Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-30 / 203. szám
2016. AUGUSZTUS 30., KEDD SPORT .11 A németkériek tavaly június 6-a után nyertek ismét a megyei II. osztályban Játékos-edzővel a kapuban is győztek a nagymányokiak A Bátaapáti a 93. percben szerezte meg a győztes gólt a gerjeniek ellen, míg a Mórágy és a Fadd nem bírt egymással a megyei másodosztály Keleti csoportjának hétvégi fordulójában. Nyugaton a címvédő Nagymányok támadója, Bodó József négy góllal vette ki a részét csapata Pálfa elleni kiütéses győzelméből. A kisdorogiak Schiller Adrián három találatával vittek el egy pontot Simontornyáról. Balázs László, Berg Sándor tolnai.nepujsag@mediaworks.hu KELETI CSOPORT Sióagárdi SE-Madocsa SE 1-7 (1-2). Sióagárd, 110 néző. V.: Tamás L. (Pesti D., Váraljai). Sióagárd: Bálint Sz. - Audi, Tóth Attila, Sümegi Zs., Horváth P. - Győrfi G. (Sólyomvári, 54.), Vass, Orosz, Sági Gy. (Vajda, 75.) - Nagy M., Kovács J. Edző: Szabó Tibor. Madocsa: Müller - Araczki, Hahn, Kern, Magyar - Szakács, Rein, Éger, Vörös G. (Magyar T., 81.), Madár (Hosnyánszki T., 29.) - Bődé I. Edző: Böde Dániel. A hazaiak védekezési hibáit jól használta ki a vendégcsapat, amely így könnyű győzelmet aratott. Gól: Nagy M. (18.), illetve Szakács (4., 73., 89.), Böde I. (44., 49., 51.), Madár (61.). Jók: Bálint Sz., Orosz, Nagy M., illetve Müller, Éger, Szakács, Böde I. U19: 10-6. Bátaapáti SE-Gerjeni SK 4-3 (1-0). Bátaapáti, 100 néző. V.: Stefik (Szigeti, Szabó Sz.). Bátaapáti: Martinovics - Kalmár Zs., Csányi Cs., Tóth J., Torda (Kalmár F., 73.), Hesz, Révész, Babanics F., Babanics N. - Horváth Cs., Papp Z. Játékos-edző: Babanics Nándor. Gerjen: Mező - Holweiger, Tóth M., Stankovics, Tesényi (Bán T., 83.) - Nánai (Bán Z., 90.), Novák J., Kapitány, Schütz - Búzás G. (Bába, 84.), Szaktér M. (Bráz, 72.). Edző: Lacza Zsolt. A három pontot, ha nehezen is, de otthon tartotta a hazai együttes. Gól: Horváth Cs. (25.), Révész (65.), Babanics N. (84.), Hesz (93.), illetve Schütz (46.), Stankovics (49.), Szakter M. (57.). Kiállítva: Stankovics (88.). Jók: Hesz, Martinovics, illetve a vendégcsapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel. U19: 7-3. Kajdacsi SE-Dunaszentgyörgyi SE 2-4 (0-3). Kajdacs, 100 néző. V.: Farkas R. (Weitner, Orgován). Kajdacs: Takács L. (Vaczula, a szünetben) - Kapás, (Milák, 34.) Lengyel J. (Szeder B., 82.), Varga L., Király R. - Szendi A., Körösi, Gazdag, Simon B. (Lengyel R, 34.) - Farkas A. (Kasza, 82.), Szendi F. Edző: Kovács Dénes. Dunaszentgyörgy: Szintai (Berek, 75.) - László A., Káldi, Gamus, Józsa (Györgye, 55.) - Decsi, Szakter A. (Sólya, 73.), Major M. (Propszt, a szünetben), Szász T. (Molnár T., a szünetben) - Palló, Széperdei. Edző: Horváth László. Az első Orosz Tamás (balról) Hahn Jánoson próbál átjutni, kevés sikerrel. A vendég madocsaiak meg sem álltak hét gólig Sióagárdon és utolsó negyedórával nehéz mérkőzést nyerni. A találkozó tipikus esete volt a „magas lóról nagyot lehet esni" mondásnak. Gól: Gazdag (83.), Széperdei (85., öngól), illetve Szakter A. (31., 42.), Palló (26.), Széperdei (64.). Jók: Körösi, király R., illetve Szintai, Szakter A., Palló, Káldi. U19: 7-0. Fadd SE-Mórágyi SE 2-2 (1-1). Fadd, 200 néző. V.: Pekoli (Kiss G., Pesti D.). Fadd: Szálai Á. - Udovisits, Mausz, Körösi, Fehér K. (Vida T., 59., Nemes Á., 72.) - Horváth G. (Gerendái, a szünetben) Asztalos, Szatmári (Csányi 0., 19.), Gyenis D. - Horváth M. (Csibi, 59.), Gáncs. Edző: Gyenis Mihály. Mórágy: Hujbert - Fürst, Péter J., Lestár, Rozgonyi - Kőkuti, Berényi Sz., Löfli D. (Sárközi E., 77.), Tóth T. - Simon J., Tóth L. (Kovács J., 67.). Edző: Illés Béla. A küzdelmes mérkőzésen az utolsó percben rúgott góllal megérdemelten szerzett egy pontot az agresszíven játszó vendégcsapat. Gól: Udovisits (20.), Gyenis D. (77.), illetve Tóth L. (10.), Berényi Sz. (90.). Kiállítva: Gyenis D. (90.). Jók: Mausz, Gáncs, illetve Berényi Sz., Tóth L. U19: 3-2. Dunakömlődi SE-Németkéri SE 0-1 (0-1). Dunakömlőd, 100 néző. V.: Farkas R. (Frazon, Antal I.). Dunakömlőd: Bérdi - Jóni I., Szemes, Juhász V., Jóni K. - Horváth B., Oláh R. (Krémer, 68.), Poroszkai M. (Poroszkai J., 55.), Horváth J. (Mezei, 55.) - Szlucska, Búzás T. Edző: Szabó István. Németkér: Sági R. - Németh R., Kungl, Ruff, Csonka L. - Majoros G., Piszár M., Zsolnai, Orova - Szili (Csonka A., 86.), Lacza D. Edző: Rauth Mihály. Gyenge színvonalú és iramú találkozón a hazai csapat eddigi leggyengébb játékát nyújtva még pontot sem érdemelt volna. Gól: Piszár M. (17.). Jók: Bérdi, Jóni L, Szemes, illetve az egész vendégcsapat. U19: 23-0. A Bölcskei SE együttese szabadnapos volt. NYUGATI CSOPORT Bonyhád-Börzsöny SEAparhanti SE 2-0 (1-0). Bonyhád-Börzsöny, 100 néző. V.: Farkas F. (Horváth T., Kovalcsik). Bonyhád-Börzsöny: Ladányi - Sümegi I., Máté N., Loósz, ifj. Töttös L. - Gábori (Knipl, 42.), Rafai, Pongrácz B. (Zsók, 82.), Pintér L. (Pongrácz G., 86.) - Rétfalvi (Csobot, 66.), Fehér G. (Búzás M., 70.). Játékos-edző: ifj. Töttős László. Aparhant: Kóka - Lovász, Beszterczán, Müller, Rózsa (Deér, 86.) - Gyalog, Minker E. (Móricz, 64.), Dézsi J., Molnár N. (Sebestyén D., 54.) - Miklós L., Kajtár. Játékos-edzők: Minker Endre, Dézsi János. Rangadóhoz méltó küzdelemben, kiegyenlített mérkőzésen a kevés helyzettel a börzsönyiek gazdálkodtak jobban. Gól: Gábori (32.), Zsók (84.). Jók: Loósz vezérletével az egész hazai csapat, illetve Lovász, Beszterczán, Müller. U19: 2-0. Nagymányoki SE-Pálfai SE 8-1 (3-1). Nagymányok, 100 néző. V.: Kovács L. (Hálák, Piegl). Nagymányok: Czékmány B. (Maurszki, 63.) - Garai, Feik, Schmidt, Herger (Horváth G., 66.) - Lajos, Miklós T. (Wolf, 70.) Horváth B. (Kovács L., a szünetben), Köő R. - Bodó, Barabás Á. (Kovács K., 60.). Játékos-edző: Czékmány Bálint. Pálfa: Molnár P. - Branauer, Lindinger, Balogh T., Varga P.- Deres (Berek, 68.), Nagy K., Portikhegyi, Pleck - Fonyó, Szűcs M. (Pordány, 80.). Edző: Ignácz László. Ilyen arányban is megérdemelt hazai győzelem született a sportszerű vendégek ellen. Gól: Bodó (47., 57., 65., 72.), Horváth B. (24.), Miklós T. (44.), Barabás (45+1.), Lajos (85.), illetve Szűcs M. (45.). Jók: Herger, Bodó, Lajos, illetve Branauer, Portikhegyi. U19: elmaradt. KSE Zomba-Majosi SE II. 4-0 (2-0). Zomba, 50 néző. V.: Álló (Kovács L.). Zomba: Reitzi - Trautmann (Zsolnai, a szünetben), László, Farkas D., Mathesz (Hermann, 78.)- Csizmazia (Hackl, 76.), Selyem. Hosnyánszki Zs., Osztopányi (Misóczki, 78.) - Schäffler (Schäffler D., a szünetben), Hosnyánszki T. Játékos-edző: Hosnyánszki Zsolt. Majos: Rács - Pataki, Kaiser, Fazekas M., Erlich - Bajkai (Szilágyi M., 72.), Lőrincz, Nagy Á., Batta (Sohonyai, 83.) - Losonczi, Rupa (Sánta, 55.). Játékos-edző: Sántha Áron. Nem forgott veszélyben a zombaiak sikere a megfiatalított vendégcsapat ellen. Gól: Osztopányi (16.), Hosnyánszki T. (35.), Hosnyánszki Zs. (60.), Schäffler D. (83.). Jók: László, Farkas, Selyem, Hosnyánszki T., illetve Rács, Erlich, Lőrincz, Losonczi. U19: a Majos megye egyes. Simontornya-Kisdorog 3-3 (1-1). Simontornya, 100 néző. V.: Sipos L. (Antal, Horváth T.). Simontornya: Kovács J. - Jancski, Szálka, Szűcs I. (Romhányi, 54.), Papp T. (Sandó, 52.) -Győrfi Gábort (elöl) Rein Attila szorongatja, Éger László (hátul) figyel sa 1 Madocsa T 0 TT 12-3 S 2. Bátaapáti 3 2 1 0 9-3 7 3. D. szentgyörgy 2 2 0 0 8-2 6 4. Kajdacs 3 2 0 1 8-7 6 5. Mórágy 3 1 2 0 12-6 5 6. Fadd 3 1 1 1 9-4 4 7. Németkér 3 1 0 2 5-8 3 8. Bölcske 2 1 0 1 4-7 3 9. Gerjen 3 0 0 3 4-10 0 10. Dunakömlöd 3 0 0 3 5-13 0 11 Sióagárd 2 0 0 2 1-11 0 I Megyei II. osztály, Nyugati csoport 1. B.-Börzsöny 3 1 0 0 11-2 9 2. Nagymányok 2 2 0 0 12-3 6 3. Zomba 3 2 0 1 7-4 6 4. Kisdorog 3 1 1 1 8-8 4 5. Aparhant 3 1 1 1 6-7 4 6. Majos II. 3 1 0 2 8-11 3 7. Kaposszekcső 3 1 0 2 7-10 3 8. Simontornya 1 0 1 0 3-3 1 9. Döbrököz 2 0 1 1 4-7 1 10. Pálfa 3 0 0 3 2-13 0 Győré (Fung, 87.), Gergő, Szabó V., Szabó D. - Kovács L., Ambrus. Edző: Tóth Attila. Kisdorog: Kiss A. - Nagy K., Horváth R, Bordi, Pálinkás - Páli, Csöglei D., Palkó, Brunner (János, 83.) - Schiller A., Pálinkás G. (Csöglei G., 74.). Szakmai igazgató: Bőhm János. A szerencsével hadilábon álló hazaiak ellen pontott mentett a jól küzdő Kisdorog. Gól: Szabó D. (12.), Ambrus (54.), Romhányi (75.), illetve Schiller A. (45., 59., 62.). Jók: Romhányi, Szálka, Szabó D., illetve Kiss A., Schiller A., Horváth R, Palkó. U19: a mérkőzést szeptember 23-án (péntek) játsszák le. Kaposszekcső-Csikóstőttős KSE-Döbröközi KSE 4-1 (1-0). Csikóstőttős, 70 néző. V.: Fülöp A. (Juhász Cs., Szincsák). Kaposszekcső: Léber - Ács, Gulyás (Mihályi, 60.), Schott (Botos, 79.), Végh - Bojtos, Fehér A., Cser, Horváth R. (Laczkó, 47.) - Pál (Varga Stadler, 37.), Porció (Nagy R, 47.). Edző: Iván József. Döbrököz: Simon J. - Varga L. (Komora, 79.), Török G., Gillich, Greschner (Bencze, 70.) - Varga R., Kaposvölgyi (Fehér G., 73.), Török Cs., Keresztes P. - Dervalits, Keresztes M. Játékos-edző: Varga László. A végig domináló vendéglátó magabiztos játékkal sima győzelmet aratott. Gól: Végh P. (26., 79., 90.), Bojtos (61.), illetve Török Cs. (59.). Jók: Végh, Léber, Gulyás, illetve Török Cs. U19: elmaradt. Ez következik Megyei II. osztály, 4. forduló, Keleti csoport. Szeptember 3. (szombat): Dunaszentgyörgyi SE-Bátaapáti SE, Gerjeni SK-Dunakömlödi SE 16.30. Szeptember 4. (vasárnap): Németkéri SE-Fadd SE, Mórágyi SE-Sióagárdi SE, Madocsa SE-Bölcskei SE 16.30. A hétvégén a Kajdacsi SE szabadnapos lesz. Nyugati csoport. Szeptember 3.: Kaposszekcső-Csikóstőttős KSE-Simontornya TC, Pálfai SE-Kisdorogi FC 16.30. Szeptember 4.: B.-Börzsöny SE-Döbröközi KSE, Aparhanti SE-KSE Zomba 16.30. A Majosi SE II.Nagymányoki SE mérkőzést november 19-re (szombat) halasztották.