Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-26 / 200. szám
2016. AUGUSZTUS 26., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Uj vevőkkel és termékekkel A mi Mohácsunk Venter Marianna »v marianna.venter@mediaworks.hu SgSL _______ £86&S&Sk j88& Kerékpárosok járják végig az egykori magyar hadak útvonalát Érdtől Mohácsig, emlékezve és emlékeztetve arra a majd’ fél évezreddel ezelőtti csatára, amely megpecsételte az ország sorsát, s amelynek hatása a mai időkig érezhető. Ha jól belegondolunk, annak a csatának a veszteségei végzetesnek bizonyultak. Nem csak maga a csatavesztés ténye, hiszen hozzáértők szerint az Oszmán Birodalom irányából érkező hatalmas nyomást semmiképpen nem tudtuk volna megfékezni, előbb vagy utóbb elfoglalták volna az országot. Lehet hogy így van, de csatavesztés és csatavesztés között nagy lehet a különbség. Mert lehet méltósággal, erkölcsi fölénnyel csatát veszíteni, s így lendületet adni az ellenállásnak, az újraszerveződésnek, a visszavágásnak. Meg aztán ki tudja, talán Európa nyugati fele is felébredt volna, és rájön, mi mindentől menekül, ha besegít a magyaroknak. Mi volt ehelyett? Széthúzás, kicsinyes viták, gyermekes sérelmek azok részéről, akiknek kezében egy ország, egy nemzet sorsa volt. A tragikusan fiatalon elhunyt király, II. Lajos serege azért bocsátkozott hamarabb csatába, azért nem várta meg Szapolyai seregét, hogy ne kelljen osztozni a remélt hadizsákmányon. Hogy mi lett a vége, jól tudjuk: megosztott ország, folyamatos viszály és ármány, drasztikusan csökkenő lakosságszám, súlyos sarc. S ez már nem az első ilyen helyzet, ilyen következmény volt - például a tatárjáráskor azért nem küldtek hadat a földesurak, hogy így büntessék a jogaikat nyirbáló királyt -, és végigtekintve történelmünkön, sajnos úgy néz ki, hogy nem is az utolsó. A mohácsi csatának a következményei máig hatnak A vásár területére költözött a Gazsi Munkahelyeket hoznak létre, egyre több feladatot adnak a beszállítói lánc első és második körös tagjainak az autóipari cégek. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A magyar gazdaság zászlóshajója - a statisztikai számok tükrében is - a járműipar. Egyre erősebb számokat produkál a hazai autógyártás. A 2015-ös rekordbevételű év után 2016-ban dinamikusan növekszik a szektor alkalmazottainak száma, amely rendkívül jó előjel az idei bevételek tekintetében is - áll az Opten Kft. közleményében. Az autógyártás árbevétele 2015-ben 6800 milliárd Ft volt, amely 8,7 százalékkal magasabb az előző évinél, az alkalmazotti létszám pedig hónapról hónapra növekszik. 2016 augusztusában a szektor alkalmazottainak száma 87 ezer fő volt, ami szintén 8,7 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A szektor a multinacionális nagyvállalatoknak köszönhetően rendkívül koncentrált, a top 10 cég adja a teljes árbevétel közel 75 százalékát. Az ágazat a cégek számát tekintve kicsinek számít, mindössze 506 cég működik jelenleg ezen a területen. A 20 legnagyobb magyarországi autóipari beruházás listáját a Mercedes-Benz Manufacturing Kft. vezeti, 185 milliárd forint befektetésével bővíti tevékenységét. Az ágazat gyorsan fejlődik, ezt mutatja az a tény is, hogy az általános ten-K + f+i A beszállítói piramis csúcsán lévő cégek egyre intenzívebben delegálják az alsó szintek felé az innovációs folyamatokat. Hazánk az elmúlt években nem csupán összeszerelő üzemként működött a járműgyártás esetében, egyre nagyobb szerepet kapott a kutatás-fejlesztés. az innováció, valamint az autóipari beszállítással foglalkozó kkv-k becsatolása az értékláncba. Az elkövetkezendő években ennek a folyamatnak a további támogatása az egyik legfontosabb cél, hiszen a képzett munkaerő, valamint a szabad k+f+i kapacitások összekötése a gyártókkal komoly növekedési potenciált hordoz. denciától eltérően itt a cégalapítások száma növekszik. Az ágazat cégfluktuációs indexe - ami az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez - tíz százalék, ami hazai viszonylatban alacsonynak számít.- A CabTec évről évre stabil forgalomnövekedést tud felmu-A múlt kötelez A járműipar itthon több mint 115 éves hagyománnyal bír. A piacgazdaságot megelőző időszakban ugyan személygépkocsi-gyártásunk nem volt (a szocialista országok erőszakos gyártásszakosítása miatt tiltott volt), buszgyártásunk, kétféle teherautó-gyártásunk (Csepel és Rába), motorkerékpárjaink, villamosaink, mozdony, sőt luxusvonatgyártásunk (Dél-Amerika) világhírt jelentett az országnak, nem beszélve négy hajógyárunk termékeiről. Ezek a cégek a megfelelő k+f hiányában törvényszerűen tönkrementek, bár erőfeszítések vannak a hagyományok alapján piacgazdasági alapokon valófölélesztésükre. tatni. Új vevőkkel és új projektekkel bővült a termelésünk az elmúlt években. Ennek megfelelően természetesen növelnünk kellett a produktív és az unproduktiv létszámunkat is, valamint gépparkunkat és a termelő- és irodaterületet egyaránt- mondta el lapunknak Szűcs Szilvia, a szekszárdi CabTec Kft. telephelyvezető-helyettese. A 40 éve globálisan működő svájci nagyvállalat profilja a kábelkonfekcionálás és részegységszerelés ipari, autóipari és high-tech alkalmazásokhoz. A cég két modern, egységes gyártóüzemet működtet Szekszárdon és Kecskeméten.- A fluktuáció problémája sajnos minket is utolér időszakosan, ennek mértéke viszont az utóbbi időben nem volt kiemelkedő. A telephely dolgozói létszáma 2013 óta a növekedéssel arányosan emelkedett, egészséges ütemben. lelenleg 500 főnél járunk, míg három évvel ezelőtt 380 dolgozóval működtünk- jegyezte meg Szűcs Szilvia. - Nagyobb volumenű létszámbővítést a közeljövőben nem tervezünk, de nyitottak vagyunk minden olyan lépésre, amivel a CabTec cégcsoport további fejlődést érhet el. SZEKSZÁRD Az emberek másmás motiváció miatt keresik fel a zsibvásárokat Valaki egy komplett háztartást akar összeszedni, mások pedig csak békebeli tárgyakkal szeretnék körbevenni magukat. A ruhák esetében a minőség, a mennyiség és az ár egy olcsóbb turkálóéval vetekszik. A megyeszékhelyen több helyszínen volt már bolhapiac. ló néhány olvasónk érdeklődött, hogy Szekszárdon jelenleg hol található, hiszen sokan hasznos holmikhoz jutnak hozzá egy kirakodóvásáron.- A bolhapiac egy rövid ideig jól működött, azonban az évek során jelentősen visszaesett a forgalom és az érdeklődés, kezdett átalakulni „hivatásos” árusok vásárává - jegyezte meg a korábbi szervező, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója, Halmai-Nagy Róbert. - A bolhapiacot több alkalommal is költöztettük, először a Garay tér felújítása miatt a Babits előtti térre, majd az azon résztvevő árusok jelzéseinek megfelelően először a Piac térre, majd 2016 áprilisában a vásár területére. A bolhapiac tehát jelenleg is működik, a szekszárdi vásárban kapnak helyet az árusok, ahol a korábbiaknál kedvezőbb feltételek mellett árusíthat a lakosság. A legutóbbi változtatásról minden, korábban nálunk árusítót - amennyiben megadta elérhetőségét - levélben értesítettünk.” Különösen a Garay téri árusítás - eredeti nevén Gazsi - volt népszerű, hiszen piacnapon élénk a belváros forgalma. A legkelendőbbek a gyerekruhák, játékok, könyvek voltak. A csúcsot állítólag 16 helyfoglalás jelentette. Az Arany tó utcában lévő szekszárdi kirakodó- és állatvásár lebonyolítását a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. végzi. Minden hónap második és negyedik vasárnapján tartanak itt vásárt. A következő augusztus 28-án lesz, azt követően pedig szeptemberben 11-én és 25-én. B. L. Felértékelődött a regionalitás a kultúrában is Szimpózium Szekszárdon SZEKSZÁRD Ötévente rendezik meg a Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust amelynek az idén a Pécsi Tudományegyetem ad otthont. A kongresszus tudományos programjának sokszínűségéhez az egyetem szekszárdi kara a Regionalitás és kultúra szimpózium megrendezésével járult hozzá. Öt egyetem tíz reprezentánsa tartott előadást Szekszárdon. Mint N. Horváth Béla irodalomtörténész elmondta, amikor a témát kitalálták, abból indultak ki, hogy ma már nem a modemitás korában élünk, amikor • a fő államok volt a fontosak. Éppen ellenkezőleg, ma a regionális, a különleges az érdekes. Erre N. Horváth Béla irodalomtörténész épülnek a társadalmi formációk és ez érvényesül a posztmodem kultúrában is. Délelőtt az erdélyi egyetemek kutatói-oktatói tartottak előadást, ezek közül kettőnek is az volt a címe, hogy Mi és Mások. Azt vizsgálták, milyen magyarságkép él a romániai regényekben és fordítva. Mint kiderült, ezt a képet mindkét oldalon mítoszok alakítják. Éppen ezért az lehet a legfontosabb feladat, hogy ezeket a mítoszokat leromboljuk, szétoszlassuk, hogy reális képet alakíthassunk ki egymásról. A délutáni nem kevésbé érdekes előadásokat követően a vendégek megtekintették a megyeszékhely neveztességeit. 1.1. HIRDETÉS A minőség önmagáért beszél NAVIGÁCIÓVAL, tolatókamerával kedvezményes áron! Kia Sportágé. A hatása lenyűgöző! KIA AUTÓ-HOF 7100 Szekszárd, Palánki út 1. T +36 (74) 529-885 F +36(74) 529-886 <© The Power to Surprise Üzemanyag-fogyasztás vegyes használat esetén; 4,6-83 1/100 km. C02 kibocsátás (kombinált): 119-194 g/km. Minden üzemanyag fogyasztási adat az Európai Parlament és Tanács 715/2007/EK rendeletével összhangban elvégzett, hivatalosan jóváhagyott tesztekből származik, modellek közötti összehasonlítás céljából. A tesztadatok nem tartalmaznak semmilyen garanciát az adott gépjármű valós üzemanyag-fogyasztását illetően. "7 év /' 150 000 km garancia érvényes az EU tagállamokra (+ Norvégia, Svájc, Izland, Gibraltár). A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésekben