Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-02 / 283. szám
2016. DECEMBER 2., PÉNTEK KITEKINTŐ g Hatékonyabb, tervezhetőbb energiaellátást várnak a rendszertől PROGRAMSOROLÓ Adatokat tárol az okos óra Ebben a hónapban több mint 60 ezer okos mérőórát helyeznek üzembe a főváros több kerületében és néhány vidéki városban, közöttük Pakson is. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu A felszerelt okos mérőórák szolgáltatják majd a lakosság és a cégek víz-, gáz-, távhő- és áramfogyasztásáról az adatokat Mint arról az energiainfo.hu tájékoztatott, az okos mérőórák a hagyományos mérőórákkal szemben nemcsak az aktuális fogyasztást mutatják meg, hanem a fogyasztás mértékét az egyes tarifaidőszakokra lebontva is tartalmazzák. Az eszközökön tárolt adatok értelmezéséhez jön majd létre egy okos mérési központ, amelyben olyan számítógépes rendszereket, alkalmazásokat dolgoznak ki, amelyek segítségével a felhasználó egy internetes oldalon vagy az okostelefonján is kaphat információkat közüzemi fogyasztásáról. Az okos mérőórák energiamegtakarításra is lehetőséget adnak azzal, hogy naprakész információval szolgálnak a fogyasztóknak és a közüzemi szolgáltatóknak egyaránt. Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára közölte, a mintaprojekt egy országos intelligens hálózati rendszer előkészítését, tesztelését szolgálja. A mintaprojekt megvalósítására 21 millió euró áll rendelkezésre, amelyet a kormány a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó jövedelemből biztosított az Európai Unió (EU) engedélyével. A projekt finanszírozását, megvalósítását, eredményeit az EU folyamatosan ellenőrzi. Okos mérőórákat Budapest HL, IV., VIII., XIV., XVIII. kerületében, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, illetve Pakson és Pécsett szerelnek majd fel. Az okos mérés az információs és kommunikációs technológiák segítségével gyűjt adatokat az egyes fogyasztói csoportok energiafelhasználási szokásairól és azok időbeli eloszlásáról, majd ezeket felhasználva automatikusan képes növelni a hálózat hatékonyságát, megbízhatóságát, gazdaságosságát és fenntarthatóságát. A Mintaprojekt megvalósítása során lehetővé válik a fogyasztói elszámolás hatékonyságnövelése, a fogyasztói szokások befolyásolása információnyújtással, új típusú tarifákkal, vagy egyes esetekben közvetlen vezérléssel. Európában elsőként Olaszország állt át az okos mérésre 2005-ben, Svédországban pedig 2010-re valósult meg a teljes átállás. Az északi országokban azért is van nagy potenciál az okos (smart) mérőkben, mert a jellemző elektromos fűtéssel nagy a háztartások energiafogyasztása, így nagyobb megtakarítás remélhető. Dániában és Finnországban óránkénti mérésre kötelezték a szolgáltatókat, ez vezetett a villamos fogyasztásmérők okos mérőkre való cseréjéhez. Norvégia csak később döntött az átállás mellett, de itt is órás mérést követelnek. Hollandia is az átállás mellett döntött, bár ott volt némi megtorpanás a lakosság adatbiztonsági félelme miatt. Ausztriát a csúcsterhelés csökkentése ösztönözte a cserére. Franciaország is okos mérőre cseréli a hagyományos mérőit 2020-ig. Spanyolország ezt a célt 2018-ra tűzte ki. Németország egyelőre még nem határozta el magát, csak az újonnan felszerelt órák lesznek smart órák. Az Egyesült Királyságban a tömeges cserét 2019- ben be akarják fejezni. A céljuk, hogy a fogyasztókat bővebb információval lássák el, csökkenjen az energiafelhasználás, ezáltal a fogyasztók költséget takarítsanak meg és csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. Európában Csehország, Portugália, Belgium és Lettország nem akar teljes smart villamosfogyasztásmérő rendszert. Szlovákiában, Litvániában és Belgiumban pedig csak kisebb arányú cserét tartanak megtérülőnek. PÉNTEK MOZI Szekszárdi Vaiana (amerikai családi animációs film), 2D 15 óra és 3D 17 óra. Halj már meg! (magyar játékfilm), 19 óra. ÜNNEPSÉG Bonyhád Kórház és Rendelőintézet: dr. Udvardy György megyéspüspök megáldja a bonyhádi kórház kápolnáját, 16 óra. ADVENT Tolna Kulturális Központ: a Tihanyi Vándorszínpad zenés mikulásváró meséje, 10 óra. Városi könyvtár: „Téli álom" felolvasó est - magyar és külföldi szerzők novelláit olvassák fel a könyvtár dolgozói, gimnazisták és bárki, aki szeretné megosztani kedvenc téli történetét 16.30. KIÁLLÍTÁS Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ, Bakta terem: A 15 éves Szekszárdi Rajziskola - a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tagozatának kiállítását Fusz György egyetemi tanár nyitja meg, köszöntőt mond Antus Györgyné igazgató és Csillagné Szánthó Polixéna, a város humán bizottságát elnöke, 17 óra. SZOMBAT Szekszárd: Vaiana (amerikai családi animációs film), 2D 15 óra és 3D 17 óra. Halj már meg! (magyar játékfilm), 19 óra. ADVENT Szekszárd Béla király tér: Hevesi Tamás adventi műsora, 17 óra. A Mikulás ajándékot visz az állatoknak PÖRBÖLY A Mikulás december 4-én, vasárnap látogat a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjába, Pörbölyre, hogy a gyerekekkel együtt ajándékozza meg az erdő állatait. A kétórás program 10:00-kor a FELHŐTÁNC DUÓ zenés műsorával kezdődik, majd megérkezik a Mikulás. Ekkor a gyerekek otthon készített rajzaikkal lephetik meg a vendéget. Az ősz öreg apó megnézi a kiállított rajzokat, megjutalmazza az alkotókat, majd mindenki felszáll a vonatra, hogy kivigyék az erdei állatoknak szánt csemegét a Vadmegfigyelőhöz. Azoknak sem kell bánkódniuk, akik lemaradnak a délelőtti eseményről, mert délután 14:00-s kezdettel újból megismétli az erdőgazdaság a programot. K. B. ORVOSI UGYELETEK Ügyeletek 2016. december 2-án 16 órától 5-én reggel 8 óráig. Szekszárd: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Fogászati ügyelet (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Wigand tér 2. Telefon: 74/511-425. Bátaszék: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318- 104. Bonyhád: Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318-104. Dombóvár: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. Hőgyész: Kossuth tér 6. (a mentőállomás mellett). Telefon: 74/488-008. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Paks: Rákóczi u. 1. (Rendelőintézet). Telefon: 75/410-222. Simontornya: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104 Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. Tolna: Garay u. 6. Telefon: 74/440-340. Ügyeletes gyógyszertárak: Szekszárd: Hársfa, Széchenyi utca 30. Tel.: 74/511-580. Bonyhád: Szent Imre, Szent Imre u. 5. Tel.: 74/450-798. Dombóvár: Gesztenyesor, Fő u. 43. Tel.: 74/460-166. Dunaföldvár: Amarilisz, Rákóczi utca 1. Tel.: 75/541-069. Hőgyész: Szent Teréz, Fő utca 16. Tel.: 74/488-218. Paks: Benu TESC0, Tolnai u. 2/1. Tel.: 75/417-039. Simontornya: Sándor, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. v Tamási: FAgyöngy, Móricz Zs. Itp. 8. Tel.: 74/471-308. Tolna: Salvia, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel: 74/440- 516. Lelkisegély internetes szolgálat: sos.lelkiposta@gmail.com ÁLLATORVOSI UGYELETEK Hatósági állatorvosi szolgálat 2016. december 2-án 14 órától 2016. december 5-én 08 óráig: Dr. Bach Miklós. Nagydorog, Jókai M. u. 39. Tel.: 75/532-011,06/30/9935-676. Dr. Lückl Tibor, tel.: 06/30/9816466. Magán állatorvosi ügyelet 2016. december 2-án 16 órától 2016. december 5-én 08 óráig:. Dr. Enyedy Pál, Tolna, Festetich u. 54. Tel.: 06/30/9931-902. Dr. Tóth Tamás, Fadd, Templom u. 50. Tel.: 06/30/957-0810. Dr. Holló Sándor, Bonyhád, Mester u. 18. Tel.: 06/30/216-7285. Dr. Bach Miklós, Paks, Tavasz u. 13/A. Tel.: 06/30/9935-676. Ügyeleti időben is kereshető még a Szekszárdi Állatkórház, a Mikes u.14. alatt, telefon: 30/551-4653. Dunaföldváron a Túri Állatkórház nyújt 0-24 órás állategészségügyi készenléti ügyeletét állandóan hívható mobilszáma: 30/2096-096. Dombóváron hívható a PEGI-VET Kft Kisállat rendelő, Dombóvár, Fészek u.14. Telefon: 06/30/946-9244. TRAFFIPAX 04:0007:00 61-esfőút77. km 05:0007:00 55ös főút 120. km 050007:00 6-os főút 113. km 09:00-11-00 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 09:00-1130 M6 jobb 134. km 09:30-1130 M6 jobb 153. km 09:30-1130 Oosfőút93.km 09:30-1130 10:00-1200 12:30-1530 Dombóvár, Köztársaság u. 27. Pörböly, Bajai utca 71. 6-os főút 145. km 13:00-15:30 M6 jobb 119. km 1300-16:00 Bátaszék, Budai utca 86. 13:30-15:30 M6 jobb 164. km 13:3015:30 6-os főút 82. km 14:0017:30 61-esfőút84. km 16:0017:00 Hőgyész, Fő u. 26. 16:3018:30 55ös főút 120. km 16.302030 17:3018:30 Várdomb, Kossuth utca 50/a 65os főút 24. km 173019:30 60s főút 93. km 21002300 60s főút 100. km 21002300 61-esfőút71. km 210000:00 M6 bal 108. km j SKANDINÁV LOTTÓ Gépi számsorsolás: 3,4,8,13,14,17,30 Kézi számsorsolás: 3,14,15,20,22,23.29 Nyeremények: Héttalálatos 0 db 0R Hattalálatos 68 db 320150 Ft Öttalálatos 3191 db 6820 Ft Négytalálatos 52195 db 1315 Ft Jövő heti várható nyeremény: 484 000 000 Ft VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-77 cm, Paks 61 cm, Dombori 99 cm, Árvízkapu 476 cm, Baja 210 cm. A Sió Palánknál 200 cm. _______________________________________________________________________________________________________________________________________________HIRDETÉS Ellenőrizze, biztonságban van-e a pénze! Egy friss kutatás szerint az iskolázottabb, vagyonosabb középkorúak között a legmagasabb a megtakarítási szándék és a képesség is. Sokak azonban bizonytalanok abban, hol van a leginkább biztonságban a pénzük. Az Országos Betétbiztosítási Alap (ÓBA) nekik gyűjtött össze pár jó tanácsot. Attól függően, hol és milyen megtakarítási formába helyezzük el a pénzünket, éves szinten több tízezer forintot nyerhetünk vagy bukhatunk el, így nagyon nem mindegy, mit kezdünk a megtakarításainkkal. Ehhez azonban számos bank ajánlatát kell alaposan megismerni, ahhoz, hogy felelős döntést hozzunk. Sok nyugdíjas korú ember ugyanakkor nem bízik a különböző pénzintézetekben, és inkább otthon tartja a pénzét. Hasznos tudnunk, hogy nagyobb összegeket nem tanácsos otthon tartanunk. Egyrészt mert így hamarabb elkölthetjük, akár felesleges dolgokra is pénzünket, vagy kölcsönadjuk másoknak, nem beszélve arról, hogy ha vagyonúnkról másoknak is beszélünk, azzal a rossz szándékú emberek célpontjaivá is válhatunK. Biztonságosabb, ha megtakarításunkat pénzügyi szolgáltatást kínáló intézményre bízzuk. Adott pénzintézet felől ugyanakkor alaposan tájékozódnunk kell, hisz ilyenkor nem ritkán egy teljes élet megtakarításáról döntünk. Emellett a pénzügyi szakkifejezések sokunk számára nehezen érthetők, így különösen fontos annak megállapítása, hol lehet biztonságban pénzünk. Honnan tudhatjuk ezt meg? Minden mást megelőzően egy dolognak érdemes utána nézzünk: a kiszemelt intézmény tagjai-e az Országos Betétbiztosítási Alapnak (ÓBA) vagy sem. Ezt könnyen ellenőrizhetjük az ÓBA honlapján (www.oba.hu). Miért fontos ennek utánajárni? Mert ha az ÓBA tagja a kiszemelt bank, vagy takarékszövetkezet, akkor egy esetleges bankcsőd vagy bank felszámolás esetén 30 millió forintig (100 ezer euróig) az ÓBA garanciát vállal a pénzünkre, vagyis néhány napon belül kártalanítást fizet nekünk. Nem minden banki ügyfél szükségszerűen védett. Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, kamatozó részvények, szövetkezeti részjegyek, befektetői részjegyek például nem védett megtakarítási formák, míg a névre szóló betéti lekötések, így a névre szóló betéti okiratok, betétszámlák, folyószámlák, bankszámlák, fizetési számlák azok, ha a pénzintézet az ÓBA tagja. A betétbiztonság fontosságáról leginkább azok tudnak beszélni, akik már átélték egy vagy több alkalommal, hogy csődbe ment az a bank vagy takarékszövetkezet, ahol az összes pénzüket tartották. Például mit tett volna az az egyedülálló anyuka, akinek a gyermeke születésnapja előtt nem sokkal fizetésképtelenné vált bankja, ha nem kártalanítja két héten belül az ÓBA? Vagy az a családfő, aki két éven belül kétszer is átélte a bankcsődöt, de mivel pénzintézete OBA-tag volt, egy fillér veszteség nem érte. Magyarországon az elmúlt évek kártalanításai alapján született OBA-adatok szerint a kifizetett betétek több mint 60 százalékával az 50 év felettiek rendelkeznek. A leginkább érintett megye Baranya és Somogy, ahol egyenként több mint 16 milliárd forintot fizettek ki eddig, mivel itt volt a legtöbb fiókja csődbe ment pénzintézeteknek. Ezt követi Hajdú-Bihar több mint 14 milliárdos, majd Borsod- Abaúj-Zemplén megye több mint 9 milliárd forintos kifizetéssel. Az erősen érintett megyék közé sorolható még Pest, Fejér és Heves, mindegyik megyében 5 milliárd forint felett volta kifizetett kártalanítások összege. Amikor fizetésképtelenné válik egy pénzintézet, az minden esetben váratlanul érinti a legtöbb betétest, akik így nem tudnak felkészülni a hirtelen támadt pénzszűkére. Ezért nagyon fontos, hogy számlavezetőjük az ÓBA tagja legyen, ugyanis az ÓBA bankcsőd, illetve bank felszámolás esetén 100 ezer euró, azaz 30 millió forint erejéig automatikusan kártalanítja az ügyfeleket, napokon belül. Országos Betétbiztosítási Alap BIZTOS BETÉT, BIZTOS KIVÉT. «