Tolnai Népújság, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-12 / 291. szám

2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ SPORT 15 Molnár Péter bravúrosan védett a piros-kékek ellen Elkapták az éllovast Hahn János (középen) idénybeli ötödik találatát jegyezte, ezzel a paksi csapat fontos három pontot gyűjtött be a Vasas ellen rtk Liga, őszi Hosszút nem lehetett megállítani Windsorban ÚSZÁS Hosszú Katinka megsze­rezte hatodik aranyérmét, va­lamint második ezüstjét, míg Verrasztó Dávid egy harmadik hellyel gazdagodott az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. Hosszú 200 méter vegyesen védte meg címét, ezzel az úszó­sport történetének első' olyan versenyzője lett, aki egy rövid­pályás vb-n hat egyéni szám­ban diadalmaskodott. A szombat esti programban először női 200 méter vegyesen lehetett szurkolni a magyarok­nak, Hosszú a szám címvédő­­jeként és világcsúcstartójaként állt rajthoz, míg a kanadai vi­adalon Jakabos Zsuzsanna elő­ször döntőzhetett egyéniben. Hosszú egy remek rajt után szokásos fordulójával ellépett a mezőnytől. Az utolsó úszás­nemre - gyors - majd két má­sodperces előnnyel fordult rá, akinek győzelmét ezúttal sem fenyegette veszély, 2:02.90 per­ces idejével diadalmaskodott, míg Jakabos nyolcadik lett. Hosszúnak ezt követően a 100 méter pillangó elődöntőjé­ben volt jelenése, s kiváló for­dulóit remekül kamatoztatva ezúttal is, ráadásul 55.82 má­sodperces idejével megközelí­tette két évvel ezelőtt Szentpé­terváron felállított 55.71 má­sodperces országos csúcsát. (A vasárnap esti döntő lapzártánk után ért véget.) Rövid pihenő után az 50 mé­ter hát döntőjében ugrott a me­dencébe Hosszú, ahol szintén esélye volt a győzelemre. Az aranyat azonban végül a bra­zil Etiene Medeiros nyakába akasztották. B. L. Hosszúnak van oka az örömre A Paks 1-O-ra legyőzte a Vasast az OTP Bank Liga 19. fordulójában, ezzel az atom­városiak a nyolcadik hely­ről várhatják a tavaszi foly­tatást. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Paksi FC-Vasas FC 1-0 (1-0). Paks, 1467 né­ző. V: Karakó. Paks: Molnár P. - Kulcsár, Gévay, Lenzsér, Sza­bó J. - Kecskés, Papp K., Ber­­tus. - Koltai (Bartha, 67.), Hahn (Vernes, a szünetben), Szakály LABDARÚGÁS A címvédő Fe­rencváros 1-1-es döntetlent ját­szott az MTK-val az OTP Bank Liga 19., idei utolsó fordulójá­ban a Groupama Arénában. Ez volt a két csapat között a 113 és fél éve tartó rivalizálás során a 263. tétmérkőzés, az FTC 104, az MTK 101 alkalommal győ­zött, a mostani volt az 58. dön­tetlen. A Szombathelyi Haladás 1-1-re végzett a Videotonnal, a D. (Laczkó, 84.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Vasas: Nagy G. - Burmeister, Ristevski, Korcs­­már - Murka, Vida, Berecz, Hangya - Ádám M. (Király B., 68.), Pavlov, Remili (Ferenczi, 79.). Vezetődző: Michael Oen­­ning. Gólszerző: Hahn (43.). Az iramra nem lehetett pa­nasz, de a csapatok nem estek egymásnak a mérkőzés elején. A Vasas birtokolta többet a lab­dát, azonban ez helyzetekben egyáltalán nem mutatkozott meg. A szünet előtti negyed­órában már teljesen kiegyenlí­tett volt a játék, a hazaiak pe­székesfehérvári együttesnek a döntetlen is elég volt, hogy át­vegye a vezetést a tabellán. Az Újpest vendéglátóként (de Ke­­csekeménten) 2-0-ra legyőz­te a Debrecen együttesét. A li­la-fehérek ezt megelőzően leg­utóbb augusztus 13-én gyűj­tötték be a három pontot házi­gazdaként. A Budapest Honvéd 1-Ó-ra verte az újonc Mezőkö­vesdet, sikerükkel a kispestiek dig második komolyabb lehe­tőségüket gólra váltották, így ők vonulhattak előnnyel az öl­tözőbe. Az angyalföldiek kezd­ték jobban a második félidőt, ugyanakkor a paksiak jártak közelebb az újabb gólhoz, egy hazai szabadrúgás után a ke­resztlécen csattant a labda. Később feszültté vált a talál­kozó hangulata, többször ösz­­szeakaszkodtak a játékosok. A hajrában a Vasasnak Molnár bravúros védései miatt nem si­került egyenlítenie, a hosszab­bításban pedig Nagynak kel­a tabella második helyén töltik a téli szünetet. A kiesési rangadón a Diós­győr egy góllal bizonyult jobb­nak a Gyirmótnál. Eredmények. Swietels­­ky-Haladás-Videoton FC 1-1 (0-1). Sopron, 1410 néző. Gól: Gaál (57.), ill. Scepovic (16.). Ferencvárosi TC-MTK Bu­dapest 1-1 (1-0). Groupama Aréna, 4754 néző. Gól: Baki 1. Videoton 19 10 4 5 39-19 34 2. Bp. Honvéd 19 10 4 5 32-17 34 3. Vasas 19 10 4 5 30-18 34 4. Ferencváros 19 8 6 5 34-27 30 5 Mezőkövesd 19 7 6 6 21-22 27 6 Újpest 19 6 9 4 30-26 27 7. Haladás 19 7 5 7 22-23 26 8. Paks 19 5 8 6 18-24 23 9. Diósgyőr 19 6 3 10 24-36 21 10. Debrecen 19 5 5 9 20-26 20 11. MTK 19 4 8 7 12-21 20 12. Gyirmót 19 3 4 12 8-31 13 lett kétszer is nagyot hárítania a veszélyes hazai kontrák vé­gén. Az eredmény nem válto­zott a lefújásig, így a Vasas az elsőről a harmadik helyre csú­szott vissza. (36., öngól), ill. Torghelle (81.). Kiállítva: Cukic (55.). Újpest FC-DVSC 2-0 (0- 0). Kecskemét, 700 néző. Gól: Andric (48.), Bardhi (78.). Diósgyőri VTK-Gyirmót FC 1-0 (1-0). Mezőkövesd, 1569 néző. Gól: Vela (ló.). Bp. Honvéd FC-Mezőkö­­vesd Zsóry FC 1-0 (0-0). Bo­­zsik Stadion, 1679 néző. Gól: Éppel (70.). B. L. HÍREK Két magyar érem az utolsó napról KORCSOLYA A Liu testvérek révén a tegnapi záró napon a magyarok egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek a rövid pályás gyorskorcsolyázók vi­lágkupa-sorozatának harma­dik, sanghaji állomásán. Liu Shaoang 1000 méteren győ­zött, míg bátyja, Liu Shaolin Sándor (képen) 500-on má­sodik helyen ért célba. B. S. Éllovasként mehet pihenőre a Puskás LABDARÚGÁS Az NB II. 20. fordulójában a Puskás Aka­démia Sándor György és Len­cse László góljával 2-0-ra le­győzte a játéknap előtt lista­vezető Soroksárt, így a fel­­csútiak - azzal, hogy a Bal­mazújváros döntetlent ért el Sopronban (1-1) - éllovas­ként telelhet. B.S. Új bajnokot avattak a tengerentúlon LABDARÚGÁS A Clint Demp­­sey-vel és Nelson Valdez­­zel felálló Seattle Sounders a gól nélküli rendes játék­időt és hosszabbítást köve­tően tizenegyesekkel 5-4- re legyőzte a Toronto FC-t az észak-amerikai profi baj­nokság döntőjében, ezzel el­könyvelte az első bajnoki cí­mét az MLS-ben. B.S. Mexikói csapat vár a Real Madridra LABDARÚGÁS Az észak- és közép-amerikai térséget kép­viselő Club América hátrány­ból felállva 2-1-re felülmúl­ta az ázsiai Bajnokok Ligá­­ja-győztes Csonbuk Hyundai Motors együttesét a Japán­ban zajló klubvilágbajnoksá­gon, így bejutott az elődön­tőbe, amelyben a Real Mad­riddal találkozik csütörtökön (11.30 óra). A másik ágon egy nappal előtte a kolumbi­ai Atlético Nációnál csap ösz­­sze a házigazda Kasima Ant­­lersszel. B. S. Nem bírt egymással a Ferencváros és az MTK az örökrangadón Döntetlennel élre állt a Videoton Jamie Vardy magára talált, a címvédő Leicester kiütötte Pép Guardiola Manchester Cityjét Vége a nagy sorozatnak, otthon bukott a Hertha LABDARÚGÁS A Bundesliga 14. fordulójában a Bayern Mün­chen kiütötte a Wolfsburgot (5-0), és visszavette a vezetést a tabellán, miután az RB Leip­zig nagy meglepetésre kika­pott a sereghajtó Ingolstadttól (0-1). A lipcseiek kapuját most is Gulácsi Péter védte, Kalmár Zsolt a kispadon ült. Kleinhe­­isler László csereként szállt be a Freiburgban kikapó Darms­­tadtba (1-0). A Hertha BSC a Werder Bre­­mennel szemben elszenvedett 1-0-s vereségével először ka­pott ki hazai pályán, de maradt a tabella harmadik helyén. A Werder első sikerét aratta ide­genben. A találkozó kapcsán érdekesség, hogy a brémaiak vezetőedzője, Alexander Nou­­ri kezdőcsapatának átlagélet­­kora a 30 évet is elérte, ami a mostani szezon legidősebb ti­zenegyének számít a német él­vonalban. „Megérdemelt a ve­reségünk, nem tudtunk tiszta gólhelyzeteket kialakítani. Ha hat, hét, nyolc játékosod is for­mán kívül futballozik, egysze­rűen nincs esélyed. Két-három gyengébb teljesítménnyel még talán megbirkóztunk volna, de ennyi gyenge produkció nem fért bele” - mondta a meccs után Dárdai Pál. Az angol élvonalbeli baj­nokság (Premier League) cím­védője, a Leicester City hazai Jamie Vardy megtalálta a tavalyi góllövő cipőjét, háromszor talált be Csúcsbeállítás Az olasz bajnokság 16. fordu­lójában a listavezető Juven­tus 3-1-re legyőzte a városi ri­vális Torinót. A Cagliari-Na­­poli meccsen Mertens tríplá­­zott, míg Hamsík egy gólt és három gólpasszt jegyzett. A szlovák futballista az egyedü­li játékos a Serie A-ban, aki a legutóbbi tíz bajnoki Idény­ben mindig eljutott legalább öt találatig. A Napoli beállítot­ta története legnagyobb kü­lönbségű idegenbeli sikerét - 1929-ben a Modena, míg 2007-ben az Udinese ottho­nában is 5-O-ra nyert. pályán a triplázó Jamie Var­dy vezérletével 4-2-re legyőz­te a Manchester Cityt. A cím­védő Leicester az előző öt baj­nokiján csupán két pontot szer­zett, ráadásul szerdán a Bajno­kok Ligájában - már továbbju­tóként - egy ötöst kapott a Por­tótól. A Manchester City az elő­ző körben otthon kikapott a Chelsea-től, de így is csak négy pont volt a hátránya a listave­zetővel szemben, ráadásul az előző hat, címvédő elleni mécs­esét rendre megnyerte. Az an­gol válogatott Jamle Vardy elő­ször triplázott a PL-ben. A manchesteriek 78 százalékban birtokolták a labdát a meccsen, sokra nem mentek vele. B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents