Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-09 / 186. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 9., KEDD A kisgyerek után meghalt a kórházban a családanya is A mehek, darazsak eltávolításához ajánlott a hozzáértő segítség £ SZEKSZÁRD-PÉCS-TOLNA Információink szerint életét veszítette az édesanya is, akit a szombati baleset után válságos állapotban szállítottak kórházba Pécsre. Mint már beszámoltunk róla, szombaton 9 óra 10 perckor halálos közlekedési baleset történt a 6-os főút 147- es kilométerénél, a sötétvölgyi elágazó közelében. A személyautóban egy öt tagú tolnai család utazott, két felnőtt és három gyermek. Ők Szekszárdi irányából Bonyhád felé haladtak, amikor Opel személygépkocsijuk frontálisan összeütközött egy szembejövő pénzszállító autóval. A személyautóban utazó három és fél éves kisfiú már a helyszínen életét veszítette. Két embert a szekszárdi és a bonyhádi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki a járműből, tájékoztatta lapunkat a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Helyi információk és internetes bejegyzések szerint a pénzszállító autó vezetője ittas volt. Erre vonatkozó kérdésünkre Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányág sajtóreferense nem tudott hitelt érdemlő választ adni, mert még nincs meg a vér- és vizeletvizsgálat eredménye. Jelenleg közúti baleset okozása miatt folytatják a nyomozást. 1.1. Nagyon összetört az Opel A méhek és darazsak jellemzően csak akkor támadnak emberre, ha veszélyben érzik magukat, kaptárjukat vagy fészküket. A legjobb elkerülni a fészket, és nem feldühíteni az állatokat. Ha a rovarok közvetlenül a lakóhelyünk mellett telepedtek meg, el kell távolítani a fészküket. A legbiztonságosabb, ha ezt a munkát szakemberrel végeztetjük el. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A nyár beköszöntővel egyre gyakrabban keresünk programokat a természetben, és egyre több időt töltünk a szabadban. Ilyenkor előfordul, hogy megszokottól eltérő veszélyforrásokkal találjuk szemben magunkat. Az egyik ilyen veszélyt az olyan rovarok jelentik, amelyek csípése nemcsak fájdalmat, hanem komolyabb szövődményeket is okozhat.- Kisebb méretű darázsfészkeket házilag is ki lehet irtani kiskereskedelemben kapható anyagokkal - jegyezte meg egy szekszárdi rovarszakértő. - Ha valakit mégis megrémiszt a látvány, hívjon szakembert, ugyanis a rossz beavatkozás könnyen végzetes is lehet. Volt rá példa, hogy együtt értem ki a mentővel, ráadásul egy méhészt vitt el az ambuláns kocsi. A méheket kiirtani nem lehet, csak befogni. Magyarországon védett rovarok, az emberiség számára hasznos, nélkülözhetetlen lények. Magyarországon két olyan elterjedt rovarcsoport (darazsak, méhek) él, melyek csípése nagy fájdalommal és esetenként enyhe, ritkábban súlyos következményekkel jár. Régi vályogfalú házaknáj előfordul, hogy az ajtók. ” ablakok keretei melletti üregekbe építenek fészket a darazsak Nem tűzoltói feladat a darázsirtás Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy sokan a tűzoltósághoz fordulnak, amikor méhrajjal vagy darázsfészekkel szembesülnek, viszont a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvény alapján a méhbefogás és a darázsirtás nem tűzoltói feladat. Ám bizonyos esetekben az azonnali beavatkozás igénye megkövetelheti a tűzoltóegységektől az ehhez kapcsolódó feladatok elvégzését. A méhrajokkal. darazsakkal kapcsolatos intézkedés során a tűzoltók a veszélyeztetett helyen levő emberek kimenekítését végzik el. Ilyen lehet, ha valakit nehezen megközelíthető helyen, például kirándulás közben ér csípés, ami miatt mozgásképtelenné válik, és önerejéből nem tud orvosi ellátást igénybe venni. Ilyen esetekben a tűzoltók jogszabályban meghatározott feladata az emberélet mentése, vagyis hogy a bajba került embernek segítsenek eljutni a mentőegységekhez. Őket lehet hívni Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye teljes területe: Molnár Dániel, 70/395-8950 (darázsirtás, méhbefogás). Dombóvár 15 km-es körzete: Fornád Adolf, 30/235-6311 (darázsirtás). Dombóvár 20 km-es körzete: Bayerle Szabolcs, 30/204- 4229 (méhbefogás). Dombóvár 20 km-es körzete: Ferenczi Norbert, 30/456-1736 (méhbefogás). Szekszárd 10 km-es körzete: Molnár Gábor, 20/395- 6719 (méhbefogás). Fadd 10 km-es körzete: Antal Gábor, 70/948-4639 (méhbefogás). A csípésükre hazánkban az emberek két-három százaléka túlérzékeny, 97 százalékuknál csak helyi reakció mutatkozik. A férfi hozzátette: minden esetben, ha valaki a lakókörnyezetében darazsakat észlel, próbáljon meggyőződni arról, hogy milyen rovarról van szó.- Bármelyik földbe fészkelt faj veszélyes, a legelterjedtebb a francia darázs. A rágcsálók által készített üregekbe rakják fészküket, melyet folyamatosan bővítenék. Emiatt a földfelszín könnyen beszakadhat a járókelők alatt. A fészekbe került végtagon súlyos sérüléseket okozhatnak a darazsak szúrásai - folytatta a szakember. - Csípés esetén méreganyag kerül a szervezetbe, amely allergiás tüneteket okozhat, rossz esetben tragikus kimenetelű is lehet. A szervezetbe jutó méreganyag heves helyi tüneteket (bőrpír, duzzanat, viszketés, bevérzés, sejt- és szövetelhalás), görcsöket, légzésbénulást, ájulást idézhet elő. A sérült életveszélyes állapotba is kerülhet. Létezik még egy védett faj, amely méretéből és hangos repüléséből adódóan hasonlít a lódarázsra. A nem túl bizalomgerjesztő rovar az ún. tőrös darázs. Ez a fajta az ember számára nem veszélyes. Korhadt fák törzsébe, gyökerek közé fészkel. A szarvasbogarak lárvájába döfi a tőrét, ezzel megbénítja áldozatát, majd a még élő, de már mozgásképtelen lárvába rakja petéit. A rovarszakértő hozzátette: a lódarázsnak nagyon fájdalmas csípése van, az egyik legagresszívabb fajta. A méretes fészek irtása komoly felkészültséget igényel. Ha nem tudjuk eldönteni, hogy tőrös vagy lódarazsat látunk, mindenképpen hívjunk szakembert. Ismerünk olyat, akinek hallásproblémája van, de homokba dugja a fejét? Kutatási adatok szerint a magyar lakosság 10 százalékának van valamilyen mértékű halláscsökkenése. A fokozatosan romló hallás az érintetteknek sokszor alig tűnik fel, sőt idővel megszokottá is válhat ez az állapot. Aki rosszul hall, hajlamos lehet akár a környezetét is hibáztatni: sutyorognak, nem beszélnek érthetően, hadarnak Az ebből eredő konfliktusok sértettség, a meg nem értettség akár a hozzátartozóktól való elfordulásig fajulhat. Felgyorsult világunkban a megnövekedett járműforgalom következtében az autóvezetés és a gyalogosként való közlekedés egyaránt maximális odafigyelést igényel. Hogy megelőzzük a baleseteket az utakon, pontosan kell hallanunk milyen irányból jönnek az autók, a buszok, a kerékpárosok vagy éppen a gyalogosok Ahhoz, hogy a hang irányát meg tudjunk állapítani, működnie kell az úgynevezett térbeli hallásunknak Ennek alapvető feltétele pedig az, hogy mindkét fülünkkel tökéletesen jól halljunk Ebből következik hogy számos kisebb-nagyobb balesetet el lehetne kerülni, ha a hallásproblémákat időben kezelnék Fontos, hogy a közvetlen környezetből érkező visszajelzések hatékonyan ráirányíthatják az érintett figyelmét a problémára, és így idővel talán elfogadja, hogy segítségre van szüksége. Ha már eddig eljutottunk ne engedjük el szerettünk, ismerősünk kezét: kísérjük el a hallásvizsgálatra, várjuk meg vele az eredményt és segítsük őt a hallásjavító eszköz kiválasztásában is. A hallókészülékkel is meg kell tanulni hallani, és ezt csak türelemmel, gyakorlással érhetjük el. Sokszor a hozzátartozók szerepe legalább olyan fontos, mint a jól beállított hallókészülék rendszeres viselése, főleg ha idősebb családtagról van szó; biztosan mindenkinek a családjában van valaki, akinek szüksége van figyelemre, biztatásra, hogy megtegye az első lépést. A hallásvizsgálatra nem kell várni; mindenki egyéni időpontot kap az Amplifonnál, és személyre szabott audiológiai ellátásban részesül. Érdemes tehát most bejelentkezni a 06 74 509 301-es telefonszámon. A jó hallás fontos. A problémák megelőzésének érdekében ingyenes audiológiai szűrővizsgálatot szervezünk az Amplifon Hallásközpontokban Tolna megyei lakosok számára 2016. augusztus 9-től 26-ig. Ne halogassa, foglaljon időpontot most! Amplifon Hallásközpont Szekszárd, Széchenyi utca 48-52. Bejelentkezés: 06 74 509 301 amplifon.hu amplifon Vegye komolyan! HIRDETÉS NYÁR VÁSÁR 11 H ni11 rm i irn i Augusztus 10-től Női, férfi, gyermek SZANDÁLOK, SZANDÁLCIPŐK, PAPUCSOK TISZA CIP A MAGYAR CIPÓK BOLTJA Szekszárd, Rákóczi u. 13. Tel.: 74/510-134 Nyitva: H-P 9-17 Szombat: 8-12 info@uniotisza.hu HIRDETÉS A TOLNA MEGYEI ONLINE