Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-08 / 159. szám

X ALMANACH 2016 - NAGYVEJKE 2016. JÚLIUS 8., PÉNTEK Tenni akaró, lelkes nagyvejkeiek összefogásának eredménye a felújított kálvária Vendégszerető, szép kis község Példátlan összefogással, helyi kezdeményezéssel újult meg a kálváriadomb. A több mint negyven éve leborult kereszteket sikerült helyreállítani eredeti állapotukra. A munkálatokban részt vett Ró­zsa Jenő, Katona András. Horn Ervin, Erős Ferenc és fia, Erős Endre, Ökrös Szilárd, valamint restau­rátor szakember is közreműködött. Támogatójuk Otto Thoma helyi lakos volt. Nagy Miklós polgár­­mester a község nevében köszöni a közreműködők munkáját. HIROETÉS Az önkormányzat és a he­lyi emberek szerepválla­lása szép sikereket ered­ményezett az elmúlt idő­szakban Nagyvejkén. A jö­vőre nézve is megvannak a terveik, így például a 2-es számú híd rendbeho­zatala. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu NAGYVEJKE Az előző évhez hasonlóan idén is takaré­kos gazdálkodás vár Nagy­­vejkére. Mint azt Nagy Mik­lós polgármester elmondta, megválasztása óta azon dol­gozik, hogy a lehető legjobb feltételek mellett működ­jön a község. Ez mostanában nem könnyű, nincs mozgás­terük, önerőből szinte sem­mire sem futja. Viszont Nagyvejke azon települések közé tartozik, amelytől az államnak nem kellett adósságot átvállal­nia. Ennek köszönhetően a település is indulhat a kiírt kompenzációs pályázaton. A megpályázott összegből sze­retnék felújítani a település 2-es számú hídját. Ez fontos és sürgős feladat, mivel a híd nagyon rossz ál­lapotban van, és azon fordul­nak meg az zsákfaluba érke­ző autóbuszok. Tavaly már pályáztak a helyreállításá­ra, de akkor nem jártak si­kerrel. Az anyagi nehézségek el­lenére önerőből is sikerült több nagy munkát elvégez­nie az önkormányzatnak. Sort kerítettek a házak előtti csapadékvíz-elvezető árkok tisztítására, helyreállításá­ra. Megvalósult a szemétte­lep rekultivációja, valamint májusban leaszfaltozták a ta­valy év végén felújított 1-es számú hidat. Az orvosi ren­delő felújítására is adtak be pályázatot, amelynek ered­ményére még várnak. Ezen­felül nem csekély feladat az önkormányzathoz tartozó négyhektárnyi zöldterület rendben tartása sem, ame­lyet két közmunkással olda­nak meg. Ugyanakkor folya­matosan dolgoznak sport- és szabadidőközpontjuk felújí­tásán is. ^jgy A cikk megjelenését Nagyvejke Község Önkormányzata támogatta Június 25-én tartották mega gyermeknapot, amelyen Buci bohóc szórakoztatta az ifjabb korosztály képviselőit. Különböző sorver­senyek, arcfestő és lufihajtogatő is várta a gyerekeket, akik virslit, üdítőt és jégkrémet is kaptak, nagyon jól érezték magukat. Idén is sikeres volt a nagyvejkei falunap, szép számmal vettek részt a rendezvényen. A falusi rendezvényekre egyre több ember tér visz­­sza azok közül, akik már több évtizede elköltöztek a településről. Jó érzés találkozni, beszélgetni azokkal az emberekkel, akik megtisz­telnek jelenlétükkel - mondta Nagy Miklós polgármester. Hozzá­tette, közösen nézték végig a kulturális programokat, szórakoztak akár másnap reggelig is. Ehhez a hangulatot a györei anyukák mű­sora, valamit Kovács Gergő zenés produkciója alapozta meg. Traktorokat adtak, vettek, áfát csaltak TOLNA MEGYE Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költ­ségvetési csalás miatt nyo­moznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunán­túli pénzügyi nyomozói abban az áfacsalási ügyben, amely­ben az elkövetők traktorokkal és más mezőgazdasági gépek­kel félmilliárd forint áfát csal­tak el, tájékoztatta lapunkat dr. Kuperczkó Adrienn sajtó­­referens. Mint elmondta, Tol­na megyét is érinti az ügy. A csalássorozat két irányí­tója cégük nevében belföldi megrendelőknek szerzett be nagy értékű mezőgazdasági gépeket, majd azokat papíron egy általuk létrehozott szlo­vákiai gazdasági társaságnak értékesítették tovább, áfamen­tesen. Ezzel azonban még nem volt vége a körnek: a szlovák társaság - szintén csak papí­ron - a traktorokat továbbad­ta a magyar megrendelőknek, szintén adómentesen. Mind­eközben a traktorok és gé­pek hazánk területét nem is hagyták el, a beszerző cég te­lephelyén sorakoztak. Az át­­számlázásokkal csak az áfa­fizetést akarták elkerülni, a fiktív utaztatást még szállítá­si okmányokkal is alátámasz­tották. A NAV dél-dunántúli pénz­ügyi nyomozói összesen tizen­öt helyszínen tartottak házku­tatásokat, és ugyanennyi ta­nút is kihallgattak. A lefogla­lásoknak és zár alá vételek­nek köszönhetően a félmilliár­dos kár teljes mértékben meg­térült. M. l. Elronthatja a napot, ha érzéketlen a szomszéd Dr. Pilisi Gábor (balról), Molnár Gábor, Acs Rezső és Balogh László SZEKSZÁRD Tegnap írták alá az országos nagyvárosi bűn­­megelőzési program szekszár­di megállapodását, amelynek részese a város, a rendőrkapi­tányság, a Szőlőszem mozga­lom és a polgárőrség. Ács Re­zső polgármester, dr. Pilisi Gá­bor városi rendőrkapitány, va­lamint Balogh László, a Sző­lőszem egyesület elnöke írta alá a közbiztonság és lakos­ság szubjektív biztonságérze­tének további javítása érdeké­ben írásban is rögzített megál­lapodást. A polgárőrség képvi­selője nem tudott részt venni az eseményen. Mint Ács Rezső polgármes­ter elmondta, a megállapodás a már évek óta tartó együtt­működést foglalja egységes rendszerbe, meghatározva, hogy melyik félnek mi a fel­adata. Főbb céljaik közé tar­tozik a folyamatos informá­ciócsere, a közterületek rend­jének további javítása, és szá­mítanak arra, hogy segítik az „újratermelődő” illegális sze­métlerakók felszámolását is. A rendezvényen adta át Mol­nár Gábor megyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes a Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság emlékplakettjét Acs Rezső polgármesternek a bűn­­megelőzés terén végzett mun­kájáért. A megyeszékhely ön­­kormányzata elsőként vállal­ta, hogy a megyei áldozatsegí­tő mintaprogram lejárta után is finanszírozza a két szek­szárdi áldozatsegítő alkalma­zását. Hangsúlyozta, hogy az áldozatsegítő tevékenység fon­tos a város számára, s amíg erre a szolgáltatásra szükség lesz, támogatni is fogják a mű­ködését. 1.1. Hajnalban tilos a zaj SZEKSZÁRD Éles, fülsiketítő zaj ébresztette a város köz­pontjában élőket szerdán, a kora reggeli órákban. Olva­sónk szerint pontosan 5 óra 50 percet mutatott az óra, amikor az öreg fűnyírót be­kapcsolta a férfi, aki kitartó­an húzogatta a járművet az adóhivatal épületének olda­lában. A szemben lévő 72 la­kásos társasház lakói szinte egyszerre riadhattak fel, de a szomszédos kórház intenzív osztályának betegei is elcso­dálkozhattak a korai munka­kezdésen. A meleg miatt nyit­va hagyott ablakokon keresz­tül nem csak a hajnali hű­vös levegő áramlott be a la­kásokba, de a fűnyíró hang­ja is bevisított. Az egyik lakó le is ment a férfihez, hogy mit beszéltek az nem hallatszott, hiszen a gépet egy pillanatra sem kapcsolta le, csak a gesz­tusokból lehetett arra követ­keztetni, hogy nem értettek egyet. A többi lakó az abla­kon keresztül szurkolt a bá­tor “szóvivőnek”. Az ő szem­pontjukból nézve végülis nem lett pozitív eredménye a beszélgetésnek, a férfi tovább huzigálta a fűnyírót, majd fél hét után végre elcsendese­dett a környék. Levágták a füvet. A szekszárdi önkormány­zat hatósági osztályán el­mondták, a nemrégiben al­kotott új zajvédelmi rendelet szerint hétköznaponként es­te 9 és reggel 7, munkaszü­neti napokon pedig este 9 és reggel 8 óra között nem lehet olyan munkát végezni, mely­­lyel másokat zavarunk. M. I. Például egy flexgép zaja is könnyen felbosszanthatja hajnalban a közelben lakókat (képünk illusztráció) Együttműködnek a biztonságunkért

Next

/
Thumbnails
Contents