Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-23 / 301. szám
4 ALMANACH - FADD 2016. DECEMBER 23., PÉNTEK Mindig számíthat a nyugdíjasokra a község A Faddi Nyugdíjas Érdekszövetségre számíthat a község. Nemcsak saját rendezvényeiket szervezik meg, és tartják nagy lelkesedéssel, de a falunapon és a templom napján is szívesen segítenek, tudtuk meg Schiffler Györgynétől, a szervezet vezetőjétől. A szövetség tagjai egyébként minden szerdán összejönnek, mostanában a művelődési házban, hogy megbeszéljék teendőiket, közösen készüljenek az ünnepekre, legutóbb például a karácsonyra. Az elnök - akit a faluban mindenki Maca néninek hív - elmondta, hogy minden évben az első nagy rendezvényük a nőnap, melyre nem akármilyen műsort állítanak össze. Néhány éve például nagy sikert aratott az aszszonyok afrikai termékenységi tánca, melyet más települések nyugdíjas összejövetelein is előadtak. A nyugdíjasok, ha tehetik, kirándulnak: jártak már Szegeden, Pannonhalmán és a keceli virágkiállításon is. Nyáron igyekeznek úgy szervezni ilyen jellegű programjaikat, hogy fürdésre is legyen módja a társaságnak. Augusztus 20-án általában a parkban bográcsozik a csapat, az idősek világnapi faddi ünnep pedig természetesen fontos állomása minden évnek. Schiffler Györgyné azt is elmondta, jelenleg körülbelül 140 tagja van a szövetségnek. A cikkeket Budavári Kata írta, a fotókat Makovics Kornél készítette. Az oldal megjelenését Fadd Önkormányzata támogatta. Egészségházat, kerékpárutat, járdákat, strandfelújítást terveznek Egyre városiasabb Fadd Fadd szerencsére nem tartozik azon települések közé, melyeknek pályázati forrás hiányában 2016-ban le kellett mondani a fejlesztés lehetőségéről. A nagyközség egyre városiasabb jelleget ölt, az itt élők bíznak abban, hogy a jövő újabb kedvező változásokat hoz életükbe. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu FADD Nem indul rosszul az év Faddon, ha azt vesszük, hogy a 2. számú háziorvosi rendelőben újra állandó háziorvos dolgozik majd januártól. Percsi Petra szülőfaluja javára szeretné fordítani tudását. A fiatal orvos 2011-ben diplomázott Pécsett, 2014-ben házi orvostanból szakvizsgázott, jelenleg pedig foglalkozás-egészségügyi orvostan vizsgájára készül. Elmondta: fiatalos lendülettel vág neki a munkának, nagy szorgalommal szeretné végezni a körzetébe tartozók egészséggondozását. Az óvoda élén is új vezető áll. Bitai Ágota eddig is az intézményben dolgozott, így van rálátása a szakmai munkára, melyet tovább szeretne erősíteni. Újítás viszont, hogy a gyerekek kipróbálhatják a karatét, és a német nyelvvel is ismerkedhetnek. A vezető óvónő élvezi a kollégák és a község vezetésének támogatását, erre az egységre pedig már csak azért is szükség van, mert az óvodában a nevelőmunka mellett folytatódnak az ellenőrzések, minősítések. Könnyebb persze a munkát egy olyan helyen végezni, ahol szép és modern a környezet. A faddi óvo-Fülöp János polgármester da pedig küllemében teljesen megújult az utóbbi időben, a Jövőnk Energiája Területfejlesztési Alapítványnak (JETA) köszönhetően az a régi szárny is, melyben két csoport működik. Bényi Dávid alpolgármestertől megtudtuk: az épület első traktusa is tovább fejlődött. Az ötszáz adagos konyha építészeti beruházását pályázati támogatásból végezhette el az önkormányzat, az eszközbeszerzéshez szükséges pénzt azonban a település maga teremtette elő. Az itt dolgozók állítják: összehasonlíthatatlanul jobb ilyen körülmények között és új felszereléssel végezni a munkát. Szintén a JETA nyújtott támogatást ahhoz, hogy a sportcsarnokba két térelválasztó függönyt vásároljon a község. Erre azért volt szükség, hogy egyszerre akár három osztálynak is kényelmesen tarthassa-Bényi Dávid alpolgármester nak testnevelésórát. Nem tűnik nagy dolognak, de a faddiak örülnek annak, hogy az önkormányzat zúzott köves utat épített, illetve a vizet is bevitte a temetőbe. Fülöp János polgármester elmondta: járdafelújításra is pályáznak, összesen 35 millió forint értékben. Nagy szó, hogy a településüzemeltetésért felelős Fatodi Kft. idén volt tízéves. Az önkormányzati cég jelentős mértékben fejlődött az eltelt évtized alatt. Fadd az évek során az infrastruktúra, a közszolgáltatások terén elért egy olyan fejlődési szintet, amely a település vezetése szerint időszerűvé teheti a község várossá nyilvánítását. A pályázatot 2017-ben újra beadja az önkormányzat. Karateoktatás az óvodában Az óvodában ötéves kortól indul az utánpótlásképzés, tudtuk meg Báli Ervintől, a Faddi Sport Egyesület karateszakosztáiyának vezetőjétől. A Községben negyvenen-negyvenöten űzik ezt a sportot. A legkisebbek játékosan ismerkednek a karatéval, de Báli Ervin már most előkészíti a komolyabb mozgásformák elsajátításának lehetőségét. A kicsiknek heti egy, az utánpótlás, azaz az általános iskolás korosztálynak heti két foglalkozása van. A középhaladók közül három-négy jár rendszeresen versenyekre, és kiemelkedő eredményeket ér eí. A versenyző csoportnak hetente négyszer tart foglalkozásokat a szakosztályvezető. Kényelmes és szép parkolót alakítottak ki az óvoda előtt Bíznak a TOP-pályázatok sikerében Fülöp János polgármester fejlesztési terveik közül kiemelte a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban beadott pályázataikat. így a Tolnával közös Tolna-Dombori-Fadd kerékpárútprojektet és az egészségház építését. Kiderült: az önkormányzat még az 1990-es években eladta az orvosi rendelőt és a szolgálati lakásokat, jelenleg pedig egy régi épületben dolgoznak az orvosok. Az új létesítményben viszont korszerű körülmények között fogadná a faddiakat a két háziorvos, a gyermekorvos, a fogorvos és a védőnők is. Fadd a megyei önkormányzattal konzorciumban közel 138 milliós fejlesztést hajtana végre Fadd-Domboriban szintén TOP-forrásból. A strandokat és a kiszolgáló épületeket teljesen felújítanák, hiszen ezek az 1970-es években készültek, és azóta csak kisebb beruházások történtek, a tervezetthez hasonló átfogó megújítás nem. Mivel vihar idején a szél rengeteg homokot elvitt, az elképzelés szerint megszüntetnék a homokos fövenyt, és a part menti területen térköveznének. Beljebb maradna a fű és a fák, ám átgondolt terv szerint újraparkosítanák a strandot. A partra ledes közvilágítás is készülne. Az 1-es strandon játszóteret alakítanának ki, a 2-esen fitneszeszközöket telepítenének, itt a focipálya mellett strandröplabdapálya is várná a sportolni vágyókat. Mivel sokan kerékpárral érkeznek Fadd-Domboriba, nem kérdés, hogy szükség van kerékpártárolóra. A központi strandon elavult a vizesblokk, ezt renoválni kell, csakúgy, mint a parkolókat, melyek rossz állapotban vannak. 1975-ben alakult az üdülőtelepen önálló gondnokság, épülete szintén felújításra szorul. Fülöp János abban bízik, hogy az üdülőközönség megelégedésére fejleszthetik az üdülőtelepet. A közösségi élet szervezésében az intézmények mellett fontos szerepet játszanak a civil szervezetek Sikeresek a Faddi Sport Egyesület szakosztályai Fadd közösségi életében intézményei mellett fontos szerepet játszanak a civil szervezetek. A Faddi Sport Egyesület három szakosztállyal működik: fogathajtó, karate és futball. Az utóbbi tíz csapattal és 140 igazolt játékossal büszkélkedhet. Vida Tamástól, a szakosztály vezetőjétől megtudtuk, a felnőtt női és férfi csapat mellett U19-es, U14-es, U13-as, Ull-es csapata is van, továbbá U7-es és U9-es korosztályba tartozó gyerekek is látogatják az edzéseket. Van két futsalos társaság is, az U15 és az U13, mely jelenleg az első a bajnokságban, a faddi U14 és a felnőtt gárda harmadik, az U19-esek szintén vezetik bajnokságukat. Vida Tamás elmondta, nagy öröm, hogy elkészült a műfüves pálya világítással. A költségek hetven százalékát a labdarúgó-szövetség állta, a többit az önkormányzat. A sportegyesület az öltözők felújítására nyújtott be tao-támogatási kérelmet, sikerrel. A külső, belső megújulás mellett melléképületet és edzőpályát létesítettek, karbantartó eszközöket vásároltak, illetve utánpótlás-nevelésre fordították. A továbbiakban női öltözőt és klubszobát alakítana ki a szakosztály, fejlesztené a fő pálya és az edzőpálya világítását. Szintén szép sikereket érnek el a faddi karatékák és a lovassport egyedüli képviselője, Ká-A pálya kihasználtságára és a szakosztály létszámára sincs panasz konyi Norbert. - Az idei évben az előzőnél is sikeresebb évadot zártunk, a Szlovákiában megrendezett Európa-bajnokságon egyéniben akadályhajtásban aranyérmet és Magyarországnak csapatban ezüstérmet szereztem. A világ legjobbjainak részvételével a szlovéniai Lipicán megrendezett Nemzetközi Világkupán maratonhajtásban aranyérmet, összetettben ezüstöt sikerült begyűjteni. Izsákon, az országos döntőn magyar bajnoki címet szereztünk csapatban és egyéniben is. A szövetségi kapitány a 2016-os versenyek alapján válogatott keretet hirdetett a 2017-ben a szlovéniai Lipicán megrendezendő világbajnokságra. Az eredményeim alapján ismét képviselhetem Magyarországot a fogathajtó válogatott színeiben - tudatta Kákonyi Norbert. Természetesen más jellegű civil szervezetek is működnek a községben. Nagy többségben szív- és érrendszeri betegek alkotják a táddi Tegyünk a Szívünkért Egyesület tagságát. A csapat Dohóczki Istvánná kezdeményezésére, helyi orvosok segítségével jött létre 2008-ban. Antusné Mácsik Edit, a jelenlegi vezető elmondta, hetente egyszer gyógytornáznak a tagok, ha tehetik, közösen kirándulnak, felvilágosító előadásaikon pedig mindenkit szívesen látnak.