Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-02 / 283. szám
2016. DECEMBER 2„ PENTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD 0 A járási hivatalok viszik ki az Erzsébet-utalványt a nyugdíjasoknak Karácsony előtt megkapják A kormányhivatalok és a járási hivatalok fogják kézbesíteni a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat december 21. és 24. között - közölte tegnap Lázár János a kormányinfón. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST „Az idei költségvetés sikeresen zárul, ez az egyik legjobb év volt a bevételek szempontjából, ezért az a méltányos és fair, ha a nyugdíjasok is részesülnek a közös munka eredményéből” - hangoztatta tegnap Lázár János a kormányinfón az 1,6 százalékos jövő évi nyugdíjemelés és a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány kapcsán, amelyet idén kapnak meg a nyugdíjasok. A Miniszterelnökség vezetője jelezte, az utalványt a kormányhivatalok, járási hivatalok fogják kézbesíteni december 21. és 24. között. Ennek indoka az, hogy a posta 480 forintért vinné ki darabját, ami komoly díjtételt jelentene, ezért inkább személyesen a kormányhivatalok mintegy 30 ezer munkatársa viszi ki az utalványokat. A jövő évi nyugdíjemelés 56 milliárd forint többletet igényel a költségvetésben. KVÓTÁK Az Alkotmánybíróság (AB) megállapította, amikor Magyarország belépett az EU-ba, kötelezettséget vállalt, hogy egyes hatásköröket az uniós intézmények segítségével gyakorol, de ez nem sértheti az ország szuverenitását, nem járulhat hozzá alkotmányos önazonossága sérelméhez - utalt a testület szerdai döntésére Lázár. A tárcavezető szerint az állásfoglalás egyértelmű, a szuverenitásunk védelme elsődleges a közös hatáskörgyakorlással szemben, mert a közös hatáskörgyakorlás nem jelentheti azt, hogy a nép ellenőrzési lehetőségét korlátozni lehetne. Az AB döntése érdemben befolyásolhatja az úgynevezett kvótapert is. „A kormány álláspontja megváltoztathatatlan abban, hogy kötelező kvóta alkalmazására nem kerülhet sor” - erősítette meg Lázár. A kabinet ragaszkodik a közös külső határvédelemhez, a schengeni övezeten belüli határátlépési pontok megszüntetéséhez, továbbá ahhoz, hogy az unió ismerje el szolidaritási kiadásként a határvédelemre szánt költségeket, amelyek Magyarországon idén 200 milliárd forintot jelentenek. OKTATÁS A tárcavezetőt arról is faggatták, hogy a múlt héten Mezőtúron az egyházi intézmények szerepét méltatta az oktatásban („a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle” - jelentette ki az eseményen). Lázár a keresztény nevelésnek és a hazafiasságnak tulajdonította, hogy Magyarország talpon tudott maradni és a jövőben is stabil és biztos alapokat kell biztosítani. Kiemelte: a kereszténység gondolata ma is szerepel a Nemzeti alaptantervben. Arra a kérdésre, hogy az állam tervezi-e iskolák átadását az egyházaknak, azt felelte, az egyházak fogadókészsége óvatos. OLIMPIAI JUTALMAK Szerdán aláírták a szerződést, így az érintettek rövidesen hozzájuthatnak az olimpiai jutalmakhoz - közölte Lázár. A helyzetet azzal magyarázta, hogy több szövetség nem küldte be határidőre a sportolók, edzők, felkészítésben részt vevők értékelését, így a szövegezés (egyesek szerinte „hülyeségeket” is írtak) és az aláírás is elhúzódott az Emmiben és az olimpiai bizottságban is, mindkét fél egymásra mutogatott. HATÓSÁGI ÁR Lázár közölte, a kormány vitába száll az unió hatósági ár kivezetését célzó javaslata ellen, és intenzíven részt vesz a vitában. Szerinte az Európai Bizottság felvetése alapjaiban érintené a magyar rezsicsökkentést, amit az áram és a gáz hatósági ára biztosít. A kormánynak vannak más eszközei is az árak alakítására, de a hatósági ár érdemben befolyásoló tényező. Erkölcsi bizonyítvány már telefonon is intézhető BUDAPEST December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül. 2015 novemberében indult el a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) telefonos azonosítási szolgáltatása. Telefonos azonosítással először az ügyfelek arról nyilatkozhattak, ki intézhet a nevükben, meghatalmazással ügyeket. Decembertől pedig arra is van lehetőség, hogy telefonon igényeljék az erkölcsi bizonyítványt. Eddig postán, személyesen az ügyfélszolgálaton vagy az e-ügyintézési csatornákon (a webes ügysegéden vagy az OkmányAppon) lehetett ezt igényelni. A telefonos azonosításhoz az ügyfélnek először fel kell keresnie egy okmányirodát vagy kormányablakot, ahol telefonos azonosítót kell igényelnie. Annak birtokában lehet hívni a 1818-as ügyfélvonalon a szolgáltatást, mellyel hétfőtől szombatig 8-20 óra között intézheti ezt a közigazgatási ügyet is. MTI/MW Egyre többen élnek vele Erkölcsi bizonyítványt 2013 óta lehet a webes ügysegéden keresztül igényelni. Abban az évben 22 ezren éltek a lehetőséggel, idén pedig már 116 ezren igényelték így ezt a dokumentumot, vagyis négy év alatt több mint ötszörösére nőtt az ilyen ügyek száma, és az öszszes igénylés 23 százaléka már elektronikus úton történik. Polgármesterek fizetése A kormányjavaslatot tett a BM-nek, készítsen teljesen új bértáblát a polgármesterek fizetésének rendezésére, bérük nem csökkenhet. Jelenleg ötpárti egyeztetés zajlik a helyi önkormányzati törvény módosításáról, az 1500-nál kevesebb lakosú települések vezetőinek fizetése rendezésére. Kormányülés Sopronbánfalván A jövő héten kedden és szerdán a kormány Sopronbánfalván fog tartani kihelyezett ülést. Az előzetes tervek szerint ekkor nagy átfogó, stratégiai kérdéseket vitatnak meg, és értékelik a kormány eddigi munkáját, valamint a jövőben elvégzendő teendőket. Jeffrey Gordon: Naggyá tesszük az amerikai-magyar kapcsolatokat Vége a demokrácia exportjának WASHINGTON Mély csodálat és tisztelet van a magyar miniszterelnök felé Donald Trump kampánycsapatában - mondta el a frissen megválasztott amerikai elnök, Donald Trump kampánytanácsadója. Jeffrey D. Gordonnal Stumpf András készített interjút a Mandiner.hu-nak. Ebben a tanácsadó úgy fogalmazott, Orbán Viktor olyan politikus, aki a józan ész talaján áll. „Semmi gond nincs azzal, hogy miniszterelnökük Magyarországot teszi az első helyre. Mi pedig Amerikát akarjuk nagygyá tenni. Ez pedig annyit jelent: újra naggyá tesszük az amerikai-magyar kapcsolatot!” - hangsúlyozta a tanácsadó. Szólt arról is, hogy egy barátja rögtön elküldte neki Orbán Viktor Donald Trumpra vonatkozó mondatait még a nyáron, az elnökválasztási kampányban, amikor a magyar kormányfő elsőként kijelentette: „Európa számára Trump lenne jobb.” „Elképesztően jó érzés volt olvasnom azokat a sorokat - mondta Gordon. A washingtoni meghívással kapcsolatosan úgy fogalmazott: „Orbán Viktor mondta, úgyhogy nyugodtan készpénznek vehetik.” A migrációs válságról Gordon egyebek közt kijelentette, „ahogy Európa a válságot kezelte, az katasztrofális volt. Ezen változtatni kell. Azt kellene tenni, amit a magyar miniszterelnök mondott: egy Líbiában felállítandó, két-három milliós menekülttábor felállítását javasolta a Földközi-tengeren át érkező illegális bevándorlás lefékezésére.” Az interjúban szó esett az amerikai demokráciaexportról is. „Vége lesz?” - kérdezte az újságíró. „Vége - hangzott el a válasz. - Irakban kipróbálták. Katasztrófa lett a vége. Egyiptomban is láttuk, mi történt. A demokráciát nem lehet úgy exportálni, mint valami árucikket.” MW Névjegy Jeffrey D. Gordon amerikai kommunikációs és külpolitikai tanácsadó, számos amerikai médium szakértője. Több magas rangú politikus tanácsadója, és négy éven át a Pentagon szóvivője is volt, februárban csatlakozott Donald Trump kampánystábjához. Cső kos önrészt kaphat az szja-ból BUDAPEST Két javaslatot tesz a kormánynak a Miniszterelnöki Kabinetiroda a jövő év elején. Ezek arról szólnak, hogy a teljes csokot önrészként is figyelembe lehessen venni, továbbá hogy a lakásvásárlás önrészét vissza lehessen igényelni az szja-ból, egy átlaglakás értékéig - jelentette ki Rogán Antal az Országgyűlés igazságügyi bizottságának csütörtöki ülésén. Éves beszámolóján a kabinetirodát vezető miniszter elmondta: eddig a csők alapján 22 ezer támogatási kérelmet fogadtak be, 18 ezer szerződést pedig már megkötöttek csaknem 49 milliárd forint értékben. Ismertette, hogy az 5 millió forintig igényelhető adóvisszatérítési támogatásra több mint 4 ezer kérelmet nyújtottak be. Sikernek nevezte, hogy 2015 első háromnegyed évéhez képest 2016 ugyanezen időszakában 14 százalékkal több új lakás épült. Az ülésen szó volt az unió kötelező betelepítési kvótájáról, amivel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy ez az a pont, amelyik az új amerikai kormányzat és a magyar kormány álláspontja közötti egyetértést megteremtheti. Hozzátette: bízik abban, hogy ez az álláspont nemcsak Washingtonban, hanem Brüsszelben is érvényesül majd. MW PUSKÁS 3. bővített kiadás 8900 Ft helyett 6200 Ft ingyenes szállítással AJÁNDÉKOZZON KÖNYVET KARÁCSONYRA! Rendelje meg a 06-40/200-548-as telefonszámon, vagya www.lapcentrum.hu oldalon. December 13-ig történő befizetéseket karácsonyig postázzuk. • . V utv ELETEMAFRADI >0Cö Ft helyett 4500 Ft ingyenes szállítással • 4 v / I i 4 4