Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-19 / 195. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 19., PENTEK HÍREK Szerencsésen, sok élménnyel hazaért a két kalandor Dél-Amerikából Halálos baleset a hatos főúton SZEKSZÁRD-KAKASD Halálos közlekedési baleset történt Szekszárd és Kakasd között augusztus 17-én, szerdán 21 óra 50 perc körül a 6-os számú főút 144-es kilométerszelvényénél. A balesetben egy személygépkocsi hajtott az árokba, amelynek sofőrje megsérült, utasa pedig, egy fiatalember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét veszítette. A rendőrség a baleset okait szakértők bevonásával vizsgálja. 1.1. Mobilt lopott a férfi egy boltból DOMBÓVÁR Vádemelési javaslattal zárt le a rendőrség egy lopási ügyet. Június 10- én este fél hétkor lopott el egy telefont egy 37 éves férfi az egyik Dombóvári áruházból. A rendőrök a férfit és a telefont is megtalálták, utóbbit visszaadták az áruház képviselőjének, közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. 1.1. Ünnepi cipót kapnak a véradók DOMBÓVÁRA közelgő nemzeti ünnephez kapcsolódóan „Új kenyér ünnepe” véradást tartanak pénteken 8-tól 16 óráig a Dombóvári Szent Lukács Kórház véradójában. Dr. Szabó Judit osztályvezető főorvos elmondta, hogy az önkénteseket zsíros kenyérrel, sörrel, ásványvízzel, ünnepi cipóval vendégelik meg, így köszönve meg nekik a segítségnyújtást. H. E. Hétfőtől gyűjtik a zöldhulladékot PAKS Házhoz menő zöldhulladék-gyűjtést tart augusztus 22. és 24. között a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Pakson, mindenhol a kukaürítéssel azonos napon, de nem feltétlenül azonos időpontban. Az ágakat legfeljebb 1-1,5 méteres darabokra aprítva és kötegelve, a falevelet, lekaszált füvet pedig műanyag zsákokban kell kitenni az ingatlanok elé. Amennyiben a zöldhulladékot nem ilyen formában helyezik ki, vagy kommunális hulladékkal keveredik, akkor nem szállítja el a zöldjárattal a szolgáltató. V. T. A két magyar kalandor 1§J§§ Paraguay fővárosa. Asuncion JÉ határában, amely egyben az argentin határt is jelenti iff Véget ért a Csepel-expedíció: a paksi Magyar Zoltán és péceli társa, Balázs Ottó hat ország és több ezer kilométer megtétele után hazaérkezett. A két kalandor sok élménnyel és tapasztalattal lett gazdagabb. Vida Tünde vtunde67@gmail.com PAKS-DÉL-AMERIKA Hat országot járt be egy-egy Csepel bringa nyergében Dél-Amerikában a paksi Magyar Zoltán és a péceli Balázs Ottó. Hagyományos útjuk az olimpiához kötődik, igaz, eddig veterán járművekkel utaztak, ezt azonban most nem sikerült megtenni, vállalhatatlan költséggel járt volna az óceánon átutaztatni egy Roburt, amiből a péceli kalandornak majd egy tucatnyi van. Magyar Zoltánnak a két kerék sem idegen, kalandozott ő már így is. A legnagyobb port Treszl Zoltánnal közös pekingi útja verte fel, egy veterán Pannónia nyergében négy hónapot „túráztak". Ebben a felállásban, párosban még soha nem utaztak, bár voltak már közös expedíción a Bamako Ralin, ahol több mint 16 ezer kilométert tettek meg egy Roburral. Az elmúlt hetekben sem kizárólag kerékpárral utaztak, hol vasúttal próbálkoztak, hol autóbuszra cuccoltak fel, végül a bicajokat zsákba pakolva, repülőgépen futottak be Rio de laneiróba. Magyar Zoltán arról számolt be, hogy előzőleg már sok hírt hallottak arról, hogy rossz a közbiztonság, így volt bennük némi félelem. Zoli különösen az előző két hónapban forgatott, kártyákon őrzött videofelvételeket féltette. Minden útjáról, így erről is video-összeállításban számol be. Élményeit hallgatva, lesz miről. Mint mesélte, amikor megérkeztek Rióba, két napig a kamerát sem vette elő, már annyira el volt telve az előző hetekkel. Az ötkarikás játékokon két vízilabda-mérkőzést néztek meg, és Csoknyai László küzdelmét. Utóbbi különösen mély nyomot hagyott a paksi utazóban, szívszorító volt látnia, hogyan omlik össze egy sportolói lélek percek alatt. Negatív élményként élték meg, hogy kevés volt a magyar szurkoló, nem volt emelkedett, főként nem fennkölt vagy ünnepi hangulat. Rióban végül semmilyen negatív élmény nem érte őket, pedig - ahogy útjuk során végig - nem luxushotelben szálltak meg, hanem az ottani szegeny- Olcsó, rugalmas, közvetlenek az emberek, gyönyörű - mondja Magyar Zoltán Peruról, amit leginkább a szívébe zárt. A legtöbb negatív tapasztalatot Argentínában szerezték, de csupán egy kis részét járták be a hatalmas országnak, ahol szavai szerint aranyáron mérnek mindent. Chile is drága a bányaipar miatt, ám aki abból kimáradt, „topog a porban”, olyan üresség van, mint a Holdon. Arra a kérdésre, hogy mi negyedben, a Favelában béreltek szobát egy olyan lakásban, amelyen a háziakkal osztoztak. - Nem Volt befejezve, ahogy a legtöbb ház sem, de legalább nem bádogból volt - érzékeltette a viszonyokat. Az út kapcsán elmondta, hogy sikerként könyvelhetik el, mert a hármas célt, hogy ne rabolják ki őket, ne szenvedjenek balesetet, és ne legyenek betegek, elérték. Cseppet sem mellesleg hat országot jártak végig, legek sorát, lélegzetelállító csodákat láttak. Magyar Zoltán azt mondja, a logisztikai problémák megoldása merítette ki elsősorban, de az időhiány is szorította őket. Két hónap sok, de nem ekkora túrára, sokszor érezték úgy, hogy maradni kellene, magukba szívni az élményt, de menni kellett. Az ilyen utazás alkalmas arra, hogy megismerje magát, a tűrőképességét. Valószínűleg a nagy utazók végcélja is éppen ez - tette hozzá. a legmaradandóbb élmény, mindig számít, de miként elmondta, soha sem tud válaszolni, ami ezúttal nem is csoda. Útjuk a híres riói Copacabanán indult, végigmentek a Costa Verdén, két óceánt, legek sorát látták, ott voltak a világ legmagasabban fekvő fővárosában, a legnagyobb sós sivatagában, a világ legmagasabban fekvő hajózható tavánál, látták a világ második legnagyobb vízierőművét. Peru lett a kedvence Fárasztó logisztikai problémák Manana, azaz holnap - hallották megannyi alkalommal a Csepel-expedíció tagjai, amikor újabb és újabb logisztikai problémával kerültek szembe. Ezek megoldása, nem pedig a fizikai terhelés volt a legfárasztóbb. Zoltán azokat a napokat élvezte legjobban, amikor kerekeztek. Jobbára sátorban aludtak, hol erdőben, hol óceánparton, hol templomkertben.- Reggel lefőzöd a kávét, sátrat bontasz, tekersz egész nap, este újra letáborozol - foglalta össze. A másik véglet, amikor a bringák zsákba rakva a hátukon és veszekedniük kell, hogy ne rakják le őket a buszról, vigye el őket a repülő, amire korábban jegyet váltottak. Előfordult, hogy másfél napot vártak egy buszra, és kemény veszekedés árán a jegyiroda íróasztalai alatt kiterített matracokon aludtak. Paprikaspray-vel bringázott A biciklisek egyik nagy ellensége a kutya, mondta Magyar Zoltán, aki ezért a kerékpárra szerelt gáz- és paprikaspray-vel bringázott, de az is előfordult, hogy azzal a kezében aludt. Jobbára sátorban éjszakáztak - a biciklikkel együtt - hiszen expedíciójukat saját maguk finanszírozták, s ezt engedte meg a költségvetés. Négy-öt naponta egy-egy olcsóbb hostelben béreltek szobát. Több mint kétezer kilométert kerékpáron tettek meg, máskor, hogy a tervezett tempót, utat tartani tudják, teherautóra, buszra szálltak. A vasút elérhetetlenül drága. A latin-amerikaiak zömében segítőkészek voltak. Kint élő magyarokkal, bár gőzerővel keresték a kapcsolatot, nem sikerült találkozni egészen Rióig, ahol egy már kint született hölgy figyelt fel a kerékpárokra szerelt magyar zászlóra, és elegyedett velük szóba. Színes programokkal, remek hangulatban telt az egész hétvégét átívelő II. Nagykényl Falunapok Több százan mulattak Kis Grófóval, Kaczor Ferivel NAGYKÓNYI Remek hangulatú falunapot tartottak az elmúlt hétvégén Nagykónyiban. A programok már pénteken este elkezdődtek egy utcabállal, majd két napon keresztül tartott a jó hangulatú mulatozás. A szombat reggel rögtön egy barátságos megmérettetéssel, a főzőversennyel kezdődött. Eközben és ezt követően érdekes, színes előadásokkal örvendeztették meg a fellépők a kilátogatókat. Már az első nap is igazi sztárparádét hozott a színpadon. A helyi tehetségek mellett olyan hírességek is tiszteletüket tették, mint Lórán Barnabás Trabarna vagy Náksi Attila. security Kis Grófo is hatalmas tömeget vonzott, jó bulit csinált Sok gyerekjáték volt, a fiatalok is jól szórakoztak A vasárnapi szentmise.után aztán összecsaptak a nős férfiak a nőtlenekkel a futball pályán. A meccs végét jelző hármas sípszó után pedig a mulatásé lehetett ismét a főszerep, amiről a tánccsoportok mellett Mártó, a harmonijcás, Kis Grófo és az est fénypontjaként, amit a tűzijáték sem homályosíthatott el, Kaczor Feri. A vállalkozó kedvűek a színes programok mellett sörivó, traktorhúzó, de akár sodrófa-hajító versenyre is nevezhettek. Emellett természetesen a legkisebbekről sem feledkeztek meg a szervezők, nekik is volt körhinta, ugrálóvár, habparty és tűzoltósági, valamint rendőrségi bemutató is. K. B.