Tolnai Népújság, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-24 / 276. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Felfüggesztve két pályázat, vizsgálatot is elrendeltek BUDAPEST Sok Tolna megyei pályázót is érint az az országos hír, miszerint a források jelen­tős túligénylése, így forráski­merülés miatt két vidékfejlesz­tési pályázat felfüggesztéséről döntött a Miniszterelnökség. A nem mezőgazdasági tevékeny­ségek elindítását, valamint az élelmiszeripari fejlesztéseket támogató pályázati felhíváso­kat forráskimerülés miatt füg­gesztették fel. Tolna megyében több százan pályáztak mind­két vidékfejlesztési pályázat­ra, hiszen nagyon vonzónak tűnt a kiírás, főleg mikrovál­­lalkozások elindításához. A ke­retösszeg 13,85 milliárd forint. A pályázatra a mezőgazdasági termelők, illetve magánszemé­lyek október 24-től nyújthat­ták be támogatási kérelmeiket. Ezt követően a felhívást - a for­ráskeret kimerülése miatt - fel­függesztették. A mostani tájé­koztatás kitér rá: a beérkezett támogatási kérelmek előzetes értékelése során több esetben mesterséges körülmény meg­teremtésének gyanúja merült fel. Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár soron kívü­li vizsgálatot rendelt el. A „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-ha­tékonyságának elősegítése a feldolgozásban” című (mintegy 141 milliárd forint keretössze­gű) pályázatot november 30-án 24 órától függesztik fel. M. I. Mai, vagány és modern arculatot kapott a Szekszárdi borvidék A Szekszárdi borvidék pályá­zat révén választotta ki új arculatát. A friss és modern, de a hagyományokat is tisz­teletben tartó terv nyerte­sét a borvidék képviselői és a pályázatot lebonyolító ArtHungry.com által felkért zsűri közösen választotta ki. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu BUDAPEST-SZEKS2ÁRD A terve zők október 10. és 28. között dol­gozhattak az elképzeléseiken, majd azokat feltöltötték az Art- Hungry.com oldalára. Ezen ter­vek közül választotta ki a zsűri a nyertes pályaművet, illetve ez­zel párhuzamosan, sőt egészen november 20. éjfélig a közönség is szavazhatott a kedvencére. No­vember 21-én került sor a nyer­tes és a közönségdíjas kihirde­tésére, a díjak átadására a Hyg­­ge rendezvényhelyszínen tar­tott zártkörű eseményen, ahol a Szekszárdi borvidék borait is kóstolhatták a meghívottak. A győztes pályamunka (amelynek a díja 500.000 forint) nyertesei Lakosi Krisztián és Nagy Dániel lettek, akik a borvidékkel közö­sen dolgoznak tovább az új arcu­laton. A zsűri tagjai Auth Attila, a Magyar Képzőművészeti Egye­tem adjunktusa, Laki Eszter ter­vezőgrafikus, Tábori-Simon Jó­sé, az ArtHungry.com művé­szeti vezetője, valamint Eszter-Eszterbauer János szekszárdi borász (balról) a győztes pályázókkal a budapesti díjátadón A Lakosi Krisztián és Nagy Dániel által tervezett lógó palackborítón, címkén és kupakon Qto. is jól mutat bauer János borász, a Szekszár­di Borászok Céhének elnöke, if). Heimann Zoltán és ifj. Vida Pé­ter borászok voltak. A közönség­díjat, amely egy borkóstolóval és dűlőtúrával egybekötött hétvége a Szekszárdi borvidéken, Kun Bianka és Juhász Franciska kap­ták, akikre 170-en voksoltak az ArtHungry.com oldalán. Ifjabb Heimann Zoltán a Szekszárdi Borászok Céhének képviseletében így foglalta ösz­­sze, hogy miért is volt fontos a borvidék számára ez a pályázat: „A Szekszárdi borvidék kom­munikációjának egyik alapkö­ve ez az új arculat. Kerestük a jó felismerhetőséget, az időtál­lóságot, a letisztultságot: Lakosi Krisztián és Nagy Dániel mun­kája felelt meg a legjobban. A to­vábbi felelősségünk és felada­tunk az, hogy erre az arculatra építkezzünk: már készül a bor­vidéki térképünk, szeretnénk még ismertebbé tenni a szek­szárdi palackba töltött három borunkat, a bikavért, a kadar­kát és a kékfrankost.” A pályázat lebonyolításában részt vevő ArtHungry.com mű­vészeti vezetője, Tábori-Simon Jósé szerint jó döntés volt a nyílt pályáztatás: „Nagy örömünkre- a több mint 140 nevezés között- feltöltésre került sok minőségi pályamunka. A Szekszárdi bor­vidék végre egy mai, vagány és modern új arculatot kapott, jól azonosítható, erős logóvEd.” Harmincegyen adtak vert a PTE szekszárdi karán Segítség száz betegnek SZEKSZARD Az idén is nagy si­kerrel, egyúttal részvétei re­korddal zárult kedden a hagyo­mányos véradó nap a Pécsi Tu­dományegyetem Kultúratudo­mányi, Pedagógusképző és Vi­dékfejlesztési Karán. Közel két­szer annyian jelentkeztek vér­adásra, mint azt a szervezők, a Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete, Christián Anikó mesteroktató és a KPVK Hallga­tói Önkormányzata remélte. A három órán keresztül folyama­tosan zajló véradás során több, mint harmincán vettek részt a nemes adományozásban, amely­­lyel közel 100 beteg embertár­sunkon segíthetnek. Közülük ti-Önzetlen fiatalok zennegyen első véradók voltak. A szekszárdi kar a jogelőd intéz­mények közel három évtizedes hagyományát őrzi azzal, hogy évente két alkalommal, novem­berben és áprilisban is tartanak véradó napot. Az önzetlen segít­ségnyújtáson túl, akik vért ad­tak egyúttal erősítették a Pécsi Tudományegyetem pozícióit az országos felsőoktatási véradó versenyben. A X. OFVV győzte­se 2016-ban a Pécsi Tudomány­­egyetem lett. A három kategóri­ában zajló vetélkedésben a tíz­ezer feletti hallgatószámú intéz­mények közül a pécsi egyetem hallgatói, oktatói és dolgozói ad­ták a legtöbb vért. 1.1. AZON ORVOSA ÉN VAGYOK r£) Áí'r ?///// L GA»ZT#OENTFHOlÓOMM INTf/fT (/ V; DR. SUTO GABOR egyetemi tanár Belgyógyászati-, Immunológiai-, Rheumatológiai rendelés autoimmun betegségek, gyulladá­sos kórképek, izületi fájdalmak, izombetegségek kivizsgálása és kezelése. | BEJELENTKEZÉS: +36 20 264 3994 DR KIRÁLY ÁGNES - Gastroenterológia, Belgyógyászat Reflux betegség, hasmenés, székrekedés, nyelészavar, véres székletürítés, hasfájás, puffadás kivizsgálása és kezelése. Gyomor-, vastagbéltükrözés altatással/bódítással, kapszula­endoszkópos vizsgálat, anoszkópia, manometria, pH-impedancia vizsgálat, labor-, ultrahang, kilégzési tesztek, genetikai-, szűrővizsgálatok 3 munkanapon belül, indokolt esetben azonnal. BEJELENTKEZÉS: +36 30 443 5259 BÍZZA MAGÁT A NEMZETKÖZI SZÍNVONALÚ SZAKÉRTELEMRE! www.kiralygastroenterologia.hu 635 Pécs, Fácán dűlő 32 Elsősegély balzsam: kis bajokra hatalmas segítség! A feeling elsősegély balzsam egy 100%-ban természetes ter­mék. Ökológiai gazdálkodás­ból származó növényi olajok­kal: ligetszépe olaj, homoktö­vis olaj, csipkebogyó olaj. Válo­gatott, természetesen tiszta illó­olajokat tartalmaz mint az ext­ra levendula, az egyik legnép­szerűbb és legtöbbet kutatott il­lóolaj, kiegyensúlyozó, nyugta­tó, vírusölő, antiszeptikus, fris­sítő, és antibakteriális hatású. Kamilla illóolaj mely gyul­ladáscsökkentő, görcsoldó és nyugtató. A balzsamos szuhar erős antivirális, fáj­dalomcsillapító és elősegíti a sebgyógyulást. Az Új-Zé­­landi manuka (fehér tea­mirtusz) fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és fertőtle­nítőszer. Megrendelhető a 06- 72/412-565-ös telefonszámon tén a termék személyesen is át­vagy a www.feelingilloolaj.hu vehető a Tolnai Népújság hirde­­oldalon. Telefonos rendelés ese- tésfelvevő irodájában. HIRDETÉS Keringési probléma? Van megoldási Nashwan-Parasound • Görcsöl, fáj a lába, • csökkent a járási távolsága, • zsibbadnak, hidegek a lábai vagy a kezei, • memóriaproblémája van, • zúg a füle vagy szédül, • cukorbeteg, • magas a vérnyomása vagy ko­leszterinszintje, • dohányzik, • túlsúlyos, • családjában előfordult már ér­szűkület, • stresszes, mozgásszegény éle­tet él? Ha igen, ne várjon, vizsgál­tassa meg magát szakorvossal mindössze 3000 forinttért! I Kezelőcentrum ■ 1 -10 000 forint 1 ^ Érvényes: 2016.12. 31-ig j A Nashwan-Parasound eljá­rást már több mint 10 éve sike­resen használják Magyarorszá­gon. Mindössze 20 kezelés szük­séges a panaszok enyhítésére vagy megszüntetésére. Jelentkez­zen be és vizsgáltassa meg ma­gát mindössze 3000 íbrinttért no­vember 28-án vagy december 12- én Szekszárd, Mátyás király u. 8. szám alatti rendelőben! A kúra alapárából 30000 Ft kedvezmény jár! A kupon felmutatásával to­vábbi 10000 forint kedvezmény jár. További felvilágosítás és időpont-egyeztetés: www.med­­hungary.com vagy 06 72/551-714,06 30/265-9360,0620/327- 6835,0670/290-3216

Next

/
Thumbnails
Contents