Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-19 / 195. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK Újraéled és kétnapos lesz a Fősővárosi Búcsú Komoly fejlesztések várhatóak a szekszárdi Jürgenhakénél Jelentősen nőtt a megrendelés SZEKSZÁRD Megkezdte a készü­lődést a Szekszárdi Fősőváro­si kör egyesület a szeptember 10-11-i hétvégére szervezett ha­gyományos Felsővárosi Búcsú­jukra. Idén újra kétnapos a Bú­csú, mint több száz évvel ez­előtt. Anno a Búcsút megelőző napon szekérrel és gyalog ér­keztek vidékről, messzi falvak­ról az emberek. Ezt hívták „ Bú­csú járásnak”. Ezen a napon, az Asszonyok „gyertyáztak”, jár­ták a stációt, férfiak betértek egy-egy pincébe kóstolni. Ezt a hagyományt is újra éleszti a Fősővárosi kör. A plakettekkel rendelkező pince tulajdonosok pedig szeretettel várnak majd minden betérőt, érdeklődőt. Vasárnap, a Búcsúnapján kis­asszonynapi misével kezdik a programot, majd ezt követően emléktáblát avatnak a Dél-du­nántúli Kéktúra 30 éves évfor­dulója alkalmából. A nap folya­mán „Ismerjük meg Fősővá­­ros múltját” címmel beszélge­tés tartanak a Csurgónál muze­ológusok részvételével. Erre ki­emelten várják az idősebb Fel­sővárosiakat, akik elmesélnék emlékeiket, régi tárgyaikat be­mutatnák egy későbbi, a régió történetét bemutató könyvhöz. A gyerekekről sem feledkeztek meg, népi kézművesek, légvár, arcfestés és a tavaly hatalmas népszerűségnek örvendő trak­torozás is várja őket. K. B. Jelentkezni lehet az őszi érettségire TOLNA MEGYE Augusztus 22- től szeptember 5-ig lehet jelent­kezni az őszi érettségi vizsga­­időszakra - tette közzé a Tolna Megyei Kormányhivatal. A diá­kok az október-novemberi vizs­gaidőszakra a vizsgáztató intéz­ményekben, a szekszárdi Garay János Gimnáziumban és I. Bé­la Gimnáziumban jelentkezhet­nek. Ezen felül a Tolna Megyei Kormányhivatalnál is jelezhe­tik részvételi szándékukat. Az írásbelik október 14-én kezdőd­nek, az utolsó napjuk október 27. Az emelt szintű szóbeli vizsgák november 10-14., a közép szintű szóbeli vizsgák november 21-25. között zajlanak le. H. É. A tavalyi őszi, nagyon hangu­latos csapatépítő, úgynevezett Grill-partin a Jürgenhake Ma­gyarország Kft. németorszá­gi ügyvezető igazgatója, And­re Russ arról beszélt a cégcso­port egyetlen magyarországi és egyben kelet-közép-európai üze­mében, a szekszárdiban, hogy a nemzetközi piaci bizonytalansá­gok, az autóipart jellemző fellen­dülések, stagnálások, kisebb-na­­gyobb visszaesések ellenére szá­mítanak a szekszárdi, különbö­ző, általában kisméretű kábele­ket összeszerelő üzemük továb­bi működésére. Kétszáznegyven dolgozó kapott ekkor első kézből információt, miután úgy érezhet­ték: nincs veszélyben a munka­helyük, ezáltal a megélhetésük. Hogy nem csupán általános, hi­vatalos, amolyan diplomatikus megnyilatkozás volt ez Russ di­rektortól, azt az elmúlt félév tör­ténései fényesen alátámasztják. A Jürgenhake Magyarország Kft. a mostani igen pozitív jelek alapján tényleg fejlődésre van ítélve, nem is akármilyenre! Itt az új technológia A németországi menedzs­ment eredményes piackuta­tó háttérmunkája, no és a szek­szárdi gyárnak a kényes nem­zetközi minőségi igényeknek hosszabb távon történő megfe­lelése, a Jürgenhake Magyaror­szág Kft. nemzetközi verseny­­képessége jóvoltából jelentősen nőtt a termelési igény az autó­gyárak részéről. E kedvező piaci információra azonnal reagált a német tulajdonos - tudtuk meg a napokban ez ügyben is Szek­­szárdon járt Andre Russ német­­országi ügyvezető igazgatótól, aki már a megvalósult és a kü­szöbön álló komoly fejlesztése­ket sorolta a szekszárdi leány­­vállalatnál, ami - tegyük hozzá gyorsan - mostanság nem ép­pen jellemző a német autóipar kiszolgálására berendezkedett magyarországi kábelipari be­szállítóknál.- Már megtörtént a szekszár­di üzemben a szoftyercsere, be­vezettük a vállalatirányításban az úgynevezett SAP-rendszert. Ez utóbbinak az alkalmazásá­ban merültek fel kezdetben ne­hézségek, de alapvetően sikerült ügy úrrá lenni rajta, hogy a ter­melést már nem befolyásolja ne­gatívan az átállás, de van még hová fejlődni ezen a téren - ava­tott be a részletekbe az ügyve­zető igazgató, aki egyébként fe­lettébb pozitív hírekkel érkezett Szekszárdra.- A Volkswagennel, a Daim­­lerrel, az Audival újabb megbí­zásokat kötöttünk le már 2017- re, és nagy valószínűséggel a Skodával is a napokban megálla­podunk. Elkezdtük már a Volks­wagen Tiguan hátsó lámpáihoz szükséges, nagyon komoly pre­cíziós munkát igénylő kis kábe­lek gyártását, illetve összeszere­lését - újságolta Russ úr. - Ha­marosan mintegy ötven új dol­gozóra, azok felkészítésére lesz szükség - közölte a szekszárdi, de a környékbeli munkaerőpiac­ra is minden bizonnyal pozitív hatást kiváltó hírt a cég ügyve­zető igazgatója, Andre Russ. Létszámfejlesztést terveznek A közeljövő nagy fejlesztési tervének nagyon is kézzel fog­ható jele, hogy megérkeztek már az új, korszerű, egyedi igények­re gyártott gépek, folyamatosan zajlik az új technológiák beveze­tése, ez új kihívás, és ami felet­tébb örömteli hír: sok új munka­erőre is szükség lesz. Mivel szinte valamennyi vi­lágmárkán belül is a közép- és felső kategória és a luxusautók (például Porsche) kiszolgálá­sára rendezkedett be a Jürgen­hake, az itteni még kényesebb minőségi igényeknek való meg­felelés folyamatosan figyelmes, koncentrált munkát igényel az egyes munkafázisokat elsajátí­tott dolgozóktól. A bő fél évvel ezelőtt kinevezett új szekszárdi cégvezető, Korsós Szilvia, akit főkönyvelőként az a megtisztel­tetés ért, hogy a helyi elsőszámú vezetői teendőkkel is megbízta a központi cégvezetés, ezzel kap­csolatosan megjegyezte:- Nem kell megijedni, to­vábbra is alapvetően betanított, vagyis elsajátítható munkáról van szó, aminek ellátásához ki­tartásra, szorgalomra, no és eh­hez a munkához elengedhetet­lenül átlagos, vagy némely eset­ben afölötti kézügyességre van, illetve lesz szükség a jövőben is a nálunk munkát vállalóknak. Várjuk a közeli napokban meg­jelenő hirdetéseinkre azokat a jelentkezőket, akik ezen feltéte­lek teljesítésére alkalmasnak ér­zik magukat, vagy éppen azo­kat, akár az iparágon belülről vagy azon kívülről, akik szíve­sen váltanának. Mint azt kérdésünkre a cégve­zető hölgy megjegyezte, az ipar­ági összehasonlításban verseny­­képes alapjövedelem mellett a rendszeres túlórás munka lehe­tőségével egészíthetik ki kerese­tüket az itt dolgozók - hasonló­an, mint a térség más autóipari beszállítóinál. Új vezető a vállalat élén Mint azt Russ úrtól megtud­tuk, tavaly év végén a nyugdíj­ba vonult Füredi István igazga­tó-cégvezető helyére új embert kellett találni, és sok minden szólt amellett, hogy Korsós Szil­via lépjen elő főkönyvelőből cég­vezetővé.- Eddigi munkájával, problé­maérzékenységével, azok keze­lésével bizonyította alkalmassá­gát. A középvezetőkkel, és úgy általában a dolgozókkal jó vi­szonyban lévő hölgyről van szó, aki az itt eltöltött hat évnek kö­szönhetően a mi üzemünk mű­ködésével is kellőképpen tisztá­ban van, ezért abszolút rászolgált a cégvezetés részéről a maximá­lis bizalomra - mondta a német­­országi főnök. - Ahogy tapaszta­lom, csak Magyarországon vető­dik fel „csodabogárként”, ha egy nőt kineveznek egy ilyen vezető posztra, Németországban egyál­talán nem. Nekünk meggyőző­désünk, hogy a megfelelően kép­zett hölgyek egy adott munkát ugyanúgy el tudnak látni magas színvonalon, mint a férfiak - tet­te hozzá az új vezető kinevezésé­vel kapcsolatosan a német igaz­gató. Az új cégvezetőnő, Korsós Szilvia ezzel együtt is úgy érzi: eddigi pályafutása legnagyobb feladatára vállalkozott, amikor tavaly év végén ingent mondott a felkérésre.- Mindenképpen kihívásnak érzem ezt a felkérést eddigi pá­lyafutásom során. Egészen más ez, mint a főkönyvelőség, a szá­mokkal való napi foglalkozás, a beszámoló készítése. Persze úgy alakult az itteni munkám, hogy akarva-akaratlanul is beavat­tak a korábbi vezetők a cégveze­tés dolgaiba, a napi operatív dön­tésekbe, így nem érzem magam annyira mélyvízben - mond­ta elöljáróban Korsós Szilvia. - Azért is mertem belevágni eb­be a feladatba, mert a közelmúlt­ban nagy szakértelmű, elhiva­tott, tenni akaró kollégák érkez­tek a céghez, és támaszkodha­tok a munkámban a régi, szin­tén nagy tapasztalaté, a Jürgen­­hakéhez kötődő dolgozókra is. Persze eddigi pályafutásomban, ezzel a háttérrel együtt is, min­denképpen nagy kihívás cég­vezetőnek lenni. Itt, ebben az üzemben szinte minden napon van olyan történés, ami azon­nali reagálást, vagyis megoldást kíván a vezetéstől, gyakran ér­kezik gyors végrehajtást igény­lő kérés, mit több, utasítás Né­metországból, amit úgy kell tud­nunk megoldani, hogy az ne has­son se a munka mennyiségére, se a minőségére negatívan. Ettől nehéz, vagy fogalmazzunk in­kább úgy: nem könnyű egy ilyen nemzetközi piacra dolgozó be­szállító üzemnél elsőszámú ve­zetőnek lenni, de számomra ép­pen ettől érdekes és szép feladat is egyben - válaszolta lapunk ér­deklődésére az új cégvezető. A jürgenhake Magyarország Kft.-nek jövőre már éppen két év­tizedes múltja lesz Szekszárdon. Az üzem, mint emlékezetes, ak­kor is talpon maradt, amikor ko­moly válságba került világszerte az autóipar az elmúlt évtizedben - magával rántva ezzel a beszál­lítókat. Most pedig csupa jóról: je­lentős termelésnövekedésről, ez­által nagyívű fejlesztésekről szól a fáma. Jóllehet, talán már mi­nimum újabb húsz évre tervez a német tulajdonos, és az általa megbízott menedzsment Szek­szárdon, mint egyetlen külföldi leányvállalatuknál. Kétszáz forintos áron juthatnának óvszerhez a középiskolás diákok az iskolákban elhelyezett automatákból Az igazgatók nem lelkesednek az elképzelésért TOLNA MEGYE A fiatalok bizton­sága érdekében óvszer-automa­tákat szeretne elhelyezni az is­kolákban Langmár Bettina vál­lalkozó, aki egy, a világon egye­dülálló mobilalkalmazást is lét­rehozott a kamaszok szexuális felvilágosításáért és a tévhitek eloszlatásáért. A szerkezet 75 darab, minőségi, darabonként csomagolt, Hannoverből szár­mazó óvszert tartalmazna, 200 forintos darabáron. Az iskola­­igazgatók vegyes érzelmekkel fogadták a kezdeményezést: többen úgy vélik, egy ilyen au­tomatának nincs helye az isko­la falai között. így gondolják ezt megyénk intézményvezetői is. Andor­ka Gábor, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázi­um igazgatója szerint nem ez a megfelelő formája a szexuali­tás kordában tartásának. Az is­koláknak és a szülőknek is fe­lelős tájékoztatást kell adnia a témában, és ha valaki úgy érzi, elég érett a szexhez, az bárhol tud már óvszert vásárolni, nem egy elzárt dologról van szó. He­­ilmann Józsefné, a Garay-gim­­názium vezetője szerint meg kell találni ennek a megfele­lő helyet, illetve Ábrahám Nor­bert, a Szekszárdi Szakképzési Centrum főigazgatójának véle­ménye is az, hogy inkább egész­ségügyi intézménybe kéne el­helyezni. Bár az oktatási intéz­lllusztrációs képünkön egy németországi kondomautomata ménynek kell a témával foglal­kozni, nem biztos, hogy így. Egy szekszárdi középiskolás szerint nem rossz ötlet. Halad­ni kell a korral, a középiskolá­sok nagy része már él szexuá­lis életet. - Bár nekem ha szük­ségem volt rá, eddig is megvet­tem a boltban - fűzi hozzá. Egy másik fiatal is úgy véli, jó do­log lenne, hiszen ha egy 16 éves fiatal nemi életet él, akkor azt biztonságban akarja tenni, de a 200 forintos árat kicsit sokallta. A hozzászólókat és az eduli­­ne szavazóit is komolyan meg­osztja a téma, bár az eddigi vok­solók 56 százaléka érzi úgy, hogy lenne létjogosultsága a készülékeknek. K. B. így látja Bettina Egy-egy üzlet vagy éppen ben­zinkút pénztáránál akár több­ször is fordul az óvszert vá­sárló fiatalok egy része, mire kondomot is mer kérni az el­adótól. Hasonló jelenet egy gyógyszertárban vagy drogéri­ában is előfordulhat. Langmár Bettina fontosnak látja, hogy a fiatalok anonim módon és megfizethető áron jussanak védekező eszközhöz. - Az au­tomata biztosítja azt a fajta anonimitást, amire a boltok­ban vagy a patikákban nincs mód - mondta az óvszer-au­tomata megalkotója.

Next

/
Thumbnails
Contents