Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-03 / 232. szám

2016. OKTÓBER 3., HÉTFŐ CSALÁD 11 Miért képtelenek sokan kialakítani egy normális viszonyt? Kapcsolatfóbiás férfiak A kapcsolatfóbiás férfi 7 ismérve Lángoló szerelemként kez­dődik, majd váratlanul véget ér az a kapcsolat, amelyben a férfi retteg a szerelemtől és az elköteleződéstől... Mediaworks/Fanny kozpnotiszerkeszeosg@medaiwkros.hu LÉLEKTAN Léteznek olyan fér­fiak, akik maguk sem tudják, merre tart az életük. Hogy lep­lezzék a bizonytalanságukat, megpróbálnak minél több nőt elcsábítani. Ezt az életmódot aztán szinte művészi szint­re emelik, a naiv hölgyek pe­dig, a nagy szerelemben bíz­va, önként és dalolva sétál­nak bele az illető csapdájába. Pár hét mámor után azonban megváltozik a férfi viselke­dése - majd egyszer csak el­tűnik. A nő persze ilyenkor, ahelyett, hogy arra gondolna, a másik egyszerűen retteg a kapcsolatoktól, mivel azt sem tudja, ő maga kicsoda, inkább azon rágódik, mi a baj vele, és mivel üldözte el ezt a csodás embert. Félelmek Ezekben a férfiakban álta­lában túl erős a megfelelé­si kényszer, amit a másik fél úgy él meg, hogy az ille­tő még a gondolatait is kita­lálja. Holott ez csak egyfajta játék, amivel elcsábíthatja a nőt. A hódítás az önigazolás-Lehengerlően vonzó. 2. Hamar jelzi a nőnek, hogy különlegesnek tartja, és még sosem találkozott hozzá fog­hatóval. 3, Ha van pénze, rengeteget költ a hölgyre, ha kevésbé te­hetős, akkor szokatlanul ro­mantikus randevúkat szervez. Noha elég meredek az elő­élete, ami a nőket illeti, még­is meggyőzi az új jelöltet, hogy vele minden más lesz. Sűrűn telefonál, azzal az in­dokkal, hogy „csak a hangodat akartam hallani”. 6. Érzékeny, és szidja goromba férfi társait. Irreálisan rövid idő, alig pár hét alatt szerelmet vall, elhitet­ve a nővel, hogy ők ketten egy­másnak vannak rendelve. hoz kell a férfinak, hogy el­higgye, képes megszerezni, amit akar. Egy idő után azon­ban fény derül az igazi személyisé­gére. A „kapcsolat­­fóbiások” gyak­ran nem tudják, kik is ők és való­jában mire vágynak. Ennek hátterében többnyire olyan problémák állnak, amelyek a gyerekkorban gyökereznek. A Casanova-szerű viselkedés célja nem más, mint a gondja­ik kompenzálása, illetve pa­lástolása. Ha egy férfi kép­telen egészséges kapcsolatot kialakítani egy nővel, akkor az többnyire annak tudható be, hogy még mindig betege­sen kötődik az édesanyjához, őt tekinti „A nő”-nek, esetleg még nem tette túl magát egy múltbéli nagy szerelmén. Sajnos ha egy nő egy ilyen emberrel alakít ki kapcsola­tot, kevés az esély arra, hogy a kedvéért megváltozzon. Ugyanis ehhez előbb fel kel­lene ismernie, hogy gondjai vannak, és a saját személyi­ségén kellene dolgoznia, a sa­ját problémáit megoldania, és megtalálni a helyét a világ­ban és a társadalomban. Miért én? Az a nő, aki ilyen férfit vonz be, általában nagyon elé­gedetlen, ezért, talán tudat alatt, olyan partnert keres, aki mellett igazán nőnek ér­zi magát. A má­siktól várja, hogy elhalmozza bó­kokkal, amelyek majd megerősítik az önbizalmát. Ennek tudható be az is, hogy miután véget ér a „kapcsolat”, saját magá­ban keresi a hibát, nem pedig a férfiban. HÍREK Megbetegít a veszekedés? KAMASZKOR Amerikai fejlő­déslélektani szakemberek szerint azok a serdülőkorú gyerekek, akik állandó csa­ládi veszekedések vagy erő­szak közepette élnek, gyak­rabban betegek, minta nyu­­godtabb körülmények között nevelkedő társaik. MW Ésszel frissítse a ruhatárát! KÖRNYEZETTUDATOSA hűvös idő beállta sokakat arra csá­bít, hogy beszerezzenek né­hány új ruhadarabot. A fe­leslegesen beszerzett dara­bok aztán gyorsan a szemét­be kerülnek, ami a környeze­tet is terheli. A Humusz Szö­vetség ezért azt tanácsolja, hogy körültekintően vásárol­junk, csak azt vegyük meg, ami valóban kell, keressük a second hand holmikat, az új­rahasznosított, úgynevezett retextil termékeket. MW Hizlaló házasság? KUTATÁS A Newcastle-i Egye­tem kutatói szerint házas­ságban a két nem evési szo­kásai általában kiegyenlítőd­nek: míg a férjek egészsége­sebben étkeznek, addig a fe­leségek gömbölyödni kezde­nek, mert több húst és na­gyobb adagokat kezdenek enni. Sőt, a nők a házasság során fellépő stresszhelyze­tekben gyakran menekülnek az evésbe. MW Gyerekkorban gyökerező problémák a háttérben HIRDETÉS A gyermeket sok stressz érheti otthon és a suliban Körömrágás: lelki zavar SZORONGÁS Természetesen nem kell minden körmét rágó gyerekkel rögtön szakember­hez rohanni, hiszen lehetséges, hogy ez mindössze rossz szo­kás. De ha csemetéje hónapokig mindennap rágja a körmét, és az nem képes megnőni, már ér­demes gyanakodni. A PROBLÉMA GYÖKERE A körömrágás legtöbbször gyerekeknél fordul elő. A szak­emberek azt mondják, a keze­lésében a legfontosabb a mö­göttes problémát megkeresni. Tapasztalatok szerint leggyak­rabban elfojtott agresszió okoz­za, amikor a kicsit stresszhely­zet éri otthon vagy az iskolában Ezt nem képes másként levezet­ni, mint hogy maga ellen fordít­ja. Szó szerint rágja magát! A szülők számára a legfonto­sabb tudnivaló: semmiképpen ne szidják le csemetéjüket, és ne büntessék viselkedése mi­att, mert szokásán önmagától képtelen változtatni. És ameny­­nyiben valóban komolyabb lel­ki zavar áll a háttérben, a tüneti kezelés nem segít. Mivel ha a kö­römrágást elhagyja a gyermek, valamilyen más stresszleveze­­tési formát talál, egyéb kénysze­res cselekedetet választ. Éppen ezért meg kell taní­tani a gyermeket a stressz he­lyes levezetésére, és fel kell fed­ni, majd megoldani a mögöttes zavart. Többféle gyakorlat létezik a cselekedet megváltoztatására. Gyerekeknek érdemes mesét olvasni. Felnőttek pedig legjob­ban az úgynevezett neuroling­­visztikus programozás segítsé­gével gyógyulhatnak meg. Eb­ben a módszerben a páciensnek el kell képzelnie azt a helyzetet, amikor rágja a körmét, majd azt is, amikor már megszabadult a szokásától, és a két képet egy­másra kell vetítenie. MW HIRDETÉS M MEG KERESSÜK MAGYARORSZAG m * 1.1 i > KEDVENC RECEPTJET! TOLTSD FEL KEDVENC RECEPTEDET ÉS NYERD MEG A RUSSELL HOBBS­­AJANDÉKCSOMAGOK EGYIKÉT VAGY A 2 ÉJSZAKÁS DANUBIUS WELLNESSÜDULÉST! MINDMEGETTE.HU MAGYARORSZÁG GASZTRORÉGIÓI Közép-Dunántúl Hozzávalók: 60 dkg burgonya, kb. 35 dkg liszt, 20 dkg juhtúró,TO dkg füstölt szalonna, 30 dkg tejföl, 2 db tojás Elkészítés: A meghámozott burgonyát finomra reszeljük, hozzáadjuk a tojásokat, majd beledolgozunk annyi lisztet, hogy galuska állagú tésztát kapjunk. Forrásban lévő, sós vízbe szaggatjuk,ésavte felszínérejöveteltől számított 2-3 percig főzzük a galuskákat. A szalonnát felkockázzuk, és száraz serpenyőben kiolvasztjuk a zsírját. Kiszed­jük a porcokét, és megforgatjuk a galuskákat a kisült zsíron. Rámorzsoljuk a juhtúrót, meglocsoljuk a tejföllel, végül a tetejére szórjuk a szalonnapörcöket, valamint a meghámozott, vékonyan felszeletelt Illa hagymát. Forrón tálaljuk. TÁJEGYSÉGEK RECEPTJEI A MINDMEGETTE.HU OLDALON Legyél a közösségünk tagja a facebook.com/mindmegette oldalon! MINDMEGETTE.HU V V t % *

Next

/
Thumbnails
Contents