hogy többé nem látjuk őket Még 2005 elején a Tolna Megyei Állat- és Természetvédelmi Alapítvány kezdeményezésére indult kampány a petárdázás betiltására. Fiáth Szilvia, a szekszárdi kutyamenhelyet is működtető alapítvány elnöke elmondta, kezdeményezésükhöz akkor 121 civil szervezet és a tudományos, valamint a kulturális élet neves személyiségei csatlakoztak, és több mint 30 ezren írták alá az aláírásgyűjtő íveket. Kvanduk Bence A petárdák forgalmazása, és használata tilos, ami akár 150 ezer forintos bírságot is vonhat magával - kezdte beszámolóját Fiáth Szilvia. -Ha valaki mégis petárdázást lát, akkor bejelentést tehet a rendőrségen. Emellett tűzijátékot is csak december 31-én este hattól másnap reggel 6-ig lehet használni. Ha ezen időszakon kívül valaki tapasztal tűzijátékozást, és zavarja az ő, gyermekei, állatai vagy közelében lévők nyugalmát, szintén bejelentést tehet a rendőrségen. A menhely vezetője a házi állatokat tartók figyelmét is felhívja arra, hogy nagyon fontos a megelőzés, akár cicát, akár kutyát tart az illető. A kis kedvencek sokkal érzékenyebbek a hangokra, ezáltal sokkal rémisztőbben élik meg a nagy zajokat. Hangsúlyozta, hogy akinek érzékeny az ebe, az ha teheti, vigye be a házba az állatot, vagy olyan biztonságos helyre zárja be, ahol minél kevésbé hallja a zajt, és nem tudja megsebezni magát, illetve rádiót is érdemes bekapcsolni, hogy az is elnyomja a kintről érkező hangokat. Ilyenkor ugyanis nincs akadály a halálra rémült jószágnak, átugorja a kerítést, bárminek nekimegy, Fiáth Szilvia arra is felhívta a figyelmet, hogy a szilveszteri durranások miatt bepánikolt kutyák jó eséllyel később is ijedősek lesznek. Hozzátette, vannak állatok, akik folyamatosan rettegnek az ilyen nagy hangoktól, hiszen kifinomult hallásuk miatt sokkal erősebben érzékelik balesetet okozhat. Természetesen az is segíthet az állatnak, ha ilyenkor otthon maradunk vele, és megnyugtatjuk. Ha nagyon stresszes ilyenkor az állat, érdemes állatorvossal konzultálva nyugtató gélt beadni neki, amitől elbódul, vagy akár jót alszik a durrogtatás ideje alatt. A megelőzésben fontos az is, hogy ne ilyenkor vigyük sétálni a kis kedvencet, de ha muszáj, akkor is kerüljük a forgalmas, zajos helyeket. a durranásokat, így sokkal nehezebben élik meg. Míg nekünk nem jelent semmit, ők teljes önkívületbe kerülhetnek tőle. Mint mondta, találkozott már olyan kutyával, aki hetekig a saját gazdájával is nehezen kommunikált, nehezen lehetett visszaszoktatni normális életébe. Ha megszökött a jószag... Ha megtörtént a baj, és megszökött a házi kedvenc, érdemes megkeresni akár telefonon, akár személyesen, vagy a közösségi hálón egy üzenetben a Szekszárdi Kutyamenhely munkatársait. Azokat az állatokat, akik chippel rendelkeznek, és a tűzijátékozás miatt léptek le otthonról, Fiáth Szilviáék visszajuttatják a gazdikhoz, de ha esetleg nincs chip az állatban, érdemes leírással, fotóval, telefonszámmal megkeresni őket, amit a facebookon megosztva több száz, több ezer embert is mozgósítani tudnak a menhely dolgozói, illetve érdemes arról érdeklődni, nem került-e máris hozzájuk a szökevény. Fiáth Szilvia elmondta, pozitív tapasztalat, hogy a megosztások hatására hazakerülnek az elkóborolt kedvencek. A jó szándékú, segítőkész emberek sokszor hívják fel őket és a gazdikat, merre látták a szökevényt. Kiemelte, az internetnek hála, könynyebb mozgósítani az állatbarátokat. Emellett megemlítette, hogy a Rádió Antritt is térítésmentesen bemondja az eltűnt jószágok adatait. Seres Zoltán elővigyázatosságra int Az Orpheus Állatvédő Egyesület közleményében Seres Zoltán, az egyesület munkatársa elmondta: házi kedvenceket a petárdázás helyszíneire semmiképpen ne vigyünk ki, előzzük meg a bajt. A riadtan menekülő állatok néhány óra alatt 5-10 kilométert is képesek megtenni, és van. hogy soha nem kerülnek elő. Az egyesület tanácsai között szerepel, hogy december 30. és január 2. között a kijelölt sétáltató helyeken is fokozott óvatossággal (pórázon) sétáltassuk kutyánkat, valamint ők is hangsúlyozzák az elzárt helyek biztosítását. Örökre megmaradhat a félelem A pályázatokat kihasználva igyekeznek fejleszteni a mozit is Járda, óvoda és utcanévtáblák BÖLCSKE Nagyon régi igény volt az utcanévtáblák kihelyezése a településen. Ezt idén megvalósult annak köszönhetően, hogy sikerrel pályázott az önkormányzat a múlt évben a paksi atomerőmű által létrehozott lövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz. Ugyanebből a forrásból épült meg a Vasút utcában járda, s fejlesztették az óvodát. Az alapítvány pályázatán az önkormányzat a Paks II. projekthez kötődő fejlesztési koncepció elkészítéséhez is nyert forrást. Baranya István polgármester arról is beszámolt, hogy beszereztek 2016-ban egy új mozivásznat is 2,7 millió forintból.- Igyekszünk a pályázatokat kihasználva fejleszteni a mozit - hangsúlyozta. Ebbe a körbe tartozik egy szintén idén benyújtott pályázat, ami az épület energetikai korszerűsítését célozza, összértéke 34 millió forint. Szeretnének létrehozni egy piacteret, ahol kultúrált módon árulhatnák portékáikat a helyi őstermelők, az idősek klubja épületének külső-belső megújítása 64 millió, a csapadékvíz elvezetés következő etapja 170 millió forint összköltségvetésű. Ezekre is pályáztak csakúgy, mint a hivatal informatikai fejlesztésére és két sportpark létrehozására. Vida T. Az utcanévtábla hasznos és „öltözteti a falut” - mondta a polgármester Sokat segítenek, jó ügyet szolgálnak PÁLFA A Tölgyfa Otthon lakóit és rászoruló családokat ajándékozott meg a Pálfai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. Az otthonban lakó sérült emberek gyümölcsöt, édességet, sőt még műsort is kaptak. Pálfán nincs hagyományőrző csoport, ezért Németkérről hívták el a Pongó Ignác és a Raffai Niki vezetésével működő tánccsoportot. Ők sem érkeztek üres kézzel, némi aprósüteménnyel tették gazdagabbá a lakók karácsonyát. Tartós élelmiszerből, lisztből, olajból, tésztából, tizenöt csomagot állítottak össze a leginkább nélkülözőknek. Van egy család, ahol az apuka négy gyerekkel maradt egyedül, a másiknál pedig betegek a gyerekek, Paradicsompusztára kell őket hordani, a többiek is sok gyereket nevelnek. Többekkel személyes kapcsolatot ápolnak, hiszen nem csak karácsonykor, hanem az év más időszakában is gondolnak rájuk, másokról az önkormányzattól kaptak információt. A családokat személyesen keresték fel a képviselők. Az anyagi háttér megteremtése érdekében megkerestek nagy üzletláncot, kisebb boltokat egyaránt, hogy a segítségüket kérjék. - Tudták már, hogy jó ügyet szolgálunk, évek óta visszajárunk - mondta László József elnök. V. T.