Tolnai Népújság, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-04 / 155. szám

2016. JÚLIUS 4., HÉTFŐ GAZDASÁG-BELFÖLD y Kettészakadt az ország a fizetések terén Óriási a megyék közötti bérkülönbség Budapesten többet fizetnek, mint máshol. A legkevesebb Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében a nettó átlagkereset Mától lehet pályázni a hűtőgépcsere­­programra MAGYARORSZÁG Ma reggel 8 órá­tól lehet jelentkezni az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasz­tócsere-programra, elsőként az észak-alföldi régióban. Az Ott­hon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben lesznek az energiata­karékos készülékek beszerzé­sét tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió fo­rint, ezt a régiók között a lakos­ság arányában osztották el. Minden régióban elsőként az ügyfélkapus regisztráció­val rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok nyújthatják be támogatási kérelmeiket a pályá­zati portálon keresztül, elekt­ronikus úton. Ha két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek js pályázhat­nak, akik korábban nem cserél­tek háztartási gépet az Otthon Melege Programban. Az ütemterv szerint a dél-al­földi régióban a benyújtási idő­szak kezdete július 11-e, az észak-magyarországi régióban július 12-e, a nyugat-dunántúli­ban július 18-a, a dél-dunántúli­ban július 19-e, a közép-dunán­túliban július 25-e, a közép-ma­gyarországiban pedig július 26- a. A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. A vissza nem térítendő támogatásban ré­szesíthető pályázatokat az ará­nyosan elérhető energia- és a szén-dioxid-megtakarítás figye­lembevételével rangsorolják. A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vé­telárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támo­gatás összege A+ energiaosztá­lyú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ ener­giaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztar­tási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint. A 2014-ben in­dult Otthon Melege program ed­dig csaknem 17 milliárd forint összértékben biztosított támo­gatást több mint 85 ezer háztar­tás energiahatékonyságának ja­vulását segítette. MW ITT TÁJÉKOZÓDHAT A részletes pályázati útmutató a https://HGCS-2016.NFSI.HU/ oldalon érhető el. Nem mindenhol emelkednek egyformán a bérek, ráadásul eleve nagy a szakadék: 2016 első negyedévében a leggaz­dagabb főváros és a legsze­gényebb megye között száz­ezer forint a bérkülönbség. Márk Edina kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu TOVÁBBRA is nagyok a bérkü­lönbségek az egyes megyék között Magyarországon, és az idei munkaerőpiaci folya­matok leginkább csak kon­zerválják vagy tovább éle­zik az egyenlőtlenségeket. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az első negyedévben az alkalmazás­ban állók havi nettó átlagke­resete 7,7 százalékkal emel­kedett a nemzetgazdaságban, ami mögött viszonylag nagy szóródást mutatnak a megyei adatok. A legnagyobb ütem­ben, 10,8 százalékkal Nóg­­rádban nőttek a nettó fizeté­sek, de Budapesten (8,7 szá­zalék) és Komárom-Eszter­­gom megyében (9,1 százalék) is átlag feletti volt az emelke­dés. Somogy és Szabolcs-Szat­már-Bereg megyében ugyan­akkor mintha leragadtak vol­na a fizetések, hiszen az 5 szá­zalékot sem érte el a növeke­désük. A KSH adatai szerint az át­lagos bérekben toronymaga­san vezet a főváros, 2016 első A bérkülönbségeknek meg­felelően nagy földrajzi eltéré­sek mutathatók ki a kiskeres­kedelmi forgalomban is - írta a Blokkk.com. Az idei első ne­gyedévében az ország közepén és nyugati szélén nőtt a bolti, áruházi vásárlás, vagyis a leg­több nettó keresetet kínáló Bu­dapesten és a nyugat-dunán­túli megyékben. Budapesten 18,1 százalékkal, Nyugat-Du­negyedévében 218 ezer forint­tal. Budapestet - nem megle­pő módon - az erősen iparoso­dott északnyugat-dunántúli régió követi: Győr-Moson-Sop­­ron megyében 169 ezer, Ko­nántúlon 5,7 százalékkal nőtt kiskereskedelmi forgalom, minden más régióban csök­kent a forgalom, legnagyobb mértékben, 4,6 százalékkal az Észak-Alföldön és Dél-Du­­nántúlon. így a kiskereskede­lem közel 5 százalékos mér­tékben növekvő mérlegét dön­tő részben a fővárosiak költe­kezése húzta fel 2016 első ne­gyedévében. márom-Esztergom megyében 166 ezer volt a nettó átlag­­kereset az év első három hó­napjában. A fővároshoz ké­pest csaknem 50 ezer forin­tos a két leggazdagabb megye lemaradása, noha az egy főre jutó ipari termelés tekinteté­ben az utóbbiak fölénye egy­értelmű: Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom me­gyében több mint 1,8 millió forintra rúgott az egy főre ju­tó ipari termelés, miközben a fővárosban és környékén csu­pán 400 ezerre. A legalacsonyabb átlagfi­zetést, 116 ezer forintot Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben mérték a statisztikusok. Vagyis a legjobban fizető Bu­dapest és a „legfukarabb” Szá­­bolcs-Szatmár-Bereg között 100 ezer forint a különbség, a fővárosiak az átlagot néz­ve majdnem kétszer annyi fi­zetést visznek haza. De a töb­bi kelet-magyarországi me­gyében sem sokkal jobb hely­zet: Békésben 123 ezer, Nóg­­rádban 128 ezer az átlag, Bor­­sod-Abaúj-Zemplén már leg­alább megközelíti a 130 ezer forintot, de még ez is messze van a 169 ezer forintos orszá­gos átlagtól. HÍREK Forgalomba állt a Flirt-flotta BUDAPEST Forgalomba állt va­sárnap reggel a Déli pályaud­var és Győr között a tavaly nyá­ron megrendelt 15 darabos Flirt-flotta első két szerelvénye - közölte tegnap a MÁV-Start Zrt. A15 új járműből 6 a Buda­­pest-Tatabánya-Oroszlány és a Budapest-Tatabánya-Győr, 9 pedig a Budapest-Székes­­fehérvár-Veszprém és Buda­­pest-Füzesabony-Eger vona­lon szállítja majd az utasokat. Az akadálymentesített jármű­veken 211 ülőhely van, végse­bességük óránként 160 kilo­méter. A motorvonatok korsze­rű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, kerékpárok fo­gadására is alkalmas utaste­rekkel, WiFi-vel, mobiltelefo­nok és laptopok töltésére al­kalmas hálózati csatlakozók­kal rendelkeznek. MW Betiltották a nejlonszatyrokat FRANCIAORSZÁG Júliustól ti­losak az egyszer használa­tos műanyagzacskók Francia­­országban, amelyből évente 17 milliárdot használtak fel. A környezetvédők tíz éve tartó lobbizása után a tavaly nyáron megszavazott törvénynek ere­­detilegjanuár elsején kellett volna életbe lépnie, de a ren­delet csak a tavasszal jelent meg. Az intézkedés minden kereskedelmi szektorra vonat­kozik. A jövőben csak organi­kus, házilag komposztálható zacskókat használnak. MW Új, szigorúbb szankciók BUDAPEST Az új uniós szabá­lyok alapján hétfőtől Magyar­­országon is szigorodik a benn­fentes kereskedelem és a tő­kebefektetési csalás bünteté­se, a legsúlyosabb piacbefo­lyásoló tevékenységek miatt büntetőjogi szankciók is alkal­mazhatók, és jelentősen emel­kednek a kiszabható bírság­­összegek is - közölte a jegy­bank. Az új szabályok alapján a bírság meghatározásánál minden esetben a visszaélés­sel elért nyereség, vagy az így elkerült veszteséget kell majd alapul venni. A bennfentes ke­reskedelmet és a tiltott piacbe­folyásolást megvalósító termé­szetes személlyel szemben 5 millió eurós, gazdasági társa­ság esetében 15 millió eurós büntetés is kiszabható. MW Havi nettó átlagkereset néhány megyében (20161 negyedév, forint) Budapest Komárom-Esztergom Heves Tolna Bács-Kiskun Somogy Baranya Jász-Nagykun-Szolnok Békés Szabolcs-Szatmár-Bereg VG-GRAFIKA FORRÁS: KSH A fővárosiak húzzak a kiskereskedelmet Lejárt a lakosságnak adott türelmi időszak, sokaknak elérhetetlen lesz egy új készülék Már csak a drágább kazánt lehet telepíteni MAGYARORSZÁG Július 1-jétől már a hazai lakosság is csak nagy hatékonyságú, 86 száza­lékosnál nagyobb hatásfokú fű­tőberendezést telepíthet. Nem csak akkor, ha új beruházásra készül, hanem akkor is, ha cse­rélni szeretné régi fűtőberende­zését. A magas hatásfok két mó­don érhető el: vagy a gáz égeté­se után távozó anyag hőjét újból hasznosító kondenzációs rend­szerrel, vagy hőszivattyússal. A korszerűbb gázkazán ener­giatakarékosabb, zárt rendsze­re kiszűri a szénmonoxid-mér­­gezés lehetőségét, de az ára mi­att sok családnak elérhetetlen. Az uniós energiahatékonysági szabályozást követő hazai elő­írások ezért az eredeti, január 1-ji határidőnél későbbre tették a kötelező kazánváltás idejét. A múlt pénteken ez járt le. A ka­zánvásárlásra készülők ez alatt az Idő alatt még beszerezhettek a már kifutó, kisebb hatásfokú, de olcsóbb modellekből, vagy ta­karékoskodhattak az új eszköz­re, vagy hitel-, illetve támoga­tási lehetőség után nézhettek. Támogatáshoz az Otthon mele­ge nevű energia-hatékonysági program keretében lehet jutni. A szabályozás szigorítása előbb-utóbb a utoléri a legtöbb hazai háztartási kazántulajdo­nost, mert berendezéseik átla­gos kora 18-20 év az e terméket is gyártó és forgalmazó Ariston Csak 86 százaléknál nagyobb hatásfokú fűtőberendezés telepíthető adatai szerint. Azokban a ház­tartásokban jelentkezik majd nagyobb kiadás, ahol a kazán­cserén túl teljes fűtéskorszerű­sítésre is szükség van. Egyes piaci aggályok szerint fennáll a veszély, hogy a kazáncserére anyagilag képtelen, kispénzű háztartások visszaállnak majd gázról a vegyes, vagy a fafűtés­re. Egy másik aggály szerint megnőhet az Illegális kazánjaví­tások és -bekötések feketepiaca. A beruházás vállalására ké­pes háztartások viszont érde­mi megtakarítást remélhetnek az Ariston számításai szerint. A cég két példát hoz egy-egy, 1970-es években épült épületre, mindkét esetben 35 százalék fa­ragható le a négy-négy fős csa­lád érintett kiadásaiból. Az el­ső esetben egy 70 négyzetmé­teres, nem szigetelt és konvek­torral ellátott, városi tégla lakás szerepel, a másikban egy 120 négyzetméteres családi háznál, amelyben már van központi fű­tés és kéményes kazán, de a ház és a nyílászárói még szigetelet­­lenek. Grzegorz Wojcik az Aris­ton térségi országigazgatója sze­rint a hazai piac máris tele van a piac korszerű, ErP konform ké­szülékekkel. Ugyanakkor nem tanácsos az őszre hagyni a gáz­készülékek ellenőrzését, mert az őszi dömpingben a kereske­dők és a javítószolgálatok is túl­terheltek. VG

Next

/
Thumbnails
Contents