Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-19 / 220. szám
2016. SZEPTEMBER 19., HÉTFŐ A fővárosban tanácskoztak a szakemberek a limfómáról SZEKSZÁRD-BUDAPEST Új ke zelések, sport, étrend a gyógyulásért címmel tartott konferenciát a Magyar Rákellenes Liga szeptember 15-én, a Limfóma Világnapján. Szikla József, a liga Szekszárdi Alapszervezetének elnöke elmondta, hogy többek között a limfómával diagnosztizált betegek életkilátásairól és életminőségéről tartottak előadásokat a szakemberek. A limfóma a nyirokrendszer sejtjeit, a fehérvérsejteket, vagy más néven limfocitákat érintő betegség. Limfóma esetén a limfociták rákos sejtekként kezdenek viselkedni, ellenőrizetlenül növekednek és osztódnak, illetve nem pusztulnak el kellő mértékben. A konferenciát Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkárságán rendezték. Szikla József mellett a szekszárdi delegációval tartott Andi György, aki szintén a Szekszárdi Alapszervezet tagja, illetve Regős Renáta megyei vezető mentőtiszt, továbbá a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot képviselte dr. Ackermann Zsuzsanna hivatalvezető és Boros Brigitta szóvivő. Szikla József hozzátette: mivel három szervezet tagjai voltak jelen az eseményen, így szélesebb körben tudják hasznosítani az ott elhangzottakat. H. E. fi MEGYEI KÖRKÉP Ne engedjük a nebulót tízórai helyett pénzzel az iskolába! A folyadékbevitel is nagyon fontos Nem mindegy, hogy engedjük el a gyereket iskolába: zsebpénzzel vagy tápláló tízóraival. A legfontosabb, hogy a főétkezések között is megfelelően táplálkozzon. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Még a gyakorlott szülőkben is felmerül a dilemma tanévkezdéskor: otthon csomagolt tízórait vagy zsebpénzt kapjon a gyerek? Több iskolában - ahol nincs büfé - marad a napközi vagy az otthoni szendvicsek. Impulzív vásárlást generálnak a kihelyezett Túró Rudi-automaták, látványhűtők. A tapasztalat az, hogy a gyerekek szívesen fogyasztják a termékeket, igazolva azt az alapvetést, hogy amit kiskereskedelmi szinten jól el lehet adni, azt más csatornán is érdemes eljuttatni a fogyasztókhoz. Az alsóbb osztályokban a szülők nemcsak a menzát fizetik be a gyerekeknek, hanem a napközit - tízórai, ebéd, uzsonna - is. Sok pedagógus panaszkodik, hogy hiába van befizetve a napközis tízórai, az sajnos sokszor a szemetesben végzi. A felsősöknél már megfordul az arány, mert legtöbben csak ebédet kérnek - vagy azt sem -, a tízórait pedig otthonról viszik, illetve vásárolják a büfében. Utóbbi sokkal egyszerűbb a szülők szemszögéből, viszont többe kerül. Ráadásul felveti a kérdést, hogy a vásárolt csoki, chips, üdítő mennyire tápláló és egészséges, mint a teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvics, gyümölcs.- Praktikus okok miatt inkább tízórait készítettem a gyerekeimnek - mondta Márta, aki két kamaszkorú lány édesanyja. - Megnyugtatott, ha reggel én csomagoltam nekik, mert akkor biztos voltam benne, hogy esznek az iskolában. Tudtam, hogy mit vitt a gyerekem a suliba - édességet, chipset, cukrot nem kellett vennie a zsebpénzéből. Az is szempont, hogy egészséges volt, amit csomagoltam, gyümölcsöt például mindig tettem nekik. Véleményem szerint ez változatosabb étrendet biztosított nekik, mintha az egyhangú édes péksüteményt, kakaós csigát vagy pizzás csigát ették volna minden nap. Az anyagi szempontok sem elhanyagolhatók, hiszen a büfében többe A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, hogy a gyerekek a főétkezések között is megfelelően táplálkozhassanak. Soha ne engedjük el reggeli nélkül a gyerekeket. Élelmiszer-biztonsági szempontból biztonságos ételeket csomagoljunk, mint például a nem édes péksütemények, kenyerek, jól átsült hússzeletek, a hűtést nem igénylő húskészítmények, a balesetmentesen nyitható konzervek, kemény sajtfélék és müzliszeletek. Fontos a megfelelő folyadékbevitel is, ezért mindig csomagoljunk innivalót is. használásáról szabadon dönthet. És persze senki sem születik megfontolt pénzügyi döntésekkel a tarsolyában. Hoszszú és nem könnyű munkával kell megtanítani gyermekünket arra, hogy a pénzzel kapcsolatban is megfontolt és észszerű döntéseket kell hoznia. pénzt, hol ennivalót kunyerál. Hallottunk már olyan esetről is, hogy erőszakkal veszik el a másik pénzét Sok szülő ódzkodik attól, hogy pénzt adjon a gyereknek, mondván, úgyis haszontalan dolgokra költené. A másik véglet ezzel szemben, amikor kontroll nélkül „tömik” pénzzel a gyereket. Mindkét vélemény képviselői egy nagyon fontos dolgot hagynak figyelmen kívül, azt, hogy ez legkevésbé a pénzről szól. Sokkal inkább a nevelésről. Meg kell tanítani a pénzzel bánni Ne szidjuk meg azonnal gyerekünket, ha az iskolai büfében szendvics és innivaló helyett rágcsálnivalót, csokoládét vesz, hiszen mégiscsak gyerek. Gyerek, aki örül a pénznek, amit addig csak édesapja és édesanyja kezében látott, de még inkább a lehetőségnek, hogy a pénz felkerült, mintha a boltban vettem volna meg ugyanazt a terméket. Van olyan szülő, aki naponta 350-400 forint zsebpénzt ad. A gyerekükre bízzák, hogy mire költi, csak az a feltétel, hogy tízóraira egyen valamit. Ez elég sok pénz (7500-8000 forint) havonta. Van, akik beérik 100-200 forinttal. Aztán olyan gyerek is van, aki az ebédpénzt nem fizeti be, és abból költekezik a büfében, ameddig kitart. Aki pedig nem kap zsebpénzt, az állandóan „tarhálja" a többieket, hol HIRDETÉS PUTTONYOS FESZTIVÁL T ty íig a n s Paks, Sárgödör tér Október 1. kapunyitás: 17.00 órakor pálinka házak borász sétány tócsni terasz retro party Előzenekarok: SupEF STEMS MÁSKÉPP Jegyelővétel: puttonyosfesztival.hu Támogató: OLCSÓ ENERGIA, TISZTA LEVEGŐ.