Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-03 / 232. szám
g KÖZÉLET 2016. OKTÓBER 3., HÉTFŐ Minden politikai párt győzelemnek értékelte a népszavazást, amely nem hozott ötven százalékot meghaladó részvételt, de a nemek elsöprő többségét hozta NEM MONDTAK ELEGEN NEMET Lapzártánkkor biztosnak tűnt, hogy érvénytelen lesz a népszavazás, mivel 50 százalék alatt marad a részvétel. A részvételi arány változását követve már napközben minden párt a saját szája íze szerint vélekedett a voksolás várható eredményéről és annak következményeiről. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu NÉPSZAVAZÁS Este fél hatig a részvételi arány 39,88 százalék volt, míg 2008-ban a szociális népszavazáson 46,34. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, a testület vasárnap késő délutáni ülésén elmondta: valószínűleg 40 százalék fölött, de 50 százalék alatt lesz a részvétel a népszavazáson. Az előrejelzések ugyanakkor a nemek elsöprő többségét jelezték. Mint ismert: vasárnap reggel hat órakor kezdődött a voksolás az ország 10 331 szavazókörében az országos népszavazáson, este hét óráig valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt vártak az urnákhoz. Azt már a szavazás előtt tudni lehetett: a népszavazás érvényességéhez a külhoni magyar állampolgárok szavazataival együtt 4 136 440 érvényes szavazat szükséges. A népszavazásra feltett kérdés így szólt: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Kb. 3,2 millió nem A Nézőpont Intézet lapzártánk előtt pár perccel kiadott 1000 fős, reprezentatív mintán végzett felmérése alapján a részvételi arány körülbelül 45 százalékos lehet, ebből 95 százalék szavazhatott nemmel, ez 3,2 millió választópolgárt jelent. A felmérés nem mérte az érvénytelen voksokat, de a közvélemény-kutatási adatok szerint az arányuk is pár százalékra tehető. Az utolsó előtti, lapzártánk idején már tudható adatok szerint legtöbben Vas megyében szavaztak, fél hatkor 47,6 százalékos volt a részvétel, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 46,5 százalékos. Budapesten viszont csak a jogosultak 34,9 százaléka szavazott, azaz nem sikerült igazán megmozgatni a fővárosi szavazókat. Baranyában csak 37,1 százalék, míg Borsod megyében 37,8 százalékos volt a részvétel. Utóbbi megyék közös jellemzője, hogy itt az átlagnál erősebb az ellenzék. Erősebb volt viszont a részvétel a hagyományosan fideszes megyékben, Vasban, Győr-Moson-Sopronban és Zalában. Vagyis a migránskérdés nem rajzolta át a megszokott politikai törésvonalakat. S egy érdekesség: Brüsszelben 82,2 százalék volt a részvételi arány, a 714 regisztrált választópolgárból 587 adta le a voksát. Következmények Amennyiben nem érvényes a szavazás, a parlamentnek semmilyen jogi kötelezettsége nincs, nem kell új törvényt alkotnia. Ugyanakkor a Fidesz és a kormány vezetői már jelezték: a nemek többsége esetén is kötelezőnek érzik a törvényalkotást. Ez azt jelenti, hogy valamilyen törvény, esetleg alkotmánymódosítás így is következhet. Az alkotmánymódosításhoz viszont kétharmad kell, vagyis egy ellenzéki képviselő bevonása is szükséges. Ez a Jobbik támogatásával lehetséges. Gulyás Gergely Fidesz-alelnök már vasárnap délután azt mondta: „Politikai értelemben akkor is érvényes lesz a népszavazás, ha a részvételi arány nem haladja meg az 50 százalékot”. Az ellenzék várható kommunikációja viszont vélhetően az lesz, a népszavazás elbukott, mert a választópolgárok felét sem érdekelte. Az első reakciók Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a párt eredményváró rendezvényén azt mondta, „joggal mondhatjuk, hogy elsöprő győzelem ez mindazok számára, akik elutasítják a betelepítési kvótát, akik hisznek abban, hogy csak az erős nemzetállamok maradhatnak meg, és azoknak, akik hisznek a demokráciában és abban, hogy érdemes a választópolgárokhoz fordulni. Mindenkinek köszönettel tartozunk, aki részt vett ezen a népszavazáson. Rendkívüli megerősítés ez, kötelezőnek tekintjük magunkra nézve.” - tette hozzá. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerint a népszavazás nem volt több, mint egy húszmilliárd forintba kerülő közvélemény-kutatás, amelynek az eredményét előre lehetett tudni. Szerinte a Fidesz felelőtlenül belevitte Magyarországot egy hazárdjátékba, és ezt a játékot Orbán Viktor elveszítette. A Jobbik úgy látja: a miniszterelnök egyet tehet, hogy megválik posztjától. „Az arrogáns, pökhendi, olykor zsaroló kampányt sem lehet következmények nélkül hagyni” - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy a mai kudarc következményeit egyelőre felbecsülni sem lehet. A Jobbik abban érdekelt, hogy a kvóta semmilyen fajtája ne lépjen életbe. Hozzávetőleg érvényes eredményeket este 22 óra után ígért a választási iroda, így a bővebb értékelések és elemzések vélhetően hétfőre maradnak a politikusok és elemzők részéről. Pártok vezető politikusai egészen eltérően látták a vasárnapi népszavazás eredményét ORBÁN VIKTOR, FIDESZ: „Mindig jobb az érvényes népszavazás, mint az érvénytelen, de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen. Az alkotmánymódosítás lehetőségét nem zárom ki, de a legfontosabb, hogy a brüsszeli tárgyalásokon megfelelő eredményt érjek el egy megfelelő eredmény esetén.” A -A—. ■ A3 I 1 É SEMJEN ZSOLT, KDNP: „A szavazók nagy többsége támogatta Magyarország kormányát, így megkapta a politikai felhatalmazást a kormány, hogy megvédje Magyarországot a kötelező betelepítési kvótától. Ezzel a politikai felhatalmazással élni fogunk. A kormány keresztény alapon a migránsok irányába a karitasz, a migrációval szemben pedig az önvédelem eszméjével él majd. Az ország erején felül járul majd hozzá, hogy migránsok a saját földjükön élhessenek. A népszavazás következményeit mindenki viselni fogja generációkon keresztül.” VONAGABOR, JOBBIK: „A népszavazás érvényessége az egyetlen tét. Ha nem lesz érvényes a referendum, akkor több mint 10 milliárd forintot egy közvélemény-kutatásra költött el Magyarország, ebben az esetben Orbán Viktor miniszterelnöknek le kell mondania. Az érvénytelenség másik következménye, hogy az ország Brüsszel kezébe ad egy aduászt azzal, hogy nem utasította el a kvótákat. Ezért vettem részt és szavaztam nemmel. Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy szerencsésebb lett volna egy alaptörvény-módosítás, mint a referendum.” SZABÓ TÍMEA, PM: „Orbán Viktor miniszterelnök 11 milliárd forintba kerülő gyűlöletpolitikájának bukását jelenti a kvótarererendum alacsony részvételi aránya. Orbán Viktor embertelen és szívtelen kormánya megfog bukni. A PM a demokratikus ellenzék pártjaihoz fordul annak érdekében, hogy október 24-én kezdjék meg az előválasztások előkészítését. Az erőszakmentesség mellett a közös munka október üzenete - mondta Szabó Tímea a parlament előtt azon a tüntetésen, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság nem engedélyezett, mivel a szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani.” MOLNÁR GYULA, MSZP: „A rendszerváltozás óta eltelt időszak mélypontja volt ez a kampány, soha ilyen megtévesztő gyűlöletkampányt még nem folytattak. A népszavazás nem lett érvényes, nem lett eredményes, ami jó hír, de nem szeretnénk győzelmet ünnepelni, holnap nem lesz jobb az oktatás, vagy az egészségügy. Elvárjuk, a kormányzat se beszéljen sikerről, az alkotmányellenesen kiírt népszavazást ne tetőzzék azzal, hogy figyelmen kívül hagyják az érvényességi kritériumokat. A távolmaradás nem passzivitást fejezett ki, hanem tudatos politikai magatartás volt.” Martin Schulz: „Veszélyes játék“ BERLIN Elsősorban belpolitikai jellegűnek nevezte a magyarországi kvótanépszavazást az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke egy több német lapban megjelenő interjúban. Martin Schulz szerint a népszavazással Orbán Viktor meg akarja szilárdítani hatalmát, a magyar kormányfő „játékot űz az EU egyik alapelvéből: megkérdőjelezi az európai törvényalkotás jogszerűségét“, holott abban Magyarország is részt vett. Kiemelte, hogy Magyarországnak az uniós elosztási képlet alapján csupán mintegy 2000 menekültet kellene befogadnia, erről pedig „veszélyes játék“ népszavazást tartani. ROMA Angelino Alfano olasz belügyminiszter az II Messaggerónak a magyar népszavazásról azt mondta: tiszteletben kell tartani egy nép szuverenitását, de nem szabad megengedni, hogy egy nemzet közvéleménye befolyásolja a több száz millió lakosú EU-t. BELGRÁD A kvótanépszavazás eredményétől függetlenül változatlanok maradnak Szerbia és Magyarország, valamint Szerbia és az EU viszonyai - közölte tegnap Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszter. PRÁGA Európa kezdi megérteni, hogyha a menekültválság megoldása érdekében nem fog össze, akkor mindent elveszíthet - hangoztatta Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter. Kevés rendkívüli eset történt Néhány rendkívüli eset történt a szavazóhelyiségekben, de kirívó esemény nem zavarta meg a voksolást. Több helyütt rosszul lett a bizottság egyik tagja, őket szakszerű orvosi ellátásban részesítették. A főváros XV. kerületében reggel 8 órakor a szavazóhelyiség melletti közterületen gyanús csomagot találtak. Lezárták a helyiséget, amíg tűzszerészek átvizsgálták a táskát. Az egyik szegedi szavazókörben egy szavazó öltönyben és munkavédelmi sisakban, egy fúróval a kezében jelent meg, azzal a céllal, hogy „megfúrja” a népszavazást, miközben ezt videózzák. A helyszínen megakadályozták abban, hogy a tervét végrehajtsa, de azért így szavazott. Egy pesti szavazókörben pedig egy szavazó „Arafat-kendővel” a fején adta le szavazatát. különösebb bonyodalom nélkül. Egy másik helyen egy hölgy nem ment be a szavazófülkébe, inkább az asztalt használta, ahol fényképet készített a telefonjával a szavazólapról. Mikor ezt a szavazatszámláló bizottság szóvá tette, kiabálni kezdett, elkérte a két bizottsági tag nevét és azt mondta, feljelentést tesz ellenük. Jkbán Viktor: Mindenképpen beállnak a közjogi következmények, piszén vállaltuk a kérdésben foglalt ogi szabályozást