Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-06 / 184. szám
2016. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT KITEKINTŐ g Révai Lilla szerint a Medina-szőlőhegyiek egy különleges szeretetközösség A bölcsek tisztességet örökölnek Értékmentő munkát végez Révai Lilla Medinán, melynek messze még a vége. Szőlőhegy történetét ugyanakkor feldolgozta, és a közelmúltban megosztotta eredményeit a település lakóival. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu MEDINA - Rendkívül fontosnak tartom a gyorsuló világunk gyorsan pusztuló értékeinek és az eltűnőben lévő paraszti kultúrák utókor számára történő feljegyzését, hogy megtudják: volt egy másfajta, boldogabb, közösségekkel teli, emberségesebb élet is - mondja Révai Lilla. Hozzáteszi, ekkor „az emberek a természet ritmusában, hitben és szeretetben éltek, mindenben segítették, támogatták egymást”. Szerencsére gyűjtőmunkájához, mely egyre szerteágazóbb, segítséget is kap, és mind többen tesznek bizonyságot jóindulatukról. A Medina-Szólőhegy története című munkát várhatóan idén év végén adja ki a medinai önkormányzat, melynél Révai Lilla kulturális referensként dolgozik. Ebben a gyűjtésben segítségére voltak a régi idők tanúi, név szerint Szabadi Istvánná, Kovács Istvánná, Kőszegi Mártonná, Vida Józsefné, Szabó Józsefné, Posztós Lajos, Révai István és Révfalvi Imréné. Külön kiemelte Fejős Györgynét, akinek sokat köszönhet, ő a rendszerezésben is részt vett. Azt is elmondta: a gyűjtés so-' rán sok bölcsességet tanult.- Hiszem, hogy a néhány oldalon összegyűjtött történet segít hozzájárulni a Medinaszőlőhegyiek azon megszolgált tisztességéhez, amelyet ez a követendő példát hátrahagyó kis közösség elnyert Teremtőjétől, hisz Isten tisztességet ad az őt szeretőknek - osztotta meg gondolatait a szőlőhegyiekkel nemrégiben az elszármazottak találkozóján. Lilla, akit a medinaiak „Irénkéznek”, úgy gondolja, hogy a szőlőhegyiek különleges szeretetközösség. - Az első adásvételi szerződés 1896 júliusából származik. Az akkori szőlőhegyiek többnyire cselédek voltak, akik először egy tanyát vásároltak itt szőlőterülettel, majd ahogy tudtak, apránként gyarapodtak - meséli. Saját életének jelenlegi szakaszé-Amióta visszatért Medinára^ Révai Lilla estéi szerves részét képezi a lenyugvó nap, a napszentület' csodálatos látványa j Munkája nagyon szerteágazó Mint már szó volt róla: Révai Lilla munkája nagyon szerteágazó. Életutakat ír össze, tankönyv összeállításában segít, és mindent gyűjt, ami Medina történelmével, kultúrájával kapcsolatos. Fiatal és diákévei egy részét Medinán és Szekszárdon töltötte, a diploma megszerzése után Ausztriában, majd Budapesten dolgozott. Aztán a főváros is szűkössé vált, Lilla tágasabb térre, levegőre, a saját faluja levegőjére vágyott. Itt olyan értékmentő munkát kapott, mely egyik legfontosabb életfeladata. Az efféle utat nem lehet elkerülni, de nem is érdemes letérni róla. hiszen sok örömöt jelent. Visszaemlékezések Medina-Szőlőhegy történetét a rendelkezésére álló dokumentumok, fényképek, nyomtatványok, elbeszélések, levéltári adatok, katonai térképek és a helyi közösség még élő tagjainak visszaemlékezései alapján írta - tudtuk meg Révai Lillától. Úgy gondolja: köszönet illeti azokat, akik ezt a munkát bármilyen módon támogatták, hisz róluk, az életükről, a történelmükről, szokásaikról és hitükről szól. Azt is elmondta már korábban munkájával kapcsolatban: „Úgy érzem, tartoztam ezzel a szülőfalumnak, hiszen annyi szépet adott nekem, otthont, szép gyermekkort, békét és nagyszerű embereket’. val kapcsolatban pedig azt, hogy 2013-ban költözött ha| za Medinára, és kezdte felújítani a nagyanyjától örö| költ 150 éves parasztházat. < Ezt a döntését, melyet sokkal inkább tekint isteni sugallatnak, nemhogy nem bánta meg, de azóta is élvezi a faluja levegőjét, csendjét, a természet ritmusát úgy, mint azt felmenői is tették. SZOMBAT MOZI Böicske: Terminátor (amerikai akciófilm), 20.30. Szekszárd: A kis kedvencek titkos élete (amerikai animációs családi film), 2D 15 óra és 3D 17 óra. Amikor kialszik a fény (amerikai horror), 19 óra. GRANIT FESZTIVÁL Mórágy Paintball mobil pálya, szórakoztató programok gyerekeknek, alkotóműhely a könyvtárban, kisállat bemutató 9 órától. Művelődési Ház: Stekly Zsuzsa zománcművész kiállításának megnyitója, 10 óra. Az Arany fakanál főzőverseny kezdése, 10 óra. Rally bemutató, 10.30. Habparti, 13 óra. Eredményhirdetések, 14 óra. Oláh Gergő koncertje, 14.30. Szórakoztató műsorok 15 órától. Fellép a Bátai Tamburazenekar, a Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes, a Bajmoki Néptáncegyüttes, a Cifra Harmonikazenekar, a Dunaszekcsői Fúvószenekar, a Bajmoki Modern Tánccsoport és a Best Street Team. „Gránit" Közösségi Ház: hagyományos ételek kóstolója, 17 óra. Kovács Kati koncertje, 19 óra. A Collins zenekar fellépése, 21 óra. Tűzijáték, 22 óra. POLGÁRŐR NAP Bátaszék Sportpálya: megnyitó, 10 óra. Best Street Team, 11 óra. A BSE Karate szakosztály bemutatója, 11.30. Gazsó Miklós bohóc, 12 óra. Pántlika zenekar, 13 óra. Bátaszéki Heimat Német Nemzetiségi Tánccsoport, 13.30. Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, 14 óra. Komlói Fekete Láng Együttes, 14.30. Versenyek: kispályás labdarúgás, légpuska lövő PROGRAMSOROLO verseny, sörivó verseny, férfi lábszépségverseny, kötélhúzás, hordódobás, főzőverseny. Eredményhirdetések 16.30- kor. Párhuzamosan futó programok: toborzó iroda, kutyás bemutató, rendőrségi technikai bemutató, tűzoltó bemutató, kézműves gyerekprogramok, népi fajátékok, légi bemutató. KIÁLLÍTÁS Szekszárd Művészetek Háza: Székács Zoltán Manifesztum című kiállítását Baky Péter festőművész nyitja meg, közreműködik a Szekszárd Jazz Quartet, 11 óra. NÉPMŰVÉSZÉT NAPJA Decs Faluház: népművészek bemutatója, kézműves foglalkozások, 14 óra. A helyi népművészek és kézművesek munkáit bemutató kiállítást Bognár Cecil nyitja meg, 15 óra. Népművészek emléktábláinak megkoszorúzása, emléktábla avatás, 15.30. Gálaműsor 18 órától, fellép a Decsi Hagyományőrző Férfikórus, a Csillagrózsa Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a Bogár István Hagyományőrző Egyesület, Sárpilis „Gerlice madár” Hagyományőrző Néptánc Egyesület, Szabó Fanni és Szabó Györgyi, Kereki Nótások, Szabó Sándor tárogatóművész, Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Néptáncegyüttes és a Pántlika zenekar. Tánchát a Pántlika zenekarral 19.30-tól. BÚCSÚ Kisdorog Szabadtéri programok a plébánia udvarán. Tájjellegű borok kóstolója kisdorogi vendégváró falatkákkal 18 órától. Szomora Zsolt és vonószenekara, 19 óra. Zenés mulatság az Iszkába zenekarral, 21 óra. VASARNAP MOZI Bölcske: Az én csontsovány nővérem (svéd film), 16 óra. Életem nagy szerelme (francia romantikus vígjáték), 18 óra. Terminátor (amerikai akciófilm), 20.30. Szekszárd: A kis kedvencek titkos élete (amerikai animációs családi film), 2D 15 óra és 3D 17 óra. Amikor kialszik a fény (amerikai horror), 19 óra. GRANIT FESZTIVÁL Mórágy Református templom: Rohmann Henrik emlékhangverseny Földesi Lajos hegedűművész és tanítványainak közreműködésével, 10 óra. EMLÉKNAP Kisdorog Szentmise a római katolikus templomban, 9.30. A Márton Áron élete és munkássága című kiállítás megnyitója a templom előtti téren, 10.30. Köszöntőt mond Potápi Árpád János, Nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Wigand István plébános, a Pécsi Egyházmegye német nemzetiségi referense. A kiállítást dr. Vencser László, gyergyóditrói születésű Márton Áron tanítvány, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció igazgatója nyitja meg, közreműködik a Kisdorogi Német Hagyományőrző Egyesület Énekkara, illetve Népdalkőre és a Pántlika tambura zenekar. „Népemért vállalom” - Zenemű Márton Áron tiszteletére a marosvásárhelyi Mustármag Énekegyüttes előadásában, 15 óra. Köszöntőt mond Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke. www.TEOL. h u A TOLNA MEGYEI ONLINE TE OLDALAD. TE OLVASOD Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Venter Mariannáé Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Finta Viktor Őt nap wif i nélkül, festői környezetben BOGYiSZLÖ A világtól némileg elzárva, festői környezetben, a Holt-Duna partján, a doromlási gátőrháznál táborozott öt napig huszonkét bogyiszlói általános iskolás a Bogyiszló Jövője Alapítvány szervezésében. Számítógép, wifi és tévé sem állt rendelkezésükre, mégsem unatkoztak, hiszen igazán gazdag, több szempontból is a régi időket idéző programot szervezett számukra a civil szervezet. Az éjszakai „rókavadászattól”, a lovagláson, a számháborúzáson, a biciklitúrán, a gemenci kisvasutazáson át a töltésoldali csúszdázásig sok mindent kipróbálhattak. Ellátogattak hozzájuk a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület tagjai is, akik régi játékokat, történeteket hoztak és együtt játszottak velük. Varga Annával, az ELTE ökológus-etnobiológus kutatójával (AGFORWARD) a Kasztói Őstölgyesbe látogattak el, ahol nem csak az öreg fákról tudhattak meg sok újat, de a legelőről és az őseiket ide fűző hagyományokról, szokásokról is. A szülők játékokkal, gyümölcsökkel, vagy épp szállítással segítették a táborozást, és együtt örültek a gyerekekkel. Az öt nap szinte egy szempillantás alatt tovatűnt. A tábortól és az alapítvány munkatársaitól a szülőkkel együtt egy nagy tábortüzes szalonnasütéssel búcsúztak. S. K. TRAFFIPAX 0400-0600 SZOMBAT 61-es főit 60. km 0500-0700 55-ös főút 120. km 0500-0700 6-os főút 113. km 0800-1100 |________ 6S-é» gjm.hu 09:00-1000 631-es út 2. km 0900-1130 M6 jót* 108. hm 09:15-1115 M6 jót* 164. km 0930-1130 ________________in 1100-1200 Szedres, Rákóczi u. 77. 1300-1530 M6 jót* 111 km 1300-1600 56-os főút 20. km 1330-1530 Nagydorog. Kossuth u. 108. 14:00-16:00 Pincehely. Kossuth u. 14. 1400-1500 Nagydorog, Kossuth u. 106. 1600-1900 M6 jobb 119. km 1630-1530 63-as főút 3 km 1630-2030 Szekszárd. Rákóczi u. 125 1700-1800 61-es főút 46. km 1700-1900 M6 bal 153. km 2100-2300 _______S6-ó»tőétl20ih» 2100-2300 Szekszárd, Tartsay u. 2. 2100-2300 6-os főút 120. km VASÁRNAP 0400-0600 65-ősfőút37.km 0500-0700 Várdomb. Kossutti u, 50 A. 0500-0700 6-os főút 113. km 08:00-1100 651-es főút 5. km 0900-1130 ________ MSbhlXh» 09:00-11:30 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 72. 0915-1115 M6 jót* 153. km 0930-1130 6-os főút 113. km 1000-1300 6-os főút 145 km 1300-1430 Tolna. Alkotmány u. 117. 1500-1530 M6 bel 113. km 1330-1530 6-os főút 107. km 1400-1600 61-es főút 46. km 1400-1700 1500-1630 Szekszárd, kasetyúsi u. 20. 6-os főút 127. km 1630-18:30 M6 bal 164. km 17:00-1500 Tamási. Belátó utca 3. 1700-18:30 6-oefóútl35km 17:30-1930 6-os főút 93. km 1800-2000 2100-2300 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 6-os főút 120. km 2100-0000 M6 bal 105 km 2130-2330 Várdomb Kossuth u. 50,;A. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 73 cm, Paks 239 cm, Dombori 290 cm, Árvízkapu 658 cm, Baja 380 cm. A Sió Palánknál 191 cm. A lósimogatást is élvezték a táborozó gyerekek