Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-01 / 231. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2016. OKTÓBER 1., SZOMBAT HÍREK Hanga Ádám lett a csapatkapitány KOSÁRLABDA Hanga Ádám (képünkön) lett a spanyol bajnokságban legutóbb elődöntős Laboral Kutxa Vitoria csapatkapitánya. Klubja honlapjának beszámolója szerint csapattársai választották kapitánnyá a magyar játékost az új idény előtt, amely a Laboral Kutxa számára az Obradoiro Santiago de Compostela elleni, szombati mérkőzéssel kezdődik. A 27 éves Hanga 2013-ban igazolt jelenlegi klubjához, a legutóbbi szezonban a bajnokságban és az Euroligában is elődöntőig jutottak. R. G. Győztes decsi rajt az NB ll-ben SAKK A Decs 1990 második alakulata 7:5-ös győzelemmel kezdte a 2016/2017- es csapatbajnokságot. Az NB II Asztalos csoportjában szereplő sárköziek a Szentlőrincnél bizonyultak jobbnak a nyitányon. Ifjabb Balázs Imre, Figler János, Hölczl Attila, Majnay Péter és Hegedűs Dominik teljes pontot'szerzett, ifjabb Paszler József, Horváth Balázs, Forster Tamás és Barbarics Tamás fél-fél pontot tett bele a közösbe. A bajnokság október 9-én folytatódik, a Decs a Sárosd vendége lesz. R. G. Először kapott ki a Bonyhád Vasas ASZTALITENISZ Egy győzelem (Polgárdi 12:6) és egy döntetlen (Kanizsa 9:9) után a Mohácsi TE vendégeként ll:7-re kikapott a Bonyhád Vasas AC NB ll-es férficsapata. A völgységieknél Szőts Patrik, Rozina Gábor és Teleki István Zsolt két-két egyéni partit nyert, Balázs Ottó egy győzelmet aratott. A tabella harmadik helyén tanyázó Bonyhád tegnap a BVSC-Zugló III. vendége volt, az összecsapás lapzártánk után fejeződött be. R. G. Kezdődik a 2016/2017-es NB l-es női kosárlabda-bajnokság Szomszédvári rangadóval kezdi a 2016/2017-es NB l-es női bajnokság küzdelmeit az Atomerőmű-KSC Szekszárd, amely ma este a PEAC-Pécs vendége lesz (kezdés: 18 óra). Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Bizakodva várja a szezonrajtot a nyári szünetben átalakult, megerősödött (Éva Lisec és Maja Erkic személyében euroligás tapasztalattal rendelkező szlovén légiósok érkeztek) szekszárdi kosárcsapat. Djokics Zseljko, Szabó Noémi és Jánossy Csaba nagyon megdolgoztatta a keretet, amely edzőmeccseken, felkészülési tornákon is tesztelte felkészültségét. Jó előjel, hogy a zalai Göcsej Kupán és a saját rendezésű Sió Kupán is az első helyért csatázhatott ä KSC - éppen a PEAC-Pécs csapatával.- Több mint két hete erre a találkozóra készülünk - mondta Szabó Noémi másodedző. - A felkészülési időszakban háromszor is megmérkőztünk a PEAC-cal. Mindhárom meccset elveszítettük, az utolsó volt a legszorosabb, pedig akkor sem Jade Barber, sem Manty Mansaré nem léphetett pályára sérülés miatt. Rengeteget tanultunk ezekből a mérkőzésekből, úgy érzem, mentálisan nagyon jó állapotba kerültünk az elmúlt néhány napban. Kicsit nehezítette a felkészülésünket, hogy a Göcsej Kupán Bálint Réka combsérülést szenvedett, amiből nehezen épült fel, de reménykedünk benne, hogy az ő játékára is számíthatunk szombaton.- Nagyon jó csapattal fogunk találkozni, a mezőnyből jelenleg őket ismerjük a leginkább - folytatta Szabó Noémi. - Remek légiósaik, kiváló magyar játékosaik vannak. Köztük Juhász Dorka, aki az egyik legnagyobb hazai tehetség, de nekünk is itt van Studer Agnes és Gereben Lívia. Nekünk is remek légiósaink vannak, biztos vagyok benne, hogy izgalmas összecsapást vívunk. Nagyon remélem, hogy a két város közelsége miatt sokan buzdítanak majd bennünket. Nem titkolt célunk, hogy olyan kosár-9 Studer Agnes 10 Gereben Lívia 12 Mansaré Manty Anna 13 Bálint Réka 15 Sülé Gabriella 25 Maja Erkic (szlovén) 32 Jade Barber (amerikai) Djokics Zseljko vezetőedző Szabó Noémi másodedző Menetrend A KSC Szekszárd bajnoki mérkőzései 2016-ban. 1. forduló, október 1., szombat: PEAC-Pécs-Atomerőmű KSC Szekszárd 18. 2. forduló, október 7., péntek: Atomerőmű KSC Szekszárd-UNIQA Sopron 18.30. 3. forduló: az Atomerőmű KSC Szekszárd szabadnapos. 4. forduló, október 19., szerda: Atomerőmű KSC Szekszárd-VBW CEKK Cegléd 18.30.5. forduló, október 22., szombat: Aluinvent DVTK Miskolc-Atomerőmű KSC Szekszárd 18.30. 6. forduló, október 29., szombat: Atomerőmű KSC Szekszárd-ZTE NKK 18. 7. forduló, november 4., péntek: Vasas Akadémia-Atomerőmű KSC Szekszárd 18. November 13., vasárnap: Atomerőmű KSC Szekszárd-CMB Cargo UNI Győr 18. December 3., szombat: Atomerőmű KSC Szekszárd-PINKK Pécsi 424 18. December 10., szombat: MTK Budapest-Atomerőmű KSC Szekszárd 18. December 17., szombat: BEAC-Újbuda-Atomerőmű KSC Szekszárd 16. labdát játsszunk, ami a mécseseinkre lecsalogatja a közönséget. Már a Sió Kupán is rengetegen voltak, nem is emlékszem rá, hogy ilyen korábban előfordult-e valamikor. Azt szeretnénk, hogy amire eljön a karácsony, Szekszárdon telt ház legyen a meccseinken. A szurkolóknak látniuk, értékelniük kell, hogy a lányok mennyit dolgoznak. Szeretnénk, hogy újra régi fényében tündököljön a szekszárdi kosárlabda és a bor mellett a kosárlabda városa is legyünk a jövőben.- A Sió Kupa és a Göcsej Kupa döntőjét is a PEAC-cal játszottuk, de a bajnokság sokkal fontosabb - tekintett előre Theodoreán Alexandra, a KSC kapitánya. - Kellőképpen felkészített bennünket a szakmai stáb, győzni szeretnénk Pécsen. Ismerjük az ellenfelünket, nagyon jól tudjuk, hogy melyik játékosra kell összpontosítanunk, hogy kiket kell kikapcsolnunk a játékból ahhoz, hogy esélyünk legyen. A második helyezett Budafok ellen nem lesz könnyű dolga a Paksi FC második számú csapatának UFC: ki kell használni a hazai pálya előnyét! LABDARÚGÁS Ideálisabb ellenfelet nem is fogadhatna a Szekszárdi UFC az NB III-as focibajnokságban. Varga Balázs együttese vasárnap az utolsó előtti helyen álló Békéscsaba második számú együttesét látja vendégül. A szekszárdiak múlt vasárnap 1-1-re végeztek Pakson, a megyei rangadón, ami jónak mondható eredmény, különösen úgy, hogy a PFC-ben több visszajátszó (Szalai András, Laczkó Zsolt, Szakály Dénes, Jelena Richárd) is pályára lépett. Az UFC jól kezdett, az első húsz percben akár el is dönthette volna a pontok sorsát, de nem élt lehetőségeivel. A folytatásban kiegyenlített lett a meccs, a második félidőben már a PFC dominált (különösen a 71. perctől, Márton Erik kiállítása után), de gólt nem tudott szerezni. Erre a játékra alapozhatnak a szekszárdiak a viharsarkiak elleni meccsen. A rivális nem túl acélos, mindössze egyszer győzött a szezonban, igaz éppen legutóbb a Gyula ellen (1-0), de ez nem lehet mérvadó, s megidejni sem kell. A Szekszárd a megszerzett kilenc pontjából hetet hazai pályán szerzett - nagy az esélye, a hogy a találkozót követően tizenkettő álljon a gárda neve mellett. Varga Balázs az eltiltását töltő Márton Erikre nem számíthat. A paksiak pár napja még három pont-Nagy Ádám (jobbról), Kesztyűs Máté és Budai Dávid küzdelme tál többel álltak, mint az UFC, de aztán a versenybizottság törölte a Szigetszentmiklós ellen 1-0-ra megnyert meccsüket, mert az edzőpálya nem volt hitelesítve (a találkozót október 5-én újrajátsszák). Osztermájer Gábor együttesének nehéz dolga lesz holnap, hiszen a Budafok a második helyen áll az éllovas SZTK mögött, s hat forduló óta nem kapott ki. A Mórahalom elleni, múlt heti 3-3- as döntetlenjük azonban azt is mutatja, hogy egyáltalán nem kell tartani tőlük, az élvonalban szünet van, így akik bevethetők, azokat pályára is küldheti az NB I-es keretből az atomosok szakvezetője. Közép csoport, 9. forduló. A vasárnapi program: Szekszárdi UFC-Békéscsaba II15, Budafok-Paksi FC II15. R.G. NB III., Közép csoport, az állás 1. Sz.szentmiklós 7 7 0 0 21-2 21 2. Budafok 8 6 1 1 17-8’ 19 3. Dunaújváros 8 6 0 2 18-8 18 4. FTC II. 8 5 3 0 12-2 18 5. Pécsi MFC 8 5 1 2 13-7 16 6. Méhkerék 8 4 1 3 17-14 13 7. Dabas 8 3 2 3 11-10 11 8. Pénzügyőr 8 3 2 3 12-12 11 9. H.vásárhely 8 3 1 4 12-14 10 10. Szentlőrinc 8 3 1 4 11-16 10 11. Paksi FC 7 2 3 2 9-11 9 12. Szekszárd 8 2 3 3 6-9 9 13. Mórahalom 8 2 2 4 12-15 8 14. Gyula 8 2 1 5 5-8 7 15. Dunaharaszti 8 2 1 5 8-12 7 16. Dabas-Gyón 8 2 1 5 9-20 7 17. Békéscsaba 8 1 2 5 10-19 5 18. Komló 8 0 •1 7 6-22 1