Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-19 / 246. szám
Dr. Zacher Gábor a gyermek | és a szülő kapcsolatáról ► 6 EGY PERCBEN Két negyed elég volt KOSÁRLABDA Három negyedet megnyerve viszonylag sima győzelmet aratott a Metal-Work Bonyhádi KSE férfi kosárcsapata hazai pályán a bajnoki címre is jó eséllyel pályázó MTK Törökbálint felett az NB l/B Nyugati csoportjában. ► 11 Kevés tejet iszunk ÉLETMÓD Gyerekek és felnőttek az ajánlottnál kevesebb tejet és tejterméket fogyasztanak a felmérések szerint. Mindeközben az országban millióhoz közelít a csontritkulásban érintettek száma, éppen ezért lenne nagyon fontos a legfőbb kalciumforrás fogyasztása. ► 2 Szükségből hobbi lett KÉZIMUNKA Évezredekig a szükség diktálta cselekedet volt a szabás-varrás, a kötés-horgolás, a hímzés, azaz a kézimunka. A ruházati-, illetve dekorációs textíliák nagyipari előállítását követően hobbi lett ezekből, és persze sokat változtak. ► 3 Mindenkit vár a budai Vár ÉLMÉNY Budapestre utazik a nemzeti ünnepre, vagy netán a következő hosszú hétvégét szeretné a fővárosban tölteni? Semmiképpen se hagyja ki a várnegyedet. Különleges hangulat és gasztronómai meglepetések is várják a látogatókat. ► 9 Jó reggelt! rtelme a létnek? Ki tudja, mi az, van-e egyáltalán, hol keressük? így ősszel mindig többet töprengek ezeken a kérdéseken. Kissé elszállt felettem az idő, hogy belássam, nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég, ha a lecsupaszított kertben szétnézünk, és még ekkor is találunk értelmes tevékenységet. Ilyen az ásás. Nézem az ütemes, jól időzített mozdulatokat, és megnyugszom. Semminek, soha nincs vége. Amíg egy ember képes felásni a kertjét októberben, remény is van, hit is van, hogy lesz folytatás. Nem olyan komplikált a világ, elég, ha józan eszünket követjük. Ha aratni akarunk, vetni is kell. Olyan földbe, ahol a mag képes kiserkenni, és nem öli meg a gaz. Ennyi a világ bölcsessége. Se több, se kevesebb. B. K. SZEKSZÁRD A Garay-gimnázium évek óta részvevője a Magyarországon és Erdélyben megrendezendő székelymagyar leány kosárlabdatornának. A mostani hatodik eseményen öt magyarországi gimnázium mellett öt er-Tízmilliárd volt a topkereset Fizethetnek a Ingatlanpiac: kitart a lendület TOLNA MEGYÉBEN is jól alakulnak az ingatlaneladások, növekedett a kereslet. A szakember véleménye szerint azért, mert több brókercégben megrendült a bizalom, ezért jobb beruházásnak véli a befektetők többsége az ingatlant. De a CSŐK bevezetése, a kedvező hitelkamat lehetősége is segíti az ingatlanpiac fellendülését. ► 4 MAGYARORSZAG Egyre többet keresnek a jól kereső magyarok, az átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a TOP-jövedelmek 2015-ben. A múlt évi adóbevallások szerint az első száz legmagasabb jövedelmet kimutató magánszemély összesen 130,5 milliárd forint jövedelmet vallott be, ami 23 százalékos növekedés 2014-eshez képest. Az első százba kerüléshez mintegy 500 milliót kellett keresni, ez 12 százalékkal haladja meg a 2014-es mértéket, de a legmagasabb jövedelem 2015-re megduplázódott. A legmagasabb jövedelmet bevalló magyar 9,8 milliárdos keresetről adott számot - osztalékként vette fel külföldön - tavalyelőtt a csúcsjövedelem 4,3 milliárd volt. ► 7 halászok, MAGYARORSZÁG Tíz éve megszerzett jogukat vesztették el a halászok és az öntözővíz-használók azzal, hogy újra kötelezővé vált a hónap elejétől az ún. vízkészlet-gazdálkodási járulék fizetése. Összességében több milliárdos terhet kellene kigazdálkodniuk a vízhasználóknak, a halászoknak, a növénytermesztőknek és a kertészeknek októbertől egy unikertészek ós rendelkezés miatt. A halászok levélben kértek segítséget az államfőtől. A díj bevezetés módját és a kiszámítását kifogásolják. De tudni kell, olyan uniós kötelezettségről van szó, melyet nem lehet megkerülni. Ha nem vezetik be, akkor a vidékfejlesztési program, illetve a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program lehívása is veszélybe kerülhet. ► 7 170 évvel ezelőtt adta első szekszárdi koncertjét Liszt Ferenc Jandó Jenő játszott Lisztet SZEKSZÁRD Liszt Ferenc, minden idők legnagyobb zongoraművésze 1846. október 18-án - báró Augusz Antal meghívásának eleget téve - tartott legendás hírű hangversenyt a Vármegyeháza dísztermében. A koncert 170. évfordulójának alkalmából két ünnepi fellépést rendeztek a jeles eseménynek helyt adó teremben. Jandó Jenő Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas érdemes zongoraművész két koncertet adott, délben a zeneiskola zongora tanszakra járó növendékei és a város ifjúsága, 19 órakor pedig a felnőtt közönség élvezhette a felcsendülő akkordokat. B. L. Jandó Jenő két emlékezetes koncertet adott tegnap Szekszárdon, az évforduló kapcsán Kevés gyenge pontja van a Ceglédnek SZEKSZÁRD Szabó Noémi másodedző szerint alig van gyenge pontja a Ceglédnek, de a női NB I ma esti meccsén azt a keveset nagyon szeretné megtalálni a KSC Szekszárd. Ha van csapat, amelyiknek a legyőzése presztízs a KSC számára, az a Cegléd. Az alföldiek csak az elmúlt szezonban négyszer törtek borsot a szekszárdi lányok orra alá, akik a két csapat öt egymás elleni összecsapásából csupán egyet tudtak megnyerni. De a KSC-nél azóta alapos változások történtek. A két szlovén légióssal megerősített együttes legutóbbi bajnokiján 21 ponttal (!) legyőzte a bajnoki címvédő Sopront is. ► 12 770865 603036 1 6 2 4 6 SZ E R K ESZTŐS ÉG: Entail: tolijjti.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Kvanduk Bence 74/511-5ÍQ TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP 14 10 Marad az eddigi borongós idő, komolyabb eső nem valószínű. Csütörtökön nap közben viszont egyre több helyen számíthatunk nagyobb esőkre. ► 10 ? Boldog névnapot kívánunk Nándor és Ferdinand nevű olvasóinknak! i 4 » I délyi iskola (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Nagyszalonta, Székelyudvarhely) kosárlabdacsapatai mérik össze ügyességüket. Október 15-én Csíkszeredán kezdődött a torna, a selejtező mérkőzéseivel tegnap a Garay sportcsarnokában folytatódott a megmérettetés. A résztvevőknek ugyan magyar az anyanyelve, de jól értik a kosárlabda nyelvét is. A meccseket Ács Rezső polgármester nyitotta meg. B. L.