Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-01 / 231. szám
2016. OKTÓBER 1., SZOMBAT INTERJÚ 11 Cseke Katinka játéknak fogja fel az életet. Úgy érzi: tizennégy szűk esztendő után most már jöhetnek a jó dolgok Imádja a hosszú hajú pasikat Lefogyott, kiegyensúlyozottabb, mint valaha, ám vannak még álmai Cseke Katinkának mind a magánélet, mind a szakma terén. De vajon hogyan fogja ezeket megvalósítani? Dobos Péter/hot! koEpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Miért vonzódsz ennyire a középkorhoz?- Nem tudom megmagyarázni, de ahogy visszaemlékszem, egész pici korom óta odavagyok ezért a korszakért. Történelemolasz szakra szerettem volna menni egyetemre. Akkor még azt sem tudtam, hogy a Színművészeti Főiskola van a világon. Vidéki lány vagyok, fogalmam sem volt róla, hogy a színészetet oktatják valahol. Leérettségiztem a vegyipari szakközépiskolában - ahová azért jártam, mert a legjobb barátnőm is oda jelentkezett -, de már harmadikban elkezdtem magántanárhoz járni történelemből. Aztán apám azt mondta: „Kati, rossz a szemed, ott annyi könyvet kell elolvasnod öt év alatt, hogy megpusztulsz. Olyan szakmát válassz, amelyben érezni kell. Legyél színésznő!”- Ezek szerint neki köszönheted, hogy színész lettél?- Azt mondta, színésznek születtem, olyan habitussal élek. Az osztály bohóca voltam, a tanárok réme. Olyan hőfokon égtem ötéves korom óta, hogy művészi pályára kellett mennem. De a történelem szeretete megmaradt. Például meghalok a hosszú hajú pasikért. A lovagkorért, az épületekért, a korhű filmekért.- Nem akarod újra megpróbálni azt a pályát?- Van egy hároméves történelem szak, ami direkt másoddiplomásoknak van kitalálva. Gondolkodom rajta, hogy kipróbálom magam. De most sok munkám van, hála istennek. így a tanulás csak egy álom. Rengeteget forgatok a Jóban Rosszban-nal, három utazó előadásban vagyok benne, plusz van egy kamasz gyerekem. Most a két szerelem - a pasi és a történelem - el van rakva egy másik fiókba.- De úgy látom, ettől még teljes az életed.- Fiatalnak, harmincasnak érzem magam, attól függetlenül, hogy negyvenöt éves vagyok, és úgy is élem az életem. Semmiről nem vagyok lemaradva csak azért, mert most nincs szerelem az életemben, hogy nincs pasim. Ez egy nyugodt időszak, tudok másra koncentrálni.- Hogy pihened ki magad a hatalmas hajtás mellett?- Most elmegyek egy hétre a barátaimmal, a barátaimhoz Mallorcára, aztán négy napra Milánóba a kislányommal. Szeretném ezt passzív pihenéssel tölteni, arra vágyom, hogy ne történjen semmi. Magamat ismerve félek, hogy ez nem így lesz.- Mivel tudod lekötni a gondolataidat?- Mozival. A lányommal, Pannával imádunk moziba járni.- Nem hiányzik, hogy te is szerepelj egy mozifilmben?- De, borzasztóan. Kapcsolatok, ismeretség kell ehhez, anélkül a válogatásig sem jutok el. Forgattam az Anyám és más futóbolondokban, azt imádtam, egészen sajátos az atmoszférája. Régi álmom, hogy akár csak statisztaként is, de szerepeljek egy amerikai filmben. Egy kis szerep jó lenne, mondjuk, egy keresztes lovagokról szóló filmben.- Miért nem jelentkezel a válogatásokra?- Soha nem tettem. Fatalista vagyok, nem hiszek a véletlenekben. Ha az a sorsom, hogy egy amerikai koprodukciós filmben szerepeljek, a lehetőség úgyis rám talál. Ha egy sarokban ülök, akkor is.- Eddig bejött, hogy a sorsra bíztad magad?- Mindig. Még a főiskola alatt forgatták a Tamás és Juli című filmet, ennek a válogatására hívták be az összes lányt az osztályból - kivéve engem. Még a fiúkat is meghallgatták. Talán nem voltam szimpatikus. Pindroch Csábival jártam akkor, és azt mondta, kísérjem el. Ellenkeztem. Addig fűzött, hogy végül beadtam a derekam. Kint ültem, aztán el kellett mennem a mosdóba. A rendező, Enyedi Ildikó és a mosdóhoz vezető folyosó között egy üvegfal volt. Meglátta, hogy ott elment egy vörös csaj, vagyis én, és végül engem választott. Az egész osztályból egyedül én forgathattam. Vannak eleve elrendelt dolgok.- Az életed egyéb területein is a sorsra hagyatkozol?- Most igen. Ha a mostani agyammal lennék húszéves, megkönnyíteném az életemet. Sokszor építek illúziókat. Aztán jeleket kapok a sorstól, hogy nem jó úton haladok, nem jó a pasi, átver, de még akkor is megyek tovább. És kapok még öt jelet, de továbbmenve jól beverem a fejem. Elájulok, összeesem.- Aztán könnyen talpra állsz?- Nem. A férjem után hét év kellett hozzá. Van bennem egy Cseke Katinka, aki szeret fájni. Az vagyok, aki csillogó szemmel beszél arról, hogy élete legrosszabb időszakát éli. A barátaim is azt mondják, hogy jól áll, amikor szenvedek, hogy ömlik belőlem az energia, szép vagyok tőle. Mostanra jöttem rá, hogy a fájdalmat is meg lehet állítani.- Sok csalódás ért?- Mióta élek, csalódáshegyeken megyek keresztül, de ezt magamnak okozom. Az első pillanatban tudom, hogy a pasi alkalmatlan lesz arra, hogy jó legyen nekünk együtt, mégis belemegyek. Valószínűleg a habitusom vonzza a rosszfiúkat.- De legalább tanulhatsz belőle.- Ezek a férfiak nagy tanítók. Hassine például. Mellette rengeteget tanultam magamról.- A lelki csalódások mellett egészségileg azért rendben vagy?- Eltekintve attól, hogy olyan pajzsmirigy-alulműködésem volt, hogy az orvos azt kérdezte, lesz-e, aki felneveli a gyerekemet, igen. Túl vagyok rajta. Azon is, hogy félig vak vagyok. Már játéknak fogom fel az életet. Kívülről nézem magam, és ettől minden megy.- A betegséged hogy derült ki?- A barátnőmet vizsgálták, az orvos rám nézett, és megkérdezte, miért ilyen vastag a nyakam. A vizsgálati eredményem hússzor volt magasabb a normális értéknél. Az orvos a praxisában nem látott ilyet. Szedtem hormont, teherbe estem a kislányommal, aztán tizennégy évig vergődtem a pajzsmirigyhormonommal, és most egy alternatív gyógyközpontban nyomkodják a reflexpontokat, és az helyrehozott.- Új életet kaptál.- Szeptembertől kaptam tíz olyan embert, akik segítenek. Eddig vagdostam a fejemet az üvegfalba, semmi nem ment. Nem volt pénzem, munkám, életem. Most pedig ahova nézek, mindenhol jó. Rengeteg munkám van, rengeteg pénzem, egészséges a gyerekem és én is, pasik akarnak engem, én döntöm el, hogy kivel igen és kivel nem. Tizennégy szűk esztendőm volt, most már jöhet a jó.- Akkor eljött az álmok ideje!- Szeretnék a Radnótiban, a Vígszínházban játszani, nagyjátékfilmben szerepelni. Biztos vagyok benne, hogy ezek az álmok is valóra fognak válni.- A fogyásod segíthet ebben?- Mindenképp. Lehet, hogy most hamarabb betesznek majd egy Három nővérbe. Kövéren nem ment volna. De ha még lefogyok tíz kilót, 70 kilóval, 170 centivel egy orosz nőnek be tudnak tenni.- Mitől fogytál?- Száz kiló voltam, és elegem lett! Elkezdtem spinningre járni az otthonom mellett lévő edzőterembe. Rákattantam. De a fogyás nem ment, az első öt hónapban tíz kilót fogytam csak. Amikor elkezdtem járni alternatív gyógykezelésekre, lementek rólam az ödémás vizek. Előbb a nyirokrendszer és az idegrendszer rendeződött. Az utolsó egy hónapban lement majdnem tíz kiló. Most 80 kiló vagyok, ez mínusz 20.- Volt olyan, hogy feladtad volna?- Milliószor. A 87 és a 92 kiló között három hónapig vergődtem. Azt mondtam, hogy befejeztem. De mentem tovább.- Étrendet változtattál?- Kevesebb szénhidrátot viszek be, de megeszem egy tábla csokit, ha úgy érzem. Az az én drogom. Ha mindenről leállók, és utána elkezdek enni, 15 kiló jön rám. Most, hogy a szervezetem tudja, hogy pizzát is kap, csokit is kap, nem fog viszszajönni, amit leadtam.- Most elégedett vagy?- Elégedett vagyok és boldog. Negyvenöt évesen nem olyan rossz, de szeretném, hogy ha egy hónap múlva visszamegyek a stúdióba, megint azt mondhassák a többiek, hogy de jól nézek ki!- Kapsz visszajelzéseket?- Folyton megállítanak az utcán, hogy milyen szép vagyok, a tévében mennyivel kövérebbnek és öregebbnek tűnök. Pasik, nők egyaránt bókolnak. Segít a következő tíz kilóban, hogy trendi kamasz srácok elmentek mellettem pár napja, és azt mondták: „Ez az a csaj a Jóban Rosszban-ból!” mire a másik: „Dehogy, az egy kövér nő!” Rájuk néztem, visszamosolyogtak, és ez jó.- Már csak egy zsánerednek megfelelő pasi kell.- így van. A hosszú hajú, középkorú, a falra késsel a szájukban felmászó pasik jelentkezését várnám. Névjegy CSEKE KATINKA 1971. szeptember 23-án született Budapesten. 1997-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Marton László osztályában. 2005-ben énekelt a harmadik Megasztárban, bekerült a szakmai zsűri által legjobbnak tartott 50 versenyző közé. 2010-ben Pepita Különdíjat kapott. 2013-b an a Nagy Duett című tv-músor győztese volt. A Jóban Rosszban című sorozatban Bodolai Böbét játssza. 4