Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-29 / 255. szám

A MEGYEI KÖRKÉP 2016. OKTÓBER 29., SZOMBAT Zöldség- és gyümölcs­­feldolgozót avattak LÁPAFŐ Zöldség és gyümölcs feldolgozó kisüzemet avattak nemrégiben Lápafőn. Az ün­nepségen Filczinger Ágnes, a Tolna Megyei Kormányhivatal Dombóvári Járási Hivatalának vezetője és Kirtyán Károly pol­gármester mondott köszöntőt. A faluvezető elmondta, hogy a kisüzemet a kultúrház egy er­re alkalmas helyiségében ala­kították ki a Start közmunka­program révén, önerőt is fel­használva. A feldolgozó jelen­leg három embernek ad mun­kát. Ők tizenkétféle savanyú­ságot, paradicsomlevet, papri­kakrémet állítanak elő, illetve kínálnak eladásra. Nemcsak a helyiek jelentik a célcsopor­tot, hanem éttermek számára is szeretnék értékesíteni a ter­mékeket. A kínálatban méz is szerepel, a jövőben pedig gyü­mölcslevek, szörpök, lekvárok készítését is tervezik. Hama­rosan egy mobil hűtőkamrával is bővül az üzem, így a primőr termékek tárolását is meg tud­ják majd oldani. H. E. Ismét várják az álomutas alkotásokat TOLNA MEGYfe Idén is meghir­dette „Álomút” című rajzpá­lyázatát a Magyar Közút Non­profit Zrt. A társaság általános iskolás gyermekek úthoz kap­csolódó témában készült raj­zait várja 2016. november 30- ig. Ilyen téma például a közle­kedés, az útépítés, az út és kör­nyezet kapcsolata, az úton lé­vők tájékoztatása, valamint az Útinform. A zsűri döntése sze­rinti öt kategórianyertes, vala­mint a közönségszavazás győz­tese egy-egy osztálykirándu­lást nyer a társaság kiskőrösi közúti múzeumába, Közép-Eu­­rópa legnagyobb úttörténe­­ti gyűjteményébe. Ezen felül a kategória győztesek művei a díjátadót követően egy éven keresztül láthatóak lesznek a társaság útellenőri autóin. Az osztálykirándulásokon túl 200 darab 5000 forint értékű aján­dékutalvány is gazdára talál. A részletes pályázati feltételek megtalálhatók a társaság hon­lapján. H. É. Revizorok lephetik el a piacokat TOLNA MEGYE A NAV megyei munkatársai a következő he­tekben fokozottan ellenőrzik a piacokon és a vásárcsarno­kokban árusítókat, hívta fel a figyelmet Mózsik Szilvia, a megyei adóhivatal sajtórefe­rense. A revizorok a nap bár­mely időszakában, munkana­pokon és hétvégén is vizsgál­hatják a nyugtaadást és az al­kalmazottak bejelentését, de sor kerülhet egyéb, például árukészlet eredetének ellen­őrzésére is. Az érintett adózói kör fokozott vizsgálatának el­sődleges célja a szabálytalan­kodók kiszűrése, valamint a vásárlók és a költségvetés ér­dekeinek védelme. NI. I. I. Béláról szólt a Vármegyeházi Esték előadója Ápoljuk a kultuszát Biztonság terén azonos az érzet és a valóság I. Béla hercegségéről, trón­ra kerüléséről és uralkodá­sáról tartott előadást Zsol­dos Attila történész, akadé­mikus a Vármegyeházi es­ték programsorozat kereté­ben Szekszárdon. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu SZEKSZÁRD L Béla Szekszárdon alapított apátságot, majd itt he­lyezték örök nyugalomra, ért­hető, hogy a városban nagy ha­gyományai vannak a kultusza ápolásának. - Nagyon jól van, hogy Szekszárdon ápolják I. Bé­la kultuszát, mert megérdem­li, feltehetően, ha több idő ju­tott volna neki, az egyik legna­gyobb magyar királyként gon­dolnánk rá - értékelte Árpád­házi királyunk munkásságát dr. Zsoldos Attila „A száműzött hercegből lett király -1. Béla és kora” című előadásában, amely a hallgatóság történelemben já­ratosabb tagjainak is tartoga­tott újdonságot. Tény, hogy a kora középko­ri történelem jóval több kér­dést vet fel, mint ahány válasz rendelkezésre áll, sok minden van, amit nem tudunk - mond­ta az akadémikus. Már a szü­letésével kapcsolatban is kér­dések vetődtek fel, hiszen csak annyit lehet róla tudni, hogy valamikor 1015 és 1020 között látta meg a napvilágot. A kró­nikás torzítások miatt sokáig az is kérdéses volt, hogy Vazul, vagy testvére, Szár László-e az édesapja. Előbbi Szent István­nal kialakult konfliktusa miatt nem volt szalonképes. Ma már bizonyos, hogy Levente, And­rás és Béla Vazul fiai voltak, és Cseh-, majd Lengyelország­ba menekültek. A két idősebb fivér tovább is utazott Oroszor­szágba, Béla viszont Lengyel­­országban „csinált karriert”, vitézségéért hercegnőt kapott feleségül. A testvérek talán nem is tér­tek volna haza, ha Péter nem bukik meg uralkodóként. A zűrzavaros időszakban Leven­tét és Andrást hívták haza a trónra. Kora alapján a pogány Levente lett volna az első szá­mú jelölt, de - ezt sem tudni, hogyan - életét vesztette. így a keresztény András lett a Király, aki Bélát is hazahívta, és ha­gyományt teremtve létrehozta öccse számára a hercegséget, amely az ország mintegy har­madát tette ki. Mindehhez elég széles jogkört is adott - többek között pénzverési jogot -, vala­mint még a korona várományo­sának is Bélát jelölte meg. A hercegséghez kapcsoló­dott az előadás egyik Szekszár­­dot talán leginkább érintő pont­ja. Zsoldos Attila rámutatott, hogy míg korábban azt feltéte­lezték, hogy a ducatus két köz­pontja Bihar és Nyitra volt már a kezdetektől, felvetése szerint több tény is arra utal, hogy Bé­la hercegsége idején Nyitra he­lyett még a Pécsi egyházme­gye lehetett az egyik központ. Többek között ezért alapított itt apátságot (a monostor hiva­talosnak vett 1061-es alapítási éve egyébként nem valós, csak ekkor említik először). Ez azt is jelenti, hogy a térség, így Szék-Ezért lehetünk büszkék I. Bélára Zsoldos Attila több érvet is fel­hozott amellett, hogy I. Béla megérdemli, hogy kultusza le­gyen. Abból, amit rövid uralko­dása alatt elért, arra lehet kö­vetkeztetni. hogy ha több idő ju­tott volna neki, nagyszerű ural­kodó lehetett volna. Rövid ideje alatt megpróbálta elsimítani az országban kialakult viszályokat, igyekezett a gazdaságot élén­kíteni. Szent László kivételével I. Béla az egyetlen olyan Árpád­házi király, akiről a krónikások egyöntetűen pozitívan emlékez­nek meg. Mivel a család másik ága kihalt, innentől az ő leszár­mazottja minden öt követő Ár­pád házi uralkodó. Az ö lánya volt Ilona, akiből Horvátország királynéja lett. és aki később behívta a belviszályok rendezé­sére I. Szent Lászlót a tenger­parti országba. Ez volt az alapja annak a perszonáluniónak, ami egészen 1918-ig kitartott. szárd jóval jelentősebb szerepet töltött be a 11. századi magyar történelemben, mint azt koráb­ban gondolták. András és Béla kapcsola­ta feltehetően az öröklés mi­att romlott meg. András a né­metekkel való - jó ideje prob­lémás - viszony rendezése ér­dekében fiát, Salamont elje­gyezte a német császár egyik lányával. Az így köttetett szö­vetség azonban nem sokat ért volna, ha nem a fiú lesz a ki­rály. Ezért András még életé­ben megkoronáztatta gyerme­két. Béla Lengyelországba me­nekült, majd visszatérve a ti­­szavárkonyi csatában legyőz­te Andrást, aki meg is halt. így 1060-ban Béla került a trónra, ezzel viszont újra kiélesedett a német konfliktus. Halála körülményei a legköz­ismertebbek, hiszen a történet­írók szerint 1063-ban Dömösön rászakadt a fa trónus. Felmerül­hetne persze a merénylet gya­núja, de valószínűbb, hogy egy­szerű baleset volt. TOLNA Az öt évvel ezelőttihez ké­pest csaknem a felére esett visz­­sza a bűncselekmények száma a Tolnai Rendőrőrs területén - derült ki a szerdai Tolnai járá­si közbiztonsági egyeztető fóru­mon. Csorba Szilárd c. r. alezre­des - márciustól megbízott őrs­parancsnok - elmondta: a bűn­­cselekmények száma jelentősen csökkent. Fadd-Domboriban pél­dául az idei turisztikai idényben egyetlen bűncselekmény sem jutott a rendőrség tudomására, pedig nem jellemző, hogy a sér­tettek ne jelentenék be azokat. A közlekedés terén is javult a hely­zet: idén eddig nem volt halálos baleset, súlyos sérüléssel járó is fele annyi, mint tavaly. Dr. Pilisi Gábor r. ezredes, szekszárdi rendőrkapitány ki­emelte: ezen eredményeket úgy sikerült elérni, hogy közben je­lentős rendőri erők - a tolnai őrsről is - rendszeresen teljesí­tenek szolgálatot a határon. Mol­nár Gábor r. ezredes, a megyei A polgármesterek megköszönték a rendőrség munkáját. rendőrfőkapitány bűnügyi he­lyettese kijelentette: nagyon elé­gedettek a tolnai őrs munkájá­val. A megyei helyzet is kedve­ző. - Az országban a Tolna me­gyei polgárok vannak a legbiz­tonságosabb helyzetben - fogal­mazott. Buda Bernadett c. r. őr­nagy a bűncselekmények meg­előzéséről beszélt - főként a diá­kokat és az időseket célzó prog­ramok kapcsán -, amelyek te­kintetében szintén a legjobbak között van a megye. János An­na, a Fehér Gyűrű Áldozatsegí­tő Egyesület részéről a súlyos balesetek, lopások, csalások ál­dozatainak nyújtott anyagi se­gítségnyújtásról szólt. Az egye­sület idén többek között egy bal­esetet szenvedett tolnai családot is támogatott. A járás jelenlévő polgármes­terei megköszönték a rendőrség munkáját. Fadd és Bogyiszló vezetője a körzeti megbízottak helyben történő szolgálatellátá­sának fontosságát hangsúlyoz­ta. Tolna polgármestere úgy fo­galmazott: a tolnaiak nem csak biztonságban érzik magukat, de úgy tűnik, biztonságban is vannak. S. K. A Paksi Képtár rendszeresen szervez köztéri akciókat a képzőművészet népszerűsítésére Különleges közeg inspirálja az alkotást PAKS Láthatóan remekül érez­ték magukat a gyerekek a vá­rosháza előtti Nagy rajzolá­son. Patamia Rosaria Madda­­lena Sara miután jókat mosoly­gott a neve elhangzása utáni - minden bizonnyal rendszeres - csodálkozáson készséggel mesélt arról, hogy mivel fogla­latoskodnak. - Rajzoltunk egy kacska vonalat, amit majd ki­festünk. Már kevertünk festé­ket. A narancssárgát én, a zöl­det a Bius. Kucsinka Bianka, azt is elárulta, hogy a Paksi Képtárba is el szokott menni és ott is részt szokott venni külön­féle foglalkozásokon. Azt már az intézmény mun­katársa, Stadler Krisztina mú-A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai örömmel merültek bele az alkotásba a városháza előtt zeumpedagógus mesélte el, hogy évente kétszer rendez a Paksi Képtár nagyobb szabású köztéri megmozdulást gyere­keknek, hogy a különleges kö­zeggel is inspirálja őket. E prog­ramok egyike a Nagy rajzolás, ami népszerű. A programjaikba igyekeznek minden intézményt bevonni, ezúttal a Balogh An­tal katolikus iskola és a II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola negyedikeseit hívták, fogadták. A téma a tudományok, jelesül a matematika és a képzőművé­szet kapcsolata volt. A szakmai munkát az Illyés Gyula Pedagó­gusképző Intézet tanára, Varga Rita vezette az iskola növendé­kei közreműködésével. Vida T.

Next

/
Thumbnails
Contents