Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-26 / 226. szám

2016. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ MEGYEI ■Sütötték, kenték, számolták | a palacsintát... rengetegen vettek részt a hatalmas munkában Mozgalmas volt a dunaföldvá­­riak számára az elmúlt hétvé­ge: megdöntötték a palacsinta­sütés világrekordját és megtar­tották hagyományosan látvá­nyos szüreti napjukat. Vida Tünde DUNAFÖLDVÁR A gigantikus palacsintasütés pénteken dél­előtt kezdődött a Duna-par­­ton felállított sátorban. Május­ban ugyanitt egy főpróbán bi­zonyították, nem lehetetlen, amire vállalkoztak. Horváth Irén, az ötletgazda néhány órá­val a kezdés után azt mondta, egyrészt nem hitt abban, hogy megvalósul, másrészt nem gondolta, hogy ez ilyen hatal­mas feladat. Ennek terhét ter­mészetesen nem kellett egye­dül viselnie, csatlakozott hoz­zá Kutiné Péter Ilona, Gurics Annamária, Majláthné Konrád Emília és Dobrovicsné Nagy Rita, így öten koordinálták a nem mindennapi vállalkozást, ami nemcsak Dunaföldvárt, hanem kis túlzással a fél or­szágot megmozgatta. Minder­ről római kori jelmezben be­szélt nekünk Horváth Irén. El­árulta, hogy éppen akkor érke­zett meg a dunaújvárosi tűzol­tóparancsnok és helyettes légi­onáriusnak öltözve annak ap­ropóján, hogy a palacsinta a római korból származik, ezért ő sem akart lemaradni. lőttek Budapestről, Balaton­ról, sőt még Kevermesről is, ahol az előző palacsintasüté­si rekord született. Annak ki­találója Gyenes Csaba plébá­nos nemcsak az Úr áldását kér­te a földváriak összefogásá­hoz, hanem még maga is tevő­legesen részt vett saját rekord­juk megdöntésében. Természe­tesen Horváth Zsolt polgármes­ter sem hiányzott a helyszínről, előbb még hivatali „színekben”, később munkatársaival együtt palacsintasütőt forgatva. Mint mondta, a rekordkísérlet mesz­­sze viszi a város hírnevét, de kö­zösségkovácsoló esemény is. Ez a közösség ezúttal jeles­re vizsgázott: szombaton reg­gel fél 6-kor ugyan elérték a tervezett negyvenezer darabot, mégsem bontottak sátrat, hogy azok se csalódjanak, akik reg­gelre, délelőttre érkeztek. Vé­gigdolgozták a 24 órát és hiva­talosan 48135 palacsintát sü­töttek meg. Mindezzel párhuzamosan el­kezdődött a szüreti fesztivál is, amelynek lovasokból és tánco­sokat szállító fogatokból, au­tókból álló menete ezúttal a piactérről indult el. A város két pontján csábították az ér­deklődőket utcatánccal az ap­­róbb-nagyobb táncosok látvá­nyos, szép műsorukkal, előbb a városközpontban, majd a kül­­végen perdültek táncra, eköz­ben a városháza mellett felál­lított rendezvénysátorban már a színpadi műsorok zajlottak. A közönség láthatta természe­tesen a helyi csoportokat, köz­tük az Ördögszekér Táncegyüt­test, a Löfan Mazsorettcsopor­­tot, valamint vendég fellépő­ket, köztük a szekszárdi Barti­­na együttest. Utcatánccal csábították az érdeklődőket, nézelődőket a felvonuláson részt vevő csoportok ||KÉP_3 Kérdések, válaszok * 1 Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu Sokat utaztam vonaton, főként ifjabb koromban, és min­dig csodálkoztam, milyen gyorsan és könnyen nyünak meg az emberek egymás előtt. Amikor a nagymamám­hoz igyekeztem Tokajba, a Keleti pályaudvarról alig értünk el Hatvanig, a fülke nyolc utasa már lelkesen társalgóit egymás­sal. Vadidegen emberek, akik életükben először találkoztak, or­vosi leleteket mutogattak, beszámoltak a házasságuk alakulá­sáról, a gyerekeikről, jellemezték viszonyukat az anyóssal, rész­letesen ecsetelték nehézségeiket, illetve pirulás nélkül, nyíltan beszéltek arról, hogyan és mit ügyeskednek a munkahelyükön. Természetesen elmondták hol laknak, mennyit keresnek, hova járnak nyaralni, egyszóval gyakorlatilag mindent. Ugyanezek az emberek azonban, ha mondjuk a szám­lálóbiztos tesz fel hasonló kér­déseket, hirtelen bezárkóznak, és nagyon nehezen, vagy egy­általán nem válaszolnak. Nem szívesen mondják meg, milyen vallást követnek, vagy milyen nemzetiséghez sorolják magukat. Nem akarják a munkájukat minősíteni, nem beszélnek a munkanélküliségről és nem szíve­sen nyilatkoznak a terveikről. Pedig ezeket a kérdéseket nem azért teszik fel, hogy bárkinek is a magánéletében vájkáljanak, hanem azért, hogy még részle­tesebb, még árnyaltabb képet kapjanak a társadalomról. Ennek a képnek alapján pedig döntések születnek. Például bizonyos tá­mogatások létét vagy mértékét attól függően állapítják meg, hogy a társadalom mekkora hányadát érinti. Ha valamiféle fals szemé­remérzet, indokolatlan röstelkedés miatt elakad az információ, a megoldást segítő döntést is hiába várja az állampolgár. Mindenkinek az az érdeke, hogy vála­szoljanak a kérdé­sekre Hét év után ítélték el a 15 éves gázolót SZEKSZÁRD Halálos közúti bal­eset gondatlan okozásának vét­sége miatt Szekszárdi lárási és Nyomozó Ügyészség szeptem­ber 16-án a Bonyhádi lárásbíró­­ság elé állította a 23 éves medi­nai férfit. A büntetlen előéletű vádlott 2009. júniusában, 15 évesen, jogosítvány nélkül egy Lada Samara típusú személygépko­csival Bonyhád közelében köz­lekedett. A járműben rajta kí­vül három fiú testvére foglalt helyet. A gépkocsival a Bony­­hád-Hidas vasútállomás felé ve­zető mellékútról szeretett vol­na a 6-os számú főúton áthalad­ni Dombóvár irányába, amikor az „Elsőbbségadás kötelező” jel­zőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a főúton Szekszárd felől Pécs irányába közlekedő motorosnak, akivel emiatt ösz­­szeütköztek, és motort vezető, 66 éves férfi az egyensúlyát el­veszítve az úttestre zuhant. A sértett a baleset során el­szenvedett nyakcsigolya-törés következtében a helyszínen éle­tét vesztette, a vádlott és két uta­sa könnyebben, míg a harmadik utasa súlyosan megsérült. A fia­talkorú vádlottat a nyomozó ha­tóság hosszú időn keresztül nem tudta gyanúsítottként kihallgat­ni, mivel külföldre menekült. A férfi több mint hét év elteltével, 2016. szeptember 15. napján tért vissza Magyarországra, amikor is a rendőrök őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A Szekszárdi lárási és Nyomozó Ügyészség a vádlottat gyorsított eljárásban már másnap bíróság elé állította. Az ügyészi indít­ványnak megfelelően a bíróság fiatalkorúak fogházában végre­hajtandó, próbaidőre felfüggesz­tett szabadságvesztésre és jár­művezetéstől eltiltásra ítélte a vádlottat, aki a próbaidő tarta­ma alatt pártfogó felügyelet alatt áll. Az ítélet a kihirdetését köve­tően jogerőre emelkedett, tájé­koztatta lapunkat dr. Páli Péter Tolna Megyei Főügyészség eseti sajtószóvivője. 1.1. Sokan öltöztek népviseletbe a szüreti felvonuláson Végigjárták a falut SZAKOS Szüreti felvonulás volt Szakcson. A menet a Tűzoltó­szertártól indult és az Egyesü­leti Házhoz érkezett meg. Útköz­ben hat állomást érintettek, ahol a lakók díszkapuval várták, sü­teménnyel, üdítővel kínálták a résztvevőket. Voltak köztük óvodások, valamint a szervező Szakcsi Hagyományőrző Egye­sület tagjai, de rajtuk kívül még sok fiatal öltözött ez alkalom­ból népviseletbe. A kapuk alatt Hollósy Boldizsár kisbíró rím­be szedve szavalta el a faluban történteket, a felvonulók táncot jártak a Harmonic Band zené­jére, illetve szakcsi népdalok is elhangzottak. A rendezvényt az önkormányzat támogatta. H. E. Hat állomáson járták el táncukat a felvonulás résztvevői HIRDETÉS KIA AUTÓ-HOF 7100 Szekszárd, Palánki út 1. T +36 (74) 529-885 F +36(74) 529-886 Úz«iv»r)yd§-t(>oya<íZtA<, (kornb-rwK!- 8.2 i/100 km. CO.-tuxjr.sátS* IU-W1 fj.'km MkkIwt tuerrMnyJm-togywiítftsi adat hí Európai Parlament és Tat;*?.* JlSMlXWiX remteleté-A* óiutiangban et.* tiiv«;«ii<ita:i javihagyoU tesiruiKtuS! siá:irazik modeík* rcVűtt- övszeSasonlHas céljáaől. A umtsíSatok rmm tartóiménak semmikjef) tjarantiát az acutf gépjármű való* f innyay-fogywsítását ifietóan •7 év! ISO 000 l+r. garancia örvénye-:- a: EU-taya:lam<J<ban • Norvég*. Svájc- triacií. Gibraltár területén A moce-lröiés garancia feltételeiről érdetíSdiőn a KIA -márka»erc-s» odfesekben Az innovatív gondolatok stílust teremtenek I Vadonatúj Kia Optima. Stílus és innováció. Az új Kia Optima kombi változatában komoly szerepet kapott a legújabb technológia, amely kiemelten az ön kényelmét szolgálja és a környezetével való kapcsolattartást is megkönnyít i. Ilyen a 360° os panoráma kamera és a praktikus, vezeték nélküli mobiltöltő. A fejlett biztonságtechnikára jó példa az autonóm vészfékrendszer (AEB) és a savtartó asszisztens (LKAS), így minden út alkalmával a technológia és a stílus bűvöletébe kerülhet. Szeretne még többet megtudni róla? Látogasson el a kia.com oldalra. »

Next

/
Thumbnails
Contents