Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-01 / 179. szám

2016. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ SPORT 15 Nyolcvanhárom magyar olimpikon már Rióban van Egy tini és az óriások Gyúrta Dániel olimpiai bajnok, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnokként utazott el a szombati járattal Rio de Janeiróba Borított a férj, így a feleség sem lehet ott az olimpián OLIMPIA Nem indulhat Rióban az orosz Julija Sztyepanova, akinek férje, Vitalij 2014-ben egy német tévécsatornának nyilatkozott az országban fo­lyó szervezett doppingolásról. A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság (NOB) egy hete döntött úgy, hogy az atléta - szolgála­tai ellenére - nem felel meg az etikai követelményeknek, így semleges résztvevőként sem indulhat az olimpián, ugyan­akkor meghívta a házaspárt az ötkarikás játékokra. Ezt ők nem sokkal később visszauta­sították, és a döntés felülvizs­gálatát kérték. Aamint írták: az ítélet „igazságtalan, rossz és hamis állításokon alapszik”. . A 800-as futó Sztyepano­­vát - aki márciusban közöl­te, hogy nem orosz színekben szeretne indulni az olimpián - 2013 februárjában kétéves el­tiltással sújtották, mivel a dop­pingellenőrzésnél a biológiai útlevelében rögzítettektől el­térő adatokat kaptak. Eredmé­nyeit 2011 márciusáig vissza­menőleg törölték, így a 2011-es fedettpályás Eb-n szerzett má­sodik helyét is. Férje, Vitalij Sztyepanov az Orosz Antidopping Csoport munkatársa volt és 2014-ben egy német tévéstábnak nyilat­kozott az Oroszországban, va­lamint az orosz atlétikában zaj­ló szisztematikus doppingolás­ról. Ezt követően Sztyepanovék kisfiúkkal 2014 decemberé­ben Németországba költöztek, majd tavaly novemberben Ka­nadában kértek menekültstá­tust. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a hónap ele­jén kitiltotta az orosz verseny­zőket az olimpiáról. R. G. Csak tévén nézheti az olimpiát Magyar idő szerint vasár­nap hajnalban megérkezett Rióba, a XXXI. nyári olim­pia helyszínére az a 83 spor­tolóból álló magyar delegá­ció, amely szombat délben indult el a Liszt Ferenc repü­lőtérről a történelminek szá­mító, a Budapest-Rio útvo­nalon első ízben közlekedő charterjárattal. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu OLIMPIA A riói 160 fős magyar csapatból Késely Ajna a legfi­atalabb, a Kőbánya SC úszó­ja csak az olimpia után, szep­tember 10-én lesz 15 éves. A piros-fehér-zöld színeket kép­viselő olimpikonok között Im­re Géza a rangidős: a világbaj­nok, ötkarikás ezüst- és bronz­érmes párbajtőröző december­ben múlt 41 éves - rögzítet­te az érdekességeket összegző vasárnapi írásban a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hon­lapja. A csapat legrutinosabb­­jának Mohamed Aida vívó és Gádorfalvi Áron szörföző szá­mít, mindketten sorozatban a hatodik olimpiájukon vesznek részt, ezzel beérik a rekorder, hétszeres olimpiai bajnok Ge­­revich Aladárt. A tőröző Mo­hamed pedig megdönti a szin­tén ezt a fegyvernemet képvi­selő Rejtő Ildikó csúcsát, mivel a nők között ő büszkélkedhet majd a legtöbb olimpiai szerep­léssel. Ötödször szerepel ötka­rikás játékokon a már Atlantá­ban is érmes Imre Géza, továb­bá a sportlövő Sidi Péter, vala­mint a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Douchev-Ja­­nics Natasa, aki Sydneyben még jugoszláv színekben ver­senyzett. A küldöttség legmagasabb tagja Vámos Márton vízilab­dázó és Kővágó Zoltán disz­koszvető, mindketten egyfor­mán 204 centiméterre nőttek. Csak egy centivel marad el tő­lük a pólóválogatottból Dec­ker Ádám és Elárai Balázs. A legalacsonyabb a 154 centis maratoni futó, Szabó Tünde, megelőzve Miskolczi Julianna sportlövőt (15ó cm) és Kovács Zsófia tornászt (157 cm). A leg­súlyosabb egyéniség a 157 ki­logrammos Nagy Péter súly­emelő. A csapatot hat testvér­pár erősíti. Ä 2008-as pekin­gi olimpián aranyérmes Var­ga Dániel és Dénes már har­madszor szerepel együtt ötka­rikás játékokon, míg a szintén a vízilabda-válogatottat erősítő Decker Attila és Ádám a három évvel ezelőtti világbajnokság után ünnepelne ismét együtt. Ugyancsak együtt vágynak dobogóra a birkózó Lőrincz­­testvérek, a Londonban ezüst­érmes Tamás és az újonc Vik­tor. A 200 méteres mellúszás címvédője, Gyúrta Dániel, és öccse, Gergely második közös olimpiáján vesz részt. A szin­tén úszó Pulai Bence és Vince édesapja, Pulai Imre a kenupá­rossal lett aranyérmes Sydney­ben, a két versenyző felkészü­lését pedig nevelőapjuk, Túri György irányítja. A Verrasztó család élete is az úszás körül forog: Evelyn a negyedik, báty­ja, Dávid a második olimpiáján indul. Apjuk, Verrasztó Zol­tán ötkarikás ezüst- és bronz­érmes, míg édesanyjuk, Gyú­ró Mónika többszörös magyar bajnok úszó. Apja, Csípés Fe­renc olimpiai sikerét (1988) is­mételné meg a kajakozó Csípés Tamara Rióban, ahol pénteken kezdődik az „őrület”. Icardiért 70 milliót is áldozna a Napoli LABDARÚGÁS Miközben az Arsenal sem tett le még tel­jesen Mauro Icardi, az In­ter csatárának megszerzésé­ről, olasz értesülések szerint a Napoli egyre erősebb aján­latokkal ostromolja a milánói klubot. A Juventushoz szer­ződő Gonzalo Higuaín pótlá­sán dolgozó Napoli több (45- 55 millió euró közötti) ajánla­tot is tett a 23 éves Icardiért, legutóbb 70 millió euróról szóló ajánlattal kereste meg az Intert. Nagy kérdés, hogy erre tudna-e nemet mondani a milánói kék-feketék? R. G. A Midtjylland viszi Van der Vaart-ot? LABDARÚGÁS Sajtóinformá­ció szerint Rafael van der Va­­art, a spanyol élvonalbeli Be­­tis játékosa tárgyal a Midtjyl­­landdal, amely az Európa-li­­ga-selejtezőben a Videoton­nal csap össze. A 33 éves holland középpályást lencse­végre kapták a herningi klub stadionjában a Silkeborg el­leni bajnokin, ahol állítólag a szerződéséről tárgyalt. Van der Vaart barátnője, a hol­land válogatott kézilabdázó, Estavana Polman az Esbjerg­­ben játszik, amelynek szék­helye körülbelül 90 kilomé­terre van Herningtől, a Midt­jylland otthonától. R. G. Brit győzelem a finn versenyen RALI A brit Kris Meeke nyer­te meg világbajnokság nyol­cadik, finnországi futamát. A 37 éves Citroén-pilóta pálya­futása harmadik vb-futamán diadalmaskodott. A vb-pont­­versenyben a címvédő, ezút­tal egy kicsúszás miatt csak 24. francia Sébastien Ogier vezet továbbra is nagy előny­nyel. A sorozatból még hat futam van hátra. R. G. Bajnok a szülő és bajnok a gyermek Eddig háromszor fordult elő, hogy magyar olimpiai bajnok gyermeke is aranyérmes lett: a kalapácsvető Németh Imre (1948) fia, Miklós gerelyhají­tásban (1976), a vízilabdázó Homonnai Márton (1936) le­ánya, Szőke Kató úszásban (1952), a szintén vízilabdázó Szívós István (1952. 1956) fia, István (1976) diadalmasko­dott. Utóbbi család tagja. Már­ton Rióban sporttörténelmet írhat, ugyanis először történ­het meg, hogy nagyapa és apa után a harmadik nemzedék tagja is aranyérmes lesz. Há­romgenerációs olimpikoncsa­lád még egy van: az úszó Szilá­gyi Liliána apja, Szilágyi Zoltán három olimpián járt. nagyap­ja pedig a háromszoros olim­piai bajnok vízilabdázó Gyar­mati Dezső. A családi éremter­més is bőséges: Liliána nagy­nénje, Gyarmati Andrea olim­piai második úszó volt, nagy­bátyja, Hesz Mihály pedig olim­piai aranyérmes kenus. Csalá­dilag a legtöbb éremmel a Bo­­gen-Gerevich vívófamílía ren­delkezik. A nagyapa, Bogen Al­bert osztrák színekben 1912- ben lett ezüstérmes, lánya. Bo­gen Erna 1932-ben Magyar­­országnak szerzett harma­dik helyet, férje, Gerevich Ala­dár pedig hat olimpián tíz ér­met nyert. Fiuk. Gerevich Pál a kardcsapat tagjaként volt bronzérmes 1972-ben és 1980-ban. Az élről induló Nico Rosberg tulajdonképpen már a rajtnál elveszítette a Német Nagydíjat Lewis Hamilton nyert és már 19 pont az előnye FORMA-1A világbajnoki címvé­dő Lewis Hamilton nyerte va­sárnap a 62. Forma-l-es Német Nagydíjat, így a Mercedes brit pilótája növelte előnyét a pont­versenyben. A 31 éves verseny­zőnek ez volt pályafutása 49. és idei hatodik futamgyőzelme. Németországban harmadik alkalommal nyert: 2008-ban ugyancsak Hockenheimben, 2011-ben pedig a Nürburgrin­­gen lett első. Hamilton mögött a két Red Buli-pilóta ért cél­ba, a második helyen a száza­dik Forma-l-es versenyét telje­sítő ausztrál Daniel Ricciardo, harmadikként pedig a holland Max Verstappen. Három büntetés változtatott az időmérő edzés végeredmé­nyén: Romain Grosjeant öt, Car­los Sainzot három, Nico Hül­­kenberget pedig egy pozícióval sorolták hátrébb. Az első helyről induló Ni­co Rosberg már az első kanyar előtt a negyedik pozícióba csú­szott vissza - Hamilton mellett Verstappen és Ricciardo is elé került. Az első négy sorrendje az 12. körig, az első kerékcseré­kig nem változott, majd a visz­­szatérésüket követő harmadik körben újra ők alkották az él­bolyt. Ebben az időszakban Ha­milton előnye már több mint 6 másodperc volt. Lewis Hamilton remek rajttal alapozta meg németországi sikerét Eredmények A végeredmény: 1. Hamilton, 2. Rícciard. 3. Verstappen, 4. Rosberg, 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 6. Kimi Rá­­ikkönen (finn, Ferrari), 7. Nico Hülkenberg (német, Force In­dia), 8. Valtteri Bottas (finn, Williams), 9. Jenson Button (brit, McLaren), 10. Fernando Alonso (spanyol. McLaren). A pontversenyben, pilóták: 1, Hamilton 217, 2. Rosberg 198, 3. Ricciardo 133. 4. Rá­­ikkönen 122. 5. Vettel 120. 6. Verstappen 115. Csapatok: 1. Mercedes 415. 2. Red Bull 256, 3. Ferrari 242 pont. A második kerékcserék után a 29. körben Rosberg sportsze­rűtlen megoldással előzte meg Verstappent, ezért öt másodper­ces büntetést kapott. A 46. kört követően az élen autózó Hamil­ton előnye több mint 11 másod­perc volt, mögötte a két Red Bull haladt. Rosberg a büntetése le­töltése során öt helyett nyolc másodpercet állt a boxban, de így is a negyedik helyre sorolt vissza, a két Ferrari, Sebasti­an Vettel és Kimi Räikkönen elé. A hajrában Hamilton elő­nye 6 másodpercre csökkent, az eső is eleredt, az élmezőny sorrendje viszont már nem vál­tozott. Következik: Belga Nagy­díj, augusztus 28. R. G. «

Next

/
Thumbnails
Contents