Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-01 / 205. szám
SPORT .11 2016. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Babos Tímea reménytelen helyzetből állt fel Haas ellen TENISZ A 31. helyen kiemelt Babos Tímea vert helyzetből fordítva jutott be a második fordulóba kedden az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A 23 éves magyar a 128 között a selejtezőből érkező osztrák Barbara Haasszal találkozott, aki 141. a világranglistán. A WTA-rangsorban 34. Babos hamar elhúzott 5:2-re, 20 éves ellenfele azonban sorozatban öt játékot nyerve hozta az egyórás nyitószettet. A folytatásban a magyar teniszező ismét eljutott 5:2-ig, ám ezúttal sikerült lezárnia a játszmát, így 1 óra 48 perc elteltével kezdődhetett a döntő szett. Ebben Haas 4:0-ra ellépett, és már veszni látszott a meccs, ám Babos bravúrral 6:5-re fordított, és kiszerválta a meccset, amely 2 óra 43 percig tartott. „Nagyon örülök, hogy valahogy sikerült nyernem és kiküzdenem ezt a meccset. Nagyon nehéz volt, hiszen az első játszmát 5:2-ről veszítettem el, a döntő szettben pedig 0:4 is volt... Persze voltak olyan dolgok, amelyek picit ellenem szóltak. Hiszen itt még sohasem nyertem egyesben mécsesét, most viszont kiemeltként olyan ellenfelem volt, akit le kellett győznöm. Ez nyomást jelentett, de mellettem szólt, hogy mégiscsak én vagyok a kiemelt. Ez a tudat pedig átsegített a holtpontokon” - fogalmazott Babos a meccs után. A második fordulóban a világranglista 165. helyezettje, a 24 éves holland Richel Hogenkamp lesz Babos ellenfele. R. G. Babos Tímea kiszenvedte A Tolna a második, a Szekszárd a harmadik helyen Biztató a formájuk ATolna-Mözsi FSE a második, a Szekszárdi Football Club a harmadik helyen végzett a hatodszor kiírt ELTE-BEAC Kupán, Budapesten. Mindkét megyei gárda formája biztató a két hét múlva rajtoló NB l.-es futsalszezon előtt. Rónai Gábor gabor.gabor@mediaworks.hu NŐI FUTSAL Másfél hónappal ezelőtt még az sem volt biztos, hogy lesz NB l.-es futsalcsapat Tolnán (mi több, a futsalcsapat fennmaradása is kétséges volt), ehhez képest most amiatt bánkódnak a tolna-mözsi FSE játékosai, hogy nem nyerték meg az ELTE-BEAC hagyományos tornáját (a csoportmeccseken simán lelépték a Hajdúböszörményt, de a fináléban nem volt szerencséjük). A letargiát, a szomorúságot felváltotta az öröm, a mosoly, s van is mire vidámnak, optimistának lenni. Azzal, hogy a Tolna-Mözs három ukrán játékost (Anna Shulha, Maria Poliscsuk, Anna Szidorenko) is leigazolt az Európa-hírű Belichanka csapatától, ráadásul Vladimir Kólók személyében nemcsak egy klubedzőt, de egyenesen az ukrán futsalválogatott kapitányát ültette le a kispadra, egy csapásra a hamarosan kezdődő NB I. bajnokesélyesévé lépett elő. Az ukrán futsal jóval a magyar előtt jár, s aki ismeri a sportágat, az tudja, hogy milyen komoly erősítést jelent három ilyen játékos egy csapatnak. A légiósok már a hétvégi kupán is bizonyítottak, a Tolna 19 góljából 13-at ők sze-' reztek. A tolnai csapat az elmúlt pár nap közös gyakorlásának köszönhetően egyre karakteresebb, nem csoda, hogy a lányok már nagyon várják a szezon kezdetét. Nagyon várják a szezon kezdetét Szekszárdon is, Micskó Márk együttese a legutóbbi idényben megszerzett bronzéremmel magasra tette a lécet, amit nem is szeretnének leverni. Azért, hogy hasonlóan sikeres legyen az idény az immáron Szekszárdi FC néven szereplő klubnál, alaposan megerősítették a keretet. Horváth Katalin, a szekszárdiak mesterlövésze bizonyult az ELTE-BEAC Kupa legjobbjának. Csapa ta négy mérkőzésén öt gól fűződött a nevéhez Eredmények az ELTE-BEAC Kupán A Szekszárdi FC eredményei, csoportmérkőzések: Szekszárdi FC-ELTE-BEAC 3-0 (Gól: Horváth K. 2, Szekér), Szekszárdi UFC-Airnergy 7-2 (Gól: Horváth K. 2. Buchmüller 2, Ganczer. Szekér, Fábián R.). Az elődöntőben: Szekszárdi FCHajdúböszörmény 1-1, büntetőkkel: 4-5 (Gól: Szekér). Helyosztó. a 3. helyért: Szekszárdi FC-ELTE-BEAC 5-0 (Goi: Horváth K„ Urbán. Ganczer. Buchmüller P„ Mausz R.). A Tolna-IVIözs eredményei, csoportmérkőzések: Tolna-Mózs-TFSE 5-0 (Gól: Shulha 3, Varga A., Bernhardt Barbara), Tolna-Mözs-Szt. Mihály 6-0 (Gól: Poliscsuk 3, Szidorenko 2. Shulha), Tolna-Mözs-Az előző idény legjobb edzőjének választott Micskó Márk a legutóbb a rivális Tolnát erősítő Buchmüller Petrával, Fábián Rebekával és Megyes Ágnessel is számolhat, de a tavalyi keretet is sikerült együtt tartani, köztük maradt a 2015/2016-os idény legjobb kapusának megválasztott Hargas Annamária is. A megyeszékhely csapata az elődöntőben ugyanúgy a Hajdúböszörménnyel mécseséit, mint a Tolna a döntőben, s ugyanúgy büntetőkkel maradt alul. A szekszárdiak számára szeptember 17-én kezdődik a szezon, az első meccsen az Árkád ETO-t fogadják. A nyitányon szabadnapos Tolna-Mözs egy héttel később, szeptember 24-én rajtol az Airnergy otthonában. HÍREK Torinóban kötött ki az angol kapus LABDARÚGÁS A Manchester Citynél mellőzötté vált Joe Hart (képen) kölcsönben a Serie A-s Torino együttesénél folytatja pályafutását. Az angol hálóőr tíz évig szolgált . a manchesteri klubnál, de a nyáron érkező Pép Guardiola nem számít a szolgálataira. Az utód a Barcelonától már korábban megérkezett, Claudio Bravo személyében. B. S. Kihagyja az egész idényt az irányító AMERIKAIFOCI Az egész sze zonra kidőlt súlyos térdsérülése miatt a tengerentúli profi bajnokságban (NFL) szereplő Minnesota Vikings irányítója, Teddy Bridgewater. Az MR-vizsgálatok kimutatták, hogy Bridgewater elülső keresztszalag-szakadást, valamint egyéb szerkezeti sérüléseket szenvedett. B. S. Véget érhet a 20.45-ös kezdés LABDARÚGÁS A megszokott, 20.45 órás kezdés helyett a 2018/2019-es szezontól 19, illetve 21 órakor indulhat útjára a labda a Bajnokok Ligájában, legalábbis német források szerint. A mérkőzések időbeli szétszórásával a televíziós bevételek emelkedését várják az illetékesek, hiszen így több találkozó kerülhetne élőben a képernyőre. A 2010-es módosítás óta - akkor tették át a döntőt szombatra - ez lenne a második változtatás. B. S. Idén ismét lesz Winter Classsic JÉGKORONG A magyar szövetség döntése értelmében ismét lesz Winter Classic-mérkőzés, amelyet a tervek szerint december 28. és 30. között rendeznek a fővárosi Városligeti Műjégpályán, ahol EBEL- és MÓL Liga-mérkőzéseket is rendeznének. B. S. Akár ötezer néző is lehet a Pécs-Fradin LABDARÚGÁS Ötezer néző is lehet az NB III-as bajnokság Közép csoportja jövő hétvégi rangadóján, a Pécsi MFCFerencváros II bajnoki találkozón. A szeptember 11-én 17.30-kor kezdődő meccsre a vendégszurkolók 1000 jegyet kapnak, de a hírek szerint jóval többen lesznek a zöld-fehér drukkerek, akik a pécsi szurkolók segítségével juthatnak be a stadionba. A baranyai klub nem emelt jegyárat, egységesen 500 forintért lehet majd megtekinteni a találkozót. Tavaly ősszel a Fradi emlékezetes meccset vívott Csepelen, akkor majdnem 11 ezer (!) néző volt a lelátókon. R. G. Megtartotta U12-es korosztályos válogatóját a Tolna Megyei Tehetségközpont Szerte a megyéből jöttek a tehetségek SZEKSZÁRD Idén tavasszal indult Bernd Storck szövetségi kapitány által létrehozott Tehetségközponti (TK) program, melynek keretei közt minden megyében egy, Budapesten, illetve Pest megyében területi, valamint elosztási elvek alapján kettő-kettő központot alakítottak ki. Tolna megyében a Szekszárdi UFC lett kijelölve, ahol augusztus 30-án, kedden tartották az U12-es korosztály válogatóját. Korábban a tavasz folyamán öt ilyen alkalmon vettek részt az U12-13-14-es korosztályú labdarúgók, és a nyár elején a program zárásaként, Kaposváron vett részt mind a három korosztály egy A 12 éves gyerekek mutathatták meg magukat Szekszárdon régiós tornán. A cél az volt, hogy az U14-es labdarúgókból kiválasszanak egy területi válogatottat, akik a régiókat képviselték az országos kiválasztón, Telkiben. Belőlük jelölték ki az U15-ÖS válogatott keretét.- Ma az U12-es korosztály kiválasztó edzését tartjuk, ahol különböző feladatokat végeznek a gyerekek - tájékoztatta lapunk Győrfi Péter az MLSZ Tolna megyei koordinátora - Egyéni képességeik, és játékuk megfigyelése mellett, egy úgynevezett agility tesztet végzünk még. A megye különböző pontjairól érkező 49 mezőnyjátékosból és 7 kapusból választjuk ki a 18+3 fős csapatot, illetve tartalék játékosokat is kijelölünk. Ez nem egy zárt keret, ebbe be is lehet kerülni. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a játékosok egyéni fejlődését. A kiválasztó után úgy folytatódik a program, hogy kéthetes rendszerben edzéseket tartunk az U12-nek, a U13-as és U14-es korosztálynak. Az A héten a két kisebb, a B héten a nagy korosztály végzi Bernd Storck által meghatározott edzés programot. Ezt egy öt fős stáb vezényli le, amibe két labdás, egy kapus, egy koordinációs edzőm illetve egy fizioterapeuta van. Jövő év nyarára várható, hogy a régiós válogatottak újra játsszanak - zárta Győrfi Péter. K. B. Hajdúböszörmény 3-0 (Gól: Shulha 2, Szidorenko). Az elődöntőben: Tolna-Mözs-ELTE-BEAC 4-1 (Gól: Varga A. 2. Poliscsuk, Berhardt Bernadett). A döntőben: Tolna-Mözs-Hajdúböszörmény 1-1. büntetőkkel: 4-5 (Gól: Szidorenko). A torna végeredménye: 1. Hajdúböszörményi TE, 2. Tolna-Mözs. 3. Szekszárdi FC. 4. ELTE-BEAC. 5. Airnergy. 6. TFSE. 7. Szt. Mihály FC. Különdíjasok. A torna legjobb játékosa: Horváth Kata (Szekszárdi FC). A torna legjobb kapusa: Torma Lilla (Hajdúböszörményi TE). A torna gólkirálynóje: Anna Shulha (Tolna Mözsi Futsal SE) 6 góllal.