Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-27 / 253. szám
2016. OKTOBER 27., CSÜTÖRTÖK Bőnyben egy 76 éves férfi rálőtt a házkutatásra kiérkezett nyomozókra, egy rendőr meghalt. Sajtóértesülések szerint az idős férfi a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezet alapítója. Őt pedig a rendőrök lőtték meg, jelenleg kórházban van. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BŐNY Gépkarabéllyal adott le öt-hat lövést Bőnyben egy idős férfi szerda reggel, és megölt egy 46 éves rendőr őrnagyot - közölte tegnap a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője Győrben. Keresztes Imre elmondta, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki a férfi házához, ahol még a bejutásuk előtt adott le lövéseket a tulajdonos. A rendőrök is használták a fegyvereiket. A főügyész közölte, a fejsérülést szenvedett rendőr, Pálvölgyi Péter életét semmilyen módon nem lehetett volna megmenteni. Az áldozatot hősi halottá nyüvánítottak és alezredessé léptették elő. Papp Károly, az országos rendőrfőkapitány elmondta, Pálvölgyi Péter 25 éve szolgált a rendőrség kötelékében, kiváló embert, kitűnő kollégát ismertek meg a személyében. „Egy 76 éve férfi lőtt a rendőrökre” - közölte a TEK vezetője. Hajdú lános elmondta, szerda reggel 8 óra után néhány perccel érkezett a TEK központi ügyeletére bejelentés sérült rendőrökről és tűzharcról. A fővárosból és Győrből is indítottak egységeket a bőnyi címre. Bejutottak a házba, de az elkövető bezárkózott, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli, aki a közelébe merészkedik. Közben elkezdtek tárgyalni vele, és akkor észlelték, hogy a lövöldöző is megsérült, egy golyó a testén eltalálta. Az idős férfi állapota romlott, így fegyverhasználat nélkül sikerült elfogni, majd miután a TEK sürgősségi orvosai a helyszínen stabilizálták állapotát, átadták a mentőknek, akik kórházba vitték. Az idős lövöldöző férfi, Györkös István a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szélsőséges, hungarista szervezet alapítója. Állítólag illegálisan tartott fegyvereket kerestek nála (vadászfegyverre volt engedélye). Az elkövető évekkel ezelőtt elvesztette egyik gyermekét egy lovas balesetben, azóta komoly problémái vannak, s többször volt összetűzése a helyi vadásztársasággal is. Györkös István még 1989- ben alapította meg a szervezetet (amely azóta már kettészakadt), a nemzetiszocializmus eszmeiségének terjesztése miatt társaival együtt 1994-ben letartóztatták, perbe is fogták és felfüggesztett börtönre ítélték. Tavaly novemberben két férfit terrorcselekmény előkészítése miatt tartóztattak le a terrorelhárítók (Györkös nem volt közöttük), a gyanú szerint Orbán Viktor kormányfő elleni támadásra készültek. Egyikük, az interneten fellelhető információk alapján a szervezethez állt közel. BELFÖLD-KULFOLD Orbán a lehető legnagyobb szigort várja el „Megrendüléssel értesültem a szolgálatteljesítés közben meggyilkolt rendőr haláláról. Az áldozat családjának őszinte együttérzésemet fejezem ki”- írta Orbán Viktor nyilatkozatában. A kormányfő leszögezte: elfogadhatatlan, hogy Magyarországon bárki bármilyen indítékkal a törvényesség és a rend fenntartóira támadjon, az ilyen cselekedetek elkövetőivel szemben a lehető legnagyobb szigorral és keménységgel kell fellépni. Nem az államfő rokona a tettes „A köztársasági elnök semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll a nevezett személlyel. Minden ezzel ellentétes információ valótlanságon alapul” - közölte tegnap a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az Atv.hu szerint ugyanis a Jobbik hivatalos hírportálja azt közölte (a cáfolat után az oldal elérhetetlenné vált), hogy az elkövető rokoni kapcsolatban áll az államfővel. Szolidaritásra kötelez 1956 STRASBOURG Martin Schulz, az Európai Parlament szocdem elnöke a tegnapi plenáris ülésén megemlékezve az ’56-os forradalomról arról beszélt, a szabadságért folytatott harc egy Európáért folytatott küzdelem volt, és az évtizedekkel későbbi „határnyitás bátorsága elképzelhetetlen lett volna nélküle”. így az Európai Parlamentnek feladata a szolidaritás vállalása Magyarországgal. MW Felmentő ítélet Sukoró-ügyben SZEGED Felmentette másodfokon a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot a sukorói kaszinóügyben az ítélőtábla. A vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletében nem történt bűncselekmény. Az ügyész fellebbezett. MW Erősebb Fidesz, gyengülő Jobbik BUDAPEST A teljes népességnél a Fidesz-KDNP támogatottsága július és október között 30-ról 32 százalékra, míg a pártválasztóknál 49-ről 54- re nőtt a Tárki felmérésében. A Jobbik népszerűsége 14- ről 10 százalékra, a pártválasztóknál 22-ről 17 százalékra csökkent. Az MSZP a pártválasztók körében 13 után 15 százalékon áll, míg a DK 6, az LMP 3, az Együtt 2, a PM 1 százalékot kapna. MW Boltzár: a KDNP újra kezdi BUDAPEST Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést tartalmaz az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt - közölte a Magyar Idők. A KDNP a független kereskedelmi szakszervezettel egyeztetett a javaslatról. Vezetőjük, Bubenkó Csaba elmondta, óriási a felháborodás a dolgozók körében, akikre azt kényszerítik, hogy november végéig vegyék ki az idei szabadságaikat. Decemberben ugyanis minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban. Aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mert a vállalatok kihasználják, hogy semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat. El akarják érni, hogy a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása után is biztosítva legyenek a szabad hétvégék és a méltányos munkakörülmények a jellemzően túlóráztatott munkavállalóknak. „Ha kell, az MSZP az emberekkel együtt újra meg fogja védeni a vasárnap szabad eltöltésének jogát” - közölték tegnap a szocialisták. Az MSZP hangsúlyozta, „ha a Fidesz ismét meg meri húzni, hogy bezáratja az üzleteket, akkor a kudarcba fulladt kvótanépszavazás után jövőre lesz egy érvényes és eredményes népszavazás is Magyarországon”. MW Hirdetés Enikő: Csodákat tesz a gyomorral és a hangszálakkal ez a gyógyvíz Nagymamájától örökölte a Salvust Détár Enikő igazi Salvus rajongó: esküszik erre a gyógyvízre akár megelőzésről, akár kezelendő panaszokról van szó. Palackozott Salvus gyógyvíz, Salvus Permet, és inhalátor: mindezek a kincsek ott lapulnak Détár Enikő otthonában, és a színésznő rendszeresen használja is őket.- Amióta eszemet tudom ismerem a Salvus gyógyvizet. Nagymamámnál mindig volt egy palackkal. Itta ha gyomorégés kínozta, de akkor is kortyolgatta ha kiadós, nehéz étel volt az asztalon, így segítette az emésztését. Néha belém erőltetett egy-egy pohárral, de gyerekként még nem értettem, miért jó ennyire ez a sós ízű víz - emlékezett vissza nevetve Enikő. - Persze akkor még nem voltam ilyen elkötelezett híve. Kamaszként aztán rájöttem, milyen hatásos a nagyi kedvenc itala. Mivel örököltem a rossz gyomrát, folytatom a családi hagyományt is, és az emésztésem Salvus vízzel segítem. Minden reggel kávéval kelek, ami csersav tartalmánál fogva nem túl jó az érzékeny gyomornak. Előtte azonban iszom egy keveset ebből a lúgos gyógyvízből; le is kopo-I gom, de régóta nem jönnek elő gyomorpanaszaim, élvezem a víz jótékony hatását. A gyomra mellett Énei a hangszálait is ezzel a gyógyvízzel tartja karban:- Amikor kezdő színész voltam, láttam, hogy az idősebb kollégák nemcsak iszogatják, hanem gargarizálnak is a Salvus-szal, hiszen régi, jól bevált módszer a hangszálak regenerálására - folytatta a színésznő.- Ha megerőltetem a hangom, akkor én is inhalálok a gyógyvízzel: csodákat tesz a hangszálaimmal. Ezen kívül - a színházak száraz levegője miatt - minden nap használom a Salvus gyógyvíz orr- és szájpermet változatát is. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható. * Tíz százalékkal emelnék a minimálbért BUDAPEST Kitart a több mint 10 százalékos minimálbér- és 16 százalékos garantált bérminimum-emelési követelése mellett a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), mert csak így érheti el a minimálbér nettó értéke 2018-ra a létminimum összegét (kontrázva a Munkástanácsok szerdai bejelentését, miszerint a közös szakszervezeti álláspont a 8 százalék lenne). A MASZSZ a tegnapi tárgyaláson is kétlépcsős emelést javasol: jövőre 10,5 százalékkal, 2018-ban pedig újabb 12 százalékkal növekedne a minimálbér. Támogatják a VOSZ járulék- és adóterhek csökkentésére irányuló javaslatát, feltéve ha ez nettó béremelést eredményez a munkavállalóknak. Az érdekvédők felszólítja a kormányt, fontolja meg az szja csökkentését, mert szerintük ez a leghatékonyabb módja a bérek felzárkóztatásának. Mindezek nélkül az egyre tragikusabb munkaerőhiányt sem lehet megszüntetni. Összegyűltek a szükséges aláírások az LMP kezdeményezésére (a Jobbik, az MSZP és független képviselők támogatásával) az Országgyűlésben a bérválságról és a munkaerőhiányról rendezendő politikai vitanaphoz. Az LMP társelnöke, Szél Bernadett kiemelte: ma a legégetőbb a bérválság okozta tömeges kivándorlás és a nyomában járó munkaerőhiány. MW *