Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-20 / 247. szám

2016. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK Élő műsor Kvanduk Bence bence.kvanduk@partner.mediaworks.l Szépen lassan elfogynak azok az élmények, melyeket a sze­münkkel tapasztalunk meg. Nem azért, mert ilyennel nem találkozunk, hanem mert azonnal csak annyi jut eszünk­be, hogy ezt fel kell töltenünk az arckönyvre, előkapjuk a géni­usz mobilt, hogy felvegyük, csak éppen megtapasztalni felejt­jük el az elénk táruló látványt, csodát, érdekességet. Persze, lát­juk azt, ami elénk tárul, na de nem a valós képet figyeljük, csak azt, amit egy készülék állít össze nekü nk, és a kis képernyőjéről látjuk, ahelyett, hogy „szélessávban” élőben megtekintenénk azt. Persze nyilván lehetne úgy is filmezni, hogy közben nem a kijelzőt bámuljuk, ez keveseknek eszébe is jut, meg nyilván fon­tos megőrizni valahogyan az emléket, mint az volt az elmúlt év­tizedek során mindig is, csak a fényképezőgép eddig nem volt ilyen rendszerességgel a zsebünkben, így kénytelenek voltunk médiumokhoz fordul­ni, felvenni a híradóból, elten­ni az újság lapját, valahonnan, valakitől fotót szerezni. Nem támadni akarom ezzel az okos készülékeket, mert ter­mészetesen rengeteg hasznuk van a mindennapi életben, és az se baj, ha filmezünk, fotózunk, csak sokszor megfosztjuk magunkat attól az élménytől, amit valójában átélhetnénk. Például hányszor láthat az ember egy T54-es harckocsit Szek­­szárd belvárosában forgolódni. Persze, akárhányszor Facebo­­okon meg a Youtube-on, és még lehetne sorolni. Na de élőben? Nem sok lehetőségünk van rá, már ha azt a keveset sem pa­zaroljuk el arra, hogy ugyanúgy a kis kijelzőn figyeljük, mint amikor a vonaton, buszon zötykölődve el akarjuk valami ér­dekessel ütni az időt. Sokszor megfoszt­juk magunkat a valós élmény élvezetétől Elkészült az '56-os forradalmi életkép Szekszárdon a Luther téren, ahol korhű öltözékben mutatják be a fiataloknak, ér­deklődőknek, mindenkinek az összetűzések során használt fegyvereket, ágyúkat, harcko­csikat, egyéb járműveket. Kvanduk Bence bence.kvanduk@partner.mediaworks.hu SZEKSZÁRD Már a reggeli órák­ban elkezdték kialakítani a ba­rikádot a téren, sátrakat húz­tak fel, táblákat helyeztek ki. Negyed 10 körül aztán befu­tott a „sztárvendég” is, a T54-es harckocsi, mely előtt állva be­szélt Ács Rezső, Szekszárd pol­gármestere az emlékhétről, és a kétnapos, megelevenedett for­radalmi életkép céljáról. A városvezető elmondta, sze­rették volna közelebb hozni a fi­atalokhoz az '56-os eseménye­ket. Ezért rendezték be a Lut­her téren - melynek pikantériá­ja, hogy valamikor a szovjet hő­si emlékműnek adott helyet, és Felszabadulás térnek hívták - az élőképet, mellyel próbálják megjeleníteni az '56-os forradal­mat. A cél érdekében Magyaror­szág egyik utolsó mozgó T54-es harckocsiját is elhozatták.- A rendhagyó történelem­­órák keretében a diákok részvé­telével épül a barikád, így ők is részt vehetnek, saját kezükkel megtapasztalhatják, hogy mit jelentettek akkor az események - mondta a polgármester. - Bí­zom abban, hogy ez a hét, mely az ’56-os forradalom 60. évfor­dulója alkalmából kerül meg­rendezésre, valóban élővé te­szi a forradalmat, és nem csak a történelemkönyvekből fogják megtapasztalni, vagy megtud­ni a diákok azt, hogy mi történt Magyarországon, Budapesten. Folyamatosan filmvetítésekkel, kiállításokkal szeretnénk meg­mutatni a forradalmat, de úgy gondoltuk, akkor tudjuk való­jában megmutatni, a gyerekek számára is érthetővé tenni, ha élőképpé varázsoljuk itt a Lut­her teret, de lesz például szám­háború is, láthatják a járműve­ket, felmászhatnak rá. A nap során kihirdették „Az én ötvenhatom” embléműpá­­lyázat három díjazottját is, akik mind a Garay-gimnázium ta­nulói. Flarmadik helyezett Tá­­pai Anna lett, előtte Korsós Ger­gő végzett, a fődíjat pedig Tápai Zoltán érte el. A pályamunkák­ból kiállítást is nyitott a Babits Mihály Kulturális Központ. Nehéz volt az ágyú, még a polgármesternek is segítenie kellett Korhű ruházatban, veterán járművekkel érkeztek a szereplők A Leányvásár szépe díjat paksi lány nyerte DUNASZENTGYÖRGY Ismét rend­kívül pozitív élményekkel tért haza a Vadrózsa Népi Együt­tes a Pécsváradi Leányvásár­ról. Liszmájer Flenrikné, az együttes vezetője örömmel szá­molt be arról, hogy a háromszáz éves népszokást felelevenítő, egyébként fél évszázados múl­tú programon harmadszor vet­tek részt Ez azért megtisztelő számukra, mert a Vadrózsa Né­pi Együttes nem hagyományőr­ző csoport, a meghívottak több­ségével ellentétben. Ennek el­lenére ezúttal is mindkét szín­padon szerepeltek. Az együttes sárközi táncokat adott elő. Az elmúlt két alkalommal a csoport tagjai neveztek, még­pedig sikerrel a Pécsváradi Le­ányvásár Szépe, Felnőtt szépe és a Legszebb párja versenyek­re, és kétszer is első díjat nyer­tek. Ez idén megismétlődött an­nak ellenére, hogy a verseny nem esett egybe a fellépéssel a négynapos programon. Prókai Bianka párjával a szombati ver­senyen készült indulni, de eb­ben az évben a pároknak nem hirdettek mustrát, így egyedül nevezett. Két Pécsváradi Leány­­vásár Szépe díjat adtak, egyet annak, aki helyben, egyet an­nak, aki az interneten a legtöbb szavazatot kapta. Az egyébként Pakson élő Prókai Bianka ez utóbbit nyerte el. Vida T. Prókai Bianka HIRDETÉS Kérdezzen a közlekedésről! Ne csak olvassa, szerkessze is a Tolnai Népújságot! Tolnai Népújság www.teol.hu Ezúttal a közlekedésről kapcsolatban várjuk kérdéseiket, észrevételeiket. Keresse a teol.hu hírportálon a Mi legyen az újság? platformot, amely egyetlen, átlátható felületre gyűjti a témajavaslatokat, melyeket aztán szavazásra bocsátunk. A legtöbb szavazatot kapott témákat feldolgozzák újságíróink. Részletek: TEOL.HU HIRDETÉS----------------------­­- ^^nnoiF.tleiteKu Harminc napon keresztül | TrA^tÍasiFúQl^nyt.i mindennap kisorsoljuk egy előfizetőnket*, aki ajándékokkal megtöltött táskát kap. A nyertesek nevét mindennap közöljük a Tolnai Népújságban. Mai nyertesünk: Fülöp Pál (Harc) Tolnai Népújság MSI játékban az október hónapban éló előfizetéssel rendelkező vesznek részt. A játék 2016. október 1. és 31. kozott tart.

Next

/
Thumbnails
Contents