Tolnai Népújság, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-17 / 270. szám

2016. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK Regisztráció után technikai azonosító számot kapnak Vannak megyék, ahol kataszt­rofális méreteket ölt a falopás. Tolna ebből a szempontból a „középmezőnyben” van, de itt is szükség van arra - különö­sen a téli hónapokban -, hogy az erdőgazdaságok, -tulajdono­sok a rendőrséggel karöltve el­lenőrizzék a környéket. Mauthner Ilona i lona. maut h ner@pa rt ner. med iaworks. hu TOLNA MEGYE - A Gyulaj Zrt. területén az idén lényegesen nem romlott a helyzet, és már ez is eredménynek számít - mondta Antii István, a cég ter­melési és kereskedelmi vezér­igazgató-helyettese. Kisebb té­teleket ugyan ellopnak, általá­ban annyit, amennyit bicikli­vel, kisebb járművel el tudnak vinni. Ahol kerítéssel védik az erdó't, ott nagyobb bizton­ságban van a fa. De a kerítés sem elég önmagában, őrző-vé­dő cégek is vigyázzák sok he­lyen az erdőt. A védekezést se­gíti, hogy a zrt. a tamási, paksi, dombóvári és bonyhádi rend­őrkapitányságokkal is együtt­működési megállapodást kö­tött. - Főleg az ágfát, kidőlt akácot viszik, de szerencsére szervezetten, nagyobb meny­­nyiségben, jó minőségű fát ed-Mától lehet regisztrálni az on­line EUTR nyilvántartási rend­szerbe. amely a NÉBIH webol­daláról érhető el. A nyilvántar­tásba minden olyan személy­nek és szervezetnek be kell je­lentkeznie, aki hazánk terüle­tén fát vagy faterméket hoz forgalomba, illetve ezekkel ke­reskedik. A nyilvántartásba vétel célja, hogy a faanya ke­reskedelmi láncba tartozó te­vékenységek, azok helyszí­nei, érintettjei beazonosítható­­ak legyenek. Az ügyfelek a re­gisztrációt követően úgyneve­zett technikai azonosító szá­mot kapnak, amit valamennyi dokumentumon fel kell majd tüntetniük. A NÉBIH felhívja az érintettek figyelmét, hogy a nyilvántartásba vételt 2017. ja­nuár 31-ig kell megtenni. Ezt követően a hatóság az ellenőr­zéseknél a technikai azonosító szám meglétét is vizsgálhatja. dig a szezonban még nem lop­tak el a területünkről - húzta alá Antii István. Országszerte összesen 2440 falopással összefüggő esetben kellett intézkednie a rendőr­ségnek a múlt évben, október végéig az Országos Rendőr-fő­kapitányság kommunikációs szolgálatának adatai szerint. A falopással „legfertőzöttebb” megyék listájának élén Bor­­■ sod-Abaúj-Zemplén áll, a leg­kevesebb fatolvajjal Győr-Mo­­son-Sopron megyében és Bu­dapesten találkoztak a járőrök, Tolna a középmezőnyben van. A múlt év végéig a rendőrök­nek összesen 3779 ügyben kel­lett közbeavatkozniuk a fatol vajok természetkárosítása mi­att. A falopások megelőzése ér­dekében a rendőrség a polgár­őrség mellett együttműködik a természetvédelmi őrökkel, erdővédelmi szolgálatokkal, hegyőrökkel, hivatásos vadá­szokkal, halászati őrökkel, ön­­kormányzati természetvédel­mi őrökkel, mezőőrökkel, va­lamint az erdészekkel. A rend­szeres őrjáratok a külterüle­teken és természetesen az er­dőkben zajlanak, különböző napszakokban. Antii István el­mondta, a településekhez közel eső vágásokat kiemelten őrzik. Hideggel jönnek a fatolvajok, egyszerre csak keveset lopnak Az erdők megkárosításának fő szezonja a hideg időjárás meg­érkezésekor, a fűtési idény ele­jén, a napokban kezdődött. A legveszélyeztetettebb a dél-du­nántúli és az északkelet-ma­gyarországi régió, de az ország egész területén jelen van ez a bűncselekménytípus. Az elkö­vetők egy része maga vágja ki a kiszemelt fákat, mások pe­dig az erdőkben felhalmozott, a legálisan kitermelt faanya­got dézsmálják meg. A tolva­jok általában egyszerre csak kisebb mennyiségű fát lopnak el, hogy az elkövetési érték a harmincezer forintos szabály­sértési értékhatár alatt marad­jon. Ezért tettenérés esetén ki­sebb pénzbüntetéssel megúsz­­szák a bűncselekményt. Ám naponta több szállítmányt is elvisznek az erdőből, így végül tetemes összegű kárt okoz­nak. Hazai termék Balázs László laszio.balazs@mediaworks.hu A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) el­lenőrei az egyik Tolna megyei húsboltban engedély nél­kül előállított, nem megfelelő higiéniai körülmények között tárolt, tiltott módon lefagyasztott, jelöletlen terméke­ket találtak. Szinte minden hónapra jut egy ilyen hír: péküzemek, köz­konyhák, húsüzemek akadnak fenn az ellenőrzéseken. A Né­bih videóiban - eléggé „tájidegen” az elosztószekrényre helye­zett kolbász - rendre feltűnik egy lógó is: Termőföldtől az asz­talig -, s közben pörögnek a filmfesztiválokra szánt horrorisz­­tikus képkockák rossz állagú húsokkal, kukacokkal. A szer­vezet a történetek elejével meg végével foglalkozik. Megbün­tetik a multit mert árulja a terméket, elveszik a legelőt attól, aki az állatot tartotta, filmezik az üzemet. De azt ritkán köz­ük, hogy ki a feldolgozó. Elek a gyanúperrel, hogy a magyar kisvállalkozások több­ségénél így készülnek a „finomságok.” A minőségromlás a gyenge fizetőképesség miatt kialakult árversenynek kö­szönhető, és annak, hogy az üzemekben dolgozók nem is­merik az élelmiszerbiztonsá­gi szabályokat. A legolcsóbb és legrosszabb alapanyagok­kal dolgoznak. A húsbiznisz a vásárlók pénztárcájára és egészségére megy. Szemléletváltásra lenne szükség, hogy az emberek olyan kéz­műves termékeket fogyasszanak, melyeket magas minőségi elvárásoknak eleget téve, a tömegtermékeknél légyegesen ki­sebb mennyiségben készítik. Mi, vásárlók tudnánk rákény­szeríteni a gyártókat jobb minőségre azzal, hogy nem vesszük meg az adalékokkal tömött selejtet. A szükség persze nagy úr: az akciós virsli 240 forintért komoly csábítás. Vegyészpalánták a plébánián SZEKSZÁRD Ismét a megyeszék­helyen találkoztak a jövő vegyé­szei, hiszen nyolcadik alkalom­mal rendezte meg a Szent József Iskolaközpont a Nagy szent Al­bert kémiai csapatversenyét a katolikus iskolák 8. osztályosai számára. A megmérettetésen háromtagú formációk vetélked­tek - tájékoztatott Szegedi De­zső kémiatanár. A rendezvény­nek most is a plébánia közösségi háza adott otthont, ahol a diákok kísérleti fordulókban és elmélet­ben is összemérték tudásukat. A versenyt a katolikus pedagó­giai intézet támogatta, és nagy segítséget jelentettek azok a la­boreszközök, melyeket a megyei kormányhivatal bocsátott a szer­vező intézmény rendelkezésére. A zsűri az első díjat a kapos­vári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Álta­lános Iskola NBA csapatának ítélte. Második lett a Szekszárdi Szent József iskolaközpont Ato­mok csapata, harmadik a tamási Béri Balogh Katolikus Gimnázi­um Bipilidin csapata lett. ATÜV Bt. különdíját a legkisebb telepü­lésről érkezett nagybaracskaiak kapták. B. K. Zajlik a kémiaverseny A játék a vásárlók pénztárcájára és egészségére megy Húsüzem: nem megfelelő higiéniai körülmények, tiltott módon lefagyasztott hús, jelöletlen termékek Bezárták a húsboltot, és elkobozták az árut TOLNA MEGYE Két megyében is, összesen négy helyszínen tar­tottak egy időben ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biz­tonsági Hivatal (Nébih) szak­emberei. Az ellenőrök az ak­ció során az egyik Tolna me­gyei húsboltban mintegy 1150 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból. A lefoglalt élelmiszerek többsége jelölet­len, nem nyomon követhető volt, de a szakemberek talál­tak engedély nélkül előállított élelmiszert is. Az egység mű­ködését azonnali hatállyal fel­függesztették. Ä Nébih sajtóosztályán meg­tudtuk, hogy az ellenőrök elő­zetes információgyűjtés alap-Káosz és kosz, szörnyű körülmények fogadták az ellenőröket ján, illegális húsforgalmazás és élelmiszer-előállítás gya­núja miatt tartottak egyszer­re két megyében, négy hely­színen ellenőrzést. Az akció során az egyik Tolna megyei kisebb településen lévő hús­boltban többek között enge­dély nélkül előállított, nem megfelelő higiéniai körülmé­nyek között tárolt, tiltott mó­don lefagyasztott, valamint je­löletlen termékeket is találtak a szakemberek. A húsboltból főzőkonyhákra és büfékbe is szállítottak húst és húskészítményeket. Az áru egy részét az üzlethez tartozó garázsban tárolták, ahol hús­darabolást és élelmiszer-elő­állítást is végeztek, noha a vállalkozó ehhez engedéllyel nem rendelkezett. Kérdésünkre a Nébih sajtó­­osztályán elmondták, az ellen­őrök összesen mintegy 1150 kilogramm élelmiszer forga­lomból történő kivonását és megsemmisítését rendelték el. A termékek között tőkehús, szalonna, darabolt baromfi és különböző húskészítmények is voltak. Az engedély nélkül vég­zett élelmiszer-előállítói tevé­kenységet a Nébih szakembe­rei azonnali hatállyal megtil­tották. Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagy­ságú bírság várható. M. I. Szabálytalanul lefagyasztott hús

Next

/
Thumbnails
Contents